Nem múlik el nap, ha kézben van a telefonom, akkor gyönyörködöm mások vizsláiban. Az egész napomat feldobja, ha egy egy ismerős vizsláját megsimogathatom. Intenzív örömteli érzés belenézni a szemeikbe, a tapintásuk. Imádom a nagy és kissé kövér testvéreket, Trevort, Lizit és Basulit is. De egy 58 kilós kölyköt nem lehet ölbe venni, csak ha leülök a földre. Ha behívnám őket, hogy aludhat velem délután, akkor szegény apósomék mellé is ugyanúgy be akarnának feküdni. Abból nem lenne se alvás, se kényelem, se pihenés. Arra ébrednék, hogy Basa az ujjaimat rágja, rajtam fekszik és feneke egy szemmel indexelve néz rám. A csóváló farkával ritmikusan orrba vág. Miközben levegőt próbálok venni, bár nem boszorkány, csak egy bukovinai pásztorkutya ül a mellkasomon a szám tele lesz szőrrel.

Szóval hiányoznak a vizslák és szeretem a többieket, mindegyikük egyéniség és más és más. Együttélésem, nem minden nap de durván hétről hétre egyfajta állat asszisztált terápia, aminek sosem lesz vége. Egyrészt velem is jót tesz, másrészt nem akarom elengedni azt sem, hogy emberek legyenek az életemben, még ha bonyolultak is oda-vissza kötődéseim.

Megfogalmazni, hogy mit érezhet egy tejfölös pohárnyi vizsla könnyebb, mint az, hogy mit érzek én.

Az őszi ünnepek végén járunk. Ma van Hosana Raba. Az utolsó esély, hogy az Örökkévaló jó helyre pecsételjen be, ha mégsem az élet könyvébe csúszott a stempli. Egy lehellet egy a párna. Vár rám a három éves kontroll. Ágira is. Nem lesz gond, de örömömben se tapsolok. Megszúrnak. Bódítanak. Vizsgálnak. Várakozom. Szemüveget is kell csináltatnom.

Sárikának is Jahrzeitje van. Nem várom meg a reggelt, hogy akkor posztoljak. Este ismét beköszönt az ünnep és lezárjuk az emelkedett hangulatú fényes mézes heteinket.

Holnap Mazkir. A nagymamáim is itt járnak már az eszemben. Eleve most kicsit egyedül vagyok. Befelé is figyelek, írok is, tanulok. Azon gondolkozom, hogy a múltban ragadok-e, amikor átölelem az emlékeimet. Élek a mában is. Amikor újra olvastam, mit írtam két éve - jól esett.

Fejben hosszú idő után megint velem volt Bori, Sári, Rozi.

Ági itt vagy velem akkor is ha éppen Hehán vagy és Trevi baba kunyerál egy kis falatot mielőtt éhen veszne.

Séróbáró Zsiráf és Csodálkozó Arcú Barátnője a szőrös pántos magas sarkúban, elöl kikandikáló lábujjacskákkal. Fénylő körömlakkal. Első pillantásra helyesek. Czukik. Egyetemista figuráknak tűntek és nagyon nagyok voltak. Ők azok, akiket el kell kerülni. Bárhol. Mondjuk egy kedves vidéki lakodalomban, ahol te vagy a pesti barát vagy a barátnő és egy asztalhoz ültetnének le velük. Először is a létra nélküli gázlámpagyújtogatóknak hosszú karja van. A levesből mindig van elég. Aranyló zsírkarikákon keresztül tündököl a rostjaira omló főtt marhahús, az ívelt répa, a hagyma. A merőkanál széléről lelóg a cérnametélt. Csillog a csöpögő leves. A kezének éhes lendületétől széles ívben spriccel a fehér abroszon. Az arcomon. Köszönöm szedek magamnak. Ne fáradj! Én is a tányérom melletti kanalat akartam választani. Tudod, ezért néz felém a nyele. Ott van a tiéd is csak a másik oldalon. Nem bújt el a szalvéta alatt. Nem. Nem mindenhol szokás csak az egyik oldalra tenni az evőeszközöket. Igen talán egyszerűbb lenne ott megtalálni, ahogy otthon is csináljátok. De hát ahány ház, annyi szokás. Beleszúrom a kezébe a villát az tuti. Reménykedem, hogy ezt nem hangosan mondom. Nem. Ugyanazt veszi el mind a két vegyes hústálról, amit én akarok. Mind a kettőt, egyszerre négy kézzel. Olyan hosszú karokkal, mint egy nyavalyás polip. Magas csaj, magas pasi. Négy hosszú kar. Négy hosszú láb.          Kérdezem, hogy a vészkijárathoz foglalnak helyet a repülőgépen? Nem. Bárhova, de ablak mellé és cserélnek. A szemes borssal együtt lenyelem az infót, hogy ott nagyobb lenne a hely a lábuknak.          
Na, ilyenek ültek előttünk a színházban. Ők már igazi Octopus, össze is tapadnak. Meglátod. Megláttam, csak azt látom.
A Séróbáró Zsiráf, és a Csodálkozó Arcú Barátnője. Szóval Drabál és Debella előttünk ült, de nem mozdulatlanul! Csőröztek. Ahelyett, hogy a jegy áráért a darabot nézték volna. Én néztem volna, ha nem takarják ki a csini fejükkel és a dús hajukkal. A tánckarból csak nyaktól felfelé látok bárkit is. Elhajlok balra mintha én is érzelmesen közelednék. Átkarolom Ágit, erre a szomszédos kövér pasas őelőtte kezd el fészkelődni. Már én is csak az elefánt füleit látom. Ez volt az a pont, hogy bőven benyálaztam a mutató ujjam. Bele akartam dugni a Zsiráf fülébe véletlenül. Ági akkorát csapott a kezemre, hogy többen reflexből tapsolni kezdtek. Véget ért az első felvonás. Függöny, világosság. A Csodálkozó Arcú Barátnő hangosan feláll a szűk színházi székből.
Olyan a hangja, mint amikor a dugót kirántod a palackból. A feneke nekem szemmagasságban remegett, mint a miskolci kocsonya. Ha laza szoknyát hordott volna, akkor állva a segge is tapsol. Így csak hullámzott és el tudtam olvasni a bugyija mosási útmutatóját is. 40 fokon az a tuti. Vasalható tiszta pamut. Hello Kitty minta.
Szerencsére a Mary Poppins sok díszlettel, a magasban is játszódik a háztetőkön, ezért maradt még mit látni a fejeken kívül, főleg hallani. Én is visszafogtam magam és nem vettem meg egyik kiskorú nézőtől sem a kölcsönzött ülésmagasítót. A darab jó volt és szórakoztató. A gyerek színészeket majd megnézem, ha egyszer felnőnek.       
Séróbáró Zsiráf. Csodálkozó Arcú Barátnő. Elefántfülű Pacalkirály.
Miként is köszönjek el tőletek?        
Kívánok sampont a korpásodás ellen. Nem kell új bugyit venni, csak találd meg a régit! Ott van az csak beszorult.     
A ragtapasz minden fülnek segít.    
Hiába. Mindenki arra vágyik, hogy mi üljünk előtte a színházban. Minket jótékonyan eltakar a háttámla.

A Nagymama féle őszibarack salátának az a lényege, hogy bármilyen barack jó bele. Az íztelen, az érett, a hamvas, a szőrös, a kemény, a lucskos, és a hibás is.
Előttem van, hogy ülök Hódmezővásárhelyen a népköztársaságilag helygazdaságos konyhácskában. Üvegezett ajtó függönnyel. A kilincs gyakran a hátamban van. Viaszos vászon terítő az asztalon. A citromleves flakon sárga árnyékot vet. Én pedig lelkesen hámozom és darabolom a gyümölcsöt.     
Nyakunkon maradt egy kis ajándék őszibarack. Előfordul. Cígöltük ezt is, meg a saját paradicsomot is magunkkal a Balcsira. Tömeg sehol. Az iskola elkezdődött. Gyakorlatilag kedd az új péntek és végre vége a hétnek. Kezemben a kés és a barack. Elbambulok. Oda sem figyelek. Fáradt vagyok. Kivágom a csúnyáját. Semmi kockázás. Elmarad a félbevágás, a milliméteres pontosságú azonos vastagságú szeletelés. Rusztikus formában nő a halom. Görbén vágok. Megtámasztom a magon a kés hegyét. Mintha vastagon hámoznék, de kanálnyi darabokat. Unoka vagyok a nagyi konyhájában. Nincs itthon kristálycukor, csak barna. Belevágom még a túlérett szilvát is. Ne menjen pocsékba.    
A varázslathoz barack kell, citromlé és cukor. Az íztelen édes lesz. A túl édes limonádés. A hűtőszekrénytől meg hideg. Az éjszakától pedig összeérnek az ízei. El sem lehet rontani. Cserélhetném benne a gyümölcsöt, a cukor helyett mézet vagy szörpöt. Friss mentalevelekkel kertészkedhetnék. Az igazi feladat, hogy vasárnap délután, amikor már szárad a kötélen az éjszakai ágynemű. Csomagolni kellene. Tűz a nap. A maradékot halkan egyem ki az evőkanállal a dobozból, mert másképp felébresztem a kacsákat a stégen. Egyrészt így Ági sem tud fotózni. Másrészt ezeknek a kényelmes vadkacsa hordáknak ijedtükben mindig becsúszik, csakhogy a deszka a gatyájuk. Megtiszteltetés mezítláb belelépni. Szökőkútként fröccsennek a lábujjaim között az ég felé. Ha már száraz és hegyes, mint egy habcsók, akkor lépek bele teli talppal. Szúr.
Mentünk minden alapanyagot a hűtőszekrényből. Az egyik fazékban a natúr lecsó hűl, a másikban hámozott paradicsom főtt saját levében a bontott olajbogyóval, zöldfűszerekkel. Csak a tésztát várja. Mit együnk? Most együnk? Mást együnk? Menjünk be előbb a vízbe?
Sokáig irigyelni fogom magamat ennek a délutánnak a problémáiért. A kacsák még alszanak. Betakarnám őket egy kis fokhagymával.         
Nehezen engedjük el a Balatont. Azt sem tudom, mit együnk. Legyen lángos és palacsinta. Már egy éve hirdeti a tulaj a Hunyadi sörözőt, a nagyon retró csoda büfét itt a Jankovich telepen. Ha tehetném megvenném és új életet kezdenék itt. Nagyon fut a hely, de kiöregedtek. Itt zárjuk a szezont. Talán az utolsó lángosok egyikével. Nem akarok hazamenni. Nem akarok lefeküdni. Nem akarok iskolába menni. Nem akarok dolgozni. Az a bibi, hogy köll.

Tényleg létezik olyan, hogy hétfő reggel? Ez nem csak propaganda?

Hálás vagyok, hogy egy hétig ünnepelhetem az új kenyeret. A majdnem tűzijáték másnapján pénz nem számít alapon a vasárnapi ebédem friss kenyér a három tarka macskából volt lecsóval. Két tányérral. Nem akármilyen ebéd volt. Szülinapomra kívántam meg. Én a tojásos lecsó híve vagyok. Én is szeretem elkészíteni, de nem én főztem. Ági generálisan összerottyantotta az alap lecsót. Utána külön serpenyőben sült a tojásos változat. Semmi nokedli, rizs vagy kolbász.     
A repetához már én álltam a tűzhelyhez. Törtem egyenként a gyöngytyúk tojásait. Ez a fürjnél sokkal nagyobb, a tyúktojásnál sokkal kisebb. Kb. félúton görbül a kettő között. Nehéz feltörni a kemény héjat. A fehérjéhez képest viszonylag nagy a sárgája és festményre illő mély színe van.         
A saját szabadföldi paradicsom is nagyot dob rajta. Elveszik ugyan a tányéron a három eltérő színű paradicsom, de főzés előtt már etet a szépségével. Macskás a kenyér, macskás a lecsó.        
A borús idő hűvösében nemcsak a mélytányér melegített, hanem Nyaksál is. Aki még nem evett főtt ételt fekete macskával egyensúlyozva a nyakában, annak sosem lesz szerencséje. Nekem ez sport.   
Ő már betolt másfél alutasak cicakaját.    
Már csak hetekre megszakadt társadalmi életünket pótolja be rajtam. Persze minden falatnál lestem a tányéromat, azonban egyetlen szőrszál sem hullott bele. Nyaksál közben folyamatosan mondja a magáét. Kicsit olyan, mint én macskában. Igaz én nem tudom megnyalni a saját combjaim közét. Nyervog. Ne csámcsogjak. Kövér vagyok, elég lesz egy tányérral. Túl hangosan ropog a nagymama cipó héja. Miért nem a kétkilós felét hoztuk el és miért az egy kilósat egészben? Hagyjam ott a tojást a szakállamon, majd ő lerágja. Csak az íze kedvéért. Ihatnék meleg tejet is, akkor lejön. Ha nem, akkor marad. Billegjek nyugodtan ő akkor is húsomban kapaszkodik a karmaival.

Téptem és tunkoltam ezt a klasszikus házi kenyeret, míg minden el nem fogyott. Szuszogtam rendesen. El is álmosodtam, úgyhogy mindketten felvonultunk az emeletre és aludtunk egy jókorát. 1900 Ft/ kg kenyér árban már a jóllakott alvás öröme is benne van.

ui.: Lehet-e enni lecsót szőrmentesen macskával a nyakadban?

Jó társaságban lehet enni lecsót macskával a nyakadban. Egy szál szőrt sem köhögtem fel. Labrador viszonylatban a fogyasztásom engedélyezett költsége macskával a nyakamban pár perces simogatás után a pogácsával vesztegetés elfogadása. Bevallom én vagyok az aktív vesztegető, Trevor is minden alkalommal vállalja a passzív vesztegető szerepét.

Nem tudom, hogy skandináv őrültségem a svéd húsgombócokkal kezdődtek-e, vagy már megvoltak azóta, hogy először olvastam a vikingekről. Annyira különbözik ezeknek az országoknak a hangulata, a fények és az időjárás is attól, amiben élek, hogy ez elvarázsol.

A Midnight Sun, a bélije nocsi, a fehér éjszakák idején utaztunk Norvégiába július elején.  Gimnazistaként már megismertem, hogy Leningrádban milyen, amikor gyakorlatilag nem megy le a nap. Nemcsak világos van, de pörög a város. Emberekkel vannak tele az utcák és a parkok. Izlandon az egyik novemberben megismertem a brutál hideget. A majdnem egész napos éjszakát, most ismét ennek az ellenkezőjét. A karórám, a gyomrom korgása, és az időérzékem is utal arra, hogy mennyi az idő, de még este tíz után is bőven világos van. Várjuk a naplementét az Operaház tetején, hogyan bukik le messze a házak mögött a nap. Aranyba vonja hátunk mögött a falat, a Munk múzeum üveg emeleteit, és a többi tolakodó turista napszemüvegét. Két csoport mindig belegyalogol a képbe. A vihogó muszlim tinilányok. Ők egyébként szimpik. Valamint a rejtélyes arcú zoknis ázsiai nők, akik még az ülőhelyekért is versenyeznek. A lapát méretű mobilok többségben vannak a vagány valódi fényképezőgépekhez képest. Ez alapjaiban változtatja meg a fényképezéshez kötődő gesztusokat.

A sötétség és a világosság változása mindenre hatással van az alvástól kezdve a kedélyállapotunkig, de az üzlet működésétől, a társadalom működéséig is.

Péntektől vasárnapig maradtunk Oslóban, majd vasárnap utaztunk tovább Bergenbe.

Nagy volt a kísértés, hogy péntek este nézzünk le a helyi zsinagógák egyikébe, de nem szerveztem meg időben, hogy be is jelentkezzünk. Göteborgban egyszer már lepattantunk, ez azóta is frusztrál. Július 8. pénteken este 22:16-ig lehetett meggyújtani a sabeszi gyertyákat, és a sabesz szombatról vasárnapra virradó éjjel 01:21-kor ment ki. Balak hetiszakasza volt soron. A helyi közösség így sem marad magára. Péntek este fél kilencre szerveztek minchét, 20:40-kor gyújtottak gyertyát. Szombat reggel pedig kilenckor kezdtek a sachrisszal.

A heti rutin része, hogy mikor jön be, és mikor megy ki a sabesz. A 25 órás keretekhez én is, más is hozzá van szokva, de ezzel itthon a szépséges Kárpász medencében csatlakozik a napnyugta, a sötétedés, hogy látom a csillagokat. Norvégiában, vagy Izlandon ez nagyon másképp van. A mi hétvégénken ez durván 27 órát jelentett. A net persze a megfelelő keresőszóval segít, hogy ilyenkor merre hány óra? Aki olvas ebben a témában tudja, fog találni a múltból egy rabbit, beülhet a Deloreanbe és már gurulhat is vissza az időben, hogy kérdezzen. Rabbi Izrael Lipschutz a XIX. századi lengyel kikötővárosból azt válaszolná, hogy különbséget kell tenni az olyan helyek között, ahol talán sosem sötétedik be igazán éjszaka. Ilyen pl. Koppenhága. (Remek város, idén ott szavaztam, de nem segített a végeredményen.) A nap azonban minden nap lenyugszik, és az északabbra eső helyek között, ahol a nap hónapokig is a horizont felett látható. Azokon a helyeken, ahol a nap lenyugszik, a szombat akkor kezdődik, amikor a nap lenyugszik, még ha nem is lesz teljesen sötét. Akkor is, ha a napnyugta jóval éjfél után van. A sabesz pedig 25 órával később ér véget függetlenül attól, hogy elég sötét van-e ahhoz, hogy lássuk és megszámoljuk a három csillagot. De azokon a helyeken, ahol a nap egyáltalán nem megy le, az utazónak ahhoz az időszámításhoz kell alkalmazkodnia, ahonnan elindult. A kérdés nélkül nem maradunk. Honnan indult az utazó? Mikor indult el? A szülővárosához vagy az egynapi járóföldre az utolsó faluhoz vagy városhoz viszonyítsunk?

Be kell látnom, nem érint mindenhol minden nap mindenkit ez a probléma. Az egyediesítés helyett teret kapott az a megoldás is, hogy a legközelebbi jelentősebb zsidó hitközséghez igazodtak. Így igazodtak Hamburghoz is, amikor hamburgi születésű rabbi ült a szószékben. A forrás cikk alapján (myjewishlearning.com) norvégiai szokás Baal Shem Tov tanítása alapján, hogy mindannyian mindig Jeruzsálem felé sétálunk, ezért a sabeszt akkor hozzuk be, amikor Jeruzsálemben aktuálisan kezdődik, követve az órát és a percet helyi idő szerint. A sabesz pedig másnap ér véget, amikor a nap a legalacsonyabb ponton van a horizonton.

Nem is olyan egyszerű, hogy mikor vesszük magunkra a sabesz örömeit, és kötelezettségeit, és a föld forgásával, az idő múlásával is váltakozik a nappalok és az éjszakák hosszúsága. Az, hogy ki mennyire bírja legalább annyira adottság, mint hozzászokás kérdése. A szombatok időtartama mellett azért az sem mindegy, hogy a böjtnapok milyen hosszúak. Ma (08.05.) például Oslóban 21:19-ig lehet gyertyát gyújtani, és holnap este 23:03 megy ki a sabesz. Budapesten 19:54-ig lehet meggyújtani a gyertyákat és holnap 21:04 megy ki a sabesz. A Havdala élménye ugyanilyen fontos, és érdekes. A késő estéből átcsúszik a vasárnap reggel programjába.

Tehát, amennyiben Rabbi Lipschutz döntését követné bárki a fehér éjszakák alatt a messzi északon kalandozva, a nagyon kései gyertyagyújtásba, és a vasárnapi szombatbúcsúztatásba futhat bele. Ha már utazunk, pihenünk, és több időnk van magunkra - ezzel a problémával is lefoglalhatjuk magunkat, hogy mikor vegyük magunkra a szombatot? Mikor vacsorázzunk? Gyújtsunk-e gyertyát áldás nélkül, de a szokott otthoni idősávban? Hétköznapi kiddust mondjunk vagy sem? Szóval mennyiben követjük a megszokott rítusainkat.

A hibáimmal együtt én is zsidó maradok akkor is, ha elhagyom a Budapest táblát. Aki elutazik itthonról, az ismerősből, ahol tudja mi hol van, és mikor kezdődik, ha van ideje, előre felveheti a kapcsolatot a helyi közösséggel, hogy leinformálják, és be tudjon csatlakozni. Tudják, hogy nem jelent kockázatot sem biztonsági szempontból, sem a Covid protokoll felől, és még a minjenbe is beszámít. Ebben fejlődhetnék én is. Amit a norvégiai zsidóktól így is tanultam, hogy ők megtartották a látogatóik részére az előzetes online regisztrációt, amit a Pávában kifejezetten a Covid időszakban követtünk csak. Ezt az irányvonalat érdemes lenne ismét elővenni, és követni.

Dvárim hetiszakaszánál járunk. Jó lenne még hazaérni az irodából. A barcheszt már megvettem. Még kéne friss gyümölcs is a Lehel piacról. Egy jó zuhany, váltás ruha és irány a Páva zsini. Ma este hétkor kezdünk. Holnap, szombaton délután 17:00 órakor indulunk minchével, és készülünk kiejtés szerint Tisebofra ill. Tisabeávra. Közös tanulással emlékezünk a Szentély lerombolására, és készülünk a böjtre is egy könnyű közös étkezéssel.

Gut Sabesz Mindenkinek! J

Utóirat: itthon vagyunk. Tényleg. Annak ellenére, hogy Oslóban csak 22 fok van nagyjából, és az Operaház mellett ott van a főváros közepén a szabad strand a tengerrel. Csak csobbanni kellene.

Cipelem a hátamon, mint egy láthatatlan hátizsákot. Ennek is ki van lazulva a vállszíja és elcsúszik. Minden lépésnél húz lefelé, mint az igazi, de ez hozzám nőtt. Belülről.
Működök. Dolgozom. Tanulok. Vizsgáztatok. Szüretelek. Mégis minden nap olyan, mintha valami fűszer hiányozna a kajámból. Ott van a tányéron. Ehető napról napra, étkezésről étkezésre, fogásról fogásra. Egy csipet só, egy hintés chili pehely, egy szórás zaatar. Megeszem. Ehető. Ízlik is, de valami mégsincs a helyén, hiányzik.          
Keresem a magyarázatot, hogy miért nem tudok elbúcsúzni a Gizi kutyánktól. Tenyeres talpas  Gizi-Lizi-Sámuel hármasunkból csak Lizi van már velünk.

Az eszemmel tudom, hogy tagadásban vagyok.

A luach, a zsidó naptár szerint már átléptünk Támmuz hónapjába. Múlt héten, még a múlt hónap végén a Slach Lechá szakaszához értünk. Ez egy egész nemzedék haláláról is szól, akiknek holttestei ott maradtak a pusztában, mert nem léphettek be a Kánaánba. Aki nem ott halt meg, az a gyors és biztos halált választotta a kánaiták, és az amalekiták fegyverei által egy eleve esélytelen harcban. Ez is az öngyilkosság egy formája. Ugyanaz a nemzedék, mint amelyik Egyiptomból is kivonult. Hagyomány szerint úgy kell mesélned, úgy kell megélned minden évben ezt a történetet, mintha te is ott lettél volna. Vagyis életkorodtól függően, ha húsznál több vagy, akkor - Hello! Te is a sivatagi generáció tagja vagy. Béke poraidra. Bár lehetsz kém is, Káleb vagy Józsué, akkor túlélted. Korach története sem vidámabb, ezen a héten ismét szerepet kap az elmúlás. Más a nagyságrend. Oka van a Mindenható haragjának és a büntetésnek is. Közeleg a Dreiwochen, egy újabb gyászidőszak. Közös a történetek szomorúsága.

Nem keverem össze a kutyámat az emberekkel, de ahogyan hétről hétre olvasok és tanulok eljutottam a hiányzó lépésig, hogy keserűségemet oldva képes legyek Giziről is írni, pedig máskor ömlik belőlem a szó. Jár neki is a búcsú, az emlékezés, amit más drágaságom is megkapott tőlem.

Gizi Sámuel édes húgocskája. Bukovinai pásztorkutya. Örökké majdnem öt éves. Szörnyethalt.

Rendszeresen hallgatok embereket sikertelen öngyilkosságuk után a kötelező gyógykezelésük folytán, mert mégis életben maradtak és az ügyfeleimmé váltak. Hétről hétre olvasom a kórtörténetekben a kísérletek rövid módszertani meghatározásait. Ezért ismerem a megszépítő orvosi szakkifejezést. Strangulatio. A ti-t ci-nek kell ejteni. Balesetszerű fulladás és fojtás. Gizi szagot fogott. Üldözött egy pockot, vagy macskát és a kocsi nyitott motorterébe hajolt. A nyakörvén a csat beleakadt egy pöcökbe. Gizit elborította a menekülési kényszer. Sosem szerette, ha szorosan ölelik a nyakát. Bepánikolt és a nyakörvét is megcsavarta. Lizi menteni próbálta, ráfogott a fogaival és megpróbálta lerángatni a motortérből. Ott maradt a fognyoma. Percekkel később Ági szülei találtak rá és emelték le. Vívódtam, hogy írjak-e csak annyit, szörnyethalt. Gizi azonban egyenes és kemény kutya volt. Erőteljes. Szürkés fehér bundáján fekete szeplők és foltok. A szőre mindig tele bogánccsal, és az ágak töretével. Sámuel halálával ő vette át a vezető szerepet a falkában. Nem volt hajlandó bent aludni, mert a kerítés után ő lett a következő védelmi vonal. Rókák, rágcsálók, ellenséges kóbor macskák, szökevény gyöngytyúkok kérlelhetetlen ritkítója. A májkrém alázatos szolgája. A sanda szomszédok még sandább szomszédainak a szívébe pedig a szükséges félelmet plántálta. Ide ne gyertek lopni. Hiba a terület védelmét próbára tenni. Sámuellel nem verekedett. Inkább a két lány harcolt egymással. Eleinte játékból, később gyakran begőzöltek és véres lukakat téptek egymás bőrébe. Seprűvel kellett szétválasztani őket. Az egyik szájában a másik lába, a másik szájában az egyik nyaka. Morogtak. Morogtak. Leginkább a kaján kaptak össze. Először a saját tányérjukból esznek, aztán a másikéból. Kiborítják és a földről esznek tovább. Gizi extrája, hogy ivás után mindkét mellső lábát megmossa a nagy sárga vödörben.

Ha megérkeztem jobbről Lizi, balról Gizi fúrta a hónom alá magát. Az orrától kezdtem simogatni. Áttértem a homlokára. A selymes fülecskékre, amik nagyobbak egy-egy karéj zsíros kenyérnél. A füle töve, és dögönyözöm a fenekéig végig a gerince mentén. Ha kikerültem a bundatisztítási feladataimat, nem próbáltam kifésülni, szőrszálanként kibontani a toklázt, a bogáncsokat negyedórákat maradt mellettem. Ha változtattam elfutott. Gyakran ülök a lépcsőre, vagy valamelyik fatuskóra a ház közelében. Ilyenkor mindegyik hosszabb rövidebb ideig odajön hozzám. Bújnak, puszilgatnak, játszanak. Gizi is. Ő néha panaszkodni jött, egy kis megértésért. Egy hatvankilós óriásnál ezt úgy képzeld el, hogy odajön hozzám lehajtott fejjel és nekem nyomakodik. Nem lök fel, de a homlokán keresztül tartom a testemmel a súlyát, és két kézzel simogatom, szólok hozzá és becézgetem. Ez az ő ideje belőlem. Ez olyan, mint a hasát vakargatni, sose kérné, hogy hagyjam abba. Összebújásunknak általában Lizi vagy a labrador Trevi baba féltékenysége vetett végett.

Sámuel – Maci halála nagyon megrángatta, a letargiából őt is a kölyök Basa kutya, a távoli unoka öccs húzta ki. Kis Szarjankó. Evés, alvás, játék, verekedés, rohangálás, ugatás, kifáradás. Megint elgondolkodtunk, hogy Gizinek szerzünk egy törzskönyvezett Don Juant a tenyésztőtől egy tervezett pásztorórára, és jöhetnek a trónörökösök.

Nincs több közös időnk. El kell fogadnom. Szarjankó gyerekként érti a legkevésbé, hogy mi történt. Gyógyír embernek és kutyának egyaránt, hogy senkit nem hagy békén. Ne fordulj be, ne morogj, ne feküdj! Gyere játszani! Én már haraplak és húzlak. Én nyertem!

Lizi a selfie királynő, aki mindig belenéz a kamerába és pózol lassan engedett fel. Hetekbe telt,  hogy rendesen egyen, mozogjon, ugasson, játsszon és érdekelje mi történik a tanyán, a kerítés mentén tolakodó ellenséges biciklisekkel. A lovak a lovasok sejehaja alatt meg benyihognak a dróthálón. Végre megint érdekli. Megint jön köszönni, amikor megérkezünk és bújik. Szarjankó határtalan szeretet zuhataga nélkül ő sem tudna továbblépni.

Keresem a megoldást, hogyan kössem össze a gyászom feldolgozását a heti szakasz bölcsességével, hogy a belső békémet építhessem? Dolgozhassam az érzéseimmel. Kötődhetek jobban egy, vagy általában a kutyákhoz, mint némely embertársamhoz, de erről egyszer jó lenne a kutyák véleményét is megismerni.

Nem tehetek egyenlőségjelet ember és állat közé. Nem keverhetem a szentet a profánnal. Ez a parasa egy tartalmilag is nehéz szöveg, és az én egyéni problémámhoz képest végképp az.

Mégis van egy szűk metszet, ami közös. A veszteség mindig személyes, akár a Mindenható büntetése, akár nem. Az élet pedig megy tovább.

Nyugodj békében Gizi!

Vajon ez már a boldogság? Létrával, kampóval, vödörrel és Szarjankóval indultam cseresznyézni az enyhülő melegben. Szarjankó civilben természetesen Basa, a kölyökkutya. Kicsit bátortalanul követett. 50 méter után felzárkózott és azonnal rágni kezdte az ujjaimat. Mire elértük a cseresznyefákat csuklóig harapdált és csatlakoztak hozzá a szúnyogok is.

Kínálom. Bekap egy szem cseresznyét a tenyeremről. Vagy lenyalja inkább. Nem érti mire jó a cseresznye. Kigurul a szájából. Ha legalább májkrém nőne a fán, már katonásan ülne és várná az adagját. Talán egyszer felfedezi hogyan harapjon rá. Gyümölcsfa van bőven és előtte az élet.

A homlokom gyöngyözik. A létra stabil. A kampót az ág villájába akasztottam. A vödör fülét a kampóra. Nyelem és köpködöm a magokat. Nem sercintek, a gyümölcslé értékes nedű. Szárával szedem. Két módszert is követek. Mindkettő a mutatóujjam és a hüvelykem precíz együttműködésére épül. Ez az iskola érettség egyik eleme. A megfelelő szem-kéz koordináció. Csukott szemmel max ribizlit szedek, és emlékezetből azt, ami a fejem fölött kicsit mögöttem van. Finoman a szárát tövénél megcsavarom. Lepattan az ágról. A másik lehetőség, hogy a körmömmel szakítom le. Gyűlik a vödörben is. Kicsi kutya rámunt, elszaladt. Még jó, hogy a létrát nem vitte magával a szájában. Folytatom a betakarítást. Hunyorgok a szembefénytől. Zenél a csöndben a kert körülöttem. Közel és távol senki sem flexel. Madárkák, lombsusogás, bogarak zümmögő kórusa. Halmozom a szemeket. Nincs másik világ csak ez. Az a fontos, hogy ne essek le. Álljon jól a létra. Igazából az a fontos, hogy tudjak akkorát nyújtózkodni, hogy még azt a hármat is elérjem. Ne kapjam be a hibásat. Fent a fán, egy létrán balettozva az létezik, hogy csak ott azt a pár szemet még pipiskedve elérjem. Letépjem. A markomban maradjon. Találjon be a többi közé. Kis piros gyümölcsök töltik ki a látóteremet és semmi más nem létezik, csak a cseresznyeszüret. Most gyümölcsöt szedni olyan, mint lebegni a Balatonban. A fejem kint van a vízből. Az orrom is. A kacsák és sirályok is természetesnek vesznek. Közel jönnek, elrepülnek mellettem. A Badacsony betölti a látóteret. Lehunyom a szemem és látom magam előtt. Bármikor.

A létrán persze hülye, aki lebegni akar, mint egy betépett szobafestő. Nagy nyekkenés lenne ebből a földön. Nem megyek le alfába, de kikapcsol. Zsákolom a perceket. Számolom a sötétebb piros szeplőket egyik másik cseresznyén. Ezekből rengeteg elférne egyszerre is a számban.

Ha nem akarok majd a földön járni, felmászhatok a létra tetejére fejben is. Ki fog kapcsolni és zöld leveleket, ágakat és a piros szemeket fogom látni. Jobb lesz a valóságnál. Csók a környezet mellőzhetetlenségének, és a csúf világnak.

Piros cseresznyék gömbölyödnek a szemem elé. Bármikor.

A történelmi hűtlenség elleni szabadságharc apró csatájában előre bocsátom, a képhez képest bő két héttel érettebb vagyok. Már a meggy sem savanyú a fán. Ülök a fotelben. Becsukom a szemem. Látom a cseresznyéket.

Huszonegy perce már háborús veszélyhelyzet van. Még leírhatom vajon mekkora kísértés volt, és mégis elengedték a majom himlő fertőzésétől a rettegést. A háború az tuti indok. Igaz a szomszédok szenvednek.

22 perccel múlt éjfél talán még leírhatom büntetlenül, hogy aggódom a pedagógusok jogaiért.

25 perccel múlt éjfél és rájöttem, hogy voltaképpen örülök, hogy nem egy konkrét onkológus kezében van az egészségügy. Nem szerettem, de korábban tiszteltem a belügyminisztert. Bár ezen csak ritkán gondolkodtam el.

29 perccel múlt éjfél lehet, hogy nem is szükséges megújítani a lejárt személyi igazolványom? Na mindegy már voltam fodrásznál is.

32 perccel múlt éjfél és hirtelen nem is értem minek vannak parlamenti választások. Azért még levizsgáztatom az elsősöket. Hétfőn még írtam egy tesztet. Bár nem egy varázslat módosítani a következő vizsganapra.

36 perccel múlt éjfél és még azt olvasom, hogy a kormány még kéri és nem előírja az együttműködésem a veszélyhelyzettel kapcsolatos rendkívüli intézkedések végrehajtásában.

40 perccel múlt éjfél eleredt az eső és még csak a 183. Kormányrendeletnél és az 1260. Kormányhatározatnál tartunk idén.

42 perccel múlt éjfél és reggel menni kell dolgozni.

43 perccel múlt éjfél és még mindig nem tartom reálisnak a korábban hívószóként is használt Covid diktatúra kifejezést. A diktatúráért nem a vírus a felelős.

47 perccel múlt éjfél és eszembe jutott a vicc, hogy Kohn megkérdezi a párttaggyűlésen, hogy hova tűnt a tej, a kenyér és a cukor. A következő párttaggyűlésen Grün megkérdezi, hogy hová tűnt Kohn?

52 perccel múlt éjfél, mit is kérdezne ma Kohn?

A szállodai macskák a vendéglátóipar krémje. Ők nem holmi halcsontvázat lopkodó kukabúvárok. Kerülik a sok száz szobás túltakarított hotelláncokat. Csupa padlószőnyeg, központi légkondi. A macskának, embernek egyformán befogadható léptéket keresik. Ők a pihenés élményének, az adakozás örömének termelői. Animal animátorok, akik szabadidős elfoglaltságot nyújtanak a kicsiknek és nagyoknak. 

Az aranykulcsos macskák jobban ismerik a szálloda folyosóit és szobáit, mint a dolgozók. Számukra mást jelent a benapozott oldal, az ablakpárkány. Elutasítják a keskeny lapradiátornak még a felvetését is. Vág, kényelmetlen, becsípi a figyelmetlen kandúr golyóit. A hagyományos kistányér szélesség már kényelmes fekhely. A szállodában nemcsak alszol, vagy szobára jön a masszőz, hanem társasági életet élsz. Idegen emberek érkeznek a világ négy tájáról. A szállodai macska önmagát adja. Szőrös doromboló bájait. Kinek nyávog, ül az ölébe. Dagaszt-e rajtad a mancsaival vagy körbe táncolja a lábadat finoman meg - meg érintve. Simogat, nem súrlódik.

Ketten voltak. Csak akkor jártak párban, ha a meló ezt igényelte.

A selymes fekete, az Igazgató. A kövér vörös, az ő neve Pista. Emberbarát szállodát vezetnek, tágas szobákkal, csempézett mosdóval, zuhanykabinnal, és alomtálca helyett porcelán vécé kagylót biztosítanak lehajtható deszkával és pörgethető WC papír gurigával. Olyan tisztaság van itt - nyávogják, hogy inni lehet a fajanszból is. Nem kell ide pohár.

Nyelvzsenik. Zongoráznak minden betérő vendégen. Magyar nagymamákon az unokáikkal. Középosztálybeli orosz vagy ukrán turistákon, akik Hévíz mellett rákaptak Bükfürdőre. Bajuszvégre kennek bárkit. 

Jobban ismerik a szoba beosztást, mint a copfos recepciós, aki igazából egy álruhás informatikus. Kifinomult szaglásuk és éles szemük tévedhetetlenül vezeti őket áldozataik ajtajához. Nem, nem ölnek meg senkit sem. Pár szippantás a lépcsőházban és már vendéglőt is választanak. Jó hely ez a fürdőre épült falu. Tele van jó konyhával és finom falatokkal. Kacsát vagy steaket? Pisztráng legyen vagy lazac? A tehetség érzi a rostélyos illatát. Hallja a lyoni hagymakarikák roppanó hangját. Már megvan a fogás, minimum egy szelet hagymás rostélyos. Klopfolt pácolt omlós hússzelet. Súrlódó sült panír, gyerektenyérnyi szabálytalan formák. Felszabadul a frissen szelt citrom karika éléből az illóolaj – Fish and Chips.

A vendégek az egész napos wellness után sosem bírnak a finom falatokkal végezni. Nassolnak egész nap. Elcsomagoltatják. Hazaviszik a szállodai szobájukba. Lehet, hogy Pistáék digitálisan éretlenek, mert nem rendelnek semmit sem a neten, de nincsenek rászorulva. Pista és az Igazgató az analóg való világban megy az orra után és választ egy ajtót. Cukin leülnek. Semmi nyávogás, az csak akkor kell, ha a nyitott ajtóban állnának. Mancs kinyújt, a karmok kipattannak. Úgy kaparják az ajtót, mintha kopognának. Nagyi kicsoszog, ajtót nyit. Nézi a folyosót és senki ember fiát nem látja. Becsukja az ajtót és mi fogadja őt a szobájában? Egy édes kiscica az ágy tetején nyújtózkodik, hempereg. A következő pár percben nagyi és unoka esélyt kap, hogy babusgassa, dédelgesse Pistát vagy az Igazgatót. Dorombolnak. Akarják őt akár hazavinni és szolgálni? Mielőtt rúzsfoltos lenne a bundájuk a sok csókolgatástól a padlóra szökkennek és leülnek hűtőszekrény üvegezett ajtaja elé. Nyaktekerészeti könnycseppentés a váll felett féloldalt. Egy majdnem éhen veszejtett macska szempilla rebegtetése mellett nyávogni kezdenek irányba állva a csomagolt éttermi motyó felé. Halkan vágyakozva kezd, majd hirtelen erősödve - subito forte zenél a tálalásig. Zongorázni sem olyan nehéz. A megfelelő billentyűt kell lenyomni a megfelelő után.

Naná, hogy mindig mindent megkapnak. Sosem hibáznak. Nem a pénzre hajtanak, nincs is zseb a bundájukon. A tegnapi maradékot nem fogadja el egyikük sem. Hűtőszaga van, és egy macskának mégiscsak van önbecsülése. Kísértés, hogy néha a küszöbre hányni, de ez mégiscsak az ő szállodájuk. Álljon távol a bosszúvágy, és nem tartanak haragot. Hányjon a vendég ágyába otthon a saját macskájuk. Ha ezek az érzések elöntik Pistát és az Igazgatót, hiszen egy macska is tévedhet, nem fognak hosszan lapos hassal aludni. Reggelire ők is kapnak meleg remegő lágy rántottát, pirult virsli karikával. Egy csésze tejet, kávé nélkül. Csak kérni kell szépen a séftől.

Állítom, velük teljes a hosszú hétvége élménye. Szoba is volt bőven. Ez a hotel is arra épült, hogy jönnek az orosz és az ukrán vendégek. Mindenki a volt Szovjetúnióból. A földszinten az egyik világóra a moszkvai pontos időt mutatja. A parkolóban ukrán Mercedes. Eredetileg törzsvendégek, most anyukák és gyerekeik, akik itt találtak menedéket. Befogadták őket. A kései reggeli végén kérdezi tőlünk az ex idegenvezető tulaj zavar-e minket, ha bejönnek az étterembe az ukrán gyerekek. Kezdődik nekik az online iskola. A macskák is jönnek velük. Élménypedagógusok. Leiskoláznak mindenkit, mindegy ki milyen nyelvet beszél. 

Tanulhatunk tőlük, az Igazgatótól és Pistától, ahogy emberbarát szállodát vezetnek. Államelnöknek, miniszterelnöknek is el tudnám képzelni őket. Most különösen ráférne a világra, hogy emberbarát kormányzása legyen.

Boldog óra. Éjszakai telefonhívás. Sok éve az egyik nyomozó elmentette a számomat és a nevemet. Feltételezem elégedett volt anno, és mást nem értek el, meg biztos volt, aki nemet mondott. Kirendelés, de nem sorsolás. Most én vagyok a helyettesítő ügyvéd. A csibész csibész. Ma fogták meg. A kihallgatás flottul megy. A csibész otthon fog ma már elaludni. Kulturált felújított infrastruktúra. Látom az adómat. Az ujjlenyomat vétel azért még hagyományos. Mindenki fáradt, de udvarias. A budai hegy gyönyörű éjjel. Harapni lehet a jó levegőt. A biztonsági beléptetésnél leadott telefonomat kiveszem a fiókból. Szólok, innen hívok taxit és itt is várnám meg. Semmi probléma. Nyugodt kollegiális válasz. Mindannyian éjjel dolgozunk tulajdonképpen.

Idefelé applikációval hívtam otthon a taxit. Öt perc alatt megjött, az utat is normál idő alatt megtettük. A számlát e-mailben megkaptam.

Ugyanez az éjszakában már nem ment. Az applikáció nem működött.

Ok. Hívom a számot. Viszonylag hamar felveszi az operátor, felveszi a rendelést. Átkapcsol az automatára, az megmondja, hogy hány perc múlva jön a kocsi.

A főváros összes taxija közül, ami ebben a brutális méretűre nőtt megacégben van, amelyik felzabálta a kisebb taxi társaságokat egy sincs a közelben, hogy engem a zsíros szőrös fuvart hazavigyen. Ismételjem meg a hívásomat! Ha nem is pontos az idézet, de azt kérték lényegében tőlem, a szorgosan ismételt állapot jelentések után, hogy hívogassam addig őket, amíg nem talál a rendszer taxit. Fent vagyok a búsban közelebb a Normafa réteseshez, mint Újlipótfalvához. Nem sétálok hazáig. Dünnyögök magamban melyik céget nem olvasztotta be a Főtaxi?

Kipróbálom a hatszor hatot. Itt is hamar felveszik. A diszpécser rögtön Gádor úrnak hív. Tetszik. Valamikor már fizettem az adataimmal is. Felveszi a rendelést, és ő is átad egy géphangnak, mondja meg a robot a nagy hírt, mikor érkezik a sofőr. Remélhetőleg autóval jön. A várható idő húsz perc. Ebben a pillanatban nem vagyok úrinő.

Udvariasan szólok a pult mögötti fegyvereseknek, hogy még maradok húsz percet, míg megjön a taxi. Nyugtázzák. Senki sem böfög vagy fingik hangosan ha a munkahelyén, de az intim szférája közelében egy idegen van. Útban vagyok, de én vagyok a munka és fegyelmezettek.

Az agyam eldurran, most emeltek brutál nagyot a taxi árán, és nincs autó Budán? GPS alapú a rendszer, és nem kell a fuvar? Kilenc ropit elégettem ma éjjel a taxiban, az nem vacak menet.

“Ügyvéd úr megjött a taxija.” - szól kedvesen az egyik rendőr, mert látja a monitoron. Megköszönöm, elköszönünk.

12 perc alatt érkezett meg húsz helyett. A sofőr csodálkozik, hogy a számítógép miért becsült húsz percet. Örülök, hogy gurulok haza, csak fel vagyok spannolva. Pedig nem nálam volt a cucc.

Még most sem alszom, de legalább itthon meresztem a szemeimet.