Hol lennénk? Hogyan lennénk egy kovidmentes világban? Rasekol is vagyok a Pávában, rabbinak is tanulok. Tanítok is az egyetemen ahol tanulok, és tartok a kezemben egy képzeletbeli iránytűt is, ha eltévednék milyen szerepben élek. Elragad a képzeletem, és nincs már járvány. Mit csinálnék ezen a héten. Dolgoznék persze és közben minden a Pészachról szólna. Szakaszonként már minden itt lenne. A macesz, a dara, a borok, a szőlőlé, a bérelt asztalokra a színes terítők, minden eszköz, ami terítékként felkerül. Kitakarítva, kikaserolva minden. Chomec eladva. Aki fizetett már megkapta a visszaigazolását. A sabesz miatt mindent egy nappal korábban kell előkészíteni. Nem egyedül dolgoznék, ez csapatmunka. Minden kész a tálaláshoz a dugóhúzótól az ételmelegítőkig, hogy ima után nem sokkal már az asztalhoz üljünk a széderhez, hogy a rendet megtartva meghallgassuk a kivonulás történetét itt a Kárpász-medencében. Emlékezünk, hogy el ne felejtsük. Ne feledjük a 10 csapást. Nekünk se volt jó a rabszolgaság földjén, de a tíz csapás sem séta az esőben. Mi is Egyiptomban éltünk. Ismertük a szomszédainkat, az üzletfeleinket, a piaci árusokat. A feleségeket. A gyerekeiket és a szüleiket. Rabszolgaságban éltünk, de nem gyűlöletben.

Minket, az őseinket elkerülték a csapások, de a Haggada nem beszél arról, hogy közömbösek lettek volna az őseink az egyiptomiak irányában, akik szenvedtek.
Az Örökkévaló a Fáraó szívét keményítette meg, nem a zsidókét. Hiszem, hogy az akkor élt felmenőink is emberként viselkedtek. Empátiával viseltettek még az egyiptomiak irányában is, akiket a csapások sújtottak. Az egyiptomiak is féltek, a többség biztos csak ki akarta húzni ugyanúgy a hó végéig, mint ma.
Ha úgy vesszük, a járvány miatt mind most is Egyiptomban élünk. Nem egy búvár paradicsomban, hanem egy csapások sújtotta földön. Nem kell naivnak lenni. Kell látni az ellenséget. De mindenkiben kell látni? Elmegyünk. Kivonulunk. Irány a tenger és a Kánaán. Érték vagy teher szenvedőkkel való együttérzés képessége? Kinyitjuk érzékeinket mások baja iránt, vagy zárkózzunk el? Meg tudunk birkózni ennyi szenvedéssel? Érték-e számomra, hogy átérzem a másik szenvedését? Nem mindenkiét. Másokét, akikhez kötődöm. Másokét, akiket nem is ismerek. Érezzem-e rosszul magam, ha egy rosszakaróm panaszaitól viszont elzárom az érzékelésemet?         
Popper Péter után szabadon, a másik emberrel való együttérzésnek nincs igazán logikája.
Az azonosulni tudást a másik ember belső történéseivel, és a részvétet, az együttérzést nevezzük együtt empátiának. Nem tökéletes, nem logikus és nem kölcsönös. Hiába él bennem, hiába van igényem arra, hogy irántam is érezzen már valaki együtt. Ezt mégsem kiálthatom a pusztába. Ilyenkor jönnek a pofonok. Én, ennek vagy annak az embernek a kedvéért adtam valamit magamból? Mindig lesz, aki újra ad, és mindig lesz, aki egy érzelmi parazita marad. Az ünnep ezernyi üzenete közül talán ez az egyik. Annak ellenére is adni. 

        
Kóser Pészachot és jó egészséget kívánunk. Vigyázzatok Magatokra!