Toldot heti szakaszában, Mózes első könyvében arról is olvasunk, hogyan szerezte meg Jákob az elsőszülöttséget egy tál lencséért. Miként csalta ki édesanyja segítségével az elsőszülöttnek járó atyai áldást, ami eredetileg Ézsaunak járt volna. Ha belegondolok ez a világ legértékesebb receptje. Mégis kié lehet az eredeti recept? Két éhes ember, két fontos recept, akit Jákob jóllakat.

Elsőként Ézsaut, aki egy hosszú nap után egy tál vörös lencse pörköltért eladja elsőszülöttsége jogát. Ézsau nem az anyjától, hanem az öccsétől kér enni. Ebből arra biztosan következtethetünk, hogy ha vadászni nem is, de főzni biztosan tudott.

Izsák kívánsága, hogy mit egyen már más tészta. Vadat kívánt, de evés közben nem ismerte fel a kecskét, amit biztos, ami biztos Rebeka főz meg Jákob helyett. Valószínűleg a recept nem Rebekáé. Inkább egy gyermekkori ízvilágot hozhatott vissza Izsáknak. Az ízletes kecskéről távolibb elképzelésünk lehet csak, de a lencséről már könnyebb elgondolkodni.

A gyász gasztronómiájának a lekerekített formák hagyományos elemei. A főtt tojás ugyanúgy, mint a lencse. A bánat, a gyász folyamatosan közöttünk van, mert a halál az élet körforgásának része.

Tehát a lencse családi recept is, népszerű mindennapi étel, és hagyomány is. Nem én vagyok az első, akinek a képzeletét megragadta Jákob lencséje.[1] Kész ételként az indiai és a pakisztáni büfék szószos húsmentes kínálata jelenik meg a szemem előtt. Azért húsmentes, mert Izsák ebédjében szöveghűen külön jelentősége van annak, hogy húsos. A vadászat az első utalás, a kecskegidák kérése a második. Legalább 10.000 éves hagyománya van a lencse termesztésének. A bibliai kor embere is ette már a hüvelyeseket, a babot, a csicseriborsót, a borsót és a lencsét, valószínűleg az elérhető többi zöldséget is, mint pl. a répaféléket, a zellert vagy a céklát. A fokhagymát és a hagymát is ismerték, ahogyan a búzaféléket is. Az árpa is elterjedt volt, sört is készítettek belőle. Esélyesen a lencsével is főzték az árpát, mivel daraként besűríti az ételt, és tartalmas lesz tőle. A hozzáadott víz mennyiségétől függően levesnek, zöldségragunak, pörköltnek készíthették el. A fűszerek sem hiányoztak a konyhából. Elérhető volt a só, a koriander, a zsázsa, az édeskömény, a görögszéna, a majoranna, a kakukkfű, a sáfrány, a menta, az izsóp, a szumak, és a római kömény is. 

Ami ma egy daal, az bizonyosan már, egy másik, de hasonló főtt étel Jákob vörös lencse főzelékéhez. Biztosan használt Jákob is aromás, és csípős fűszereket, amelyeket ma már mással helyettesítünk. Itthon ritkább lehetőség, ha valaki esetleg próbálta már az etióp konyhát egy újabb réteget talált. A tányér maga a palacsinta sűrűségű szürkés-barna friss lepény. Ez a köret is. Gondolom Ézsau sem a családi ezüsttel, hanem a tíz ujjával evett. A lepénykéből téphetett, formálhatott kanalat, hogy megegye a lencse főzelékét. Ha elég kíváncsiak vagyunk kóstolni, a világ konyháinak ismerete a saját múltunk jobb megismerésében is segít. A kéz melege pedig egy egyszerű házias ételt is a világ közepére helyez. Oda, ahol vagyunk.

dr. Gádor György

Sára élete mindannyiunk életének körforgásáról szól. A születésről, a házasságkötésről és a halálról.

Kifejezi a legtöbb zárt közösség szorongását, amit az új, amit az idegen jelenthet egy családban.

Amikor családban gondolkodom, akkor helytelen csak a sajátomra gondolnom a saját életemben. Nekem kicsi családom van, nehéz is elképzelnem, hogy milyen lenne a valóságban testvérek, unokatestvérek tömegével egy generációban élni. Ettől még léteztek ilyen nagy létszámú családok.

Ábrahám Terach fia volt, Nachor és Hárán testvére. Ábrahám Noé tizedik, és Ádám huszadik leszármazottja volt. Azért változott a neve Ábrámról, Ábrahámra, mert az Örökkévaló népek sokaságának az atyjává tette.

Ábrahám elhagyta a szülőföldjét, de magával vitte a gyermekkora benyomásait és emlékeit. Ezek közé tartozott, hogy ki kivel házasodik. Ma is van erre közmondásunk: guba a gubához, suba a subához. Nem kell ehhez se zsidónak, sem semitának lennie. Az idegenekkel szemben alkotott énkép, az egyént, a családot, a nemzetséget is meghatározza.

Ábrahám el akarja rendezni fia, az örököse Izsák dolgát, mielőtt az a saját feje, vagy más testrésze után menne.

Nem akarja kizárólag az Örökkévalóra bízni az örökségét, hogy népek sokaságának az atyja lesz. Segíteni akar önmagán. Ezért hívja magához Eliezert, akiben régóta megbízik, aki érti azt, hogyan gondolkodik ő, hogy keressen megfelelő feleséget a fiának Izsáknak, aki egyébként az engedelmességét már bizonyította.

„ ^{24. 3}hadd eskesselek meg az ÚRra, az ég és föld Istenére, hogy fiamnak nem a kánaániak leányai közül hozol feleséget, akik között lakom, ⁴hanem elmész hazámba, a rokonságomhoz, és onnan hozol feleséget a fiamnak, Izsáknak!”

Eliezerben megvan az empátia, a kötődés, tudja mit jelentene egy vegyes házasság a családban, bár valószínűleg meghökkenti, hogy még esküt is kell tennie. Elmegy és teljesíti a kötelességét.

A világ felosztható emberekre, akiknek a családjában nincs, és emberekre, akiknek a családjában van vegyesházasság. Nekem is megvan erről a saját élményem, családi történetem.

Ha a XXI. század irodalmi kódjaival akarnám leírni, hogy a „Z” és az alfa generáció olvasó tagjai is értsék, vajon milyen következményekkel járna egy sárvérű és egy aranyvérű esküvője.

Ki lenne a mugli ebben a képletben?

Ady Endre fogalmaz így - Az én menyasszonyom című versében

                                         „Mit bánom én, ha utcasarkok rongya,

                                          De elkisérjen egész a síromba.”

Ezért is kell becsülnünk a visszatérők erejét a közösségben, mert a XX. század történelme megtanított arra, hogy Ojvénu, az ellenségeink kevésbé tesznek különbséget, mint mi saját magunk.  

dr. Gádor György

Az elűzött Hágár és fia Ismael יִשְׁמָעֵאל. Az Ábrahámnak tett ígéret rájuk is vonatkozik.

                             “de a szolgáló fiát is néppé fogom tenni, mert magzatod ő. “

Az ígéretet Isten az angyala útján Hágárnak is megüzeni. Bizonyítékot is kap Hágár. A Mindenható felnyitja a szemeit, hogy vizet találjon a sivatagban.

Az elkergetett Hágár maga vesz feleséget Egyiptomból Ismaelnek. Ábrahám Eliezert küldi a szülőföldjére, hogy Izsáknak feleséget találjon.

Hágár neve, הָגָר héberből fordítva idegen, bujdosó. Sára odaadja őt férjének, mint egy használati tárgyat Ábrahámnak, aki bár a monoteizmus atyja, de nem a monogámiáé.

Az Örökkévaló ígéretét ismerve a szaporodjatok és sokasodjatok micvája erősebb a kéjvágynál, és az elhajlási engedélynél. Sára megközelítésében, és még Izsák megszületése előtt. A féltékenység, Izsák jövője mégis változtat Sára hozzáállásán, akkor is, ha Hágár nem ura a saját testének, és a rabszolgatartás zsidó szabályai messze humánusabbak, lazábbak a római joghoz képest. Fel sem merül, hogy Hágár nemet mondjon Izsáknak. Az sem, hogy Ismael rabszolgának születne. Ismael szabad ember. Ami akkor, a kor szokásai szerint az élet mindennapi része, és elfogadott volt az ma már nem az.

Az Ábrahámi vallások kivételes története ez, az eredetmonda alkotó eleme.

Mégis kinek a gyermeke az isteni ígéret hordozója. Sáráé vagy Hágáré?

Így alakulnak már a forrástól a vallási ellentétek. Az elismert ősapa, Ábrahám ill. Ibrahim mellett a külön-külön tovább élő, küzdő ősanyák. A zűrös családi kapcsolatok a minden napjainkban is jelentkeznek.

Az iszlám hagyomány szerint Ismael - יִשְׁמָעֵאל , Iszmaíl - إسماعيل, Ábrahám ill. Ibrahim elsőszülött fia, és próféta. Az iszlám narratívában Ismael volt az, akit Ábrahám feláldozott volna. Az Akéda nem Izsák megkötözéséről szól, mint azt a Bibliában olvashatjuk. Az Örökkévaló biztosan gondoskodik bárányról égő áldozatnak. Ez egy megkerülhetetlen eltérés az egymással párhuzamos zsidó és keresztény történethez képest.

A családi örökségünk tehát a közel-keleti konfliktus. A kovászként dédelgetett, érlelt sérelmek erjednek, erjednek és válogatás nélkül tesznek tönkre életeket. Mások meg a gyűlöletben teljesednek ki, mert semmi másuk nincs, amit értéknek tartanának.

dr. Gádor György

Zeneileg kedves heti szakaszhoz érkezünk, ez a Vájesev. József és testvéreinek története.
Meseszerű és cselekményben gazdag, amihez könnyű kapcsolódni. Aki nem egyke, annak van testvére. Ha van testvéred, akkor lehet vele játszani, verekedni, összeveszni, versenyezni, hogy kire figyeljenek jobban.                             
Sötét gondolatokban is el lehet merülni, hogy mit forraljak ki a másik ellen, valami lélegzetelállítóan fontosat megszerezzek a gyerekszobánk játékos fiókjából. Még nem tudom, hogy mit, de azt, amivel a tesóm játszani akar. Az öcsém, a nővérem, a húgom, a bátyám. Az idő múlik, generációk nőnek fel és távoznak. Az emberek és érzelmeik nem változnak. Ebben is akad, aki gazdag, aki szegény. Idő amíg az ember felnő és a helyes úton jár, vagy elszegényedik a hazugságaiban, amivel másokat csap be, és amivel önmagát.            
Símeon és Lévi megölnék Józsefet, testvérüket, akinek mennie kell, mert nem maradhat. A kicsi Józsefet, nem Józsikát eladják rabszolgának. De valamit hazudni kell, amit apu is elhisz és a testvérek elkerülik a felelősségre vonást.  
Ez érdekel most engem. A kegyes hazugság természete. Józsefről és Józsefért hazudni ősi erkölcsi példázat. A tanmesék pedig időtlenül vonzanak. Ezopusz, Lafontaine, Tolsztoj.

A kegyes hazugság igazság valóság tartalom nélkül. Lehetne önzetlen hazugság, hogy ne fájjon annyira apjuknak, de ez nem az. Egy bűncselekmény leplezése mindig önzés marad. A felelősségre vonás elkerülése az elsődleges cél. Ugyanakkor a történet egészéből levezethetjük a szakítást az objektív felelősségi alakzat, és a relatív felelősségi alakzat között. Mondhatnám azt is, hogy érdekelné-e a bírót, hogy van-e mentő vagy enyhítő körülmény. Az objektív az eredményre összpontosít, és nem számítanak a cselekmény egyéb, enyhítő körülményei. A relatív megközelítés hangsúlyosan figyelembe veszi az emberi tényezőket elkövető oldaláról, és a eset összes körülményét. Hiszen van különbség abban, hogy Simeon ölni akar, de Rúben megmentené Józsefet, és ezért is vetik előbb gödörbe, ahonnan kihúzhatná később. Rúben félti saját magát is, de haragszik is testvérére. Azonban a lehetőség, hogy eladhatják rabszolgának is, és messzire viszik, az mindent átír.

A hazugságra pedig újabb hazugság épül. Jákob gyászol, a fiai vele gyászolnak, és titokban ünnepelnek is. Az élet egy sötét családi titokkal halad tovább, míg el nem jön a második felvonás.

Szóval, zeneileg kedves a hetiszakasz. Köszönöm Andrew Lloyd Webber.

A Hanuka hozzon fényt a sötét a fejekbe is.

Boldog Hanukát és Jó Szombatot!

dr. Gádor György

A Balaton az a hely a fejemben, ahova bármikor elbújok. Ahol bármikor körülnézek, ha elegem van az engem körülvevő világból, vagy ha tűvel szurkálnak egy kórházban.

Simogat a napsütés. A víz hideg. Minden mozog.

Átveszem a hullámzás ringatását csak emlékeznem kell.

A szomszéd bográcsban főzött marhapörköltje sóba-vízbe krumplival a legjobb ebéd a stég vasak pakolása után.

Béla a hatkilós potyka sem csak egy ponty a sok közül. Egy 325 milliós parti telek füvén várja a sorsát. Szívesen megvenném. Most még csak a halra telik, de ez bízom benne, hogy változni fog. Visszaviszem az üres üvegeket. Eggyel kevesebb tábla csokit veszek, kiállítom a számlát. Van még pár ötletem, de pénzt még ajándékba is elfogadok. 

Szóval, pancsi-pancsi. Néhány hónap és felfázás nélkül is lehet majd fürdeni.

A Lech Lecha hetiszakaszát olvassuk. Mózes első könyvénél, a Beresitben járunk.

Akkor és most is háború dúlt. Nem véletlen, hogy a modern héber nyelv és a bibliai héber is ugyanazt a szót használja a háborúra milhama – מִלְחָמָ֗ה. Csatát és háborút is jelent.

Nem véletlen, hogy szent iratainkban 319-szer is említik. Milhama. Ma péntek délután már a háború 21. napja van.

A királyok háborúja. A szodomaiak fellázadtak mezopotámiai uraik ellen. Négy király öt király ellen.

Történetesen Lót Szodama és Gomorra vidékén telepedett le és akár akarta akár nem, de belesodródott saját kora háborújába.

A harcokban Szodoma és Gomorra királyai is odavesztek. Aki megmaradt az a hegyekbe menekült. A győztesek felprédálták a vidéket. Mintha egy tömörített haditudósítást olvasnánk.

A megosztott hírhez a komment:

„ Elvitték Lótot is, Abrám testvérének a fiát jószágával együtt, és elvonultak.”

„ De jött egy menekült, és hírt hozott a héber Abrámnak, aki akkor az emóri Mamrénak, Eskól és Anér testvérének a tölgyesében lakott. Ők Abrám szövetségesei voltak. ” – azért van jelentősége az ivri, a héber kifejezésnek, mert a menekülő a folyó, az Eufrátesz másik oldaláról érkezett. A menekülőt a szöveg határozott névelővel említi, talán azért, mert egyedüli túlélője volt a csatának. Talán Lót egyik embere volt, talán nem, mindenesetre Lót Szodoma környékén bevándorlónak számított. A menekülő bízhatott abban, ha talál egy másik zsidót, akkor az ő sorsa, és Lót sorsa is jobbra fordulhat.

„Amint meghallotta Abrám, hogy unokaöccse fogságba esett, fölfegyverezte háromszáztizennyolc legényét, akik a házánál születtek, és Dánig üldözte őket.

Éjszaka azután csapatokra oszlottak, szolgáival együtt rájuk támadt, megverte és üldözte őket egészen Hóbáig, amely Damaszkusztól északra van. Visszahozott minden jószágot. Visszahozta unokaöccsét, Lótot is jószágával együtt, meg az asszonyokat és a népet is.”

A Közel-keleten vagyunk ugyan, és a pontos térkép sincs teljesen párhuzamban a jelenkor háborújával. A háború borzalmai, és az emberrablások annál inkább jelentenek élő párhuzamot az aktuális hetiszakasz, a Szentírás szavai, a múlt és a jelenidő között.

Lótra és családjára is a kiszámíthatatlan várt, és mégis megmenekültek. Adjon ez is reményt a Gázába hurcoltak esetében, hogy ők is kiszabadulnak.

Hozzon ez a Szombat számukra és mindannyiunk számára békét.

Shabat Shalom!

Jó Szombatot!

שבת שלום!

Tanulni mentem bő egy éve Izraelbe. Délre is eljutottam. Kfar Ázába. A napsütés, a meleg megcsapott amikor leszálltam a buszról. Kerestem az árnyékot. Másodlagos, hogy mit tanultam itt. Kedvesen fogadtak minket. Körbe jártuk hamar a települést. A régi és új házakat, a játszótereket. Séta, magyarázat, séta, ez is tanulás.

Jó volt az ebéd. Sültek, zöldségek, hűtött üdítő, hideg gyümölcsök. Nem a hederochelben ettünk a csoportunkkal, ez az önkiszolgáló étkezőt jelenti. Központi közösségi tér. A masszív beton épületen belül egy külön teremben voltunk. Ez persze nem egy szálloda külön terme. A műkő padlójával leginkább a nyolcvanas évek iskola épületeire hajaz belülről. Szóval a kaja az elvárásaimnak, és a megszokottnak megfelelően jó volt. Jöttek-ettek-mentek a helyiek. Munkanap volt.

Megnéztük az új építésű házaikat is, amikre izraeli árakhoz viszonyítva nagyon olcsón lehetett befizetni, hogy felhúzzák. Drágák persze, de legalább elérhetőek bérből, fizetésből és hitelből. Reklámozták a következő építkezést is, amibe már a tervező asztalon is be lehet szállni. Fejben már sok helyen elképzeltem az életet, hogy melyik város lenne az igazi szerte a világban. De ez a hely legalább realitás volt. Talán ide össze tud szedni az ember elég pénzt, hogy a sajátjában és ne bérleményben lakjon. Most is idő a napomból közlekedni a munkába és haza.

Banális, de az étkezde épületében tönkrement aznapra a wc. Volt egy működő nyilvános mosdó a játszótér mellett. Sorjában mentünk egymás után megkeresni. Én sem egyedül mentem ki az ebéd utáni szemináriumról. Viszont bénáztunk és sehol sem találtuk. Nekem ez testileg is és fejben is probléma. Konkrétan kezdtem rosszul lenni. Minden bátorságomat elővettem és héberül leszólítottam egy járókelőt. Bemutatkoztam, elmondtam a nyomorunkat, és megkértem, hogy segítsen. Elröhögte magát és kedvesen a szomszéd házhoz kísért. Nyitva az ajtó, menjek be, ez az óvodához tartozik, de most felújítják, a hátsó sarokban van a mosdó. Van papír is. Így is lett. Bementünk, magam elé engedtem a kisdolgozókat. Szuszogtam, izzadtam. Utolsóként viszont elengedhettem magam. Húsz perccel később már én igazítottam útba a többieket.

A nap csúcsaként, beszabadultunk a helyi boltba. Semmire sem költöttem addig. Teljes ellátásunk volt. Betoltam egy olyan magnum jégkrémet, amilyet még sosem ettem. Bohóckodtam és selfieztem.

A program véget ért itt, elindultunk tovább.

Tetszett a hely. Egy lényeges probléma volt. Ezt néztem is a kerítésen keresztül. A Gázai övezet. Látótávolságra, a mezőn túl. Másodpercek alatt érkező rakéták a levegőből, színes mintákkal festett óvóhelyek ahová szaladni kell, amikor kell.

A fényképeimből óra – percre tudom felidézni ezt a tömény, ingergazdag napot is. Két-három órát voltam itt egy teljes napi program rész elemeként.

Sajátos tanulmányaim miatt is többször jártam Izraelben és nemcsak ott, ahova a turisták járnak. Régen volt. Tel Avivban a Delfináriumnál találkoztam gyászoló anyákkal, akik nem tudtak elszakadni a helytől, ahol utoljára lélegzett a lányuk. Papírfényképeket vettem a kezembe, digitális fényképezőgépet, amin az utolsó bulizás képeit léptettem. Ez véletlen találkozás volt.

Amikor az elrabolt katonák hozzátartozóival találkoztam, azt már a sereg szervezte, de borsódzik a hátam ma is. Még nem védtem emberrablót. Csak olyan kliensem volt eddig, akit elraboltak és pár nap után elengedtek. A párja bujkált. Mivel nem tudta, hogy mi lett a nőjével, ezért zsarolni sem sikerült. A pasas és sok pénz volt a cél.

Soha nem gondoltam volna, hogy egy szeptemberi napom néhány órájából, a bukolikus nyugalmára és a hétköznapi életképeibe akarok kapaszkodni.

Feltételezem, hogy aki olvas, annak nem kell elmagyaráznom, hogy miért pont erről a helyszínről írom a történetemet, ami korábban majdnem bárkivel megeshetett volna. Miben különbözik ez a hely a többitől?

Kapok én is fényképeket, videókat. Pörgetem én is az instát, a fészt. Beszippant. Közben a CNN, a BBC, az Euronews, és az Al Jazeera csatornáit váltogatom a távirányítóval.

Ez nem a Holokauszt, ami az én életem előtt történt amit, ha meg akarok érteni, akkor lássam az életet is előtte. Ez most van az én életemben.

A saját szememmel láttam, hogy pár órán keresztül milyen egy normális nap Kfar Ázában, ahol október 7. szombaton az emberi kegyetlenség aratott.

A híradóban a modern héber ugyanazt a kifejezést használja, mint a Szentírás a háborúra. Milhama. Az inzertben pedig leírják, hogy hányadik napja van a háborúnak. Simán háború és a napok sorszámozása.

Nekem ez van. Minden személyes érintettségem mellett, nem mutatom meg az arcokat, sem a borzalmat, mert az sokkol. A sokk ellen én is védekezem. Falat húzok. Nem maradok befogadó. Ezért inkább a semmi különösről írok, és a környezetet mutatom meg. Milyen volt egy éve.

Ezért sincsenek itt azok a képeim, ahol az én arcom, vagy másoké szerepel.

Bárcsak épségben elengednék a túszokat. Bár meg sem történt volna. Baruch Dajan haemet.

ברוך דיין האמת

Hétköznap 

Hogyan köszönjek el tőled, hogy ez rólad szóljon és nem rólam?      
Napok óta halogatom, hogy leválogassak két nagy doboz túlérett egrest. Tanulás és gyakorlás. Bajdekolok. Tálcát veszek elő. Világos helyre ülök. Beleborítom. Szedegetem a szemmel könnyen láthatót, a hibásat, a romlottat, azt amelyik nem gurul. Az ujjbegyeimre bízom a választást. Keresem a ráncost, a túl puhát, azt amelyik ragacsos. A tüskéket, a barnuló levélkéket és szirmokat.         
Közben merengek a mulandóságon és a múlton. Házibulik, zsinagógák és utcasarkok sokaságán, ahol csak beszélgettünk. Az elmúlt évtizedeimhez ugyanúgy kapcsolódsz, ahogy a pesti kóserság történetéhez is hozzá tartozol. Anyukád is dolgozott kósersági felügyelőként. Te is kerested ezzel a kenyered. A bor bizniszed a Hegedűs pincéjében az a színes felkiáltó jel, amiért sok évvel ezelőtt mindenki megtalált téged. Bíztál benne, hogy lesz kereslet, és megoldottad, hogy nálad legyen a kínálat. Éveken át keresett kóser borért, szőlőléért egy halom ember Pészach előtt. A Pávának is nálad vásároltam be. Nemcsak bepakolni segítettél a kocsiba, hanem kipakolni, a helyére rakni. Finoman megjegyezted, ha a hűtőszekrény belső kapcsolóját leragasztom celluxszal, akkor szombaton sem fog felgyulladni a villany, ha kinyitom az ajtót. Mentünk együtt hajnalban tejezni. A boldog külterületi tehenek első fejése. Mit kell csinálni a tőgyével. Merre megy a tej a csőben. Hova kell parkolni a furgonnal. Mire kell figyelni. Mitől tréfli, mitől kóser. Ágit is tanítottad, támogattad a szakdolgozata téma választásában és megírásában.       
Lehet, hogy Te voltál a leghosszabb ideig hallgatója a Rabbiképzőnek. Lassan siettél. Mindkettőnknek vannak erősségei és éveken át rendszeresen kérdeztünk egymástól. Nehéz lesz hozzászokni, hogy ez abbamarad.
Emlegethetném a munkádat a temetőben, a Hegedűsben, ahogyan korrepetáltál, hogy meglegyen a vizsgára a beadandó fordításom. Köszönöm az őszi ünnepeket a Pávában, amit elvittél a hátadon, amikor nem volt rabbink. Jó volt együtt dolgozni, hiába csípte ez más szemét. Betegen is bejöttél a Sípba, mind a két tisztújító közgyűlésre, mert fontosnak tartottad. Korszakokon át itt voltál Te is a saját cirkuszunkban, mind a három ágazat előadásain.      
Nászajándékba azt kaptuk tőled, hogy nem vendégnek jöttél a lagzinkba, hanem mesgiachként dolgozni. Titkos készletedből a már hiánycikk kóser bonbon meggy likőrt szereztél, mert láttad, mennyire elkeseredtünk, mert nem volt elég kóser a vásárolt limoncello, hogy felszolgálják a vacsorán.
Téged kérdeztelek, hogy vállaljam-e a műtétemet Jom Kippurkor. Jó tanácsot adtál, hogy kérdezzem meg - lehet-e halasztani?    Az volt a jó, hogy te is kérdeztél, ha kérdésed volt, és a válaszok az én erősségeim voltak. Ennek akár örökké kellett volna tartania.      
Fogok még kérdezni és előbb utóbb hallani is fogom a válaszodat.   
Nyugodjál békében, és nem fog már fájni. Nem fogysz tovább és nem lesz rád bő a ruha.

Áldassék az igaz bíró!         
ברוך דיין האמת

Szia Joszi! Örökre fél évvel fiatalabb leszel.

Az sms-eid is rád jellemzőek – „Persze bocsi imán voltam amikor hívtál.”

Természetes volt, hogy vagy. Hiányozni fogsz.

Nem születésnap. Nem házasságkötés.

Lehetőséget kaptam öt évvel ezelőtt, hogy utolsó szavaimat a világtörténelem részévé tegyem. Én is fontos porszem vagyok az univerzumban. 

“Fresh Air. Tiszta levegő.” Ezek voltak veretes szavaim.

Elmaradt, hogy bármelyik másik állampolgár is megtenné ugyanezt Önért Miniszterelnök úr.

Dugovics Titusz vagyok ne felejtsétek el! - sem csúszott ki a számon.

A vastagbeleim igazolják Kásler méltóságos úr igazságát! Ez se vót.

Az imádkozáson is már túl voltam. Az évekig nevelgetett szakállamat, bajszomat is lenyírtam. Az apám nézett vissza rám a tükörből.      
Az égre néztem a födémen át. Feküdtem a világ leghangosabb gurulós kórházi ágyán papír köpenyben. Pucér sejhajom még a hajnali beöntéstől könnyezett öblösen. A gravitáció is engedelmességet követel. Nejem és öcsém, Ági, Miki kísért a liftben a betegtologatóval. Ők hárman hallottak, de időbe telt, mire megértették.

Minden hivatalos papírt aláírtam már az adatvédelemtől kezdve a műtét kiterjesztésének a lehetőségéig. Az előző nap is dolgoztam még a laptopon.

Eljött az idő, nincs több kiskapu. A biztonság kedvéért kék tollal írtam a kipontozott részre, hogy a péniszem megrövidítéséhez nem járulok hozzá. Ez fontos obszcén információ az életrajzom írójának. Az erős jelzők könnyebben hitetik el, hogy élek. A honvédség úgysem dob ki semmit. Kórházi levéltári értéket alkottam.

Egész reggel újra és újra megígértem, hogy felébredek a műtét után. Aki komolyan gondolja, annak elég lenne csak egyszer mondania.

2018. június 29. volt a műtét napja. Életmentő műtét lett belőle. Kifelé gurulva a műtőből ébren voltam. El kellett mondanom, hogy én megmondtam, felébredek. A következő négy nap az intenzíven másodpercekbe sűrűsödve veszett el. A sztóma-zsákom lett az élettársam. A képeslap, amit kimetszett darabjaim küldtek búcsú helyett.

Lassan engedett ki a Tanár úr. Olyan sokat jártam vissza kötözésre, kontrollra, mintha csak látogatóban lennék otthon.    
Öt év telt el. Az a pár nap még mindig a homályos zóna része. A matracba olvadt napok a hőségben. Gyűrtem a lepedőt és haragudtam a világra. Főképpen a csörgő fehér óriás zacskóra a hasamon. Ismerős zsibbadással jelez most is. Mai napig viaskodik bennem az önvédelem, a felejtés és a tudni akarás. Az emlékezni akarás, az én életem, az én szenvedésem. Tudni akarom, hogy mennyire fájt, hányszor vertem le a párnámat, Lali a másik ágyról hányszor vette fel újra, hányszor igazította meg. A nővérek nevére ugyanúgy akarok emlékezni, mint az arcukra, hogy hány ballon infúziót, mennyi fájdalomcsillapítót kaptam. Vajon kinek a vére csörgedezik még az ereimben? Kitől kaptam az új véremet a nagy tarisznyából, amit rám kötöttek? Megváltozhatok-e az ő vérétől? Megváltoztam? A saját testem fosztott meg a szabad akaratomtól, hogy betegségem minden percére emlékezzek vagy a Mindenható?

Elbírná az ember, hogy mindenre emlékezzen, amit tapasztalt, érzékelt, tanult, átélt?

Áldás lenne ez a tudás vagy átok? Hiányosak lábadozásom emlékei. Logikával és mások elbeszéléséből tudok sok mindent.

Ha úgy vesszük vándoroltam a személyes sivatagomban. Kételkedhettem, meguntam a csodákat? Újra és újra megmartak a mérgeskígyók. Marásonként túráztam a kórházban. Mózes jött velem szemben kezében a bottal és a rézkígyóval ahogyan az Örökkévaló parancsolta.

נְחַשׁ נְחֹשֶׁת

nechás nechoset

A rézkígyó nem varázstárgy. Ez nem bűbáj. Ez az Örökkévalóba vetett hitről szól.

A szimbólumokat keresve azt mondhatom, hogy a műtőben én ránéztem és meggyógyultam.

Büntetésből martak meg és lettem beteg? Miért lettem beteg? Miért maradtam meg? Miért pont én? Miért nem emlékszem mindenre? Miért nem láthatja mindenki a rézkígyót, aki élni akar?

Nem tudom, nem tudhatom, mert nem emlékszem. Éppen ezért cáfolni sem tudom. Logikus ugye? Nekem ez az igazi misztérium Chukát heti szakaszában, nem a vörös tehén.

A pörlekedés vizénél más vétkezik. No de én vétkeztem? Zúgolódtam? Hiányoltam Egyiptomot, a kenyeret, a vizet? A halált, azt biztosan féltem, még ha nem is hittem az ismeretlent, hogy elragad.

Itt vagyok a mostban. Örülök, hogy élek. Felkerekedtek az őseim és folytatták a vándorlást a pusztában. Végül itt kötöttek ki a Kárpát – medencében. Van utóhatása annak a negyven évnek. Ezért is gondolkozom el azon, hogy az aranyborjú építése, pláne bálványként imádása nem kóser. Fém szobrok. A rézkígyó készítése mégis helyes. Az Örökkévaló utasította erre Mózest. Egy újabb csoda. Nem borulok le előtte, nem szolgálom. Nem a rézkígyó hoz halált, vagy ment életet. Az Örökkévalónak adok hálát.    

Önmagammal szemben vagyok csak elégedetlen.        
Shabat Shalom

שבת שלום

Táskámban megmaradt a svéd útravaló a pékségből. Másnapos irodai uzsonna forró kávéval az íróasztalnál. Mert most FIKA van. Magyarosan kávé szünet. Magyarosan a monitor világít meg közben is. Nyelek miközben olvasok. Miért nem tanul meg a világ lazítani? Kora reggel kihallgatás az ügyészségen. A napi második kávét már a méretes íróasztalomra ültetem. Szorgalmasan tölti az Outlook a leveleket. Hiába dolgoztam hétfőn is távolról, tegnap délután már az irodában - úgy érzem még most is tart a hosszú hétvége kikapcsolódásának a jótékony hatása.

A süteményem a bageri-ből egy sommar wiener bröd. Ez egy sült tésztakoszorú vanília pudinggal és tegnap még frissen vágott eperrel. Ettem hétfőn frissen is, abban még áfonya is vigyorgott rám.

Durván ezer kilométer repülés, és motyó hurcolás után kicsit szottyos, de még most is finom.

Hátradőlve friss kávéval a nyitott ablak mellett dolgozni, majszolni - még így is jó.

Nem panaszkodom.

Most munka közben is jól érzem magam a bőrömben.

Ezt kívánom másnak is.