Csirkét szüretelek a diófán

2023.nov.01.
Írta: Doktor Gádor Szólj hozzá!

Lech lecha szakaszáról röviden

Tömör tanítás stílusgyakorlatok

A Lech Lecha hetiszakaszát olvassuk. Mózes első könyvénél, a Beresitben járunk.

Akkor és most is háború dúlt. Nem véletlen, hogy a modern héber nyelv és a bibliai héber is ugyanazt a szót használja a háborúra milhama – מִלְחָמָ֗ה. Csatát és háborút is jelent.

Nem véletlen, hogy szent iratainkban 319-szer is említik. Milhama. Ma péntek délután már a háború 21. napja van.

A királyok háborúja. A szodomaiak fellázadtak mezopotámiai uraik ellen. Négy király öt király ellen.

Történetesen Lót Szodama és Gomorra vidékén telepedett le és akár akarta akár nem, de belesodródott saját kora háborújába.

A harcokban Szodoma és Gomorra királyai is odavesztek. Aki megmaradt az a hegyekbe menekült. A győztesek felprédálták a vidéket. Mintha egy tömörített haditudósítást olvasnánk.

A megosztott hírhez a komment:

„ Elvitték Lótot is, Abrám testvérének a fiát jószágával együtt, és elvonultak.”

„ De jött egy menekült, és hírt hozott a héber Abrámnak, aki akkor az emóri Mamrénak, Eskól és Anér testvérének a tölgyesében lakott. Ők Abrám szövetségesei voltak. ” – azért van jelentősége az ivri, a héber kifejezésnek, mert a menekülő a folyó, az Eufrátesz másik oldaláról érkezett. A menekülőt a szöveg határozott névelővel említi, talán azért, mert egyedüli túlélője volt a csatának. Talán Lót egyik embere volt, talán nem, mindenesetre Lót Szodoma környékén bevándorlónak számított. A menekülő bízhatott abban, ha talál egy másik zsidót, akkor az ő sorsa, és Lót sorsa is jobbra fordulhat.

„Amint meghallotta Abrám, hogy unokaöccse fogságba esett, fölfegyverezte háromszáztizennyolc legényét, akik a házánál születtek, és Dánig üldözte őket.

Éjszaka azután csapatokra oszlottak, szolgáival együtt rájuk támadt, megverte és üldözte őket egészen Hóbáig, amely Damaszkusztól északra van. Visszahozott minden jószágot. Visszahozta unokaöccsét, Lótot is jószágával együtt, meg az asszonyokat és a népet is.”

A Közel-keleten vagyunk ugyan, és a pontos térkép sincs teljesen párhuzamban a jelenkor háborújával. A háború borzalmai, és az emberrablások annál inkább jelentenek élő párhuzamot az aktuális hetiszakasz, a Szentírás szavai, a múlt és a jelenidő között.

Lótra és családjára is a kiszámíthatatlan várt, és mégis megmenekültek. Adjon ez is reményt a Gázába hurcoltak esetében, hogy ők is kiszabadulnak.

Hozzon ez a Szombat számukra és mindannyiunk számára békét.

Shabat Shalom!

Jó Szombatot!

שבת שלום!

 

 

 

Hétköznapom Kfar Ázában

Tanulni mentem bő egy éve Izraelbe. Délre is eljutottam. Kfar Ázába. A napsütés, a meleg megcsapott amikor leszálltam a buszról. Kerestem az árnyékot. Másodlagos, hogy mit tanultam itt. Kedvesen fogadtak minket. Körbe jártuk hamar a települést. A régi és új házakat, a játszótereket. Séta, magyarázat, séta, ez is tanulás.

Jó volt az ebéd. Sültek, zöldségek, hűtött üdítő, hideg gyümölcsök. Nem a hederochelben ettünk a csoportunkkal, ez az önkiszolgáló étkezőt jelenti. Központi közösségi tér. A masszív beton épületen belül egy külön teremben voltunk. Ez persze nem egy szálloda külön terme. A műkő padlójával leginkább a nyolcvanas évek iskola épületeire hajaz belülről. Szóval a kaja az elvárásaimnak, és a megszokottnak megfelelően jó volt. Jöttek-ettek-mentek a helyiek. Munkanap volt.

Megnéztük az új építésű házaikat is, amikre izraeli árakhoz viszonyítva nagyon olcsón lehetett befizetni, hogy felhúzzák. Drágák persze, de legalább elérhetőek bérből, fizetésből és hitelből. Reklámozták a következő építkezést is, amibe már a tervező asztalon is be lehet szállni. Fejben már sok helyen elképzeltem az életet, hogy melyik város lenne az igazi szerte a világban. De ez a hely legalább realitás volt. Talán ide össze tud szedni az ember elég pénzt, hogy a sajátjában és ne bérleményben lakjon. Most is idő a napomból közlekedni a munkába és haza.

Banális, de az étkezde épületében tönkrement aznapra a wc. Volt egy működő nyilvános mosdó a játszótér mellett. Sorjában mentünk egymás után megkeresni. Én sem egyedül mentem ki az ebéd utáni szemináriumról. Viszont bénáztunk és sehol sem találtuk. Nekem ez testileg is és fejben is probléma. Konkrétan kezdtem rosszul lenni. Minden bátorságomat elővettem és héberül leszólítottam egy járókelőt. Bemutatkoztam, elmondtam a nyomorunkat, és megkértem, hogy segítsen. Elröhögte magát és kedvesen a szomszéd házhoz kísért. Nyitva az ajtó, menjek be, ez az óvodához tartozik, de most felújítják, a hátsó sarokban van a mosdó. Van papír is. Így is lett. Bementünk, magam elé engedtem a kisdolgozókat. Szuszogtam, izzadtam. Utolsóként viszont elengedhettem magam. Húsz perccel később már én igazítottam útba a többieket.

A nap csúcsaként, beszabadultunk a helyi boltba. Semmire sem költöttem addig. Teljes ellátásunk volt. Betoltam egy olyan magnum jégkrémet, amilyet még sosem ettem. Bohóckodtam és selfieztem.

A program véget ért itt, elindultunk tovább.

Tetszett a hely. Egy lényeges probléma volt. Ezt néztem is a kerítésen keresztül. A Gázai övezet. Látótávolságra, a mezőn túl. Másodpercek alatt érkező rakéták a levegőből, színes mintákkal festett óvóhelyek ahová szaladni kell, amikor kell.

A fényképeimből óra – percre tudom felidézni ezt a tömény, ingergazdag napot is. Két-három órát voltam itt egy teljes napi program rész elemeként.

Sajátos tanulmányaim miatt is többször jártam Izraelben és nemcsak ott, ahova a turisták járnak. Régen volt. Tel Avivban a Delfináriumnál találkoztam gyászoló anyákkal, akik nem tudtak elszakadni a helytől, ahol utoljára lélegzett a lányuk. Papírfényképeket vettem a kezembe, digitális fényképezőgépet, amin az utolsó bulizás képeit léptettem. Ez véletlen találkozás volt.

Amikor az elrabolt katonák hozzátartozóival találkoztam, azt már a sereg szervezte, de borsódzik a hátam ma is. Még nem védtem emberrablót. Csak olyan kliensem volt eddig, akit elraboltak és pár nap után elengedtek. A párja bujkált. Mivel nem tudta, hogy mi lett a nőjével, ezért zsarolni sem sikerült. A pasas és sok pénz volt a cél.

Soha nem gondoltam volna, hogy egy szeptemberi napom néhány órájából, a bukolikus nyugalmára és a hétköznapi életképeibe akarok kapaszkodni.

Feltételezem, hogy aki olvas, annak nem kell elmagyaráznom, hogy miért pont erről a helyszínről írom a történetemet, ami korábban majdnem bárkivel megeshetett volna. Miben különbözik ez a hely a többitől?

Kapok én is fényképeket, videókat. Pörgetem én is az instát, a fészt. Beszippant. Közben a CNN, a BBC, az Euronews, és az Al Jazeera csatornáit váltogatom a távirányítóval.

Ez nem a Holokauszt, ami az én életem előtt történt amit, ha meg akarok érteni, akkor lássam az életet is előtte. Ez most van az én életemben.

A saját szememmel láttam, hogy pár órán keresztül milyen egy normális nap Kfar Ázában, ahol október 7. szombaton az emberi kegyetlenség aratott.

A híradóban a modern héber ugyanazt a kifejezést használja, mint a Szentírás a háborúra. Milhama. Az inzertben pedig leírják, hogy hányadik napja van a háborúnak. Simán háború és a napok sorszámozása.

Nekem ez van. Minden személyes érintettségem mellett, nem mutatom meg az arcokat, sem a borzalmat, mert az sokkol. A sokk ellen én is védekezem. Falat húzok. Nem maradok befogadó. Ezért inkább a semmi különösről írok, és a környezetet mutatom meg. Milyen volt egy éve.

Ezért sincsenek itt azok a képeim, ahol az én arcom, vagy másoké szerepel.

Bárcsak épségben elengednék a túszokat. Bár meg sem történt volna. Baruch Dajan haemet.

ברוך דיין האמת

 

Hétköznap 

Davidovics László Joszi emlékére

Hogyan köszönjek el tőled, hogy ez rólad szóljon és nem rólam?      
Napok óta halogatom, hogy leválogassak két nagy doboz túlérett egrest. Tanulás és gyakorlás. Bajdekolok. Tálcát veszek elő. Világos helyre ülök. Beleborítom. Szedegetem a szemmel könnyen láthatót, a hibásat, a romlottat, azt amelyik nem gurul. Az ujjbegyeimre bízom a választást. Keresem a ráncost, a túl puhát, azt amelyik ragacsos. A tüskéket, a barnuló levélkéket és szirmokat.         
Közben merengek a mulandóságon és a múlton. Házibulik, zsinagógák és utcasarkok sokaságán, ahol csak beszélgettünk. Az elmúlt évtizedeimhez ugyanúgy kapcsolódsz, ahogy a pesti kóserság történetéhez is hozzá tartozol. Anyukád is dolgozott kósersági felügyelőként. Te is kerested ezzel a kenyered. A bor bizniszed a Hegedűs pincéjében az a színes felkiáltó jel, amiért sok évvel ezelőtt mindenki megtalált téged. Bíztál benne, hogy lesz kereslet, és megoldottad, hogy nálad legyen a kínálat. Éveken át keresett kóser borért, szőlőléért egy halom ember Pészach előtt. A Pávának is nálad vásároltam be. Nemcsak bepakolni segítettél a kocsiba, hanem kipakolni, a helyére rakni. Finoman megjegyezted, ha a hűtőszekrény belső kapcsolóját leragasztom celluxszal, akkor szombaton sem fog felgyulladni a villany, ha kinyitom az ajtót. Mentünk együtt hajnalban tejezni. A boldog külterületi tehenek első fejése. Mit kell csinálni a tőgyével. Merre megy a tej a csőben. Hova kell parkolni a furgonnal. Mire kell figyelni. Mitől tréfli, mitől kóser. Ágit is tanítottad, támogattad a szakdolgozata téma választásában és megírásában.       
Lehet, hogy Te voltál a leghosszabb ideig hallgatója a Rabbiképzőnek. Lassan siettél. Mindkettőnknek vannak erősségei és éveken át rendszeresen kérdeztünk egymástól. Nehéz lesz hozzászokni, hogy ez abbamarad.
Emlegethetném a munkádat a temetőben, a Hegedűsben, ahogyan korrepetáltál, hogy meglegyen a vizsgára a beadandó fordításom. Köszönöm az őszi ünnepeket a Pávában, amit elvittél a hátadon, amikor nem volt rabbink. Jó volt együtt dolgozni, hiába csípte ez más szemét. Betegen is bejöttél a Sípba, mind a két tisztújító közgyűlésre, mert fontosnak tartottad. Korszakokon át itt voltál Te is a saját cirkuszunkban, mind a három ágazat előadásain.      
Nászajándékba azt kaptuk tőled, hogy nem vendégnek jöttél a lagzinkba, hanem mesgiachként dolgozni. Titkos készletedből a már hiánycikk kóser bonbon meggy likőrt szereztél, mert láttad, mennyire elkeseredtünk, mert nem volt elég kóser a vásárolt limoncello, hogy felszolgálják a vacsorán.
Téged kérdeztelek, hogy vállaljam-e a műtétemet Jom Kippurkor. Jó tanácsot adtál, hogy kérdezzem meg - lehet-e halasztani?    Az volt a jó, hogy te is kérdeztél, ha kérdésed volt, és a válaszok az én erősségeim voltak. Ennek akár örökké kellett volna tartania.      
Fogok még kérdezni és előbb utóbb hallani is fogom a válaszodat.   
Nyugodjál békében, és nem fog már fájni. Nem fogysz tovább és nem lesz rád bő a ruha.

Áldassék az igaz bíró!         
ברוך דיין האמת

Szia Joszi! Örökre fél évvel fiatalabb leszel.

Az sms-eid is rád jellemzőek – „Persze bocsi imán voltam amikor hívtál.”

Természetes volt, hogy vagy. Hiányozni fogsz.

A Chukát hetiszakasza személyes évfordulóm

Nem születésnap. Nem házasságkötés.

Lehetőséget kaptam öt évvel ezelőtt, hogy utolsó szavaimat a világtörténelem részévé tegyem. Én is fontos porszem vagyok az univerzumban. 

“Fresh Air. Tiszta levegő.” Ezek voltak veretes szavaim.

Elmaradt, hogy bármelyik másik állampolgár is megtenné ugyanezt Önért Miniszterelnök úr.

Dugovics Titusz vagyok ne felejtsétek el! - sem csúszott ki a számon.

A vastagbeleim igazolják Kásler méltóságos úr igazságát! Ez se vót.

Az imádkozáson is már túl voltam. Az évekig nevelgetett szakállamat, bajszomat is lenyírtam. Az apám nézett vissza rám a tükörből.      
Az égre néztem a födémen át. Feküdtem a világ leghangosabb gurulós kórházi ágyán papír köpenyben. Pucér sejhajom még a hajnali beöntéstől könnyezett öblösen. A gravitáció is engedelmességet követel. Nejem és öcsém, Ági, Miki kísért a liftben a betegtologatóval. Ők hárman hallottak, de időbe telt, mire megértették.

Minden hivatalos papírt aláírtam már az adatvédelemtől kezdve a műtét kiterjesztésének a lehetőségéig. Az előző nap is dolgoztam még a laptopon.

Eljött az idő, nincs több kiskapu. A biztonság kedvéért kék tollal írtam a kipontozott részre, hogy a péniszem megrövidítéséhez nem járulok hozzá. Ez fontos obszcén információ az életrajzom írójának. Az erős jelzők könnyebben hitetik el, hogy élek. A honvédség úgysem dob ki semmit. Kórházi levéltári értéket alkottam.

Egész reggel újra és újra megígértem, hogy felébredek a műtét után. Aki komolyan gondolja, annak elég lenne csak egyszer mondania.

2018. június 29. volt a műtét napja. Életmentő műtét lett belőle. Kifelé gurulva a műtőből ébren voltam. El kellett mondanom, hogy én megmondtam, felébredek. A következő négy nap az intenzíven másodpercekbe sűrűsödve veszett el. A sztóma-zsákom lett az élettársam. A képeslap, amit kimetszett darabjaim küldtek búcsú helyett.

Lassan engedett ki a Tanár úr. Olyan sokat jártam vissza kötözésre, kontrollra, mintha csak látogatóban lennék otthon.    
Öt év telt el. Az a pár nap még mindig a homályos zóna része. A matracba olvadt napok a hőségben. Gyűrtem a lepedőt és haragudtam a világra. Főképpen a csörgő fehér óriás zacskóra a hasamon. Ismerős zsibbadással jelez most is. Mai napig viaskodik bennem az önvédelem, a felejtés és a tudni akarás. Az emlékezni akarás, az én életem, az én szenvedésem. Tudni akarom, hogy mennyire fájt, hányszor vertem le a párnámat, Lali a másik ágyról hányszor vette fel újra, hányszor igazította meg. A nővérek nevére ugyanúgy akarok emlékezni, mint az arcukra, hogy hány ballon infúziót, mennyi fájdalomcsillapítót kaptam. Vajon kinek a vére csörgedezik még az ereimben? Kitől kaptam az új véremet a nagy tarisznyából, amit rám kötöttek? Megváltozhatok-e az ő vérétől? Megváltoztam? A saját testem fosztott meg a szabad akaratomtól, hogy betegségem minden percére emlékezzek vagy a Mindenható?

Elbírná az ember, hogy mindenre emlékezzen, amit tapasztalt, érzékelt, tanult, átélt?

Áldás lenne ez a tudás vagy átok? Hiányosak lábadozásom emlékei. Logikával és mások elbeszéléséből tudok sok mindent.

Ha úgy vesszük vándoroltam a személyes sivatagomban. Kételkedhettem, meguntam a csodákat? Újra és újra megmartak a mérgeskígyók. Marásonként túráztam a kórházban. Mózes jött velem szemben kezében a bottal és a rézkígyóval ahogyan az Örökkévaló parancsolta.

נְחַשׁ נְחֹשֶׁת

nechás nechoset

A rézkígyó nem varázstárgy. Ez nem bűbáj. Ez az Örökkévalóba vetett hitről szól.

A szimbólumokat keresve azt mondhatom, hogy a műtőben én ránéztem és meggyógyultam.

Büntetésből martak meg és lettem beteg? Miért lettem beteg? Miért maradtam meg? Miért pont én? Miért nem emlékszem mindenre? Miért nem láthatja mindenki a rézkígyót, aki élni akar?

Nem tudom, nem tudhatom, mert nem emlékszem. Éppen ezért cáfolni sem tudom. Logikus ugye? Nekem ez az igazi misztérium Chukát heti szakaszában, nem a vörös tehén.

A pörlekedés vizénél más vétkezik. No de én vétkeztem? Zúgolódtam? Hiányoltam Egyiptomot, a kenyeret, a vizet? A halált, azt biztosan féltem, még ha nem is hittem az ismeretlent, hogy elragad.

Itt vagyok a mostban. Örülök, hogy élek. Felkerekedtek az őseim és folytatták a vándorlást a pusztában. Végül itt kötöttek ki a Kárpát – medencében. Van utóhatása annak a negyven évnek. Ezért is gondolkozom el azon, hogy az aranyborjú építése, pláne bálványként imádása nem kóser. Fém szobrok. A rézkígyó készítése mégis helyes. Az Örökkévaló utasította erre Mózest. Egy újabb csoda. Nem borulok le előtte, nem szolgálom. Nem a rézkígyó hoz halált, vagy ment életet. Az Örökkévalónak adok hálát.    

Önmagammal szemben vagyok csak elégedetlen.        
Shabat Shalom

שבת שלום

Sommar wienerbröd

Táskámban megmaradt a svéd útravaló a pékségből. Másnapos irodai uzsonna forró kávéval az íróasztalnál. Mert most FIKA van. Magyarosan kávé szünet. Magyarosan a monitor világít meg közben is. Nyelek miközben olvasok. Miért nem tanul meg a világ lazítani? Kora reggel kihallgatás az ügyészségen. A napi második kávét már a méretes íróasztalomra ültetem. Szorgalmasan tölti az Outlook a leveleket. Hiába dolgoztam hétfőn is távolról, tegnap délután már az irodában - úgy érzem még most is tart a hosszú hétvége kikapcsolódásának a jótékony hatása.

A süteményem a bageri-ből egy sommar wiener bröd. Ez egy sült tésztakoszorú vanília pudinggal és tegnap még frissen vágott eperrel. Ettem hétfőn frissen is, abban még áfonya is vigyorgott rám.

Durván ezer kilométer repülés, és motyó hurcolás után kicsit szottyos, de még most is finom.

Hátradőlve friss kávéval a nyitott ablak mellett dolgozni, majszolni - még így is jó.

Nem panaszkodom.

Most munka közben is jól érzem magam a bőrömben.

Ezt kívánom másnak is.

Dróse Ki Tisza heti szakaszához

Amikor becsapom az iroda ajtót akkora erővel, hogy csak úgy csattan. Nos, akkor látom a folyosó túlvégén a nénit, hogy megrezzen, törzsét is elfordítja és rám néz. Odaérek. Jónéhány tyúklépés. Köszönök, visszaköszön. Még jó, hogy csak látásból ismerjük egymást. Utána már finoman nyitom és csukom a mosdó ajtaját, de a belső budi ajtót megint sikerül lendületesen átsegítenem a téren és az időn.

Jobb lett nekem. Nem. Nem lett jobb. Nem vagyok kevésbé morcos. Kevésbé türelmetlen. Senkit nem fárasztok azzal, hogy most éppen mi a nyűgöm. Foglalkozom inkább a más bajával. Nagyot is lépek. Mi baja a volt a főszereplőknek, az őseimnek, az én népemnek is a Ki Tisza hetiszakaszban? Mit éltek meg ilyen nehezen egykor, a sivatagi társasutazáson? Kettényílt a tenger előtte. Vizet fakasztott. Mannához jutott.  Nem volt elég csoda, hogy egyben tartott ennyi embert a közösségből egy irányban, egy cél felé haladva? Mózes felment a hegyre. Negyven napra kilépett az emberek, a követői életéből. Voltak páran, akik biztos hozzám hasonlóan csapkodták a sátorlapot, vagy rágták a küszöböt. Más várta egy darabig a nagy embert míg végül inkább összehozták közösen az aranyborjút, mulatoztak és vétkesek lettek a bálványimádásban. Pedig lehet, hogy nem is Mózesből ábrándultak ki, csak már ott dörzsölt a homok, ahol már nem kellemes. A múlt hibáit, és bűneit nem is olyan nehéz megismételni. Nem állítom, hogy mindig minden hibás döntés az aranyborjúhoz, és a rettenetes büntetésekhez vezet, de ki tudja? A türelem hiánya a bűn? A vágyaink elérésének késleltetésére nem voltak ill. nem vagyunk képesek? Kikerülhető lett volna az arany borjú bűne? Azok lennénk, akik vagyunk, ha nem hibázunk?

Ma este erről is beszélgethetünk a Pávában. Az esti ima 18:00 órakor kezdődik.

Ez egy véresen komoly parasa. Nem komolytalankodom. Szó szerint véres.

Még szerencse, hogy az arany borjú, az angolul golden calf. A calf pedig nemcsak borjút jelent, hanem lábikrát is. Így máris könnyebb értelmezni a heti szakaszhoz illeszthető mémet.

„Tudod mit? Ez az én hibám. Pontosabbnak kellett volna lennem.”

Ha már magyarázok is egy viccet. A rajzoló nem nevesít, de fontos. A képen a szereplők egyike sem Mózes. Ugyanis Áron öntötte az aranyborjút a közadakozásban gyűjtött arany ékszerekből. Mivel öntötte, az aranyat biztosan nem kalapáccsal formázta. Sőt meg sem tudnám ragadni, hogy mi is lehetett az arany borjú formája. Mózes pedig nem tanakodott, hanem elégette az arany borjút, megőrölte a maradványait, majd vízzel elkeverte és megitatta Izrael fiait. Nem véletlen, hogy ebben a hetiszakaszban is, nemcsak az isteni figyelmeztetések hangsúlyosak, hanem a Mindenható megjelenése is. A haragvó, a bosszúálló Istené. Az egy Istené. A büntetés, ami családon belül az egyik halálát jelenti, míg a másik éljen együtt a tudattal, hogy a testvére az ő kezétől halt meg, még akkor is, ha isteni parancsra. Nem mindenkiből lett bálványimádó. Nem kollektív, és nem véletlenszerű a büntetés. Nem egyszerűen a halál a büntetés. Az Örökkévaló azt mondta Mózesnek, aki ellenem vétkezett azt fogom kitörölni könyvemből. A bűnre kell, de az elkövető arra sem érdemes, hogy emlékezzenek rá. Az Örökkévaló megbocsát, de a bűn, a bűntudat, és minden más lehetséges következmény nemzedékről nemzedékre kísér.

A fénykép forrása: mém a FB-ról.

Dróse Tecáve hetiszakaszához

A töménysége miatt kimondhatom, hogy éltem közel két hetet Spanyolországban, Granadában. Évekkel ezelőtt egy Erasmus programon vettem részt Ágival együtt. Így jutottunk el ilyen messzire a kontinensen.

Granada most az olíva olajról jutott eszembe. Tecáve hetiszakaszát olvassuk, és az Örökkévaló utasítja Mózest, hogy vegyen Izrael gyermekeitől tiszta olívaolajat, hogy azzal táplálják az „örökmécsest”, amelyet Áronnak kell minden nap meggyújtania, hogy „estétől reggelig” égjen.

Granada szélén, Atarféban, a szegénysor környékén egy furcsa kommunában laktunk. Az Alapítvány, amelyik fenntartotta, az egész világot meg akarta javítani. Hatalmas kertjük apartmanok, és közösségi terek sokaságát rejtette. A tönkrement üzem helyén hitelből, adományokból, saját zsebből különös támogatott lakhatás nőtt ki. Lakások, de közösségi szállás is. Saját óvoda, könyvtár, turkáló és fodrászat is. Menekültek, lecsúszottak, pszichiátriai betegek, lányanyák, rászorulók, otthonról lelécelt fiatalok, világpolgárok és önkéntesek otthona lett. Minden színben és vallásban. Én azért érkeztem ide, hogy a pszichiátriai betegek emberi jogainak képviselete, a velük törődő civil szervezetek jógyakorlatai témájában tanuljak. Megosszam azt, amiben én is dolgozom, amit én is tanítok. A nyertes pályázat még a repülő jegyet is biztosította, naná a nap is ragyogott. Az Ibériai félszigeten már a május is elbűvölő.

Itt találkoztam Manoloval, a tanárral, a volt iskolaigazgatóval. A Jóisten biztosan szerette. Középiskolai tanárként előbb hobbiból, majd egyre komolyabban dolgozott az olajfákkal. Sok olajfával. Az én családom itthon némi szilvafával, körtével, barackkal bírt. Karcsi bácsival cefrézni és pálinkát főzni is megtanultam. Manolo olajfa ültetvényekkel és olívával foglalkozott a szabad idejében. Végül ez annyira jól sikerült neki, hogy tanáremberként, és nem gázszerelőként gazdagodott meg.

Megtehette, ezért korkedvezménnyel nyugdíjba vonult. Otthagyta az iskolaigazgatói fizetését és tekintélyét. Mégsem volt elégedett ember. Találkozott a város elmebetegeinek az önsegítő egyesületével, a Sapamé-val. Nekik szükségük volt egy mentálisan egészséges segítőre, aki az operatív feladatokkal is boldogul. Ez lett Ő. Pályázatokat írt, szervezett, az idegenvezetőnk volt egy történelmi városban. Angolul is tanította a tagokat. Továbbá minden nap tanított nekünk valami újat az olíva olajról, és én minden nap valami újat kóstoltam, tanultam. Ugyanarról a fáról ahhoz képest, hogy az év szüretjeiből melyik termésből préselik az olajat más és más íz csorog. Olíva olajat kóstolni éppen úgy íz élmény, mint borkóstolóra menni. Viszont nem rúgsz be. A csípős, és a kesernyés jegyeken, a mandula és a gyümölcsök ízén gondolkodsz. Most mit is érzel, ami ennyire finom? Törik, ütik, sajtolják, préselik épp az olajat?

Bár a saját kemencéjükben is sütöttek kenyeret, a helyi „Élelmiszer bank” segítségével mindennap érkezett tegnapelőtti bagett. Szikkadt, de ehető. Hosszában félbevágták. A sütőben megpirították. Az önmagában is illatos pirítóst Manolo könnyed csukló mozdulattal meglocsolta a saját termésű olíva olajával. Ültem az asztalnál az üres tányérommal és csorgott a nyálam. Négyünk között az asztalon az alu tálca. Rajta, az eladhatatlannak ítélt, de ehető zöldségekkel, sajtokkal. Előbb ettem az olajos pirítósból, mint a paradicsomból.

Másik este azt kérdezte, szeretjük-e a nutellát? Természetesen, válaszolt a kórus. Ezt kóstoljuk meg! Utána más szemmel látjuk a mogyorókrémet is. Az ő szeme eleve csillogott hozzá.  Holland kakaóport kevert ki az olíva olajjal. Hihetetlenül jó íze van. Nem krémes, csurog. A pirítós kis tócsában szívja magába.

A program végén, kettesben elbuszoztunk Malagába. Legyünk turisták is néhány napot, ha már ilyen messze jöttünk. Onnan is repültünk haza. Vajon ki cipelt magával busszal és repülővel egy egész karton első osztályú olíva olajat? Naná, hogy mi ketten. Jó áron, Manolo légkondis kocsijának a csomagtartójából vásárolva, kp.

Ez az út többek között az olívával kötött kapcsolatomat is átalakította. Egy kis só, olaj és a kenyér olyan egyetemes ízeket ad az éhes embernek, amit az új hazájukat kereső zsidók is ízlelhettek ezer évekkel ezelőtt. Az olajban nemcsak megsütjük a húst. Lehet az pác. Lehet öntet. Mártás. Jó a szakállamnak. A bőrömnek. Segít lehúzni a gyűrűt a bedagadt ujjamról, mert nem ittam elég vizet. A bélésemet is védi.

A bogyók szerepei is gazdagodtak. A piacon kimérve vettük. Magában enni a napsütésben a hideg zöld és fekete manzanilla olajbogyót harmóniát alkot. Nem a ropival, vagy a chipsszel zörgök a zacskóban. Cuppantok ahogy eszem a síkos bogyeszt. Ropog a húsa a fogam alatt. Nagyot nyelek ahogy írok.

Manolo aktív életének egy törése volt a betegsége. Mikor megismertem már maga mögött hagyta teste térfoglaló folyamatait számos okból, és életben maradt. Az egyik ok, amiben hitt, az a saját olíva olaja volt. Minden nap evett egy evőkanállal.

A Jóisten pedig azt a feladatot adta Mózesnek, hogy vegyen Izrael gyermekeitől tiszta olíva olajat. Áronnak pedig az örökmécsesről kellett gondoskodnia, hogy égjen. Fényt adjon. Illatozzon. Az olaj kell az áldozatként bemutatott kovásztalan kenyérhez is, de a papok felkenéséhez is. Az olíva iparcikk, alapvető élelmiszer, de szakrális jelentősége is nagy. Az áldozati kultusz alapeleme. Az egy olajbogyónyi mennyiségnek később is jelentősége lesz. Az, hogy ki mennyit eszik, meghatározza kell-e bencsolnia evés után vagy sem.

Milyen kicsi egy szem olíva bogyó, és az olaja mégis szerepel a Tórában. Része ma is az életünknek.

Péntek este én is gyakorlom az előimádkozást a Pávában, és én mondom a drósét is. Még valami újban is kell még gondolkodnom. Hiszen ezt a történetet már leírtam, vagy ismételjem magam élőszóban?

Este hatkor kezdünk. Térj be hozzánk nyugodtan! Shabbat Shalom!

 

Két hosszú éve már

Nem múlik el nap, ha kézben van a telefonom, akkor gyönyörködöm mások vizsláiban. Az egész napomat feldobja, ha egy egy ismerős vizsláját megsimogathatom. Intenzív örömteli érzés belenézni a szemeikbe, a tapintásuk. Imádom a nagy és kissé kövér testvéreket, Trevort, Lizit és Basulit is. De egy 58 kilós kölyköt nem lehet ölbe venni, csak ha leülök a földre. Ha behívnám őket, hogy aludhat velem délután, akkor szegény apósomék mellé is ugyanúgy be akarnának feküdni. Abból nem lenne se alvás, se kényelem, se pihenés. Arra ébrednék, hogy Basa az ujjaimat rágja, rajtam fekszik és feneke egy szemmel indexelve néz rám. A csóváló farkával ritmikusan orrba vág. Miközben levegőt próbálok venni, bár nem boszorkány, csak egy bukovinai pásztorkutya ül a mellkasomon a szám tele lesz szőrrel.

Szóval hiányoznak a vizslák és szeretem a többieket, mindegyikük egyéniség és más és más. Együttélésem, nem minden nap de durván hétről hétre egyfajta állat asszisztált terápia, aminek sosem lesz vége. Egyrészt velem is jót tesz, másrészt nem akarom elengedni azt sem, hogy emberek legyenek az életemben, még ha bonyolultak is oda-vissza kötődéseim.

Megfogalmazni, hogy mit érezhet egy tejfölös pohárnyi vizsla könnyebb, mint az, hogy mit érzek én.

Az őszi ünnepek végén járunk. Ma van Hosana Raba. Az utolsó esély, hogy az Örökkévaló jó helyre pecsételjen be, ha mégsem az élet könyvébe csúszott a stempli. Egy lehellet egy a párna. Vár rám a három éves kontroll. Ágira is. Nem lesz gond, de örömömben se tapsolok. Megszúrnak. Bódítanak. Vizsgálnak. Várakozom. Szemüveget is kell csináltatnom.

Sárikának is Jahrzeitje van. Nem várom meg a reggelt, hogy akkor posztoljak. Este ismét beköszönt az ünnep és lezárjuk az emelkedett hangulatú fényes mézes heteinket.

Holnap Mazkir. A nagymamáim is itt járnak már az eszemben. Eleve most kicsit egyedül vagyok. Befelé is figyelek, írok is, tanulok. Azon gondolkozom, hogy a múltban ragadok-e, amikor átölelem az emlékeimet. Élek a mában is. Amikor újra olvastam, mit írtam két éve - jól esett.

Fejben hosszú idő után megint velem volt Bori, Sári, Rozi.

Ági itt vagy velem akkor is ha éppen Hehán vagy és Trevi baba kunyerál egy kis falatot mielőtt éhen veszne.

A világot jelentő deszkákat ha láthatnám. Valós történet egy sós kifliről olvasva.

Séróbáró Zsiráf és Csodálkozó Arcú Barátnője a szőrös pántos magas sarkúban, elöl kikandikáló lábujjacskákkal. Fénylő körömlakkal. Első pillantásra helyesek. Czukik. Egyetemista figuráknak tűntek és nagyon nagyok voltak. Ők azok, akiket el kell kerülni. Bárhol. Mondjuk egy kedves vidéki lakodalomban, ahol te vagy a pesti barát vagy a barátnő és egy asztalhoz ültetnének le velük. Először is a létra nélküli gázlámpagyújtogatóknak hosszú karja van. A levesből mindig van elég. Aranyló zsírkarikákon keresztül tündököl a rostjaira omló főtt marhahús, az ívelt répa, a hagyma. A merőkanál széléről lelóg a cérnametélt. Csillog a csöpögő leves. A kezének éhes lendületétől széles ívben spriccel a fehér abroszon. Az arcomon. Köszönöm szedek magamnak. Ne fáradj! Én is a tányérom melletti kanalat akartam választani. Tudod, ezért néz felém a nyele. Ott van a tiéd is csak a másik oldalon. Nem bújt el a szalvéta alatt. Nem. Nem mindenhol szokás csak az egyik oldalra tenni az evőeszközöket. Igen talán egyszerűbb lenne ott megtalálni, ahogy otthon is csináljátok. De hát ahány ház, annyi szokás. Beleszúrom a kezébe a villát az tuti. Reménykedem, hogy ezt nem hangosan mondom. Nem. Ugyanazt veszi el mind a két vegyes hústálról, amit én akarok. Mind a kettőt, egyszerre négy kézzel. Olyan hosszú karokkal, mint egy nyavalyás polip. Magas csaj, magas pasi. Négy hosszú kar. Négy hosszú láb.          Kérdezem, hogy a vészkijárathoz foglalnak helyet a repülőgépen? Nem. Bárhova, de ablak mellé és cserélnek. A szemes borssal együtt lenyelem az infót, hogy ott nagyobb lenne a hely a lábuknak.          
Na, ilyenek ültek előttünk a színházban. Ők már igazi Octopus, össze is tapadnak. Meglátod. Megláttam, csak azt látom.
A Séróbáró Zsiráf, és a Csodálkozó Arcú Barátnője. Szóval Drabál és Debella előttünk ült, de nem mozdulatlanul! Csőröztek. Ahelyett, hogy a jegy áráért a darabot nézték volna. Én néztem volna, ha nem takarják ki a csini fejükkel és a dús hajukkal. A tánckarból csak nyaktól felfelé látok bárkit is. Elhajlok balra mintha én is érzelmesen közelednék. Átkarolom Ágit, erre a szomszédos kövér pasas őelőtte kezd el fészkelődni. Már én is csak az elefánt füleit látom. Ez volt az a pont, hogy bőven benyálaztam a mutató ujjam. Bele akartam dugni a Zsiráf fülébe véletlenül. Ági akkorát csapott a kezemre, hogy többen reflexből tapsolni kezdtek. Véget ért az első felvonás. Függöny, világosság. A Csodálkozó Arcú Barátnő hangosan feláll a szűk színházi székből.
Olyan a hangja, mint amikor a dugót kirántod a palackból. A feneke nekem szemmagasságban remegett, mint a miskolci kocsonya. Ha laza szoknyát hordott volna, akkor állva a segge is tapsol. Így csak hullámzott és el tudtam olvasni a bugyija mosási útmutatóját is. 40 fokon az a tuti. Vasalható tiszta pamut. Hello Kitty minta.
Szerencsére a Mary Poppins sok díszlettel, a magasban is játszódik a háztetőkön, ezért maradt még mit látni a fejeken kívül, főleg hallani. Én is visszafogtam magam és nem vettem meg egyik kiskorú nézőtől sem a kölcsönzött ülésmagasítót. A darab jó volt és szórakoztató. A gyerek színészeket majd megnézem, ha egyszer felnőnek.       
Séróbáró Zsiráf. Csodálkozó Arcú Barátnő. Elefántfülű Pacalkirály.
Miként is köszönjek el tőletek?        
Kívánok sampont a korpásodás ellen. Nem kell új bugyit venni, csak találd meg a régit! Ott van az csak beszorult.     
A ragtapasz minden fülnek segít.    
Hiába. Mindenki arra vágyik, hogy mi üljünk előtte a színházban. Minket jótékonyan eltakar a háttámla.

Nagymama barack salátája balatoni kiadásban

A Nagymama féle őszibarack salátának az a lényege, hogy bármilyen barack jó bele. Az íztelen, az érett, a hamvas, a szőrös, a kemény, a lucskos, és a hibás is.
Előttem van, hogy ülök Hódmezővásárhelyen a népköztársaságilag helygazdaságos konyhácskában. Üvegezett ajtó függönnyel. A kilincs gyakran a hátamban van. Viaszos vászon terítő az asztalon. A citromleves flakon sárga árnyékot vet. Én pedig lelkesen hámozom és darabolom a gyümölcsöt.     
Nyakunkon maradt egy kis ajándék őszibarack. Előfordul. Cígöltük ezt is, meg a saját paradicsomot is magunkkal a Balcsira. Tömeg sehol. Az iskola elkezdődött. Gyakorlatilag kedd az új péntek és végre vége a hétnek. Kezemben a kés és a barack. Elbambulok. Oda sem figyelek. Fáradt vagyok. Kivágom a csúnyáját. Semmi kockázás. Elmarad a félbevágás, a milliméteres pontosságú azonos vastagságú szeletelés. Rusztikus formában nő a halom. Görbén vágok. Megtámasztom a magon a kés hegyét. Mintha vastagon hámoznék, de kanálnyi darabokat. Unoka vagyok a nagyi konyhájában. Nincs itthon kristálycukor, csak barna. Belevágom még a túlérett szilvát is. Ne menjen pocsékba.    
A varázslathoz barack kell, citromlé és cukor. Az íztelen édes lesz. A túl édes limonádés. A hűtőszekrénytől meg hideg. Az éjszakától pedig összeérnek az ízei. El sem lehet rontani. Cserélhetném benne a gyümölcsöt, a cukor helyett mézet vagy szörpöt. Friss mentalevelekkel kertészkedhetnék. Az igazi feladat, hogy vasárnap délután, amikor már szárad a kötélen az éjszakai ágynemű. Csomagolni kellene. Tűz a nap. A maradékot halkan egyem ki az evőkanállal a dobozból, mert másképp felébresztem a kacsákat a stégen. Egyrészt így Ági sem tud fotózni. Másrészt ezeknek a kényelmes vadkacsa hordáknak ijedtükben mindig becsúszik, csakhogy a deszka a gatyájuk. Megtiszteltetés mezítláb belelépni. Szökőkútként fröccsennek a lábujjaim között az ég felé. Ha már száraz és hegyes, mint egy habcsók, akkor lépek bele teli talppal. Szúr.
Mentünk minden alapanyagot a hűtőszekrényből. Az egyik fazékban a natúr lecsó hűl, a másikban hámozott paradicsom főtt saját levében a bontott olajbogyóval, zöldfűszerekkel. Csak a tésztát várja. Mit együnk? Most együnk? Mást együnk? Menjünk be előbb a vízbe?
Sokáig irigyelni fogom magamat ennek a délutánnak a problémáiért. A kacsák még alszanak. Betakarnám őket egy kis fokhagymával.         
Nehezen engedjük el a Balatont. Azt sem tudom, mit együnk. Legyen lángos és palacsinta. Már egy éve hirdeti a tulaj a Hunyadi sörözőt, a nagyon retró csoda büfét itt a Jankovich telepen. Ha tehetném megvenném és új életet kezdenék itt. Nagyon fut a hely, de kiöregedtek. Itt zárjuk a szezont. Talán az utolsó lángosok egyikével. Nem akarok hazamenni. Nem akarok lefeküdni. Nem akarok iskolába menni. Nem akarok dolgozni. Az a bibi, hogy köll.

Tényleg létezik olyan, hogy hétfő reggel? Ez nem csak propaganda?

 

süti beállítások módosítása