Pléhbocik bőgnek a bögrémben

Az éhhaláltól mentett meg egy kéthetes csehszlovák úttörőtáborban Bezovecben a cukrozott sűrített tej. Még a fekete fehér fotók világában éltünk. A népek barátsága jegyében a 631-es Zrínyi Ilona úttörőcsapat kisiskolásai debreceni erősítéssel két partizán emlékmű között felkeresték Stara Lehotát, és shoppingoltunk. Egy csoda volt. Alacsony régi épület hosszú üzlethelyiségében középen egyetlen gondola, polcok a falakon, két végében két ajtó, a kasszánál a kijárat. Ebben a falusi vegyesboltban a tornacipőtől az előítéletekig volt minden. A 120 magyar táborozó válságkezelési tervét libasorba állítással, ötfős beléptetéssel, lopásvédelmi szúrós tekintettel, érthetetlen nyelvű utasításokkal oldották meg. Magas szárú fűzős szandál tornacipő kikandikáló lábujjakkal, őzgida lábak, bugyogóra húzott köpeny. A lábai nem olyan kecsesek, mint az őzikéé, inkább annyira szőrösek. A feszülő ruhakontúrok biztosak, de akkor még csak bimbódzott a melltartó érzékenységem és a legrosszabb pillanatokban jelentkeztek a pubertáskorom tünetei. Pár nap után már úszó fecskét húztam az alsógatyámra és úgy vettem fel a melegítőt.
Bevésődött emlék, addig senki sem nézett rám, mint egy koszos kis tolvaj palántára. Koronáimat két dologra költöttem egy cumira és két konzerv sűrített tejre.
Az egész tábor bevásárolt a cumikból, még a nyolcadikosok is.

Ciki volt nem cumizni. Én fejlesztettem is a funkción. Lukat rágtam a hegyére így behorpadt. Íme a nyállal mosott kiskanál. A sűrített tej adott erőt és mindent legyőző akaratot.
A kávéba családi minta alapján bőven a kamaszkort elhagyva kezdtem keverni. Egy tubus pléhboci kicsit olyan, mint a trükkös szaloncukor. Kiszívod a krémet majd, hogy ne bukjál le az ajkaiddal gondosan szigetelve belefújsz. Apu tudja, hogy vagy én voltam, vagy a bátyám, de hiányzik a tettenérés. Ez nem lufi, hogy táguljon, hanem alumínium tubus. A túl sok levegőtől olyan lesz, mintha krémsajttal lenne tele. Ha visszaszívod, akkor lapos fogkrémes lesz és kiürülhet. Mindig kell hagyni annyi cuccot a tubusban, hogy elég legyen egy vagy két adag kávéhoz, különben jön a szülői kiborulás. Tehát a pontosan adagolt légbefúvás a titok, miután rájártál a tubusra. Óvatos nyomkodás. Nézzen ki úgy, hogy nem látszik rajta, hogy kiszürcsöltél egy evőkanálnyi cukrozott sűrített tejet. Minden ilyen édes gazságomat visszakaptam azóta a rokonságtól.
A hobbim lett minél több gyártótól, minél több országból kóstolni. A csúcs kategória persze az eredeti recepttel dolgozó orosz ill. ukrán konzervek. Ennek a kiszerelésnek a hátránya, hogy fogynia kell, mert amúgy beszárad. Ha túl hosszan hőkezelik, akkor karamellizálódik a bádogon belül. Bebarnul, de az íze még jó. Ha már az íze sem jó, akkor inkább kuka. Egy darabig az Arbatban lehetett kapni Németországban gyártott orosz márkanevű szgusennoje malakót, ami a ketchup utántöltő tasakkal megegyező csőrős kupakos kiszerelésben volt. Sajnos már csak a konzerves kiszerelésben importálják. Van füles fedeles és konzervnyitós hagyományos változat is. Ukrajnából kaptam ajándékba még fél literes átlátszó PET palackos változatot is. Kicsit olyan, mintha kézműves joghurt lenne. Egyetlen negatívum, hogy gyakorlat nélkül több zuttyan a bögrébe és gyorsabban fogy.
A hazai tubusok tartalma elég édes, de egyik gyártmány hígabb, mint a másik. Jó szívvel egyiket se ajánlom, alkalmanként az itthoni Lidiben, de alapvetően a szlovákiai boltjaikban Pikok márkanévvel még csokis változatban, mini kiszerelésben vásárolható meg. Helyi extra, mint a knédli. A török Sütüm gyárt cukormenteset is, na az aztán a pofára esés. A sűrűsége rendben, no de az íze! Nem kávéba való.
Kondenztej-sznobizmusnak hat, de a hazaival a viselkedési függőségünket táplálhatjuk. Ez a szertartásos mozdulatsor a kávéfőzés, a hűtőszekrény nyitásának és tálalás elemeiből tevődik össze. A kupak lecsavarása illesztett pontos ujjmozgást igényel. A pohárba nyomod. Ez bontott tubus esetén űrgyűrű füttyszerű hanghatással is járhat, amint levegőt a krémmel együtt nyomjuk ki. A forró kávé nem oldja fel azonnal. Kevergetni kell a kiskanállal. Aki nyugtatni akarja a lelkiismeretét nem cukrot, hanem csak pötyikét ad hozzá. Kettőt.
A nemzetközi csúcs, stabil minőséggel és tág szájjal vékony műanyag tubussal a kék-fehérben játszó Nestlé. Olasz valamint német gyártás, néha alkalmi a dizájn. Az íze és a sűrűsége állandó.
Nemcsak kávéba kiváló, de sütemények krémjébe, vagy kekszek tésztájába ideális alapanyag. A házi készítésű hamis “Baileys” krémlikőr elengedhetetlen eleme.
Egy magára valamit adó kocsma nemcsak tejet és kupakos kávétejszínt tart a reggeli műszak törzsvendégeinek, hanem munkába induló felest, és feketét bocigecivel.

Az is rákap, aki így nyeli le a kávéval.
A tejhabhoz lehet gyártani formatervezett tejhabosítókat, hogy a kávézás életérzéséhez drága pénzen hozzáadjuk. A sűrített tejen nem lehet ennyi pénzt keresni, ezzel inni a kávét életforma.
Minden cseppje kincs. Otthon ritkán fogy ki a készlet, de az irodai hűtő alázatra és takarékosságra tanít. Gyerekkorom csokipapír gyűjteményének is az volt a rejtett funkciója, ha a szükség úgy hozná, azt fogom nyalogatni. Ami tényleg elvi kérdés: a beszáradt, kikapargathatatlan maradékot sem szabad kidobni. Abba kell lefőzni a kávét és majd elkeveredik.
A szülői mondatok, a családi receptek, ahogyan a kávét isszuk ez mind a családi örökségünk része. Otthonosságot és védettséget viszünk vele az életünkbe.

Elkalandoztam a királyi többes irányába. Az én életemben így van jelen. Remélem jut ebből az érzésből másnak is. Szertartás egy kicsit a reggeli kávézás, és az ébredés én idejére az alvás után, de még a felpörgés előtt kell egy kis nyugalom.

Kezdődhet a mai munkanap.