A magányos macska itt született meg a kertben. Egész pontosan az udvarban. Az udvaron belül a kennelben, amiben a bernáthegyiek laktak eredetileg. Csak, hogy jobban szerettek a házban aludni. Mármint Maci és Betti, aki arra is hallgatott, ha Cupáknak hívtam. A kennelbe, a szabad kéglibe több száz fürj költözött be. Nem önként. Jó pénz van a pici tojásokban. Én pedig büszke vagyok rá milyen sokféle tojásból ettem már rántottát. Jóízűen térek el a tárgytól.

A toldásokkal együtt elég nagy lett a héder, a bádog féltetetővel a svéd bútorok hullámpapírjával szigetelve, hogy egy bájos bundás úgy döntsön itt fog szülni.

Pont ők maradtak volna kint az udvaron? A huzatban? Ugyan már! A padláson is volt egy befogadott csacska lányanya. Élmény volt éjjelente hallgatni. A kazánházban pedig helyet és macskaajtót teremtettek ízléses padlószőnyeg függönnyel.

A csini fekete cica kb. hatvanöt napja még ilyeneket mondott a szüleinek:

• Ugyan már apa ez nem olyan bagzó buli lesz.
• Persze anya sosem szívnék macskamentát.
• Ne aggódj nagyi nem iszom több aludt tejet.
• Ne már, azt mesélted te is ilyen bulikba jártál!
• Persze apa éjfélre ágyban leszek.

Így is történt.

Valahogy így fogant meg. A jóképű kandúrok vajon merre járhatnak? Cirmostartást egy apa jelölt sem utalt. Jó lett volna biztosat tudni, hiszen nem csak az apám kismacskája vagyok, hanem a nagyapám unokája is.

Pecsétes meghívót nem hozott a libériás inas, de az anyuka megértette, új életet kínálnak neki is. Egyenként a grabancuknál fogva vitte a kicsinyeit a kazánházban kapott puha vacokba. A szájában. Közülük volt az egyik csipás a kis Kazánovics Cickerov.

A kazánház lett a meleg otthon. A játszótér. Az ismert világ közepe. A négylábúak vidámparkja, amit másképp látnak a vizslák. Másképp látnak az ide sereglett macskák. A vizslák idővel úgy látták, hogy eggyel kevesebbel együtt lakni sokkal több a soknál. A matek sosem volt az erősségük, de nem tudnának annyi kolbászt enni, ahány macskával kell együtt lakniuk. A vizslák aranykora mégis összeért a macskák és a szárnyasok aranykorával itt a tanyán, a Baromfi birodalomban.

Mindenki csiripel, kotkodácsol, kukorékol, nyávog és ugat errefelé. A halak a szomszéd öreg medencéjében élnek.

A kazánház is egy érdekes hely, mindig is a ház falához volt ragasztva. Vályogból. Az életkora közelebb áll a 150-hez mint a százhoz. Persze többször is átépítésre került. Az alapanyaga is vegyes lett. Ma már három helyiségébe lehet itt belépni. Kívülről nyílik egy kicsi műhely. A főbejárat egy előszobába vezet. Innen nyílik a kinti konyha két háború közötti kredenccel, tűzhellyel, asztallal. Nagy ablakkal. Itt dolgozik évről évre a csibekeltető gép is.

Ha balra lépek lépcsősor vezet le a fatüzeléses kazánhoz. A szűk hely szabálytalan báját az újraértelmezett falak és könyvespolcok adják. A falakon balták és fűrészek sokasága lóg. A könyvespolcokon szerszámos bőröndök és méretre vágott régi szőnyegek zsúfolódnak. Ezeket a polcokat korábban macskák kuckózták be. A lépcsőkön tűzifa rakás vezet a kályháig. Kényelmes, ugrás nélküli emelkedőt teremtve a kályha tetejéig. Ott duzzogva, de három-négy macska is elfért.

A macskák számára ez élénk társadalmi és kulturális életet biztosított mind a négy évszakban. A kazánház voltaképpen átalakult egy macskákból álló élőkönyvtárrá. Itt persze nem kellett csöndben maradni. Testvérek, pótszülők és nagyszülők. Jó és rossz szomszédok. Mindenki önálló jelentést hordozott. Ez az egyéniségükből fakadt. Egyesek rövid történeteket, útikalauzokat, mások egész kalandregényeket, sőt szerelmes versek ciklusait őrizték meg minden mozdulatukkal. Ahogy követelni képesek, úgy adni is tudnak. Adtak is.

Cickerov csak felugrott a polcra, odabújt valakihez. Lapozott bennük a véget nem érő kérdéseivel.

Megunhatatlan játék volt. Jobb, mint az iskola. Kiváló memóriája mindent és mindenkit megőrzött. Teltek az évek. Cserélődtek a polcok lakói, végül kiürültek. A doromboló kötetek helyét szerszámok, alkatrészek töltötték fel.

Cickerov pedig maradt és figyelt.

Megöregedett és mindenkit túlélt. Magánakvaló lett. Mászkált ő sokfelé a tanyán, mintha dolga lenne. A főétkezések között elmerült az önmagával folytatott beszélgetésekben. Meggyőződése szerint jó társaságban volt. A tűztér fedelén érezte magát legjobban. Közvetlenül a kályhacső mellett. Bundájának hófehér foltjai elszürkültek. Nem unta meg a játékot a kikotort fahamuban. Nyalakodni, mosakodni egyre kevesebb ereje maradt. Mossa az, aki lusta vakarni! Így vált homályos ezüstté és feketévé.

Körbe pillantott és polconként újra elmesélte mindegyik macska életét. A vitáikat is. Néha egész felzaklatta magát.

Ilyenkor jól jött, ha megzavartam, mert legalább én lettem a bűnbak. Mindegy, hogy miért. Mert felgyújtottam a villanyt. Mert fát raktam a tűzre. Mert megsimogattam. Mert megint fényképeztem őt. Legfőképp nem tudtam válaszolni arra, hogy hány egérrel győzött a Muter a nagy egér vadászaton. Arra végképp nem tudnám a választ, hogyan kell megkülönböztetni a négy Cirmi nevű macskát egymástól, vagy melyiknek lehetett bengáli az apja.

Egy jól működő világban a macskák jönnek-mennek és átadják a tudásukat kilenc életük során az új generációknak. Ugyanis az emberek világánál a macskáké sokkal jobban működik. Ez tény. Ha nincs tej, esznek tejszínhabot. Minden problémára van megoldás. Minden kérdésre választ ad egy régi történet, ami utat mutat a jó gyakorlathoz. Erről szólt a kazánház élőkönyvtára is. Nemzedékről nemzedékre adták át meséiket a megyében szétszóródó macskáknak, akik a mai napig is mesélik, hogy hol volt hol nem volt egy tanya, a Baromfi Birodalom, ahol bőségben élnek a négylábúak, a szárnyasok és a kétlábúak. Esznek és jóllaknak.

Ide mindig lehet jönni.

Ide a fecskék is visszatértek, pedig ők évekre elvesztek.

Az üzenet nem ismert határokat, amíg emlékezünk mindenki velünk él.

A hálás utókor alig olvasható, de felismerhető macskakaparással rótta a tejfájára:

Itt nyugszik Enciklopédicicus Kazánovics Cickerov egy macskaöltőnyi morcos élőkönyvtár.

Eljött a te időd. Klasszikus lettél.

Fakadjon tej az emlékedből!

Fotó: Wéber Ági