Egyszer volt hol nem volt Barnának és Alexnak...Alexnek egész alom kölyke született. Barnuska kanapé szélességű labrador nagy fogakkal és fülekkel. Hátul gumibotszerű ventilátor farokkal. Első gazdája csonkolta, majd rájött, hogy nem is vizslát vett. Nem is kell neki így. Egy értelmes gondolata volt. Megkérdezte Ági szüleit nekik kell-e, tudta sok kutyájuk van. Ha nem kell, hát nem baj. Mindenképp kidobja a kutyát. Így lépett be az életünkbe Barna a dekoltázsán csoki alapon fehér folttal. Két soros mellbimbóin nyögdécselve, szuszogva cumizták a testvérek az anyatejet. Hatan zsömle, hárman mahagóni parketta mintaként ettek és aludtak. Alex a csélcsap vizsla, ki örökítő anyagának nagylelkű adományozója volt széles e vidéken természetes büszkeséggel szemlélte férfiassága bizonyítékait. Igyekezett nem mutatni mennyire fáj a dereka. Ő a nagy kifli kis kifli pózt nem fekve, hanem állva gyakorolta. Az őrmesterként viselkedő tüzelő Barnából kitört a szuka és letépte a magára gombolt kimért, otthonát védő házőrző szerepét. Csakhogy a légyott során Alex volt a kis kifli. Nem is lábujjhegyen, a körmei élén állva huncutkodta magát beljebb-kijjebb-beljebb. A szőrhullajtó egymás farát szagoló szerelmes éjszaka messzire esett a vajúdás éjjelétől. Ez nem volt apás szülés. Barna fogpiszkálóvá aprította a szürke tévéfotelt, amiben addig aludt. A kárpit cafatjai között kimerülten gyönyörködött reggel a kölykeiben. Szerencsére másodrendű kérdéssé vált számára, hogy egy harapásával kiheréli Alexet. Akkoriban öt vizslából, két bernáthegyiből, egy keverékből és egy labradorból állt az otthoni falka. Új otthont kellett keresni mindegyik kölyöknek. Próbáltunk nem beléjük szeretni, kerültük hát a cukrozott beceneveket. Így lett az egyik zsömlécske munkaneve: Lófasz. Jó ötletnek tűnt. Így nem visszük le a Szent István parkba sétáltatni. Már hallottam is a fejemben. Jaj de cuki! Hány hónapos? Hogy hívják? - Lófasznak. Gyere ide Lóf…! Köpöd ki Lóf…! Karácsonyi ajándék lett belőle, Pisti vitte el ovis kisfiának. Balhé lett belőle. Pistáné, aki amúgy később céda lett és lefalcolt otthonról behisztizett, kitette a házból. Az alig hathetes labidabi a meleg szoba helyett fagypont alatt a tornácon egy kutyaházban várta a hajnalt hajnal után. Újabb példakép az utókornak. Véget értek az ünnepek, kiderült mi történt. Ági nagy fekete terepjáróval ment a Dunakanyarba visszahozni a kiskutyát. Hangsúlyos belépő volt. Talán ezért is lett a kis Lóf… elkötelezett kandalló mozi néző a szőre perzselődésének a határáig.

Lóf… így tért haza a tanyára, és elneveztük PC módon Szöszinek, Szőkének, Szöcskének, Szöszének, Pöszmétének. Csak én hívtam még évekig Lóf…nak. Szokás hatalma. Jámbor jószág lett belőle. Kitöltötte a rendelkezésére álló teret. Kis helyen is elfért, ha összehúzta magát. Imádott hanyatt fekve aludni. Hosszában kitöltötte a három személyes kanapét. Két részletben ettünk, nagy családos banzáj volt. Teli hassal nyekkentem középen. Azonnal mellém ugrott a két labrador, fejük a hónom alatt. A féltékenység rozsdás szörnyetegei Bori és Sári kis késéssel az ölembe bújtak. Én meg a négy kutyával betakarózva kajakómában horkoltam. Azóta is családi békében örömmel alszom ebéd után. Szőke imádott enni, aludni, ugatni. Viszont rettegett a vihartól. Igazi meteorológusként vagy az asztal alá, vagy az ember hátsójába bújt. Töpörtyű és májkrém érzékeny személyisége nyugalmat árasztott. Semmi pánik, bármilyen áruházi rágócsontot szétkapok percek alatt. Előzékeny kutya inkább vagy mafla? Nyomult, de nem tolakodott. A tanyát felügyelő nőuralom még a vizelése mintáját is átírta. Ő ugyan meg nem emelte a hátsó lábát, hogy szőrös tűzoltóként sugárban lője oldalba a fa törzsét. Diszkréten leguggolt. Egy idő után már nem bírtuk folyton a karantént szervezni a tüzelő csajoknak. Így Szösze is megbízható gavallér lett a golyói nélkül. Tette is a szépet, de következmények nélkül. A társasági élet, a macskák és madarak hajtása, a túrázók, lovasok, szomszédok indokolt megugatása és apósom őrzése kitöltötte a napjait. Nyugalmas és derűs napjait kalapáccsal törte szét két éve a rák, ami a szemét támadta meg. Az embergyógyászatot megszégyenítő gyorsasággal vizsgálta meg és diagnosztizálta őt az állatorvosunk és segített eljuttatni őt egy specialistához, akinek a szaktudása és gyors műtéti beavatkozása megmentette az életét, kivette a beteg szemgolyót. Az addig növekvő fájdalom eltűnt és mi Jumurdzsák szerepében visszakaptuk Szöszét. Újra kölyök lett, a kezdeti térlátás zavarok ellenére vidám és teljes életet élt. Két évet kaptunk ajándékba. Ez egy olyan beavatkozásnak, olyan kiadásnak számít, aminek érdemes volt megkeresni az árát.

Mikor adom fel a tagadást? Hogyan kezdődik el az elengedés? Meddig tudom elviselni, hogy a másik beteg? Emberről is beszélhetnék, de most a kutyánkra gondolok. Egyikünk sem a kis herceg, és Szőke nem a róka. Azonban aki mellettünk szuszog, aki nyomunkban jár, akiről gondoskodunk, mert magáról nem tud és elvisz minket az éjszakai repülőshöz, Saint Exuperyhez. Felelősek vagyunk érte. Ez egy kapcsolat. Szőkét kellett a legritkábban az állatorvoshoz vinni. A természete, hogy örök kölyök. Egy kölyök nem hallhat meg, nem lehet beteg. Fiatalabb Borinál, Sárinál és szegény Rozgó-mozgónál is.  Hagyjam szenvedni a kutyát, és a gondviselésre bízni, hogy mi történik? Vállaljam fel a döntést az állatorvos véleményére, a megérzéseimre támaszkodva? Jól olvasok a szemében? Becsap a fülem, a tapintásom? Nem végeztem el az állatorvosit a múlt hétvégén. Túlél még két napot? Egyet? Azért legyen péntek, mert a hétvége bonyolultabb, vagy mert itt az idő?

Az élete hosszában velünk élt. Az élet körforgásához hozzátartozik, hogy aki megszületett egy napon, egy másik napon elmegy. Nem egy szép napon. A rokonaink, a barátaink, de még a rosszakaróink is nyomot hagynak az életünkben, emlékeket. Ha majd szép korunkra esetleg elszáll a rövid távú memóriánk, azért a régi emlékek szereplőikkel együtt még elevenen éljenek bennünk. Akár ugatnak, akár beszélnek.