2021. március 11.

Egy éve még fals reményekkel megtartottuk az utolsó kontakt óránkat este a Rabbiképzőn. A Jóisten tudja miért lőttem egy selfie-t. Egy éve még volt az eredeti Index és a bejegyzésemet a blog.hu, a Blogtár címlapra tette és sokan olvasták. A mérleg serpenyőjében a jó dolgok között itt van, hogy mind élünk. Nem vagyunk érintetlenek. A ragály körbevesz, és nő nő a betegek és a halottak névsora, akikkel valaha is közvetlen vagy közvetett kapcsolatban álltam. Emberek akik aggódnak, emberek akik szoronganak, emberek akik gyászolnak. Nincs nap, hogy nincs kinek a gyógyulásáért fordulnunk az Örökkévalóhoz. Gondoljunk rájuk és tanuljunk továbbra is a digitális tanrendben. Jövő hét hétfőn az órák persze elmaradnak, de kedd már tanítási nap. Vigyázzatok magatokra!

Gádor Gyuri  – és további 16 ember társaságában, itt: 

Budapest University of Jewish Studies

2020. március 11. Budapest

Láthatóság: Ismerőseid és a megjelöltek ismerősei

Világvége selfie a Rabbiképzőn. Utolsó tanítási óránk az Egyetemen. Éjféltől zárva vagyunk két hétig. A 6. és a 7. szigorlati tételt töltse le és olvassa el mindenki az évfolyamból a következő két hétben. Akinek kérdése van, írja meg és szükség szerint konzultálhatunk is. Megtanuljuk együtt mit jelent a távoktatás, a távmunka. Életünk a különleges jogrend korszakában remélhetőleg nem tart sokáig, és ezt is túléljük. Rossz emlék lesz. Lehet, hogy az alkoholos kézfertőtlenítő kifogyott, de pálinkából még legyűrhetetlen készletekkel rendelkezünk, és amíg van lekvár a spájzban még főzhetünk is.

Ez egy új helyzet, és az ellenség a migránsoknál is láthatatlanabb. A kormány iránti bizalom pedig a béka segge alatt van, pedig várjuk, hogy segítsenek rajtunk, ha majd a saját bőrünkön érezzük. A kórházi fertőzésben még könnyebb hinnem, mint abban, hogy az egészségügyünk megbirkózik egy világjárvány helyi démonjával. A korona vírus is kérjen időpontot, majd cipelje magával a gyógyszereit, a wc papírt és a szappant a kórházi szobájába. A vírus segge alá pedig egy méretarányos deszkát is vigyen tartalékba, mert ha eltörik, az akkor lesz kicserélve, ha ezt önerőből megoldja. Én aztán tanúsíthatom.

A bizonytalanság nem erősebb nálunk. A vizsgaidőszak egy jövőbeni biztosan bekövetkező esemény.

Céges ajándék kiszlév hó végére. Ez a Hanuka gelt nem fér bele a borítékba. Ez mégis sok sok mogyoró érme rétegesen. A krémesedés csodája. Egy korsó nutella, de egy nap helyett nyolc napra is elég. Kiskanállal. Nagyra értékelem. Egy normál borítékba csak egy szelet kalács férne bele megkenve a mogyorókrémmel. Annak is örültem volna, hisz volt gyerekszobám, aminek csodája volt a dolláros boltból a Kinder csoki tojás és a nutella is. Mosolyogva átvenném a borítékot és megköszönöm. Mostanában ritkábban viselek zakót így nem a belső zsebbe tenném. Melengetném a kezemben. Érzékelném a boríték vastagságát. Óvatosan dörzsölném az ujjaimmal, hogy érzem-e a bankjegyek súrlódását. Kicsit zavarban is lennék. Poén ennyi ötszázas. Fejben szorozva az annyi, mint... A tapadást és a hajlékonyságot tapintanám. Nem egy jövő évi zsebnaptár. Tartanám a szemkontaktust és bal kezem három ujjával meghajlítom a borítékot és elteszem a farzsebembe. Ha már leültem, akkor jöhet az infó, hogy csomagoltak nekem is nutellás kenyeret. Borítékba.

Egy kiló plusz az üveg. Az arany színű záró fólia jellegzetes reccsenéssel engedi el a kupakot. Ezt a hangot szeretem akkor is, amikor a neszkávét nyitom ki.

Kezemben a kupakkal szoktam rájönni, hogy nem hoztam kanalat. Magad uram, ha szolgád nincs! Kanál helyett nekem is van ujjam. Persze ez csak akkor megoldás, ha nem túl hideg a krém. A kezem persze mindig megmosom különösen ezekben a koronázott időkben. A lényeg, hogy mosni kell. Nem vakarni. Ha rajta maradna a fertőtlenítő gél az szopi. Keserű.

Legyél felnőtt, keress sokat, hogy ne kelljen gondolkodnod sosem egy üveg nutellán! Ajándékba kapni ettől még mindig jobb érzés.

Azt hiszem kikeverek egy kicsi adagot mascarpone sajttal. Márványosan csíkozom egy sűrűbb szelet kenyéren és kicsit rámelegítek. Kevés vagyok, hogy pizza tésztába töltsem és megsüssem. Mégis, kísérletezni fogok.

Érzem, hogy gofrit sütünk Ágival. Megkenem. Banán karikákat halmozok rá.

Imádom a gofrit is. Tizenöt évesen magam kerestem diákmunkát és a huszadik maszek, akire rányitottam az utcáról az ajtót felvett a Szemere Szent István sarkán. Rendszerváltozás volt éppen. Sok új dolog érkezett a városba. Egy gofris alkalmazott üdítő és főtt kukorica árusnak. A rekordom napi 34 gofri volt, amit megettem. A full extra gofri első rétege barack lekvár, rajta egy csík csokis és egy csík hagyományos tejszínhabbal. Volt epres tejszínhabbal is. Porcukor nélkül toltam be. Az mégiscsak hízlal. Persze nem ettem ki a főnököt a vagyonából, a bekevert tészta romlandó. Én meg egy élő reklám vagyok akkor is, ha beszélek. Akkor is ha gofrit eszem a kánikulában nyáron.

Nutella. Ez az örömforrás, nem az ha eléred a buszt. Jelképes ajándék. A szaglásodat is tesztelheted vele, hogy elvitte-e a vírus magával.

Köszönöm Megálló.

 Sárika

Hol volt, hol nem volt, Alex fényes szőrű Őpeckességének és Panka széles sejehaja Őnagyságának szerelméből 2005. július 2. napján kilenc pocakon pöckölő vizslácska látta meg nálunk a napvilágot. Kezdetben az apróságok között ketten voltak a legapróbbak. Bori és Sári. Egy kis pohár tejfölnek is nagyobb súlya volt, mint nekik egyenként. Nem egyszerűen testvérek. Ikrek, egy burokban születtek. A gondos táplálásnak, az extra adag anyatejnek, az odafigyelésnek köszönhetően életük első kritikus szakasza tej és pisiszagú cuppogásban, nyöszörgésben, szuszogásban folytatódott. Tudtátok? Kimondhatatlanul pici és puha egy vizsla baba. Sárika elfért a kezemben. Korábban ritkán aludt el csecsemő a karjaimban, de hasonló az érzés, ha egy izgő-mozgó vizsla kölyök alszik el rajtad. Kívánom ezt az élményt mindenkinek, hogy átélje. Sárit először Mininek neveztük el, mert a többieknél kisebb volt. később sem nőtt nagyra.
A háta közepén volt egy fehér foltocska, ami az évek során bebarnult. A kupacban így mindig könnyű volt megtalálni. A jelenlegi nyári konyha helyén volt a vizsla bölcsőde. Evés, ivás, alvás, ramazuri.
Tervben volt, hogy az összes kölyöknek új családot keresünk, Bori és Sári mégis velünk maradt. Sok időt töltöttek Pesten a panelban. Rajtam meg kisnadrág, szemétvödör úgy, ahogy kell. A lakásnak a gang az előszobája. A rácsos ajtó lett a bátorság határa. Onnan a csillagos eget is le lehet ugatni. Ez a határ az állatorvosi rendelőben már a pad tetejére, és a hónunk alá zsugorodik. Nem mindegy ki ugat vissza, vagy van-e rajta orvosi köpeny? No meg a szaga. Előre szaladtam a történetben. :)

Volt egy készlet görög gyapjúszőnyegünk. Ági stafírungja. Az edénykészlettel együtt költözött hozzám. Nem volt olyan foltja egyik szőnyegnek sem, amit ne tojtak, csöpögtettek, csurgattak volna tele, mint egy modern képzőművészeti alkotást az átlagnál vastagabb vásznon. Volt egy lábtörlő méretű is az én oldalamon az ágy mellett és a radiátor között. Sári, ha eltűnt a függöny mögött, tócsát, vagy a termést hagyta maga mögött. Neki az volt a kedvenc helye. A foltok a tisztító szalon jószándéka ellenére is megmaradtak. A szobatisztaság az ég ajándéka.

Ági szerette ébresztőóraként szerepeltetni Borit és Sárit. A színpad az ágyunk. Én meg alszom. Aludnék még. Parancsra megtámadnak. Kiásnak a paplan alól és nyalakodnak. Egyszer csak Sári átlép a fejem felett és beleiszik a bögrémbe. A segge farkasszemet nézett velem, majd a vizes szájával azonnal végig nyalt.  
Születésükkor négylábú családunk tagjai: Alex és Panka magyar vizslák. Barna igazi labrador lány és rendteremtő. Kiskorában zabálta kajamaradékos nejlont. Általában jobban cafatokra tépte mielőtt lenyelte. Néha úgy húztuk ki a nejlont a fenekéből mintha zászló lenne. Egyszer állatorvos is kellett hozzá, hogy a műtőben kiszedje. Itt élt még Marci a mentett németjuhász keverék, akinek talán a gazdája, vagy más szemétláda kötelet vetett a nyakába, de túlélte. Újra bizalmat talált az emberekben. Kicsinyített hasonszőrű távoli rokona volt Bodri, akinek a nyelve hosszabb volt, mint a lábai.
Alika a Pitypang kennelből jött. Panka is törzskönyvezett magyar vizsla volt. Így életemben először nem válóperes ügyekben kajtattam az anyakönyveket, hanem a mi kis vizsláink papírjait intéztem a két országos ebtenyésztő egyesületből az egyiknél. Olyan nagy üzlet volt ez régen, hogy addig marták egymást, káoszt teremtve, míg az állam az egész törzskönyvezést átalakította és szerintem haza is vágta.
Wéberházi Sárát ez persze nem érdekelte. Neki is nagy kedvence lett a nyers csirkeláb. Ételt nem volt szokása csak úgy elvenni. Tanulatlan őstehetség volt a kunyerálásban. Kisméretű könnyű vizsla nőcske maradt finom vonásokkal és mozdulatokkal. Neki a combom volt kényelmes fejmagasságban. Oda tette hát a buksiját. Mivel ellenálltam a gondolatátvitelnek, hogy a rántott csirkecomb a tányéromból a szájába vándoroljon mellső lábait feje mellé helyezte, felállt is kitolta magát a hónom alatt. Imádta heccelni a többi kutyát. Felkönyörögte magát az ölembe. Amint felért hátat fordított nekem, kigúnyolta a többieket, hogy én az övé vagyok és senki sem foglalhatja el a helyét, mert megvédi. A bernáthegyik szerették volna ugyanezt a pozíciót, de kőszívű vagyok. Nem engedtem nekik. Szerettem Macit és Cupákot is, de ők nagyok és csorog a nyáluk. Cupák volt a lány rövidebb, finom bundában. Becserkészett hátulról. Alátolta az orrát a hátsódnak zacsipacsiig, szippantott egy olyat, mint egy rekedt porszívó és lehajtott fejét megemelte veled együtt.
Maci klasszikus loncsos alak rengeteg szőrrel. Gondolkoztam, hogy kössek-e rumos hordót a nyakába. Macinak plasztikáztattuk a homlokát, mert a sok ránc folyton rácsúszott szemére, és az begyulladt.
Máig ők nekem a meghatározó kutyatársaság ebben a családban. Megtanultam, hogy egy kutya egyedül van. Két kutya már társaság, még több kutya minden nap ünnep.
Alex házon belül is lovagias volt. Boldoggá is tette Sárit, egy lopott pásztorórán, hiába volt karanténban mikor tüzelt. Így született meg egyke pöttyként Rozi. Egy szezonnal később Alex Barnillát is boldoggá tette. Így születettek meg Szöszi a labrador vizsla kölyök és testvérei. Szőkék és mahagónik vegyesen.
Sári sosem volt egyedül. A csúcson öt vizsla, két labrador, két bernáthegyi, két keverék várta a vacsoráját és a kerítés mellett sétálókat. 11 eb.
Persze a szívem csücske a Bori, Sári, Rozi vizslahármas lett. Amikor sétálni mentünk Újlipótfalván folyton megbámultak az emberek. Hárman háromfelé húztak és bezsongtak, ha valaki meg akarta simogatni őket.
Így esett, hogy szegény Sári élete jó részében heti szinten felváltva ette a libamájat a kacsamájjal. Megfelelő hőkezeléssel kiváló kutyakaja még így is.
Játszótere az óriási kert, az erdős részek, a meleg kandalló előtt a padló a hideg napokon a házban, bérelt hely az ölemben, bérelt hely az ágyon és a kanapén. Otthon kiköltöztem a hálószobából, mert a francia ágyban ennyien nem fértünk el. Így Ági feküdt az ágyban Borival, Sárival, Rozi a fotelben. Én a kanapén. Éjjel fél háromig. Akkor az összes vizsla versenyfutásban landolt rajtam és maradtak reggelig. Ha visszamentem az ágyba követtek. Ha a mosdóba mentem követtek. Ha kijöttem beelőztek és a kanapén vártak. Lapjával oldalazva becsúsztam, majd eldőlve kitoltam őket, hogy ne ülve kelljen aludnom.
Sokat énekeltem neki, hogy Sárika egy kicsikét butácska. Néha Bródy is segített felvételről, de Sári egy dáma. Nem izgatta fel magát. Az énekszó nem a rántott hús panírja.

Nehezen engedem el. Jom Kippur előtti éjszaka ment el még szombaton. Azóta gyűrögetem a szavakat. Kavicsok a számban. Boszorkányok ülnek a mellemen. Bilincsek az ujjaimon. Ez a kicsi kecses lány nem akart már enni. Nem tudott nyelni. Csak nézelődött fénytelenül. Mégis hálásan fogadta ahogyan simogatjuk. Ölbe vesszük. Hetek óta bolyongott, de még tudott örülni. Csóvált. Elfelejtette hol van. Ő, Sáca-Páca Ági apukájának Erik bácsinak árnyéka elfelejtette hol hagyta a mindenét és a keresésére indult. Újra és újra. Megállítottam, megsimogattam. Óvatosan terpeszbe szétcsúszó lábakkal leült remegő bizonytalansággal. Beteg öreg emberek módjára, akik tudják hova ülnek, de olyan lassan úsznak a levegőben, mintha lebegve közelítenék meg az alfelükkel a vízszintest. Becsapódásnak éli meg, hogy leül. Leült és megvárta a simogatást. Gyere Sári, keressük meg a papát. Megtaláltuk. Csöndes elolvadó boldogság, moccanásra görcsös ragaszkodás. Az időskori elbutulás nem emberi kiváltság. Az alkonyban változik a szépség. Az őszben sárgába és vizsla barnába borulnak a levelek.
Már lebontottuk a kutyaágy keretét, se Bori, se Sári ne verje össze magát rajta. A párnákon, matracokon ülünk és bújunk négyen. Ági, Bori, Sári, Gyuri. Kicsit pityogunk. Már vagy két órája kényeztetjük egymást olyan együtt ücsörgéssel, mint amikor még kölykök voltak és nekünk meg volt időnk csak ülni és becézni őket. A fiatal vizslák hasának van egy olyan puha része, amit ha simogatsz a vizslád még inkább hanyatt dobja magát és nyújtózkodik.

A járvány fenyegetésében élünk, de az elmúlás megélésében, az elvesztésben nem lehetek jó. Te sem vagy az. A rossz hírek személytelensége, a krónikus betegségek hibáztatása bennem dühöt vált ki. A veszteség személyes élmény.
Elgémberedtünk. Elaludtak. Lélegeztek. Összekapartuk magunkat. Felmentünk az emeletre. Tv, Duolingo. Fél óra sem telik el. Ági azt mondja – lemegyek, megnézem minden rendben van-e. Szinte azonnal csörög a mobilon. Nem szól bele. Sári a karjaiban hal meg. Simogatom. Meleg, de nem mozog. Mintha élne. Mintha. Nem él. Finoman kihúzom alóla a szennyezett pelenkát és kiviszem a kukába. Ági felébreszti az édesanyját. Betakarjuk. A párnáján hagyjuk. Bori minket figyel. A fekete cica egész nap visszajárt hozzá és őrizte. Most is visszafeküdt hozzá. Nem érti, miért van most útban.
Nem tudom milyen mélynek kellene legyen egy sírgödör. Egy takaró is olyan nehéz, mint egy koporsó. A lapát száraz nyele már az elválás rituáléját idézi. A mindenes fiúk kérdezik segítsenek-e. Megköszönjük és lapátolunk. Megnyugtat, hogy teszek valamit. Rendezem a földet a talajszint felett. A közelben nyugszik Ali Baba, Panka és Rozál is. Fülest csak fényképről ismertem. Ő is itt van. Beengedtek minket az életükbe.

Talán azért foglalom mesébe állataink történeteit, mert félek az emberektől elbúcsúzni.

Ceaușescu közvetlenül a bukása előtt mondott olyan beszédet, mint Lukasenka minap délelőtt.

Régi zsidó vicc, hogy a kommunista rendszerben Nagyváradon az öreg Kohnescu mindennap elmegy az újságoshoz és vesz az összes napilapból egyet-egyet, megnézi a címlapot és eldobja. Egy nap nem bírja tovább az újságárus elvtárs és megkérdezi kedves törzsvásárlóját – Mondja Kohnescu elvtárs minek veszi meg ezeket az újságokat, ha rögtön el is dobja őket? A halálozási rovatot nézem, mondja Kohnescu. Hiszen a halálozási rovat az újság végén van válaszolja az újságárus elvtárs. Oda sem nézett!

Az a halálhír, amit én keresek, az biztosan címlapra kerül mondja rezignáltan Kohnescu és elcsoszog.

Van kedvetek játszani? Nem baj, ha nem. Fehérorosz helyett mondjunk magyart, Minszk helyett írjunk Budapestet. Lukasenka helyett pedig OVI-t. Mennyire életszerű a kép?

„ Lukasenka egy minszki gyárban tartott beszédet, ahová helikopterrel szállították, hogy elkerülje a főváros utcáin ellene tüntető tömeget.”

Orbán Viktor egy budapesti gyárban tartott beszédet, ahová helikopterrel szállították, hogy elkerülje a főváros utcáin ellene tüntető tömeget.

„ Az elnök a munkások előtt elismerte, hogy a korábban letartóztatott tüntetőket bántalmazhatták a rendőrök, de azt mondta, hogy az őrizetben lévő emberek támadtak először. A beszámoló szerint ekkor kezdték el kifütyülni Lukasenkát.”

A miniszterelnök a munkások előtt elismerte, hogy a korábban letartóztatott tüntetőket bántalmazhatták a rendőrök, de azt mondta, hogy az őrizetben lévő emberek támadtak először. A beszámoló szerint ekkor kezdték el kifütyülni Orbánt.

„ A munkásokból álló tömeg, akikről az elnök valószínűleg azt feltételezte, hogy legelkötelezettebb hívei, megállás nélkül azt skandálták, hogy

Mondjon le!

Lukasenka ezután azt mondta, lehet kiabálni, majd zaklatottan elviharzott.”

A munkásokból álló tömeg, akikről a miniszterelnök valószínűleg azt feltételezte, hogy legelkötelezettebb hívei, megállás nélkül azt skandálták, hogy

Mondjon le!

Orbán Viktor ezután azt mondta, lehet kiabálni, majd zaklatottan elviharzott. 

Eltelt újabb nap. Már Merkel és Putyin is beszélt egymással telefonon. Ez fontos részletkérdés.

Tűkön ülök. A Lánchidat piros és fehér fénnyel festették meg a szolidaritás nevében.

Tűkön ülök. Mi lesz holnap?

 Az idézetek forrása a 444.hu cikke

Az éhhaláltól mentett meg egy kéthetes csehszlovák úttörőtáborban Bezovecben a cukrozott sűrített tej. Még a fekete fehér fotók világában éltünk. A népek barátsága jegyében a 631-es Zrínyi Ilona úttörőcsapat kisiskolásai debreceni erősítéssel két partizán emlékmű között felkeresték Stara Lehotát, és shoppingoltunk. Egy csoda volt. Alacsony régi épület hosszú üzlethelyiségében középen egyetlen gondola, polcok a falakon, két végében két ajtó, a kasszánál a kijárat. Ebben a falusi vegyesboltban a tornacipőtől az előítéletekig volt minden. A 120 magyar táborozó válságkezelési tervét libasorba állítással, ötfős beléptetéssel, lopásvédelmi szúrós tekintettel, érthetetlen nyelvű utasításokkal oldották meg. Magas szárú fűzős szandál tornacipő kikandikáló lábujjakkal, őzgida lábak, bugyogóra húzott köpeny. A lábai nem olyan kecsesek, mint az őzikéé, inkább annyira szőrösek. A feszülő ruhakontúrok biztosak, de akkor még csak bimbódzott a melltartó érzékenységem és a legrosszabb pillanatokban jelentkeztek a pubertáskorom tünetei. Pár nap után már úszó fecskét húztam az alsógatyámra és úgy vettem fel a melegítőt.
Bevésődött emlék, addig senki sem nézett rám, mint egy koszos kis tolvaj palántára. Koronáimat két dologra költöttem egy cumira és két konzerv sűrített tejre.
Az egész tábor bevásárolt a cumikból, még a nyolcadikosok is.

Ciki volt nem cumizni. Én fejlesztettem is a funkción. Lukat rágtam a hegyére így behorpadt. Íme a nyállal mosott kiskanál. A sűrített tej adott erőt és mindent legyőző akaratot.
A kávéba családi minta alapján bőven a kamaszkort elhagyva kezdtem keverni. Egy tubus pléhboci kicsit olyan, mint a trükkös szaloncukor. Kiszívod a krémet majd, hogy ne bukjál le az ajkaiddal gondosan szigetelve belefújsz. Apu tudja, hogy vagy én voltam, vagy a bátyám, de hiányzik a tettenérés. Ez nem lufi, hogy táguljon, hanem alumínium tubus. A túl sok levegőtől olyan lesz, mintha krémsajttal lenne tele. Ha visszaszívod, akkor lapos fogkrémes lesz és kiürülhet. Mindig kell hagyni annyi cuccot a tubusban, hogy elég legyen egy vagy két adag kávéhoz, különben jön a szülői kiborulás. Tehát a pontosan adagolt légbefúvás a titok, miután rájártál a tubusra. Óvatos nyomkodás. Nézzen ki úgy, hogy nem látszik rajta, hogy kiszürcsöltél egy evőkanálnyi cukrozott sűrített tejet. Minden ilyen édes gazságomat visszakaptam azóta a rokonságtól.
A hobbim lett minél több gyártótól, minél több országból kóstolni. A csúcs kategória persze az eredeti recepttel dolgozó orosz ill. ukrán konzervek. Ennek a kiszerelésnek a hátránya, hogy fogynia kell, mert amúgy beszárad. Ha túl hosszan hőkezelik, akkor karamellizálódik a bádogon belül. Bebarnul, de az íze még jó. Ha már az íze sem jó, akkor inkább kuka. Egy darabig az Arbatban lehetett kapni Németországban gyártott orosz márkanevű szgusennoje malakót, ami a ketchup utántöltő tasakkal megegyező csőrős kupakos kiszerelésben volt. Sajnos már csak a konzerves kiszerelésben importálják. Van füles fedeles és konzervnyitós hagyományos változat is. Ukrajnából kaptam ajándékba még fél literes átlátszó PET palackos változatot is. Kicsit olyan, mintha kézműves joghurt lenne. Egyetlen negatívum, hogy gyakorlat nélkül több zuttyan a bögrébe és gyorsabban fogy.
A hazai tubusok tartalma elég édes, de egyik gyártmány hígabb, mint a másik. Jó szívvel egyiket se ajánlom, alkalmanként az itthoni Lidiben, de alapvetően a szlovákiai boltjaikban Pikok márkanévvel még csokis változatban, mini kiszerelésben vásárolható meg. Helyi extra, mint a knédli. A török Sütüm gyárt cukormenteset is, na az aztán a pofára esés. A sűrűsége rendben, no de az íze! Nem kávéba való.
Kondenztej-sznobizmusnak hat, de a hazaival a viselkedési függőségünket táplálhatjuk. Ez a szertartásos mozdulatsor a kávéfőzés, a hűtőszekrény nyitásának és tálalás elemeiből tevődik össze. A kupak lecsavarása illesztett pontos ujjmozgást igényel. A pohárba nyomod. Ez bontott tubus esetén űrgyűrű füttyszerű hanghatással is járhat, amint levegőt a krémmel együtt nyomjuk ki. A forró kávé nem oldja fel azonnal. Kevergetni kell a kiskanállal. Aki nyugtatni akarja a lelkiismeretét nem cukrot, hanem csak pötyikét ad hozzá. Kettőt.
A nemzetközi csúcs, stabil minőséggel és tág szájjal vékony műanyag tubussal a kék-fehérben játszó Nestlé. Olasz valamint német gyártás, néha alkalmi a dizájn. Az íze és a sűrűsége állandó.
Nemcsak kávéba kiváló, de sütemények krémjébe, vagy kekszek tésztájába ideális alapanyag. A házi készítésű hamis “Baileys” krémlikőr elengedhetetlen eleme.
Egy magára valamit adó kocsma nemcsak tejet és kupakos kávétejszínt tart a reggeli műszak törzsvendégeinek, hanem munkába induló felest, és feketét bocigecivel.

Az is rákap, aki így nyeli le a kávéval.
A tejhabhoz lehet gyártani formatervezett tejhabosítókat, hogy a kávézás életérzéséhez drága pénzen hozzáadjuk. A sűrített tejen nem lehet ennyi pénzt keresni, ezzel inni a kávét életforma.
Minden cseppje kincs. Otthon ritkán fogy ki a készlet, de az irodai hűtő alázatra és takarékosságra tanít. Gyerekkorom csokipapír gyűjteményének is az volt a rejtett funkciója, ha a szükség úgy hozná, azt fogom nyalogatni. Ami tényleg elvi kérdés: a beszáradt, kikapargathatatlan maradékot sem szabad kidobni. Abba kell lefőzni a kávét és majd elkeveredik.
A szülői mondatok, a családi receptek, ahogyan a kávét isszuk ez mind a családi örökségünk része. Otthonosságot és védettséget viszünk vele az életünkbe.

Elkalandoztam a királyi többes irányába. Az én életemben így van jelen. Remélem jut ebből az érzésből másnak is. Szertartás egy kicsit a reggeli kávézás, és az ébredés én idejére az alvás után, de még a felpörgés előtt kell egy kis nyugalom.

Kezdődhet a mai munkanap.

Elalvós vagyok. 45 éve vagyok elalvós. Az elején folyamatosan elaludtam. Üvöltöttem, kiabáltam elaludtam, becsináltam, sírtam, elaludtam, ja gyakran fel is ébredtem, akkor megint elsírtam magam. Ettem, ittam és zabáltam is. Amit nem égettem el, mint kalóriát az mind kijött belőlem. Lassan több, mint 45 éve van ez így, a 46-ot még meg kellene érni. A lényeg keveset változott. Eszem iszom, még mindig becsinálok, de már nem pelenkába, három hónap kivételével nem is sztómazsákba. Megtanultam magam kitörülni. A bilin ülni türelemmel és játszani a kisautókkal. Túl sokszor nem bogyózni a parkettára, amíg elveszik tőlem a bilit. Valamiért nem szoktam rá a neogranormonra, pedig mindig mosolyogtam mikor körbekenték az űrgyűrűmet. Minden nap elalszom. Próbálom kibírni napközben, hogy ne aludjak el. De elaludtam munka közben, konferencián, az autóban is. Jó, hogy nem vezetek. Egyszer az előjáték alatt. Mikor felébredtem az utolsó emléktől folytattam. Tegnap a fotelban az on-line zoom óra alatt bekapcsolt kamerával, néma mikrofonnal. Privately kaptam az üzit, hogy jó reggelt. Csináltam gyorsan egy kávét kamera és miki nélkül, de maradt a fülemben a hang. Szóval elalszom minden nap. Talán egy stokin ülve kéne léteznem, hogy ne essek olyan nagyot az arcomra, amikor leesek róla, mert elaludtam. Este szinte soha nem tudok időben elaludni, mert pörgök. Áramot kellene fejlesztenem másodállásban, vagy centrifugázni a mosott ruhát. Ma reggel is elaludtam. A nejem ébresztett riadtan, hogy három percen belül elzárják a vizet a házban. Én, hogy utálok vezényszóra versenyt sz@rni az idővel. Soha nem készültünk el ilyen gyorsan. Ma még nem ittam kávét sem. Cigizni se voltam. Ébren vagyok. Kibírom elalvás nélkül a délelőttöt. Kibírom talán a délutánt is. Az éjszakáig meg kihúzom valahogy. Ülök a körben a szélén a vödörrel. Átadom a szót. Le se önthetném. A szennyvízcső tört el a ház alatt. Még a végén sürgetésnek veszik. Nem annak szántam a csőpostát, de ennek se rossz. Köszi.

Nem tudok aludni. Ági sem tud aludni. Már rég kikapcsoltam a tévét. Harry Hole-val nyomozok Oslóban. Oldalról oldalra haladok. Még egy szereplő sem halt meg a sorok között, de a címadó hóember már megjelent. Leteszem az olvasnivalót. Szellőztetünk, beszélgetünk.

Iszom egy kis vizet. Megnyugtató az óraátállítás, nincs is annyira késő, csak mindjárt felkel a nap. Az a nap, ami megint megfordult. Új hét van, új időszámítás.
Későn vacsoráztunk, de ez nem indok. Beette magát a fejembe a vírus. Ahelyett, hogy éhenhalna telesz@rja újabb unalmas problémákkal, mint a családtagok egészsége, a megélhetés, a túlélés, a tényleges ember - ember, az őszülő, a vörös és a foltos kutyáinkkal a közvetlen kapcsolat szünete. Poénkodik az internet, hogy milyen elhízottak leszünk. A magam részéről, és ez nekem fontos is, de fogytam. Kevesebbet eszem. Nem a kalóriával spórolok, pusztán az étvágyamat elveszi a valóság. Nem üresek a napjaim. Kerek óra van. Tik tak. Reggel nem vagyok ilyen éber. Mossam meg az arcomat belülről egy kis piával? Inkább írással oldom a szorongásaimat. Nézem Ágit, ahogy a képernyő megvilágítja. Az a jó, hogy egyikünk sincs egyedül. Nem egy kórházi ágy van alattunk. A vadi új sztómazsákkal az oldalamon került ennyire az álom nem egész két éve. Hosszú szövegeket gépeltem a messengeren, hogy valahányszor Ági is felébred, várja tőlem egy üzenet. Nem akarom percre pontosan kiszámolni. Két év, hány hét, hány napja már. Kiszámoltam, de nem írom le. Húsz percen belül felgyulladnak az osztályon a lámpák, indul a vérvétel túra, a mosdatás, az ágynemű csere, a tortúra a gyógyulásig. Felgyógyultam. Már nem vagyok elég magas a súlyomhoz igazodva. Át kell simulni a pozitív oldalba. Le kell lassulni a nyugiba, a jóba. Valami nagyon finomat kéne reggeliznem. Paradicsomos babban gondolkozom sült virslivel és tükörtojással. Nem jó. Mennyei káposzta lesz ebédre. Talán sok lenne ez egyetlen napra. Nincs is kávé a véremben, de még most sem álmosodom. Feta sajt, házi készítésű padlizsán pástétom, melegített pita némi zöldség. Most is ennék a füstös ízű padlizsánból. Már egészen össze kellett érjen a hagyma, a majonéz és pici mustár a rusztikusra tört krémben. Ott lakik a jénaiban a hűtő polcán. Most sincsen messze tőlem. Majdnem olyan jó, mint a nutella. Ezt is szeretem csak úgy magában enni. Nagyokat nyelek a paplan alatt. Lágy tojást is ennék. Tojástartóból. Kiskanállal beverem a tojás hegyesebbik csúcsát. Megszabadítom pár cserépnyi héjtól. A rezgő fehér kalapját sózom és bécsiesen levágom. Bekapom. Melegen kikanalazom a héjából. Egy szokásos normális vasárnapot is szeretnék. Legalább az illúzióját. Dobálnám a fenyőtobozokat Trevi babának. Számolnám hány darab fér el egyszerre a szájában. Aludni is kéne.

Világvége selfie a Rabbiképzőn. 2020. március 11. Az utolsó tanítási óránk az Egyetemen. Éjféltől zárva vagyunk két hétig. A 6. és a 7. szigorlati tételt töltse le és olvassa el mindenki az évfolyamból a következő két hétben. Akinek kérdése van, írja meg és szükség szerint konzultálhatunk is. Megtanuljuk együtt mit jelent a távoktatás, a távmunka. Életünk a különleges jogrend korszakában remélhetőleg nem tart sokáig, és ezt is túléljük. Lehet, hogy az alkoholos kézfertőtlenítő kifogyott, de pálinkából még legyűrhetetlen készletekkel rendelkezünk, és amíg van lekvár a spájzban még főzhetünk is.

Ez egy új helyzet, és az ellenség a migránsoknál is láthatatlanabb. A kormány iránti bizalom pedig a béka segge alatt van, pedig várjuk, hogy segítsenek rajtunk, ha majd a saját bőrünkön érezzük. A kórházi fertőzésben még könnyebb hinnem, mint abban, hogy az egészségügyünk megbirkózik egy világjárvány helyi démonjával. A korona vírus is kérjen időpontot, majd cipelje magával a gyógyszereit, wc papírt és szappant a kórházi szobájába. A vírus segge alá pedig egy méretarányos deszkát is vigyen tartalékba, mert ha eltörik, az akkor lesz kicserélve, ha ezt önerőből megoldja. Én aztán tanúsíthatom.

Hat nap telt el, újra szerda van. Már nemcsak selfieként nézek a fényképre, hanem egy feje tetejére állt világ kordokumentumának is látom. Bárcsak egyszerűbb lennék, hogy ne szorongjak attól a lehetőségtől, hogy nálunk is az olasz forgatókönyv valósul meg. Nem érteném a különbséget ha valaki hirtelen kicsúcsosodásról beszél, és a járvány lapos görbéjéről. Tempora mutantur, és változunk mi is velük.

Apró dolgok adnak illékony biztonságérzetet, mint a vékonyka szájmaszk nevetséges látványa a tükörben, ahogy a szakállam kiütközik körülötte.

Ma már 50 igazolt fertőzött betegről beszélnek. Mától már a lappangási idő végét sejtik, és több száz új beteget. Melyikünk lesz köztük? Mikor?  

A kontakt órák hiánya sem két hét lesz. A kontakt is már mást jelent.

A bizonytalanság nem erősebb nálunk. A vizsgaidőszak egy jövőbeni biztosan bekövetkező esemény.

Tetszik nem tetszik félmeztelen férfiak őrzik a szabadságunkat mások szabadságától. A kard, a mérleg, a vesszőnyaláb és a törvénykönyv öltöztet. Amíg a bíróság visszavonul tanácskozni addig a józan eszemet ringatja a remény, de a kuncsaftot nem áltatom. Szarban van. Persze ha kiengednék az a zseniális ügyvédi munkának köszönhető. Az aktivitás a vasárnapi rendőrségi kihallgatáson, az éjszaka megírt és elektronikusan megküldött beadvány, az ülésen való hangsúlyos és helyes érvelés eredménye. Kis pénz kis foci, de rendes munka. Örülnék a szabadlábra helyezésének, de szüret van. A rossz döntések előzetessé érnek. Hiába sajnálok meg egy kölyköt.

Természetesen az eljárás szereplői mind felöltöztek. Nem kötelező irányelv úgy öltözni, mint a bíróság tekintélyének oszlopai, amelyek egyszerre tartják az emeletet és tisztelegnek jogrendszerünk alapításának szimbólumai előtt. Bár a tóga iránt több jogtörténeti rokonságot érzek, mint a talár irányában, Jól is néznénk ki ilyen lenge ruhában a katonai bíróság épületében. Igaz nem hiszem, hogy lenne olyan koedukált munkahely a városban, ahol munkaidőben soha sem szexeltek még a dolgozók a tilosban. Az urak a domborműveiket éjjel nappal mutogatják a hölgyeknek. Belegondolok, hogy talár helyett egy szál nyitott tógában vagy alkarra vetett törülközőben tárgyalnánk, akkor tolonganának az urak, hogy a vonzó ügyésznő lépjen fel velük szemben. Némiképp megnyugtat, hogy a kockahasú rómaiakat idéző figurák bár akarnak, de takarnak. Térdeik között talpig lelógó övvel. Nem gond, hogy nem áll fel. Azt nézzük, hogy milyen szépen és meddig lóg! Szauna törülközővel. Szószék mögé bújnak. A zuhanyzásra készülő alak a fasces-szel, a vesszőnyalábbal az egyetlen alak, aki bevállalja a tutit. Ő bizony megmutatja, neki pici de kemény. Árnyékot viszont nem fog vetni. A kabátomat sem akaszthatod rá. Ő is inkább az orrát töri be, ha álló fas...al nekimegy a falnak. Nem pattanás ne nyomd ki. Nem az már nem a zacsi része. Igen, a belgák se vennék fel helyettesíteni a manöken piss-t. Ő se fogja az orrát piszkálni vele. Köhöghet ő akármennyit. Legalább a sekély vízben úszva nem horzsolja le az iszapban. Hiába figyeljük a kezét mosolyt csal az arcunkra. Áramvonalas, alig van közegellenállása. Mondd bent van már? Érdekes kint sincs. A több réteg fehér festék sem tudja vastagítani, inkább csak elfedi, de kiemeli a lábujjait. Hosszú ideje tanácskozik már a bíróság. Ettől csak a remény barlangos teste nő. Nem kicsit nyűglődök a szögletes fapadon. Ha legalább az a régi büfé meglenne. Évek óta hűlt helye. Még egy kávéautomata sincs. Legalább én hazamentem aznap, és a zacsipacsi miatt sem kell aggódnom.

A sötétség és a világosság órái. A hideg és a szél már novemberben megtanítanak értékelni azt a telet, amit itthon Magyarországon megélek. Eligazít abban a kérdésben is hogyan döntsek, szeretném-e legyen nyári és téli időszámításra való átállás vagy sem. Úgyis csörög az a vekker. Mikor szóljon hát? Sötétben vagy világosban? Mikor hagyjam ott a munkát? Sötétben vagy világosban? Felismerem, hogy hatással van-e rám?

Sejtettem mire számítsak egy pszichiátriai betegekkel foglalkozó nemzetközi szemináriumon. Nem ez az első ilyen kalandom. Mi a túrót keresek itt? Egyrészt szakmázom másrészt szeretem az elmebetegeket. Bolond is lennék kihagyni egy izlandi Erasmus plusz utat miközben az angolomat is erősíthetem. Nekem nem meglepetés, hogy segítők és betegek vegyesen alkotják a mezőnyt.

A helyszín egyszerre unikális és szerény. Ölverben vagyunk a sziget nyugati részén Akranestől nem messze. Ugye jól elmagyaráztam. Itt hiába van koronád, nincs mire költened. A szomszéd faluban Borganesben a kocsma is este hatkor nyit ki és filippínó konyhát vezet a helyi arcoknak, akik zárórakor is jönnek enni-inni. Szóval a főúton egy nyeles rendszámtáblán elolvasod, hogy Ölver majd lekanyarodsz jobbra. Mész mész mész a hegyig. Aztán a kábeldob és az oszlop között kell behajtani a fekete kavicsos úton. Bordó bádog borította kétszintes kulcsosház a hegy lábánál játszótérrel, füves kispályával a focihoz. Balra van a dühöngő szomszéd néni, aki megvédi a földjét a betolakodó futóktól.  Petit kockázat, ahogy a francia mondaná. Itt szinte mindenkinek van puskája. Nyárra van jacuzzi, szauna sajnos nincs. Légvonalban kb. 1500 méterre húzódik a tengerpart. Éjszaka látom Akranes fényeit az öböl túloldalán a messzeségben. Láttam a sarki fényt is. Szép, de nem volt elég tiszta az égbolt, hogy elolvadjak tőle. Ide elsődlegesen elvonulnak az izlandiak. Pl. lelki gyakorlatra, vagy cserkésztáborba.

Az időjárás a szokásokat is alakítja. A bejáratnál az előtérben cipős polcok és fogasok várnak. Sáros lucskos cipőben senki ne járja össze a házat. Az iskolákban ugyanez a szokás. Először zokniban fedezzük fel az épületet, később váltócipőzünk. Pár helybéli mezítláb közlekedik, mások papucsban. A fűtés erős. Minden tiszta. Linóleum és fapadló szerteszét. Fenyőfa emeletes ágyak, szekrény alig. Szobánként ketten-hárman alszunk. A fürdőszobák azonban közösek. Dedikált idősávokat kínálnak közös férfi majd közös női zuhanyzásra. Vezetékes illatmentes vagy kénes termálvizes tusolás is az ajánlat része. Akinek az intimitása ezt kevésbé támogatja, választhatja az egyénizést egy egyszemélyes fürdőben, amit magára zárhat. 15 perces egységekben lehet feliratkozni és befoglalni. Az izlandi, a román, az észt, a dán és a magyar hozzáállás más és más.

Az alkalmazkodás figyelmet és empátiát igényel. A türelem persze ritka madár, közel a gatyámba csináltam, de az összes mosdó foglalt a lányokkal. Fülke ugyan lenne szabad, no de szóval izé. Mikor végre bejutottam Ovidiu fogat mosott. Gudjon széles mosollyal a nadrágját rendezte és beljebb invitált. Húztam a legközelebbi fülkéhez szapora tyúklépésben mire azt mondja - “ Not this. “ A plusz egy méter, az plusz egy másodperc mikor egy pillanat késlekedés is veszélyes.

Nem vagyunk teljes mértékben önkiszolgálók, de a mosdókat takarítjuk magunk után. Van, aki nem értette meg a kérést, emiatt néha magunk előtt is. Besegítünk a rámolásban, a napi fotózásban, a napi riport készítésében, a résztvevők mozgatásában. Ez nemcsak helyi sajátosság. A bevonás a projekt megvalósításának módszertani része. Cél, hogy a pszichiátriai - és szenvedélybetegekkel foglalkozó résztvevők bemutassák szervezeteiket, szolgáltatásaikat és jó gyakorlataikat. Tanuljunk egymástól és készítsük elő remélt eljövendő programjainkat. A programok technikai szempontból is kötődtek ehhez a témához ugyanakkor fullos önismereti tréninget is kaptunk részletesen kidolgozott feedback rendszerrel, ami meglepetésre még működött is. Agyunk, lelkünk, testünk kifárasztása mellett az igényeinket feldolgozva változtattak a program töménységén. Ez a program magyarul is leterheli az elmét, angolul még inkább.

Mocskosul fúj a szél és hangszerként játszik a házzal. Az alvásból kipattant szemmel zongoráztam a hetet a fejemben, hogy visszaaludjak. Talán még egy sört ki kellett volna pattintanom, vagy talán egyet sem. Itt a sötét sem olyan, mint az Újlipótvárosban. Megértettem micsoda a fény hiánya.

Sok mindent hoztam haza magammal a vikingektől, ami örömet okozott. Élővé tett tanultakat az önismeretről, a csoportban való egyéni kommunikációról, a tatai úttörő táborból, a hazai és izraeli vezető képzésekből és tréningekről, WUJS kongresszusokról, a szarvasi táborból és az egyetemről. Frissültek a fejemben a játékok, a módszertan, és nyertem új ismereteket is.

Szinte laboratóriumi körülmények között vagyunk és egy kísérlet résztvevőiéként életkorunk, személyiségünk, iskolázottságunk, a “von Haus aus” az otthonról hozott viselkedési normáink szerint reagálunk egymásra, az érzelemnyilvánításokra, a képzésre, a szituációs játékokra. Persze van egy halom egyéb tényező is, ami hat rám és szükségszerűen másra is. Azonban az elszigeteltségnek, a tömény és feszes napirendnek célja van.

Belőlem azt hozta ki ez a helyzet, hogy visszafogtam magam. A tükrömből akkor is ez néz rám, ha más nem így látja. Aki ismer tudja mennyire szeretem fényezni magamat. Megfontoltabban és kevesebbet szerepeltem, mint ami rám jellemző. Nem toltam előre sem a tapasztalataimat, sem a zsidóságomat. Kevesebbet beszéltem csoportban. Hallgattam a visszajelzésre, hogy ne többes szám első személyben beszéljek, hanem egyes szám első személyben nyilatkozzak. Ügyvédként ügyféllel együtt a beszéd rendszerint többes szám első személy használatát igényli. Igyekeztem támogató lenni. Ha így érthetőbb nem rúgtam állandóan kapura, inkább a gólpasszokra koncentráltam. Ez bár kevésbé élvezetes olyan, mint a fogyókúra: szar, de hasznos.

Az énképemhez képest gyakorolt erősebb kontroll segítette a tanulást és az új dolgok befogadását. Azt már a gimnáziumban megtanultam, hogy nem kell mindenkit minden áron megnevettetnem. Miért? Mert én mégsem nevetek azon, amit kapok a poénjaimért. Hiszem áldott emlékű Raj Tamás rabbinak azt a tanítását - ha megszólalsz, akkor taníts. Azonban megtanultam, nem tudok mindenkit tanítani. Hiába szeretném. Akinek a viselkedése azt tükrözi, hogy ő egy teli pohár, oda én hiába próbálok csak azért is több vizet tölteni. Az bizony kicsorog. Élből nemet mondani, élből ellenkezni is egy magatartás minta. Tanultam belőle, nem kell mindenkit tanítanom. Nem kell mindenkit meggyőznöm, hogy érdemes végighallgatni. Nyitott fülekkel.

Nem állom meg, de a hasamra is gondolok. Itt bizony kényeztettek engem. A séf és a segédje. Az elfek és a trollok mellett Eirikur és Csabi konyhatündérként így is óvtak a falakon túli könyörtelen elemektől. Házias menüsoron tartottak minket. A rántott tőkehal filé friss volt és hatalmas. A halfasírt akkora volt, mint egy teniszlabda, de ropogott külseje, de belül ízletes puha volt. Az állam leesett mikor elmondták, a halfasírtot félkész előhűtött formában vették, csak be kellett tolni az elektromos sütőbe. Így volt mindig friss magos zsömlénk, briósunk a hamburgerhez. A vega virsli egyszerűen borzalmas volt. A sült csirke mintha otthon ettem volna.

A csúcs azonban a rozé bárány comb. Amíg én hóban-fagyban kirándultam vulkánra fel-le, kiolvadtam egy oldtimer Mercedes buszban addig a napfelkelte előtt megismert bárányok száraz fűszer pácot kaptak. Nyolc órán keresztül 56 fokon sültek. A keletkező szaftjuk lett a gombamártás alapja. Bari bari bárány alig áll a lábán. Az öt comb, izlandiul lambalæri egyenként a finisben perzselő hőt kértek és kaptak. Valljuk be egy 56 fokos szaunát én se éreznék elég melegnek. A hús a hosszú előkészítés után a hirtelen sütéssel finom kérget kapott. A színes borsszemek és a fűszerkeverék darabkái (salt, kryddblanda, sinnep, sellerí, laukur, rósmarin, marjoram, timian, paprika, basilika, salvia, kóriander stb…) esti meseként sorokat alkotva követik a lágy hajlatokat. A desszerttel nem törődve tüntettem el a tányéromról az omlós falatokat. A roppanós szélétől haladva egy sült csirke fehérségű sávon harapom át magamat a puha rózsás belbecsig.

Köretek széles választékából válogathattam, kabátban sült krumpli, párolt lila káposzta, párolt-sült zöldborsó, friss saláta. Állítom, hogy a rozé bárány nemcsak a nap, az egész hét gasztronómiai koronája. Jó hely ez az Izland.

#hugarafl, #erasmusplus,