Egyszer volt hol nem volt Barnának és Alexnak...Alexnek egész alom kölyke született. Barnuska kanapé szélességű labrador nagy fogakkal és fülekkel. Hátul gumibotszerű ventilátor farokkal. Első gazdája csonkolta, majd rájött, hogy nem is vizslát vett. Nem is kell neki így. Egy értelmes gondolata volt. Megkérdezte Ági szüleit nekik kell-e, tudta sok kutyájuk van. Ha nem kell, hát nem baj. Mindenképp kidobja a kutyát. Így lépett be az életünkbe Barna a dekoltázsán csoki alapon fehér folttal. Két soros mellbimbóin nyögdécselve, szuszogva cumizták a testvérek az anyatejet. Hatan zsömle, hárman mahagóni parketta mintaként ettek és aludtak. Alex a csélcsap vizsla, ki örökítő anyagának nagylelkű adományozója volt széles e vidéken természetes büszkeséggel szemlélte férfiassága bizonyítékait. Igyekezett nem mutatni mennyire fáj a dereka. Ő a nagy kifli kis kifli pózt nem fekve, hanem állva gyakorolta. Az őrmesterként viselkedő tüzelő Barnából kitört a szuka és letépte a magára gombolt kimért, otthonát védő házőrző szerepét. Csakhogy a légyott során Alex volt a kis kifli. Nem is lábujjhegyen, a körmei élén állva huncutkodta magát beljebb-kijjebb-beljebb. A szőrhullajtó egymás farát szagoló szerelmes éjszaka messzire esett a vajúdás éjjelétől. Ez nem volt apás szülés. Barna fogpiszkálóvá aprította a szürke tévéfotelt, amiben addig aludt. A kárpit cafatjai között kimerülten gyönyörködött reggel a kölykeiben. Szerencsére másodrendű kérdéssé vált számára, hogy egy harapásával kiheréli Alexet. Akkoriban öt vizslából, két bernáthegyiből, egy keverékből és egy labradorból állt az otthoni falka. Új otthont kellett keresni mindegyik kölyöknek. Próbáltunk nem beléjük szeretni, kerültük hát a cukrozott beceneveket. Így lett az egyik zsömlécske munkaneve: Lófasz. Jó ötletnek tűnt. Így nem visszük le a Szent István parkba sétáltatni. Már hallottam is a fejemben. Jaj de cuki! Hány hónapos? Hogy hívják? - Lófasznak. Gyere ide Lóf…! Köpöd ki Lóf…! Karácsonyi ajándék lett belőle, Pisti vitte el ovis kisfiának. Balhé lett belőle. Pistáné, aki amúgy később céda lett és lefalcolt otthonról behisztizett, kitette a házból. Az alig hathetes labidabi a meleg szoba helyett fagypont alatt a tornácon egy kutyaházban várta a hajnalt hajnal után. Újabb példakép az utókornak. Véget értek az ünnepek, kiderült mi történt. Ági nagy fekete terepjáróval ment a Dunakanyarba visszahozni a kiskutyát. Hangsúlyos belépő volt. Talán ezért is lett a kis Lóf… elkötelezett kandalló mozi néző a szőre perzselődésének a határáig.

Lóf… így tért haza a tanyára, és elneveztük PC módon Szöszinek, Szőkének, Szöcskének, Szöszének, Pöszmétének. Csak én hívtam még évekig Lóf…nak. Szokás hatalma. Jámbor jószág lett belőle. Kitöltötte a rendelkezésére álló teret. Kis helyen is elfért, ha összehúzta magát. Imádott hanyatt fekve aludni. Hosszában kitöltötte a három személyes kanapét. Két részletben ettünk, nagy családos banzáj volt. Teli hassal nyekkentem középen. Azonnal mellém ugrott a két labrador, fejük a hónom alatt. A féltékenység rozsdás szörnyetegei Bori és Sári kis késéssel az ölembe bújtak. Én meg a négy kutyával betakarózva kajakómában horkoltam. Azóta is családi békében örömmel alszom ebéd után. Szőke imádott enni, aludni, ugatni. Viszont rettegett a vihartól. Igazi meteorológusként vagy az asztal alá, vagy az ember hátsójába bújt. Töpörtyű és májkrém érzékeny személyisége nyugalmat árasztott. Semmi pánik, bármilyen áruházi rágócsontot szétkapok percek alatt. Előzékeny kutya inkább vagy mafla? Nyomult, de nem tolakodott. A tanyát felügyelő nőuralom még a vizelése mintáját is átírta. Ő ugyan meg nem emelte a hátsó lábát, hogy szőrös tűzoltóként sugárban lője oldalba a fa törzsét. Diszkréten leguggolt. Egy idő után már nem bírtuk folyton a karantént szervezni a tüzelő csajoknak. Így Szösze is megbízható gavallér lett a golyói nélkül. Tette is a szépet, de következmények nélkül. A társasági élet, a macskák és madarak hajtása, a túrázók, lovasok, szomszédok indokolt megugatása és apósom őrzése kitöltötte a napjait. Nyugalmas és derűs napjait kalapáccsal törte szét két éve a rák, ami a szemét támadta meg. Az embergyógyászatot megszégyenítő gyorsasággal vizsgálta meg és diagnosztizálta őt az állatorvosunk és segített eljuttatni őt egy specialistához, akinek a szaktudása és gyors műtéti beavatkozása megmentette az életét, kivette a beteg szemgolyót. Az addig növekvő fájdalom eltűnt és mi Jumurdzsák szerepében visszakaptuk Szöszét. Újra kölyök lett, a kezdeti térlátás zavarok ellenére vidám és teljes életet élt. Két évet kaptunk ajándékba. Ez egy olyan beavatkozásnak, olyan kiadásnak számít, aminek érdemes volt megkeresni az árát.

Mikor adom fel a tagadást? Hogyan kezdődik el az elengedés? Meddig tudom elviselni, hogy a másik beteg? Emberről is beszélhetnék, de most a kutyánkra gondolok. Egyikünk sem a kis herceg, és Szőke nem a róka. Azonban aki mellettünk szuszog, aki nyomunkban jár, akiről gondoskodunk, mert magáról nem tud és elvisz minket az éjszakai repülőshöz, Saint Exuperyhez. Felelősek vagyunk érte. Ez egy kapcsolat. Szőkét kellett a legritkábban az állatorvoshoz vinni. A természete, hogy örök kölyök. Egy kölyök nem hallhat meg, nem lehet beteg. Fiatalabb Borinál, Sárinál és szegény Rozgó-mozgónál is.  Hagyjam szenvedni a kutyát, és a gondviselésre bízni, hogy mi történik? Vállaljam fel a döntést az állatorvos véleményére, a megérzéseimre támaszkodva? Jól olvasok a szemében? Becsap a fülem, a tapintásom? Nem végeztem el az állatorvosit a múlt hétvégén. Túlél még két napot? Egyet? Azért legyen péntek, mert a hétvége bonyolultabb, vagy mert itt az idő?

Az élete hosszában velünk élt. Az élet körforgásához hozzátartozik, hogy aki megszületett egy napon, egy másik napon elmegy. Nem egy szép napon. A rokonaink, a barátaink, de még a rosszakaróink is nyomot hagynak az életünkben, emlékeket. Ha majd szép korunkra esetleg elszáll a rövid távú memóriánk, azért a régi emlékek szereplőikkel együtt még elevenen éljenek bennünk. Akár ugatnak, akár beszélnek.

Gyógyszerész ismerősünk van-e? Bori és Sári vizsláinknak az állatorvos Spiropent nevű gyógyszert írt fel 0,02 mg kiszerelésben, jó ideje szedik és segít. Ez ember gyógyszer is, és kezd HIÁNYCIKK lenni, meg fogják SZÜNTETNI a forgalmazását. Ez a stabil gyógyszere az öreglányoknak. Jó lenne, ha még néhány dobozzal ki tudnánk váltani nekik... Macera amúgy az állatorvosi recept beváltása, mert egyes gyógyszerészek, akik igazán bizalmatlanok képesek felhívni az állatkórházat, hogy csekkolják a kutya nevét, a gazdi nevét, azt, hogy ki veszi át a gyógyszert és tényleg nem kamu recept-e. A bibi ott kezdődik, hogy rosszul olvassák a kutya nevét, az állatorvos nevét. A receptet Ági vagy én váltjuk be, a kutyáink pedig váltakozva Ági anyukája nevén vagy Ági nevén vannak a kórházban regisztrálva. Több kutyánk is volt, és van is. A kórház néhai kutyáinkat is nyilvántartja. Elképzelem amikor válogatnak a többi helyben kezelt kutyánk nevéből is, az örök vadászmezőkről: Alex, Panka, Rozi, Barna, Betti, Maci, Marci, Buksi. Még a fotelben tartás nyers csirkelábát rágcsálja Szőke, Trevinnyó, Lizi, Gizi, Sámuel. Szóval nem szívesen kockáztatnánk egy gyógyszer átállást, természetesen receptre vásárolnánk gyógyszert. A vizslák pedig májkrémben fogyasztják és nem fecskendővel. A töpörtyűbe nehéz lenne belenyomni a tablettát. Tehát, kinek a Gyógyszertárában és hol van még ipari mennyiségben SPIROPENT? �
Utóirat: Bori és Sári a köhögésükre szedik ezt a gyógyszert. Mint megtudtuk a bringások és a gyúrósok arra használják ezt a szert, hogy szálkásítsák az izmaikat. Ugyan ma is gondoltam a fogyókúrára, de elfog a röhögő görcs, ha ezzel szembesítene egy patikus: Tuti Gádor úr, hogy a kutyájuk szedi? Nem maga nyalja be, hogy a bicepszét növelje? A hasát kockásítja?

UPDATE: köszönjük a rengeteg segítséget, ötletet. Sok forrásból, sok segítséggel sikerült elfekvő utolsó doboz gyógyszereket kiváltanunk recept ellenében Budapesten és vidéken. A gyógyszer már nem is rendelhető. Nincs helyettesítő gyógyszere sem. 14 éves anyókák már a vizsláink. Nyáron kevesebbet, télen sokkal többet köhögnek. A következő télre elvben van már elég gyógyszerük. Érdekes volt átélnünk, hogy milyen sokan, milyen konkrét segítséget nyújtottak. Mit jelent egy hálózat ereje. Milyen patikáról patikára haladni. Remélem sosem kell megismernünk, hogy ugyanezt kétlábú családtagjainkért is megtegyük.

A napi menü nekem jó, meg neked jó, és a harmadiknak. Óhatatlanul, még a kedvenc éttermünk fogásai is átugorhatnak menzává a fejünkben, csak a tányér össze ne törjön. Tegyük hozzá, hogy a Kosher Deli a Síp utca 12-ben viszont nem egy népkonyha. Kisebb adagszámban is főznek. Nekem mint részvényesnek, ugyanis pesti zsidó gyerekként, közgyűlési tagként a BZSH pizzériájára úgy tekintek, mintha részvényes lennék benne – jól esik, hogy jól főznek, még ha a napi menüben vigyáznak is a vonalaimra. Hetekkel ezelőtt Feleségemmel elkezdtük végigenni az étlapot. Ezt a gasztro túrát másnak is ajánlom. A tervbe az ebéd menü is illeszkedik. Szakállas csirke tuti nem lesz, tejes a konyha. Ma a napi ajánlat gomba pörkölt rizzsel és kísérőnek sacher torta volt.
Egyszerű tálalás. A rizs pereg ahogy kell. Só, fűszerek a helyükön, pont annyi amennyi kell. A gomba zamata uralkodik a paprikás alap felett nem pedig fordítva. A sacher torta viszont verte így is az egész ebédet. A cukrászdai színvonalhoz minden helyben készült süti esetében szeretnék hozzászokni. Eddig egyszer sem csalódtam. A csokoládé krém, a piskóta, a rétegeket pikáns lekvár választja el. A kemény csoki forgács hullik, ahogy a villámmal falatozom. Kalóriadús csábítás. Eredetileg nem vártam csodát a napi menüben akkor sem, ha a pizzák tésztájával jó a tapasztalatom. A shakshukában is nagyobb adagot szeretnék, de a mai menü így is meglepett. Telt ízek, finom szaft. Az ebéd akkor is megérte volna, ha nem eszem gombapörköltet, csak magában a sütit. A galérián folyamatosan nagy a forgalom, de az egyik pultnál így is találtam helyet. Olyan nagy a pörgés, hogy Ákos beugrik a pincéreknek segíteni, leszedi és letörli az asztalt. Smúzol a turista családdal, megadja kölyköknek a wifi kódot. Kanál helyett úgyis a mobillal eszik majd a levest. Nem az ő dolga, de kérem szépen a sportújságírók munkaerkölcsét tanítani kell. A menübe egy pohár ásványvizet is beépítenék, és növelném a méreteket. Legyen a menü csak ebédidőben elérhető 12:00-15:00, és kialakul majd az a törzsvendég kör, amelyik örül, hogy megfizethető áron kósert és finomat eszik. Ebéd menüben nagy a verseny, a környék tele van jobbnál jobb konyhát vezető helyekkel. Nu, de nem mindegyik kóser. Tekintsünk az ebéd menüre mi is marketing költségként. Ha tetszik, próbáljátok ki! Először tessék vacsorával indítani, az drágább! Jó szívvel ajánlom az Alfredo pizzát.

“ Fresh Air. Tiszta levegő.” Ezek voltak az utolsó szavaim. Semmi kéket vagy a pirosat vágjam? Bármelyik másik állampolgár is megtenné ugyanezt Önért Miniszterelnök úr. Dugovics Titusz vagyok ne felejtsétek el! - sem csúszott ki a számon. A vastagbeleim igazolják Kásler méltóságos úr igazságát! Ez se vót. Az imádkozáson is már túl voltam. Nevelgetett szakállamat, bajszomat is lenyírtam. Apám nézett vissza rám a tükörből.
Szimplán feküdtem a világ leghangosabb gurulós kórházi ágyán papír köpenyben. Pucér seggem még a hajnali beöntéstől öblösen könnyezett a gravitációnak engedelmeskedve. Ági és Miki volt a liftben és a beteg tologató. Függőleges irányban mozogtam a másodikról az elsőre a műtőbe. Már minden hivatalos papírt aláírtam az adatvédelemtől kezdve a műtét kiterjesztésének a lehetőségéig. Eljött az idő, nincs több kiskapu. “A” “ B” és “C” verziók. A biztonság kedvéért kék tollal írtam a kipontozott részre, hogy a péniszem megrövidítéséhez nem járulok hozzá. Ez fontos információ az életrajzom írójának. A honvédség úgysem dob ki semmit. Ott lesznek a papírjaim ötven év múlva is a kórházi levéltárban. Egész reggel újra és újra megígérem, hogy felébredek a műtét után. Aki komolyan gondolja, annak elég lenne csak egyszer mondania. 2018.06.29. volt a műtét napja. Életmentő műtét lett belőle. Kifelé gurulva a műtőből ébren voltam. El kellett mondanom, hogy megmondtam, felébredek. A következő négy nap az intenzíven egyszerűen másodpercekbe sűrűsödve elveszett. Lassan engedett ki a Tanár úr, és olyan sokat jártam vissza kötözésre, kontrollra, mintha csak látogatóban lennék otthon.
Egy év eltelt, és az a pár nap még mindig a homályos zóna része. A matracba olvadtam a napok múlásával a hőségben. Gyűrtem a lepedőt és haragudtam a világra. Főképpen a csörgő fehér óriás zacskóra a hasamon. Ismerős zsibbadással jelez most is. Mai napig viaskodik bennem az önvédelem, a felejtés és a tudni akarás. Az emlékezni akarás, az én életem, az én szenvedésem. Tudni akarom, hogy mennyire fájt, hányszor vertem le a párnámat, Lali hányszor vette fel újra, hányszor igazította meg. A nővérek nevére ugyanúgy akarok emlékezni, mint az arcukra, hogy hány ballon infúziót, mennyi fájdalomcsillapítót kaptam. Vajon kinek a vére csörgedezik még az ereimben? Kitől kaptam az új véremet a nagy tarisznyából, amit rámkötöttek. Megváltozhatok az ő vérétől? Megváltoztam? A saját testem fosztott meg a szabad akaratomtól, hogy betegségem minden percére emlékezzek vagy a Mindenható? Elbírná az ember, hogy mindenre emlékezzen amit tapasztalt, érzékelt, tanult, átélt? Áldás lenne ez a tudás vagy átok? Hiányosak lábadozásom emlékei, a logikával és mások elbeszéléséből tudok sok mindent. Ha úgy vesszük vándoroltam a személyes sivatagomban, újra és újra megmartak a mérges kígyók. Mózes jött velem kezében a bottal és a rézkígyóval ahogyan az Örökkévaló parancsolta. Én ránéztem és meggyógyultam. Kételkedtem én benne, türelmetlen voltam? Büntetésből martak meg és lettem beteg? Miért lettem beteg? Miért maradtam meg? Miért én? Miért nem emlékszem mindenre? Miért nem láthatja mindenki a rézkígyót, aki élni akar? Nem tudom, nem tudhatom, mert nem emlékszem. Éppen ezért cáfolni sem tudom. Logikus ugye? Ez nekem a misztérium Chukát heti szakaszában, nem a vörös tehén. A pörlekedés vizénél más vétkezik. No de én vétkeztem? Zúgolódtam? Hiányoltam Egyiptomot, a kenyeret, a vizet? A halált, azt biztosan féltem, még ha nem is hittem az ismeretlent, hogy elragad. Itt vagyok a mostban és a sós tengerben ázom egy évvel azután, hogy halott is lehetnék, tanulok és gyűjtöm emlékeket, hogy megmaradjon. Örülök, hogy élek. Az élet megy tovább, ahogy felkerekedtek őseink és folytatták a vándorlást a pusztában.
Ezért is gondolkozom el azon, hogy az aranyborjú építése, pláne bálványként imádása nem kóser. A rézkígyó készítése mégis helyes. Nem borulunk le előtte, nem szolgáljuk, és az Örökkévalónak adok hálát.

Van az a bögyös festett szőke karakter, aki mindig kívánja a figyelmet. Minden körülmények között. Aki ennyire éhes, és ilyen lábai vannak, az el is nyeri. Ugye a jó kislányok majd a mennybe jutnak, a rossz lányok mindenhová eljutnak. Ahová csak akarnak. Hangjával hangosan és határozottan csilingelte végig a folyosót. Pásztázta a szabad helyeket. Mit ád I-ten, velem szemben foglalt helyet. Ha ülök és kihúzom magamat, még magasnak is tűnhetek. A műtét erről is gondoskodott, a haskötőben egyenes derékkal feszítettem. Bár úgy csomagoltam, hogy nejem mellettem ült mégis elfogott az érzés. Engem stíröl. Vastag szeletként kint vagyok a húspiacon. Annyira nem volt meredek, mint ezer éve a ferencvárosi gyámhivatalban. Akkor éreztem először, hogy vetkőztetnek és pontoznak. Az egyetemi felvételi rendszerben gondolkodva, aki épp, hogy vállalható, az a nappali tagozatra jut be. Akivel nem dicsekszünk, csak lefekszünk, ő a levelező tagozatos. A pöpec partnerek pedig az esti tagozaton pörögnek. Jó ütemben kell szalmának lenni. Legális szép emlékek. Hajjaj. Csendben mosolyogtam, még a hasamat se húztam be. Pillogás, kecses csuklómozdulatokkal mobilozik. A határidőnaplótól eljutunk a bulvársajtóig. Méreget. Mit rejthettem el a bő nadrágomban? Játszunk. Ki kicsoda? Ő is telefonál, én is. Ő is dolgozik, én is. Elejtett megjegyzések. Már a határidőnapló sűrű sorai is beszédesek voltak, de amikor bosszankodott, hogy a varratszedés miatt lekési a rendelését, már egyértelmű volt. Ő fogorvos. Én agysebész, vagy nőgyógyász. Becsszó, egy kulcslyukon keresztül kitapétázom az előszobát. Na jó csak egy szakállas ügyvéd vagyok. Ági elment a büfébe és én ismét azt éreztem, hogy csak egy szexuális tárgy vagyok. Egész gimnáziumban erre vártam. Így lettem először férjes asszony szeretője. Feltűnt, hogy bámul egy nő a trolin Szegeden. Odamentem hozzá, hogy elnézést, de honnan ismerjük egymást? Mire ő: csitt, ne itt a trolin. Meghallják. Csevegtünk, mint akik már ismerik egymást. A többi már történelem. Amíg kavartunk mindig körülnéztem mielőtt leléptem a járdáról. Tudtam a férje rendszámát.

Ma hegyek völgyek között zakatoltam, hogy hogyan érzem magam. Kb. öt hónap után megint bent voltam a kórházban. Indokolatlanul elkezdtem szorongani már attól, hogy megyünk befelé. Mikor megláttam messziről a Tanár urat, aki a szikét és a beleimet tartotta a kezeiben úgy dobogott a szívem, mintha egy régi barátnőt pillantottam volna meg. Az, hogy beszéltünk is röviden, és kezet ráztunk jó érzés volt. Kerestem valami bennfentességet, hogy én egy kórházi veterán vagyok, és a bőrömön hordom a túlélés érdemrendjeit. De nem éltem át semmi ehhez hasonlót. Lestem az ismerős arcokat, nővéreket, doktorokat, betegszállítókat, betegeket. Azonban két kedves ember kivételével pont leszarták, hogy ott vagyok megint. Egy halom ember felmondott, másokból vezényszóra civilből honvédségi alkalmazott lett. Őket már nem fogja izgatni a rabszolga törvény se. Az eltörpül ahhoz képest, hogy szinte korlát nélkül vezényelhetőek már egyik munkakörből a másik munkakörbe. Ez egy honvédségi objektum, a parancsot meg nem baszogatjuk, mert szaporodik. Kapott rá mindenki négy napot, hogy gondolkodjon - felszerel, vagy sem. Decemberben, ahogy hallottam az osztályon minden három ágyas szoba már ötágyas volt a pótágyazással. Én meg azon nyöszörögtem, hogy a sok köhögés kirázza a helyéről a műtéti sebeimet.

Szőke ciklon cseppet sem hervadt, az érett asszonyok dicsérete szálljon rá. Jól áll. Jól áll neki a piros ruci. Vigyázó szemetek mégis vessétek a magasba. Az őrizetlenül hagyott értéktárgyak elvesztése esetén a bekövetkező káreseményekért az intézmény nem vállal felelősséget. Nagylány már a doktor néni, de ő is valakinek a drágasága. Vettünk ma házassági leckéket is középhaladóknak a Centrál Színházban. Florian Zeller négyszereplős meséjében már az is izgalmas, hogy kivel azonosulnánk? Kinek szorítunk, melyik férfi, melyik nő kellene? Komédia a megcsalt férjekről, és megcsalt szeretőkről. Vágyunk is a tilosba, meg nem is. Hogyan vegyük mindig csak a finom falatokat a kosárból? Ilyen csak másokkal fordul elő, velünk, a barátainkkal soha.  Szóval hazudjunk valami szépet, és mindenki boldog lesz.

Bő 18 éve, hogy először betettem a lábam a pszichiátriára a Merényi kórházban. Addig azt hittem, hogy csak vonzom az őrülteket és a problémás csajokat. Aztán egyre többször hozta a sors, és munkám lett az elmebetegek jogi képviselete. Olyan sokféle megközelítésben, amennyi csak lehetséges. Furcsa módon, ez helyekhez is kötődik. A Szegedi kórházban izgulni más öngyilkossági kísérlete miatt még az élet része volt. A Merényi már egy hosszabb elköteleződés kezdete. A gondnokoltamat látogattam meg. 40 kilós nők, emberi roncsok fogadtak a folyósón. Mintha Auschwitzban jártam volna. Az egyikük elém állt, torzan elmosolyodott és egy pillanat alatt levetkőzött. Volt hálóing, nincs hálóing. Követtem tovább az ápolót, és jobban felzárkóztam. Bevezetett Julianna kórtermébe. Ötvenen túl volt, aránylag jó karban lévő őszes szőke, dús keblekkel. Kicsit magasabb nálam. Volt tartása, és ítélettel korlátozott cselekvőképessége. A csúcson 18 gondnokolt ügyét vittem már jelöltként az ügyvédi irodában. Ehhez jöttek még az eseti gondnoki kirendelések. Julianna nekem az első elmebeteg klienseim közé tartozott. Azért kellett bejönnie a kórházba, mert aktuális volt a gondnoksága felülvizsgálata. Itt kellett rendelkezésre állnia, hogy az elmeorvos szakértő megvizsgálja. Viszont valami baki miatt a szakértő késve tudta meg, hogy ő már itt van, ezért tovább kellett volna maradnia a tervezettnél. Így hát megszökött. Meg sem állt az íróasztalomig. Bejött pénzért és lakáskulcsért. Nem volt bonyolult meglépnie. Lement a kávéautomatához és nem ment vissza. Én tárgyaltam a kórházzal, hogy megvan, él, jól van. Nem kell körözést kiadni ellene. Adnak időpontot a szakértői vizsgálatra és bemegy önként. Így is lett. Julianna rejtélyes is volt. A kilencben lakott egy tanácsi lakásban az ötödiken guberált szeméthegyek és irdatlan mennyiségű függöny között. Rákattant. A függöny, mint a jólét része megelőzte a tiszta konyhát, vagy fürdőszobát. Fizikai munkás volt. A rendszer plakát arca volt bizonyosan. Láttam magam előtt, ahogy izzadtan hidat épít a magasban. Szegecselő volt. Bizarrul nőies volt a kétezres évek elején is. Huszonévesen valószínűleg sorban álltak alatta a szakik, és kéjelegtek miként feszül formás fenekén a kék munkás ruha, és rakoncátlan szőke göndör fürtjeit fújja az állandó dunai szél.
A tömör jelölti véleményem szerint szarban volt a lakhatása. Olyan tanácsi bérlakásban lakott, aminek a szerződésében egy idegen női név volt. L..... Alajosné. Hatalmas tartozásai voltak. Úgy hajtottam érte, mintha a nagyanyám lenne, és bűntudatból segítek talán, mert egyik nagymamám már nem volt közöttünk, a másik túl messze lakott. A nyakára jártam a lakásosztálynak, könyörögtem támogatásért egy Alapítványnál. A principálisom nevében levelet írtam az önkormányzati bizottságnak, menthető a helyzet. Vele törődjenek. Túlzottan is bevonódtam, hogy megmenthessem, pedig nem ez volt a feladatom. Nyertem egy évet. Durván hetente jött be Julianna pénzért, vagy csak beszélgetni. Rendszeresen rákérdeztem, hogy hol lehet a bérleti szerződése. Ki az a L.... Alajosné. Rosszul kérdeztem. Egy nap váratlan átkötésként megkérdeztem, hogy nagy szemét volt ez a L..... Alajos? – Sóhajtott és kimondta - “ Igen nagy. Mikor házasodtak össze? “ Megnyílt és elmesélte szerény szomorú élete történetét a férfiakról, a férjéről a csalódásról. Másnap fél kilenckor rohantam a lakásosztályra, megvan a megoldás, tudom kicsoda Julianna, kicsoda L.... Alajosné.
Julianna figurája, sorsa jelképes történet nekem a Merényi kórházra, és pszichiátriai betegeire. A rengeteg nyomorúságos sorsra, amit jogászként a falai közt láttam, ahogy az ápolókra, az orvosokra. A Retro műbőr fotelekre és kanapéra. Reggel milyen sokszor bambultam el, hogy az Ecserin a jó buszra szálljak. A forró radiátorra az orvosi szoba mellett, aminek dőltem a reggeli hideg után. Meglepetés, de még egy ilyen lerobbant kórház is élmény marad, emlék. Egyik kliensünk a földszinten abban a pillanatban halt meg amikor beléptünk a szobájába. Máskor egy munkatárs gyereke ült az asztal túloldalán. Hány elveszett beteg életének anekdotái futnak szét a kórház bezárásával. Kórtörténetek és ami mögöttük van. Hányan maradnak majd ellátás nélkül. Bezárt az OPNI, több, mint 500 ágy. Bezárt a Bajcsy, több, mint 100 ágy. Bezárt a Merényi, több, mint 100 ágy. Még az idén bezár a Kútvölgyi is, az is kb. ennyi. Szűken méri a társadalom, vagy az uralkodó osztály, hogy fontos-e az elmebetegek kezelése. A segítségnyújtás. Nekem is nehéz felfogni, hát még azoknak, akik nem alkalmilag jártak ide dolgozni, hanem munkavállalóként. Okkal építették oda a kórházakat, ahol vannak. A környék lakóit kell, hogy szolgálják. Ezen a héten lejárt az utolsó hónap. Ott voltam az utolsó bírósági felülvizsgálati napon, hogy a kötelező gyógykezelést fenntarthassa a kórház négy betegére. Már ők is a Nyírőben vannak, és holnaptól már kezdjük elfelejteni a neveket és a sztorikat. Fakadjon áldás az emlékedből Julianna. Itt kezeltek évtizedekig.
Nem a gyilkosságok és öngyilkosságok az érdekességek a Merényiben, egy bezárt kórházban, vagy az álmennyezetből hulló patkányok. A betegek azok, akik érdekesek. Nem értek egyet a kórház bezárásával. Kellett az ombudsmann vizsgálata. Jót tett a helynek és mindenkinek. Ezért is hanyagság és pazarlás bezárni. Nem hiányzik, hogy odaragadjon a talpam a demencia őrző padlójához, de sok betegnek ez volt az utolsó esélye. Vegetáció és halál. Csekély mértékben, de az emberi méltóság morzsái övezte halál. Ajándék a hozzátartozóknak.
Mispatim hetiszakaszát olvassuk ezen a héten, amikor elhagyta az utolsó pszichiátriai beteg is a Merényit. A legfelső emeleten már múlt pénteken leoltották a villanyt. Fekete fehér a folyosó ahogy végignéztem az üvegajtókon a szemközti falig.
A Mispatim a jogfosztottak és gyengébbek tiszteletére is tanít. A rabszolgákéra, az idegenekére, az özvegyekére, az árvákéra. Ez a heti szakasz a vallásjogi kodifikáció része, ezt olvassuk ezen a héten a Tórából. „ Az idegent el ne nyomd és ne szorongasd őt, mert idegenek voltatok ti Egyiptom országában. Egy özvegyet és árvát se sanyargassatok. Mert ha sanyargatod őt, hogyha kiált majd hozzám, meg fogom hallgatni jajkiáltását; és fölgerjed haragom és megöllek benneteket karddal és a ti feleségeitek lesznek özvegyek és gyermekeitek árvák.” Bár a magyar egészségügyben is szerepet kapott a tíz parancsolat. Azért nem ártana a Szentírás mind az öt kötetét elolvasni. Juliannában talán már te is látod az embert. Remélem élővé tettem az alakját. Julianna már nem él, de egy csomó másik beteg még igen. Ja, és én sem érzem túl jól magam. A hangok is megmondták.

Még, hogy csak az izraeli anyukák, a jiddische mámék az egész világon, de főleg Budapesten reagálnak így, ha azt mondjuk - Anya, elmegyek itthonról. Ismerős?
- Anya, elmegyek itthonról.
- Elmész? Mikor? Kivel? Ki visz téged? Mikor jössz? Minden nap programod van. Mi ez itt átjáróház? Szálloda? Mennyi pénz van nálad? Szórakozni van időd, de a szüleidre nincs. Ha majd meghalok, majd megérted. 
Ez persze csak szabad fordítás. Lemaradt, hogy - tudhattad volna, hogy elfogyott a mosogatószer. Felöltöztél? Ettél már? Mit fogsz enni? A gyógyszeredet bevetted? Bérlet van nálad? Melyik cipőt veszed fel? Mi ez az ing? Kockáshoz csíkos nyakkendő? Csomagoljak szendvicset? Felhívtad a nagynénédet? Az öcséd hová ment? El tudod hozni a szemüvegemet az optikustól? Hol a sapkád?

Az egyik jó az ünnepekben, hogy van újabb indok, hogy miért eszünk nagyot és finomakat. A zsinagógai sütés-főzés előnye az a dimenzió, hogy nem két főre, kis családi méretekben készítesz valamit, hanem 20-40, akár 60 emberre tervezve. A saját konyha is kihívás, de ez mégse hétköznapi feladat, hiszen ezt kvázi hobbiból csináljuk. Nem ebből élünk. A csoda hirdetésének az egyik lehetséges útja a gyomron át vezet. A Hanukkához elsődlegesen az olajos ételek passzolnak érthetően, de hát ilyenkor már hideg is van. A nyolcadik napra pedig a hideg kirázza az embert, hogy még egy fánkot betoljon. A maceszt is meg lehet unni. Kell egy kis változatosság. Tudom, ne sírjak ehetném sprotnival is a fánkot, ha unom a lekvárt. Még ropogna is a vékonyka gerince a fogam alatt. Hideg is, esik is néha. Jól esik a nasi. Mi az, amit mégsem készítünk el feltétlen otthon olyan könnyedén. Picit lustaságból, talán mert nem megy olyan könnyen. Esetleg nem akarjuk napokig ezt enni. Egy napra kívánjuk, de akkora, hogy nyolc napra is elég lenne. Az egyik ilyen fogás a sült tök. Készen a Lehel piacon 1290 Ft/kg az ára. Ebben azért eléggé otthon vagyunk. Kakukkfűvel, rozmaringgal, vagy csak úgy natúran megsütve. Feldogoztuk már krémlevesnek, gnocchinak, kevertük karamellizált lilahagymával és chili pelyhekkel is, vagy összetörve pürének grillezett húsok mellé. A másik házi kedvencünk a sült gesztenye. Decemberben, ez még akkor is sláger, ha nem Bécsben sétálunk. Cilinderes csókák úgy csinálnak, mintha konflis kocsisok lennének, akik Stephansdom mellett gyűjtik a lócitromot, ami a pacipelenka mellé csapódott be. Óvilági kályhák tetején egy vagyonért vesztegetik hatosával, nyolcasával a marónit. Majdnem akkora lehúzás, mint az égett kürtős kalács kétezerért. A téli vásár hangulata azért mégis mindenkinek jár. Ezért is sütöttünk mi magunk gesztenyét. Megtanultuk és gyakoroljuk. Szeretjük.  Kell egy jó kapcsolat, aki bejáratos a nagybani zöldség piacra, és elszántság, hogy megveszünk egy komplett ötkilós zsákot a legjobb olasz gesztenyével tömve. Szorgos kézzel kalákában bevagdossuk, leöblítjük. Megsütjük. Figyelni is kell rá, oda ne égjen. Nem is gondolnátok, hogy milyen gyorsan elfogy öt kiló. J  Egyetek otthon ti is sült gesztenyét. Süssetek! A tejszínhabos gesztenyepüré hízlal. A sült gesztenye is, de kevésbé lesz bűntudatod.

Hol volt, hol nem volt Fülöp, aki állt a felszabadított Theresienstadtban. Sovány volt, de legalább már a tífusz sem gyötörte. Azon gondolkozott, hogy hová menjen. Haza nem akart menni. Tudta, hogy egyedüli túlélő. Azt is sejtette, hogy ki költözött be a házukba. Velük sem akart találkozni. Kérdezték az orosz katonák is, hová akar menni? Azt válaszolta, hogy szívesen lenne most már inkább kínai, mint zsidó, mert szereti a rizst. Nevet is választott már – Fitymámsincsen Fülöp. Csak ő nevetett. Nem értették. Hová akar menni? Kínába. Az nem jó, ott még tart a háború. Akkor legyen Svédország. Így került el Svédországba. Többet magyarul meg sem szólalt évtizedekig. Senki sem értette a családjából, miért mulat mindig azon, ha a kenyeret kér valaki az asztalnál. Hol értené egy svéd, miért vicces az a szó, hogy brödkaka. Svédebb lett a svédeknél, átdolgozta az életét. Volvóval járt, fürdött a hideg tengerben a nudista strandon, és saját maga szerelte össze mindig az új bútorait. Öreg korára néha elkapta a nosztalgia. Ilyenkor zsíros kenyeret evett piros paprikával és hagymával, rakott krumplit sütött és palacsintát. Útikönyvet is vett Magyarországról, és imakönyvet, meg gyertyatartókat, két magányos karcsút, egy hét és egy kilencágút. Az imakönyvet ki sem nyitotta, de ott volt az éjjeli szekrényében. Az útikönyvet ronggyá olvasta. Minden pénteken sötétedés előtt gyertyát gyújtott. A hétágú gyertyatartót az ajtó mellett tartotta a polcon, arra akasztotta a kulcsot is.  December környékén pedig a kilencágú gyertyatartóval játszott. Felesége szerette, gyerekei szerették, ők nem kérdezték, ő nem mesélt. Aztán meghalt, eltemették. Az anyjuk is elment, eltemették. A gyerekek nekiálltak összepakolni mindent, hogy eladhassák a lakást. A könyvek nem érdekelték őket, a gyertyatartók stílusa nem tetszett nekik, nem passzolt a minimál stílushoz, a függöny nélküli ablakokhoz, és a kislámpához. Egy az egyben elvitettek mindent a helyi egyházközség raktárába, hogy támogassák az adományboltot. Egy kivétellel. A hétágú gyertyatartót, a legkisebb fiú megtartotta, és ő is a bejárati ajtó mellett őrzi, és arra akasztja kulcsait, mint az apja. Az apja hagyománya iránti tiszteletből.

Így került el minden egy hatalmas göteborgi raktárba, egy keresztényi adományboltba, ahol a mindenféle országból érkező bevándorlók építik újjá aprópénzekből otthonaikat. A svédeket inkább csak a használt ruhák érdeklik, nem az öreg bútorok és csecsebecsék. Ide mentünk el mi is bámészkodni kint élő rokonainkkal, mert itt érdemes körülnézni. Nem hétköznapi turista élmény. Nem is az. Nagyon tetszett. Őrült nagy alapterületen elképesztő választék, a bútortól a festményekig, az öltönytől a konyhagépig. Mi még egy kilencágú réz gyertyatartót is találtunk, egy igazi hanukkiát. 30 svéd koronáért nagyon olcsó volt. Megvettük és hazahoztuk. Akár ez is lehetne a története. Nyugodj békében Fitymámsincsen Fülöp. Fakadjon áldás emlékedből, bárki is voltál, de a hagyatékod jó helyen kötött ki. Boldog Hanukkát mindenkinek!