Sárika

Hol volt, hol nem volt, Alex fényes szőrű Őpeckességének és Panka széles sejehaja Őnagyságának szerelméből 2005. július 2. napján kilenc pocakon pöckölő vizslácska látta meg nálunk a napvilágot. Kezdetben az apróságok között ketten voltak a legapróbbak. Bori és Sári. Egy kis pohár tejfölnek is nagyobb súlya volt, mint nekik egyenként. Nem egyszerűen testvérek. Ikrek, egy burokban születtek. A gondos táplálásnak, az extra adag anyatejnek, az odafigyelésnek köszönhetően életük első kritikus szakasza tej és pisiszagú cuppogásban, nyöszörgésben, szuszogásban folytatódott. Tudtátok? Kimondhatatlanul pici és puha egy vizsla baba. Sárika elfért a kezemben. Korábban ritkán aludt el csecsemő a karjaimban, de hasonló az érzés, ha egy izgő-mozgó vizsla kölyök alszik el rajtad. Kívánom ezt az élményt mindenkinek, hogy átélje. Sárit először Mininek neveztük el, mert a többieknél kisebb volt. később sem nőtt nagyra.
A háta közepén volt egy fehér foltocska, ami az évek során bebarnult. A kupacban így mindig könnyű volt megtalálni. A jelenlegi nyári konyha helyén volt a vizsla bölcsőde. Evés, ivás, alvás, ramazuri.
Tervben volt, hogy az összes kölyöknek új családot keresünk, Bori és Sári mégis velünk maradt. Sok időt töltöttek Pesten a panelban. Rajtam meg kisnadrág, szemétvödör úgy, ahogy kell. A lakásnak a gang az előszobája. A rácsos ajtó lett a bátorság határa. Onnan a csillagos eget is le lehet ugatni. Ez a határ az állatorvosi rendelőben már a pad tetejére, és a hónunk alá zsugorodik. Nem mindegy ki ugat vissza, vagy van-e rajta orvosi köpeny? No meg a szaga. Előre szaladtam a történetben. :)

Volt egy készlet görög gyapjúszőnyegünk. Ági stafírungja. Az edénykészlettel együtt költözött hozzám. Nem volt olyan foltja egyik szőnyegnek sem, amit ne tojtak, csöpögtettek, csurgattak volna tele, mint egy modern képzőművészeti alkotást az átlagnál vastagabb vásznon. Volt egy lábtörlő méretű is az én oldalamon az ágy mellett és a radiátor között. Sári, ha eltűnt a függöny mögött, tócsát, vagy a termést hagyta maga mögött. Neki az volt a kedvenc helye. A foltok a tisztító szalon jószándéka ellenére is megmaradtak. A szobatisztaság az ég ajándéka.

Ági szerette ébresztőóraként szerepeltetni Borit és Sárit. A színpad az ágyunk. Én meg alszom. Aludnék még. Parancsra megtámadnak. Kiásnak a paplan alól és nyalakodnak. Egyszer csak Sári átlép a fejem felett és beleiszik a bögrémbe. A segge farkasszemet nézett velem, majd a vizes szájával azonnal végig nyalt.  
Születésükkor négylábú családunk tagjai: Alex és Panka magyar vizslák. Barna igazi labrador lány és rendteremtő. Kiskorában zabálta kajamaradékos nejlont. Általában jobban cafatokra tépte mielőtt lenyelte. Néha úgy húztuk ki a nejlont a fenekéből mintha zászló lenne. Egyszer állatorvos is kellett hozzá, hogy a műtőben kiszedje. Itt élt még Marci a mentett németjuhász keverék, akinek talán a gazdája, vagy más szemétláda kötelet vetett a nyakába, de túlélte. Újra bizalmat talált az emberekben. Kicsinyített hasonszőrű távoli rokona volt Bodri, akinek a nyelve hosszabb volt, mint a lábai.
Alika a Pitypang kennelből jött. Panka is törzskönyvezett magyar vizsla volt. Így életemben először nem válóperes ügyekben kajtattam az anyakönyveket, hanem a mi kis vizsláink papírjait intéztem a két országos ebtenyésztő egyesületből az egyiknél. Olyan nagy üzlet volt ez régen, hogy addig marták egymást, káoszt teremtve, míg az állam az egész törzskönyvezést átalakította és szerintem haza is vágta.
Wéberházi Sárát ez persze nem érdekelte. Neki is nagy kedvence lett a nyers csirkeláb. Ételt nem volt szokása csak úgy elvenni. Tanulatlan őstehetség volt a kunyerálásban. Kisméretű könnyű vizsla nőcske maradt finom vonásokkal és mozdulatokkal. Neki a combom volt kényelmes fejmagasságban. Oda tette hát a buksiját. Mivel ellenálltam a gondolatátvitelnek, hogy a rántott csirkecomb a tányéromból a szájába vándoroljon mellső lábait feje mellé helyezte, felállt is kitolta magát a hónom alatt. Imádta heccelni a többi kutyát. Felkönyörögte magát az ölembe. Amint felért hátat fordított nekem, kigúnyolta a többieket, hogy én az övé vagyok és senki sem foglalhatja el a helyét, mert megvédi. A bernáthegyik szerették volna ugyanezt a pozíciót, de kőszívű vagyok. Nem engedtem nekik. Szerettem Macit és Cupákot is, de ők nagyok és csorog a nyáluk. Cupák volt a lány rövidebb, finom bundában. Becserkészett hátulról. Alátolta az orrát a hátsódnak zacsipacsiig, szippantott egy olyat, mint egy rekedt porszívó és lehajtott fejét megemelte veled együtt.
Maci klasszikus loncsos alak rengeteg szőrrel. Gondolkoztam, hogy kössek-e rumos hordót a nyakába. Macinak plasztikáztattuk a homlokát, mert a sok ránc folyton rácsúszott szemére, és az begyulladt.
Máig ők nekem a meghatározó kutyatársaság ebben a családban. Megtanultam, hogy egy kutya egyedül van. Két kutya már társaság, még több kutya minden nap ünnep.
Alex házon belül is lovagias volt. Boldoggá is tette Sárit, egy lopott pásztorórán, hiába volt karanténban mikor tüzelt. Így született meg egyke pöttyként Rozi. Egy szezonnal később Alex Barnillát is boldoggá tette. Így születettek meg Szöszi a labrador vizsla kölyök és testvérei. Szőkék és mahagónik vegyesen.
Sári sosem volt egyedül. A csúcson öt vizsla, két labrador, két bernáthegyi, két keverék várta a vacsoráját és a kerítés mellett sétálókat. 11 eb.
Persze a szívem csücske a Bori, Sári, Rozi vizslahármas lett. Amikor sétálni mentünk Újlipótfalván folyton megbámultak az emberek. Hárman háromfelé húztak és bezsongtak, ha valaki meg akarta simogatni őket.
Így esett, hogy szegény Sári élete jó részében heti szinten felváltva ette a libamájat a kacsamájjal. Megfelelő hőkezeléssel kiváló kutyakaja még így is.
Játszótere az óriási kert, az erdős részek, a meleg kandalló előtt a padló a hideg napokon a házban, bérelt hely az ölemben, bérelt hely az ágyon és a kanapén. Otthon kiköltöztem a hálószobából, mert a francia ágyban ennyien nem fértünk el. Így Ági feküdt az ágyban Borival, Sárival, Rozi a fotelben. Én a kanapén. Éjjel fél háromig. Akkor az összes vizsla versenyfutásban landolt rajtam és maradtak reggelig. Ha visszamentem az ágyba követtek. Ha a mosdóba mentem követtek. Ha kijöttem beelőztek és a kanapén vártak. Lapjával oldalazva becsúsztam, majd eldőlve kitoltam őket, hogy ne ülve kelljen aludnom.
Sokat énekeltem neki, hogy Sárika egy kicsikét butácska. Néha Bródy is segített felvételről, de Sári egy dáma. Nem izgatta fel magát. Az énekszó nem a rántott hús panírja.

Nehezen engedem el. Jom Kippur előtti éjszaka ment el még szombaton. Azóta gyűrögetem a szavakat. Kavicsok a számban. Boszorkányok ülnek a mellemen. Bilincsek az ujjaimon. Ez a kicsi kecses lány nem akart már enni. Nem tudott nyelni. Csak nézelődött fénytelenül. Mégis hálásan fogadta ahogyan simogatjuk. Ölbe vesszük. Hetek óta bolyongott, de még tudott örülni. Csóvált. Elfelejtette hol van. Ő, Sáca-Páca Ági apukájának Erik bácsinak árnyéka elfelejtette hol hagyta a mindenét és a keresésére indult. Újra és újra. Megállítottam, megsimogattam. Óvatosan terpeszbe szétcsúszó lábakkal leült remegő bizonytalansággal. Beteg öreg emberek módjára, akik tudják hova ülnek, de olyan lassan úsznak a levegőben, mintha lebegve közelítenék meg az alfelükkel a vízszintest. Becsapódásnak éli meg, hogy leül. Leült és megvárta a simogatást. Gyere Sári, keressük meg a papát. Megtaláltuk. Csöndes elolvadó boldogság, moccanásra görcsös ragaszkodás. Az időskori elbutulás nem emberi kiváltság. Az alkonyban változik a szépség. Az őszben sárgába és vizsla barnába borulnak a levelek.
Már lebontottuk a kutyaágy keretét, se Bori, se Sári ne verje össze magát rajta. A párnákon, matracokon ülünk és bújunk négyen. Ági, Bori, Sári, Gyuri. Kicsit pityogunk. Már vagy két órája kényeztetjük egymást olyan együtt ücsörgéssel, mint amikor még kölykök voltak és nekünk meg volt időnk csak ülni és becézni őket. A fiatal vizslák hasának van egy olyan puha része, amit ha simogatsz a vizslád még inkább hanyatt dobja magát és nyújtózkodik.

A járvány fenyegetésében élünk, de az elmúlás megélésében, az elvesztésben nem lehetek jó. Te sem vagy az. A rossz hírek személytelensége, a krónikus betegségek hibáztatása bennem dühöt vált ki. A veszteség személyes élmény.
Elgémberedtünk. Elaludtak. Lélegeztek. Összekapartuk magunkat. Felmentünk az emeletre. Tv, Duolingo. Fél óra sem telik el. Ági azt mondja – lemegyek, megnézem minden rendben van-e. Szinte azonnal csörög a mobilon. Nem szól bele. Sári a karjaiban hal meg. Simogatom. Meleg, de nem mozog. Mintha élne. Mintha. Nem él. Finoman kihúzom alóla a szennyezett pelenkát és kiviszem a kukába. Ági felébreszti az édesanyját. Betakarjuk. A párnáján hagyjuk. Bori minket figyel. A fekete cica egész nap visszajárt hozzá és őrizte. Most is visszafeküdt hozzá. Nem érti, miért van most útban.
Nem tudom milyen mélynek kellene legyen egy sírgödör. Egy takaró is olyan nehéz, mint egy koporsó. A lapát száraz nyele már az elválás rituáléját idézi. A mindenes fiúk kérdezik segítsenek-e. Megköszönjük és lapátolunk. Megnyugtat, hogy teszek valamit. Rendezem a földet a talajszint felett. A közelben nyugszik Ali Baba, Panka és Rozál is. Fülest csak fényképről ismertem. Ő is itt van. Beengedtek minket az életükbe.

Talán azért foglalom mesébe állataink történeteit, mert félek az emberektől elbúcsúzni.