Hol volt hol nem volt és egy kígyó beszélt Évához az édenkertben.

Hol volt hol nem volt eljött a reggel, amikor egy szamár beszélt Bálámhoz az úton Moáb irányában.

Alapvetően erről a két állatról tudjuk, hogy a Szentírás szerint beszéltek.

Kérdéses, hogy vajon az állatok és a madarak beszéltek-e az emberekkel közös nyelvet a Bábel tornya története, a nyelvek nagy keveredése előtt.

A hetiszakasz Bálákról, Moáb királyáról Cippór fiáról kapta a nevét. Ebben a parasában még más állatok is szerepelnek. Marhák, tulkok és kosok, akiket háromszor is az áldozati oltárra vezetnek és felajánlanak, hogy Bálák megrendelésére Bálám megátkozza őseinket. Azonban az Örökkévaló hatalmából az átok áldássá válik.

Jeruzsálem közelében, Moshav Shoresh felé én is ültem már szamárháton. Tudom milyen a nyeregben ülni és nyargalni hegynek fel az erdőben. Hajmeresztően vágtatni lefelé a lejtőn. Nem én hajtottam. Jókedve volt a csacsinak és futni akart. Vagy fent maradok, vagy jót röhög rajtam. Meddig bírja a kis cionista turista? Nem estem le, de estére a lábam közé vettem a nagypárnát. Gyalogolni is csak terpeszben tudtam.

A szamár története, aki megmenti a gazdája életét nehogy csalódást okozzon az Örökkévalónak nekem nagyon is valóságos élményhez párosul.

Háromszor tesz kísérletet a szamár, hogy Bálám, héberül בִּלְעָ֖ם is lásson. Először letér az útról a mezőre és verést kap.

Másodjára a sziklafalhoz simul, és a hajtója lábát is odaszorítja. Ismét verést kap.

Harmadjára már nincs más lehetősége a háziasított csacsinak egy keskeny részén az útnak vagy egyenesen az angyalhoz és a kivont kardhoz vezeti gazdáját, vagy lefekszik. Jön a verés.

Ez az a pont, amikor az Örökkévaló beszédre nyitja a száját, és megkérdezi: Mit vétettem ellened, hogy háromszor is megvertél engem?

Bálám pedig meg sem lepődik, hogy a szamara beszél. Annak ellenére, hogy ez nem egy rajzfilm. Addig szidalmazza, amíg az Örökkévaló közbe nem lép, és ő már nemcsak néz, hanem lát is.

A hármas szám is meseszerű, és az ókori embertől sem áll messze a gördülékeny történet mesélés. A vágy a tanulásra és a szórakozásra időtlen emberi igény.

Műfaji meghatározás szerint ez egy fabula, avagy tanmese. Az állatmesék kortalanul lettek népszerűek a történet szentségét is tiszteletben tartva. Ránk maradtak Ezopusz, avagy Aiszoposz meséi, ezeknek méltó folytatásai lettek Lafontaine majd Lev Tolsztoj állatmeséik.

A tanmesék közös eleme az érdekesség, a lebilincselő történet, a példázat jelleg és a tanulság. Ha ebből az irányból szemléljük Bileám és szamara történetét, máris kevésbé éles a határ a világi és a szent értelmezésében. Kit lehet jobban szeretni ebben a történetben? Én a szamarat. Bálám nem Shrek, ő egy varázsló, aki annyira sem kedves nekem, mint Hókuszpók. Negatív főszereplő, de főszereplő, az isteni beavatkozás értelmezésében és megértésében is segít.

A szamár rendkívül népszerű szereplő Ezopusz meséiben. A szamár a hétköznapok része, sokkal természetesebb, hogy Bálám szamárháton utazik, mint elefánton vagy lovon a hegyes - dombos vidéken. Mit bizonyít hát a példázat?

A magyarázatok szerteágazóan indulhatnak el.

Áll, mint Bálám szamara.

Okos szamár, buta gazda.

A szamarat verni bevett dolog, de nem feltétlenül helyes.

Ki itt a szamár? Kihez szólt Isten? Bálámnak hiába beszélt, hát szólt a szamarához. Nem bármelyik szamárhoz, hanem A Szamárhoz. Határozott névelővel, Haaton הָאָת֑וֹן A héber használ másik kifejezést is a szamárra, a szövegben itt ez szerepel.

Ezopusz tanmeséiben az állatok emberi hibákat vétenek, emberként viselkednek, szenvednek, az emberek sorsát követik és tanítanak. Példát mutatnak. Kapcsolódni lehet hozzájuk, azonosulni velük.

A hetiszakaszban a szamár hisz Istenben és féli. Úgy engedelmeskedik, hogy magától is tudja, hogy mi a helyes. Még Bálám élete is élet. Még őt is szeretheti, nem azért mert… Hanem annak ellenére. A szamár védi az életet és nem kételkedik az Örökkévalóban. Mintha csak tudná, hogy a szövetség fenntartásához vezető út Bálám megmentésén keresztül vezet.

A szamár pozitív hős. Megérdemli, hogy megtanuljuk a nevét héberül, és emlékezzünk rá.

A Legényanya című magyar film után szabadon – Béláim az úrban, választottam egyet Ezopusz számos szamár tanmeséjéből Sarkady János fordításában.

Ennek a legendás szatírának is vannak egyébként kimondatlan kötődései közösségünkhöz, hiszen Garas Dezső rendezte, Kardos Sándor volt az operatőr. A film pedig Schwajda György a Rátóti legényanya című könyvére épült.

Béláim – Bálám. Áll, mint Bálám szamara. Az értetlenség és az ostobaság filmes körül írása.

„Az oroszlán, a szamár és a róka

Az oroszlán, a szamár és a róka szövetkeztek egymással, és elmentek vadászatra. Mikor már sok zsákmányt ejtettek, az oroszlán megparancsolta a szamárnak, hogy ossza szét közöttük. Az fel is osztotta három részre, és felszólította az oroszlánt, hogy válasszon közülük; az azonban megharagudott, felfalta a szamarat, majd megparancsolta a rókának, hogy végezze el ő a felosztást. A róka az egészet egybehalmozta, magának csak egy kicsit hagyott, és úgy kínálta az oroszlánnak, hogy vegye el. Az oroszlán megkérdezte, hogy ki tanította meg őt ilyen jól osztani, mire a róka így felelt: "A szamár sorsa."

A mese bizonyítja, hogy az emberek számára a mások bajai okulásul szolgálnak.”