Gyöngyike vagyok. Kandúr és kövér. Olyan kövér vagyok, hogy évek óta nem látom a golyóimat sem. Pedig régen még képes voltam nyalogatni is. Istenem fiatalon milyen hajlékony voltam. Jogos a kérdés, hogy akkor miként törlöm ki, ha végeztem. Az alomba pottyantok, kaparok is. Úgy ahogy az normális.

Itt, ahol élek a IV. emelet háromban nincs sok lehetőségem. Viszont szép vagyok. Megkértem Pistát minden alkalommal, hogy nyalja ki!

Pista vörös. Pistát csak szépen kell kérni és az érdes kis nyelvével nemcsak tisztán tartott, hanem még meg is masszírozott. Azért kapta a nevét mert vörös, mint a szőlőlé. Az asszonyom ránézett és azt kérdezte - Pista iszol-e mustot?

Hiányzik. Persze nem a szájszaga. Mióta Pista nyista, küszködtem a problémával, hogy mi kenődik az űrgyűrűm köré. Megoldottam. Felcsapom a farkam, egyenes derékkal terpeszben az előszoba szőnyegre ülök. Mellső lábaim körmöcskéivel kapaszkodva, a püspökfalatomon csúszva-csuszatolva áthúzom magam a konyha ajtajáig. Mire odajutok tiszta, nem viszket, megvakartam.

Asszonyom van, de az úr én vagyok. Nekem szolgál. Már tizenhét éve. Van egy kis gond a toronyban, az igaz, de így szeretem.

Világ életemben Béla akartam lenni. Még könyörögtem is, hogy Béláim az Úrban! Az asszonyom mégis Gyöngyikének hívott és színes bogyókkal tömött, hogy könnyebben essek teherbe, és legyenek kiscicáink. Gyertyát is gyújtott. Rám tette Miskát a fogatlan vén kandúrt, hogy Miska most már süljön el a muskétád! Ő meg azt súgta a fülembe, hogy ígéri kiscica nem lesz, de jól fogunk szórakozni. Azt ígértem, hogy elültetem a muskátlik közé.

Ezután érkezett meg haverom Pista.

Mióta az asszonyom feledékenyebb minden étkezést háromszor tartok meg. Elfelejti, hogy már megetetett. Tehetek én róla? Úgy örül neki, ha enni adhat. Legyen boldog! Nem kell mást tennem, mint mindent megenni, kipucolni a tányért és újra éhesen nyávogni. A spájzszekrény tele van. A lánya és az unokái mindig újra feltöltik.

Miska még most is otthon rontja a levegőt. Igaz már nem a muskátlik, hanem a fikusz alatt bomlik egy nagy lakkozott dézsában, amit fekete vaspántok tartanak távol a televíziótól. Tekintete már csak a bekeretezett fényképe miatt fénylik a falon.

Az asszonyom rendszeresen megáll és beszélget is akár ott van az illető a falon, a dézsában, a hűtőszekrényben vagy a polc tetején.

Úgy döntöttem, hogy én, Gyöngyi társas lény vagyok. Ha látja őket, akkor én támogatom. Én is látni fogom. Megyek vele és úgy csinálok mintha látnám. Beszállok a beszélgetésbe, le ne maradjak.

Meg is szokott teríteni plusz egy főre. Muszáj végig ennem az egész menüt. Feláldozom magam a családi béke oltárán.

Jánosom! Ízlött?

Hümmögök mélyen gyomorból, fel ne jöjjön a zúza pörkölt a szafttal.

Nem ízlött?

Bólogatok nagy lendülettel. Cuppogok is. Ezt már hallja. Simogat. Csókolgat. Magához ölel, aszongya - nem ötted mög a savanyút.

Nem. Nem öttem mög mondom magamban.

Törekszem arra, hogy ne pumpálja ki belőlem levest és a főételt.

Mázli, hogy Jánosom is bajszos-szakállas volt. Nem bukunk le. Azt hiszi Jánosom feje vagyok. Jánosom a hálószobában van tíz éve egy ragasztott porcelán vázában. A ruhásszekrényben. Tudom. Én törtem össze. Minek lakik a komód tetején, aki nem bírja. A bárszekrénybe kellett volna rakni, hogy itthon érezze magát. Örülök, hogy hamvasztva lett. Ekkora kaspó nincs itthon, ahova Jánosomat úgy el lehetett volna ásni, mint Miskát.

Asszonyom akkor visszavitte az üres üvegeket, amikor hazaért kinyitotta az ablakot szellőztetni és szabadon engedte Jánosom összes hullámos papagáját.

Békében el vagyunk. A rokonok bevásárolnak, az élők és a holtak is eljönnek minden héten látogatóba. Akivel az asszonyom beszélget azzal én is. Mindig figyelem a tekintetét. Ha elesik, akkor addig nyalogatom az arcát, amíg felkel. Vagy a homlokára mászom és elítélően szuggerálom, hogy még ki kell nyitnia a szemeit és a szardínia konzervet!

Ez a műsor tökéletesen működik, ha csak ketten vagyunk.

Azzal nem sokat tudok mit kezdeni, ha kiabál a gyerekeivel a telefonban.

Azt sem szeretem nézni mit csinál a konyhakéssel. Láttam mit csinált a csirkemájjal. A macska májat nem jó tejbe áztatni. Ilyenkor nem tudom eldönteni, hogy a langyos tejjel megetetett vagy bepácolt ebédre.

Van egy létra kint a balkonon. Leemeli a szögről. Kinyitja. Felmászik rá és leül a tetejére. Az egyik lába a korláton. A másik a létra fokán. Mikor kiscica voltam az ölében ültem, ő pedig cigarettázott négy emelet és egy alumínium háztartási létra magasságában. A szomszédok utálták ezért. A járókelők néha hívták a rendőröket, a mentőket, a tűzoltókat. Egy idő után megtanulták, hogy ebből a magasságból már el lehet látni a buszmegállóig, ahol Jánosom száll le amikor hazajön.

Én sosem aggódtam. Csak azután, amikor úgy csukta be az erkély ajtót, hogy ne tudjak utána menni. Ilyenkor ültem és vártam. Ő nélkülem ült, várt, cigarettázott, de már egyetlen régi szomszédot nem érdekelt. Talán ezért nem ugrott le. Talán miattam. Én bent ültem, feküdtem, néha el is aludtam míg be nem jött.

Ha a telefonban kiabál, akkor néha meg tudom nyugtatni, néha nem. Pedig engem simogatni garantáltan jó érzés.

Most túltolta a biciklit, hogy elege van az életből. A lánya hitt neki. Jött mindenki. Az egész család, de bennhagyta a kulcsot a zárban és úgy kiabált. Jöttek sorjában a tűzoltók, a mentők, a rendőrök, a szomszédok. Nézek tévét, és mozizom az ablakban. Mindenkit ismerek. A pizzafutár a szomszédhoz jött, megismerem az illatát. Mindenki volt már nálunk vendégségben, de ezúttal mindenki ideges volt. A lányai is megjöttek, de üres kézzel és mindenki sírt. Asszonyom a mellkasára vont és kinyitotta az ajtót.

Én csak egy macska vagyok az asszonyával! Mi ez a felfordulás?

Nem jött be a méltatlan nyávogásom. No jó. Felborzoltam magam. Fújtam. Karmoltam. Egy idegent meg is haraptam. Bagzó koromban voltam ilyen dühös és hangos. Valaki bunkó kesztyűben megragadott és behajított a nagyszobába. Az ajtót is rám csukták.

Dühöngtem egy sort és elaludtam.

Mikor felébredtem csönd volt.

Valaki betakart.

Kimentem az előszobába. Könnyítettem magamon. Megvakartam. Bementem a konyhába.

A választék külön tányérokon, húsleves, száraz táp, bontott alutasakos, tej, víz.

A rögös túróm a tejföllel sehol sincs, pedig szerda van. Pazar.

Ettem. Ittam.

A mennyiségből ítélve néhány napig még egyedül leszek. Csak a szomszéd tévéjét fogom hallani. Még a sorozatunkról is lemaradok.

Epikrízis helyett epilógus: Gyöngyike tényleg él és az Asszonyom is, bár megunta a munkás vidám öregséget. Mikor beszéltem vele és bemutatkoztunk egymásnak az volt neki a legfontosabb, hogy elmagyarázza:

“ Van nekem két macskám, az idősebb az tizennyolc éves. Az beteg lett és el kellett altatni. A másik az tizenhét éves. Haza kell mennem mert meg kell etetni. Nem gondoltam, hogy a mentők behoznak a kórházba. Nem készítettem ki neki a vacsoráját és vizet. Haza kell mennem.”

Van egy aszfalt domb a Szent István körúton. Lemegyek gyerekbe, ha erre járok. Különösen, ha a reggeli szürkeségben várom a kilences buszt.

Mindig megmászom ezt a hangyáknak hegyet. Ha van hely a tetején akkor én magam vagyok a zászló és lobogok a hideg szélben. Dacolok az eső cseppekkel. Verjetek csak! Megfeszítem az arc izmaimat. Ez nem rosszabb, mint a test test elleni küzdelem a buszon. Nem a testvériség nem engedi, hogy bárki is elessen, hanem a helyhiány. A vízen nincsenek házak. Elől állok. Kinyílik a tér a Margit hídon. Világosabb lett hirtelen. Szakadozik a köd. A sziget elejét látom. A Gellért hegy csúcsát látom fehér pára parókában. A híd után az éles kanyarban úgy hajlok, mint a bírói függetlenség. A Lajos utcában már a buszos bulvárba merülök. “Láttad volna a tanárnő arcát, hogy mosolygott, amikor azt mondtam, hogy van házi feladatom.”

A következő megállónál már kiáradtak a gimnazisták. A lányhangok magukkal vitték a történet végét. Egy mondat jutott egy elfelejtett serdülő világból, pedig emlékeznem kellene, hogyan sütött akkor a nap. Ki kivel kavart. Kiről másolom én a leckét. Ki másolja énrólam. Évek óta nem gondoltam Bodri tanár úrra a rajztanáromra, aki gyerek matrózként kék szalagot nyert a Tramontánán. Körbe hajózta a Balatont. Vadászpilótaként Messerschmidt 109-ben harcolt még az érettségije előtt. Le is lőtték. Hadifogságba esett. Megszökött a szovjet hadifogolytáborból. Elkapták, de túlélte, mert aznap volt Sztálin elvtárs születésnapja. Itthon a Képzőművészeti Egyetemen végzett, és úgy tanították, hogy az állatkert madarai voltak a modelljeik. A háborús történetei nélkül nem tanulom meg helyesen értelmezni a háború jogát. Nekem új oldalról személyesítette meg a hadviselés szabályainak megsértését. Nélküle nem szigorlatozom jelesre évekkel később nemzetközi jogból. Ez az a vizsga az utolsó évben, ami a hagyomány szerint Szegeden megmondja, mikor lesz valakiből jogász.

Élvezem télen az ülésfűtést a kocsiban. A privát teret. A kényelmet. Mégse mondanék le a bérletemről, a tömegközlekedésről, hogy néha blicceljek. Átfussak a nagykörúton. Sétálva menjek át Pestről Budára.

Tud sok lenni a békávé. Ugyanakkor hiányozna. Így látom a város arcait. Kéretlenül hallgatok másokat. Villanásokra vagy percekre kapcsolódom másokhoz, akár szeretném, akár nem. Gyakran elteszem a telefonomat, nyitott szemekkel - fülekkel csak vagyok és utazom. Ha ismered a városodat fejben be is repülheted gyalog, buszon vagy kocsival. A képzeletedben hozzáteszed a benyomásaidat, a történeteidet. Ez az a szabadság, amit senki sem vehet el, még az az út is inspirálhat amikor munkába mész. Az én városom ilyen inger gazdag.

Persze, ha már jusson gazdagság mindenkinek, azért a pénzre se mondanék nemet.

Nagyon megörültem Kisördögnek amikor megláttam a kinti konyhában. Ma még nem is találkoztunk. De így estére, mikor a kutyák is vacsoráznak ő is bátrabban merészkedik elő.

Ráadásul ő csatlakozott Ágneshez, Ági anyukájához. Ez egy tudod én vagyok a kedvenc macskád típusú önzetlen látogatás. Ha most kapok enni, akkor nem kaparom hangosan az ablakodat miközben szeretnél elaludni. Természetesen kapott ő is bőséges vacsorát.

Eltelt majdnem egy hónap mióta utoljára összefutottunk. Nagy keggyé vált, hogy hozzám hasonló méltatlan turista, egy szerzett rokon megpillanthatja.

Jó bőrben van. Belehízott. Kövér konkrétan.

Egy kövér fekete macska, aki kiscicaként a seggével irányította az egeret a laptopom tapipadján. Incselkedett velem, és nem hagyott dolgozni. Meg kell zabálni. Elöntöttek az érzelmek. Most lefényképezzem vagy öleljem magamhoz?

Ez most nem egy helyettesítő termék, cuki cicás videó, hogy olvadozzak. Ő az egyik megmaradt kiscicánk. Nagyon szépen ült. Mint egy mozgó fekete váza nagy szemekkel és fülekkel.

Nyávogott hozzám.

Ráér a mobil. Lehajolok felveszem.

Kisördög együttműködő volt, de kijött a gyakorlatból. Ahogy a hasamra tettem, hogy a vastag pulóverbe ő is kapaszkodjon meg, ne csak a faforgács - elindult fölfelé.

Kitárt karmokkal, mint egy hegymászó a jégfalon. Egy lyuk az alsó ajkamon belül mivel a számba lépett. Majd két vágás az orromon és megérkezett a vállamra. Kereste a helyét, hogy kényelmes legyen.

A fizika törvényeinek engedelmeskedve nemes szagló szervemet elöntötte a forró vérem. Ami a számból bugyogott már nyelhettem is le. A kesztyűm, majd a kezem is úszott a vérben. Egy perce még fát pakoltam.

Leguggoltam, lebillentettem a macskát földre, aki vélhetően lázba jött a friss vér szagától. Hiszen a mancsaival gyakorlottan szakítja fel énekes madarak begyét, és a mai ebédje is talán egy éhes kisegér volt, akinek egyetlen vágya az lehetett, hogy rajzfilm hős legyen Hollywoodban. Kétséges, hogy kezet mosott volna az utolsó gyilkossága óta. Legfeljebb lenyalogatta. Ugyanazzal a rózsaszín kis nyelvecskéjével, amivel olyan édesen nyalakodik. Tejet lefetyel, a hátsó lábát polírozza, vagy éppen a kis segge lyukát ürítés után. Érdes nyelve van.

Amikor sírsz és a forró könnyeid patakzanak a fejed lehajtod. Az arcodról minden út az orrod hegyéhez vezet. Ott aztán a taknyod és a könnyed összefolyik. Általában a szádba. Vagy a padlóra.

Annyi, hogy most nem sírtam, de ömlött a vérem és tudtam, a fürdőszobába kell mennem. Le kell mosom a vért és látnom kell magamat a tükörben.

Persze a vérzést is el kell állítani. Mindenki, az összes négy és kétlábú családtag felpörgött.

Mostam az arcom és köpködtem a vért a mosdóba. Hagytam némi fröccs nyomot és vértócsát magam körül.

Azon csodálkozom, hogy nem ájultam el.

A vérvételt sem bírom. A vénáim csak dísznek vannak. Már a tű közeledésére összeesnek. Biztos ez a túlélési ösztön, hogy csak utólag vagyok szarul, hogy még hányingerem is támad csak attól, hogy felidézem.

Mosakodás, vérzéscsillapítás. Több körben betadinos sebkezelés. Ekkor már a konyhában ültem és legalább egy kutya is jelentkezett, hogy szívesen lenyalja a képem ha megengedem, de fizethetek is érte pulyka medallionnal a levesből.

Igen lassan, de elállt a vérzés. Az én orrom ugye nagy. Ha begerjedve ütközöm a csapóajtóval, az üveget is összetörhetem.

Az a ritka pasas vagyok, akinek nem belül problémás az orrvérzése, hanem kívül. Lehet, hogy a kamaszkori pattanás vadászat az oka, de már ügyvédként egy panasz kivizsgálása közben az irritáló klienstől durrant el az ér az orrcimpám külsején. Másfél órán keresztül hordták nekem tárgyalás közben is a zsebkendőt, a papír törülközőt a titkárnők gyöngyei.

A megbeszélésnek csak nem ért vége. Ma már azt mondanám, hogy a kliens logorreás, oldalláncos mondatokban mondta el az élete történetét, amelyből leginkább súlyos személyiségzavara, és az alkoholista életmódja világlott ki. Egy 3,14csa. Végül berágtam és lezártam eredménytelenül a találkozót. Talán otthon leesett nekik, hogy kidobtam őket. Mire kiléptem az ajtón a lányok már leszervezték, hogy emelet ajtó név szerint hova menjek, várjon az orvos a Péterfy kórházban és taxit is hívtak. A kórházba érkezésem után öt perccel már előkészítettek, hogy kiégessék a vércsapot az orromon. Nos, ez a hatékony szervezés az egyik erőssége a kolléganőimnek a Síp utcában. Azóta is hálával gondolok rájuk. Köszi.

Beborított a Betadin, de vacak az íze, ezért a szájsebemet inkább pálinkával fertőtlenítettem.

Bár nem haragudtam igazán Kisördögre, de hálámat sem mutattam ki mert szétmarcangolt. Még most is aggódom, hogy mit látok a tükörben.

Egy ügyes szűcs ki tud-e szabni egy egész kucsmát a bundájából vagy csak egy úszósapkára futja belőle?

Vajon mi lett a XX. század híres kucsmáival a történelmi alakok fejéről?

Ceausescu fekete báránybőr kucsmája pl. divatot is teremtett. Aki a kivételezett réteg tagja volt férfiként, az ilyet hordott. Az utolsó pillanatban is a fején volt.

A macska bundája sokkal selymesebb, nem úgy néz ki, mint valami szőrős agytekervény kupak. Nagy jövő várhat erre a cicára a divat szakmában.

Az ilyen gondolataim leginkább akkor erősödnek fel, ha a tükör előtt nézem, hogy mi maradt a heftimből.

Lövessem ki és szúrjak be inkább egy piercinget? Vagy tetováltassam, hogy eltakarjam a sebeket?

Az orromat is óvatosabban fújom ki.

Pech.

Nyaksál örökké Nyaksál. Kisördög mindig Kisördög. Azért mert szeretném átélni újra ugyanazt a kötődést, mint Nyaksállal még nem fogom megkapni. Az a valóság, hogy Kisördög mindig is egy másik macska volt. Ő most is önazonos. Szeretne újra házikedvenc lenni persze, hiszen önző. Képes volt régen is másolni Nyaksál mozdulatait, de ő szeretett. Kisördög viszont csak hízeleg. A kazán macskánál ez elő sem fordulhat. Ő egyáltalán nem bújós, de már hálásan néz ha simogatom és tolja a fejét a kezemnek. Üresebb az élet, hogy ilyen kevés macska maradt, de legalább mindegyik a kertben sz@rik.

Bárcsak azt álmodtam volna, hogy vizslát sétáltatok a hóesésben. Szemben azzal, ami olyan valóságos volt, hogy az éjszaka korábbi ébredéseihez képest inkább elhagytam a paplan melegét. Nem vagyok József, hogy magabiztosan álmot fejtsek, csak egy nagyon távoli rokon. Keresem a szünetet is két filmszerű álom között és az eredendő kíváncsiságomból, hogy mit jelent, amit álmodtam, amíg vissza nem húzódik az emlékkép. Vajon arra kell emlékeznem, amit a belső mozi csak nekem mutat, vagy arra, amit most megmutatok?

A beígért első hó megérkezett a fővárosba és elfedi, hogy milyen a város. Milyenek az emberek? Milyen vagyok én.

Én, most olyan vagyok, hogy egy piros kanapén ülök a nagymamától örökölt pléd alatt. Pár napja kimostam. Megint finom puha és illatos. Ketten együtt már közel nyolcvan évesek vagyunk. Egy polár takaróról elmondhatnám ugyanezt? Le fog egyáltalán bomlani? Van annyit velem, vagy bárki mással egy polár pléd, hogy beszívja az emlékeket is?

Nagyika is belépett ebben a hónapban születése 112. évébe, és én őrzöm a plédet az ágyról, amit rituálé volt bevetni. Eligazítani rajta az ágyneműt összehajtva. Hosszú párnasornak tornyoztam mindent. Eligazítottam rajta az ágy takarót. A díszpárnákat lábnál és fejnél. A széles öreg rugós matracon egy keskeny kanapényi helyet hagytam, amin istenít lehetett délután aludni. Akár ezzel a pléddel, amivel most takarózom. Az óvoda után sokáig az emlékeim szerint csak Hódmezővásárhelyen aludtam délután. Sok év kellett hozzá, hogy újra felfedeztem, milyen hasznos tud lenni egy délutáni alvás. Már angol szakkifejezés is van hozzá, ha magyarázkodni kellene egy irigy és álmos másiknak, ez a “power nap”.

Még messze a napkelte, de a vekker a mobilban csörögni fog.

Mindeközben ugyanazt mondom el, mint annyi mindenki más ma:

Esik a hó.

Esik a hó!

Nézz ki az ablakon, mert esik a hó!

Talán kicsit előbbre járok a mobil fotók hírversenyében, pedig aludni is olyan jó. Főleg éjszaka. Amikor csak ülök a kanapén a pléd alatt.

Piros kanapén. Zöld fal van mögöttem. Ott alszik Babafej. Hamarosan én is, csak még számolgatom a bárányokat. Alvás után, kávé mellett újra olvasom mit is írtam az álom és ébrenlét határától távolodva. Tudod. A piros kanapén. A nagyi plédje alatt.

Jó reggelt!

Megyek aludni.

Adriaen van de Velde amszterdami képzőművész rajzolta az 1660-as évek második felében a Hágár és az angyalt. Tollal és barna tintával rajzolta papíron világosbarna és szürke a lavírozása. 208*211 mm a mérete és a Szépművészeti Múzeum grafikai gyűjteményének az egyik darabja. Jelenleg nincs kiállítva.

A lavírozás egyébként nemcsak taktikázást jelent, hogy valaki keresi óvatosan a középutat az egymással ellentétes álláspontok között. A képzőművészetben a színek összefolyatásának az árnyalatok kialakításának a technikája is ez. Legyen szó egy akvarellről vagy egy tusrajzról, a művész egy vizes ecsettel elkeni az éles kontúrokat.

Az általános iskolában nagyon büszke lettem volna erre a tudásra, akkor a ceruza és szénrajzaimat egyszerűen a zsíros kis ujjaimmal lágyítottam és maszatoltam.

Hágár azért fontos, mert ő is szereplője az aktuális hetiszakaszunknak a Vájérának.

Adriaen van de Velde pedig a XVII. században bizonyosan számos tagjával élt együtt a zsidó közösségnek Amszterdamban. 1593-tól már törvény is engedélyezte a letelepedésüket, de már a XV. század végén megkezdődött a letelepedésük a mai Hollandiában. Eleinte többségükben szefárdok, majd a művészünk életében, a harmincéves háború idején tömegesen érkeztek askenáz zsidó menekültek Lengyelországból. Csak Amszterdamban telepedhettek le a menekültek, mert a helyi szefárd zsidó közösség vállalta a támogatásukat.

Nem véletlen hogy a jiddis és a holland nyelv kölcsönösen hatott egymásra.

Arra a hajtóvadászatra, pogromra, ami múlt héten volt Amszterdamban biztosan senki nem gondolt. Én eléggé kiakadtam. Nem fantázia, hogy ez máshol is megismétlődhet Európában. Kicsit bizarr, hogy pont itthon, Budapesten, Magyarországon a legkevésbé befogadó a hatalom a palesztinbarát tüntetések irányába. Ezért van itthon viszonylagos nyugalom. Ettől még jelentős muszlim közösség van Pesten is, akik között hiszem, remélem, hogy sok normális átlagember van, mint én, aki csak élni akarja az életét. Mégis szanaszét a városban vannak nyomai a radikálisoknak rongálások, graffitik, néha tüntetések formájában.

Hello, nem fognak megállni a festékszórónál.

Szóval, a nyugalom egyéni és viszonylagos.

Az Amszterdam, mint holland kifejezés eredeti jelentése gát az Amstelen, vagyis az Amstel folyón. Kiejtés alapján találunk egyezést a héber nyelvben. A dam héberül azonban nem gátat, hanem vért jelent. Aki felvillantja a fejében akár a széder este emlékeit, a tíz csapás felsorolásában máris ismerős lesz. Dam.

Magányos macska megosztaná a rosszkedvét másokkal, akik bosszantóan jókedvűek.

Magányos macska megosztaná az ételét, ha főzne. De sajnos csak a szájával tudja megragadni a fakanalat.

Magányos macska megosztaná a házat a kutya szomszédaival, mert belül van fűtés, kívül meg tágasabb. Ő eddig elfért odakint, most már megint bejönne, mert közeleg a tél.

Magányos macska megosztaná az országot, de szerénységből nem teszi. Bocsánat. Az “sz” betűvel kezdődő szavakat nehéz helyesen fordítani. A szó, amit bátorkodtam az életemért megkeresni, az a szánalomból kifejezés. Egy magányos macska is néz több csatornát és tévéhíradót. A szerző írni szeretne ezután is, és nem akar a tudósítás tárgyává válni, és elnézést kér mert engedély nélkül hangosan vett levegőt.

Magányos macska megosztaná veled az élettapasztalatait, de te egyszerűen nem vagy méltó rá.

Magányos macska megosztaná veled a véleményét, de nem beszéled az ő nyelvét, ezért inkább a papucsodba szarik.

Magányos macska megosztaná veled, hogy milyen a jó szex. A megfelelő cica és a megfelelő kandúr között. Bár az egyikük lehetnék, de csak óvatosan a kívánságokkal.

Magányos macska megosztaná a túlélés titkát, de van még egy fekete macska rajta kívül a Baromfi birodalomban. Őt az emberek Kisördögnek hívják. A magányos macskát pedig Kazánovics Cickerovnak.

Ők pedig már régóta nem állnak szóba egymással. Innen szép nyerni.

Magányos macska megosztaná a sós túrós tésztát a pörccel. Sok apró kockára vágott pörccel. Az se baj, ha disznóból van, de sok legyen.

Magányos macska megosztaná a kazánházban a kazán tetejét másik macskával kis kifli nagy kifliben hódító tervek megvalósítása céljából. Aszfaltbetyárok kíméljenek. A konyhát kell visszahódítani a kutyáktól. A projekt pályázat a radiátor díszburkolatát, és konyhai sarokpad megszerzését és megtartását kötelező elemként kell, hogy tartalmazza.

Magányos macska megosztaná a jövő melegét télen Birkózófülűvel már az ősz jelenében is, mert hideg van. Sajnos szegénykém már a múlt. Elfogyott. Ezért olyan magányos a magányos macska.

Cukorfalat Bandit a mája vitte el. Besárgult. Nem nézett ő a pohár fenekére sosem. Valószínűbb, hogy olyan kétlábú szomszédban bízott meg, akiben nem kellett volna. Embernek nem nevezném azt, aki megmérgez egy incifinci kismacskát.

Csirkés cica sem bandázik itt a szürke mellényében, nincs többé portása a tyúkoknak. Nem okult Bandi példájából, vagy leleplezte a gyilkost? Már nem tudom meg.

Az öreg kövér Lekvár átaludta és morogta az elmúlt éveket, ha bárki felkeltette, vagy csak ránézett, de enni nem adott. Ha túl sokat simogattam inkább jelzés értékkel megharapott. A színházban sem várom meg a szünetben a második csengetést. A második harapást sem érdemes megvárni. Lusta és fanyar stílusával terült el a radiátor tetején, vagy aludt a napon forrósodó ereszcsatornában vízszintesen elomolva. Nem törődött a változásokkal, hogy más négylábúak milyen ösztönlények. Ő volt a konyhában az örökös színház igazgató, aki kikövetelte magának a tekintélyt. Mindenki más csak színész vagy díszletmunkás. Ő viszont a mindenkori bonviván és a rendező is. A kutya színészek viszont fiatalabbak voltak annál, semhogy tudták volna, hogy mindig neki jár a címszerep, a tisztelet. Más szemmel nézték a kortárs színházat, hogyan mutassák meg ma a királydrámákat. Abban értettek csak egyet, hogy véresen. Széttépték hát mind a hárman együtt. Minden darabja, mindegyik darabban szerepeljen.

Így múltak a világot jelentő vágódeszkák dicsőséges macskái egymás után pár hónap alatt tragikus gyorsasággal.

Magányos macska és Kisördög még itt van velünk. Két macska tej tej mellett.

Egy régi barátság óvatos újrakezdése férfi és nő között olyan, mint egy elfelejtett illat. Rámtör. Érzem az orromban. Belélegzem. Kifújom. Izgalommal tölt el. Szemezés. Selymes érintés. Az egyik percben itt van és újra sehol.
Nem normális, ha valaki ki és be járkál az életemben. Ez az én életem. Nem vagyok egyedül benne. Nem is akarok egyedül maradni benne. Több hónapig nem láttam. Tudom, egy másik nő is itt van a képben, Rita. Egyértelmű az a szókép, ha valaki ki akarja kaparni a szemedet. Ő az a karakter, aki inkább átharapja a torkodat. Ezt én sem vártam volna meg, bár én nem vagyok annyira szeszélyes, mint ő.           
Kerestem őt. Került engem. Persze nemcsak engem. Aggódtam eleinte. Azután elfogadtam. Ez van. Eltelt a tavasz és a nyár. Alkalmanként hallottam róla, kérdeztem róla. Semmi több.
Most meg egy hét alatt kétszer is összefutottunk.                  
Mint mindig, látványos belépővel érkezik. A nagy testek vonulnak. A légiesen vékonyak siklanak. A teltkarcsúak hullámzanak lefelé a csigalépcsőn. Ő mintha magas sarkúban lebegne és nincs más rajta csak egy fekete szőrme bunda. Minden mozdulatát követi a terasz felől beszűrődő napfény. Lépcsőről lépcsőre.  
Eddig csak megmutatta magát. Emlékszel rám? Kérdezte a válla fölött fél profilból a karcsú nyakát hajlítva. A választ meg sem várta.        
A karosszékben ültem a terasz alatt, mikor meghallottam. Fel kellett állnom, hogy lássam. közelebb kellett lépnem, hogy fogadhassam. Lépcsőnként közeledtünk egymás felé a közel százéves újrahasznosított vas padlásfeljárón.  
Nem lépcső. Nem létra. Kapaszkodsz a korlátba vagy a fenyőfa törzsébe.
Olyan, mint egy erkély jelenet. A föld felett állok. Fokonként ereszkedik lejjebb a lépcsősoron.
Farkasszemet nézünk. A bajszától a farkáig pókháló és levelek ragadtak a fekete bundájába. Simogatom és tisztogatom. Még a kis hegyes füleit is. A kezemmel. A nyelvemet a beszédre tartogatom. Ő csak mondja mondja a magáét. Megpróbálom felemelni, de látom az izmok tónusának változásait. A mancsából kipattanó karmokat.       
Ne siessünk ennyire. Ez egy mirelit kapcsolat. Kölcsönösen újra akarjuk melegíteni, de adjuk meg a módját.    Mély levegő. Benn tart. Kihúzom magam, hogy magasabb legyek.           
Kinyújtom a jobbomat, ha te közelebb akarsz jönni, akkor topogjál közelebb.

Rátámaszkodik az alkaromra, és dagaszt-dagaszt. Finoman, kedvesen, kitartóan és nyávog. Bal kézzel simogatom. Elvagyunk mi egymással néhány percig. Máskor a vállamra mászott és nem tudtam hirtelenjében eldönteni a fekete macskák közül, most ki is van a nyakamban.

Nyaksál már nem jár és kel közöttünk. Így egyértelmű, hogy Kisördög tért vissza. Az őszi hidegek visszahozták a házhoz. Esténként persze jött a vacsorájáért. Ördög szeszélyes és undok a kutyákkal. Meg is járta. Az új kölyökkutya, Rita játék közben nagyobbat mart a hátsójába az elviselhetőnél. Talán ő is nagyobb pofont kapott az orrrára. Csak úgy, heccből. Nem véletlenül lett a neve az, hogy Kisördög. Most már nem kötözködik velük. Elkerüli őket. Változhat-e egy macska jelleme? Voltaképpen cukiból lett díva. Szépséges macskalány. Lehet még bölcs is.

Egy kutyának a fő szabály szerint 42 foga van: 12 metszőfoga, 4 szemfoga, 16 előzápfoga, 10 zápfoga. Három kutyának 126 foga van együttesen. Ennyi fog gazdájával kellene békét kötni, hogy kényelmesen és biztonságosan közlekedhessen ki és be a házból. Ő hónapok óta egy szakadt szúnyoghálón keresztül lép csak be a házba. A hálószobából ki sem lép.  

Már csak hárman-hárman laknak itt.

Akik ugatnak: Trevor, aki falánk. Liza, aki selfie királynő és Rita a nevelhetetlen hercegnő.

Akik nyávognak: Birkózófül az álmodozó. Kazánovics Cickerov, aki mindig elítélően néz rád. Valamint Kisördög, aki oly rég van velünk, hogy kilenc életéből ki tudja hányat hagyott már hátra. 24 fontos mancsnyom az életemben.

Chukát a Bamidbárban az élet és a halál meseszerű körforgásának a hetiszakasza.

A halálfélelem a túlélés záloga. Ha nem lenne jelen az életben, akkor kizárólag a halált megvető bátorság fogalmát ismernénk. Ezt a hetiszakaszt a vándorlás és a háborúk is kísérik. Őseink a kánaánitákkal harcolnak.

Tegnap, olyan betegeket is hallgattam munka közben, akik meg akartak halni. Meg is próbálták, de életben maradtak.

A hetiszakasz történetében, akit a mérges kígyók - הַנְּחָשִׁ֣ים הַשְּׂרָפִ֔ים (hanahas haszerafim) az Örökkévaló büntetéseként megmarnak, meghalnának. A nép kéri Mózest, hogy hogy imádkozzon értük, hogy megmeneküljenek, belátják, hogy vétkeztek az Örökkévaló és Mózes ellen is. „És imádkozott Mózes a népért. Az ÚR pedig ezt mondta Mózesnek: Készíts egy mérges kígyót, és tűzd föl egy póznára! Mindenki, akit megmart a kígyó, életben marad, ha arra föltekint.”

Mózes a mérges kígyó mintájára egy bronz kígyót - נְחַ֣שׁ נְחֹ֔שֶׁת (nahas nehoset) készít, és tűzi fel a póznára. Tehát akik látják az bronz kígyót a botra kúszva, ők meggyógyulnak, akkor és ezután is.

Ezért is vált ez a kép, a Szentírás kevés beszélő állatának egyike a gyógyítás, a gyógyulás szimbólumává. Ha elvonatkoztatok, akkor a sikertelen suicid kísérletek spirituális oka lehet, mert meglátták a bronz kígyót. Az isteni csoda újra és újra ismétlődik, a vétkezők életben maradnak.

Nekem eleven, egynapos az emlék, ahogy egy nagymama arról beszél, hogy mit tett. Hogyan próbálta megölni magát inzulinnal, hogy ez milyen logikus megoldásnak tűnt neki. Hányadik ampulla inzulin után gondolta meg magát. Kit hívott. Hogyan kért segítséget. Mennyire szégyellte magát mikor később a fiával beszélt. Látom az arcát, a gesztusait, hallom a hangját.

Olvastam a hetiszakaszt, és a szöveget a fejemben az ő hangján szólaltattam meg. Nem kell tökéletesen társítanom. Az én elmémben szól. Ott párosítom a történetet, a hangot és az arcot.

Nem kell mindig értenem, hogyan működik az emberi test, amiért az egyik ember meg tudja ölni magát, a másiknak nem sikerül. Nem véletlen a kifejezés - csoda, hogy él.

Utóirat: a fényképen csak egy ártatlan sikló van, de a frászt hozta rám, amikor megláttam.

Hol volt hol nem volt és egy kígyó beszélt Évához az édenkertben.

Hol volt hol nem volt eljött a reggel, amikor egy szamár beszélt Bálámhoz az úton Moáb irányában.

Alapvetően erről a két állatról tudjuk, hogy a Szentírás szerint beszéltek.

Kérdéses, hogy vajon az állatok és a madarak beszéltek-e az emberekkel közös nyelvet a Bábel tornya története, a nyelvek nagy keveredése előtt.

A hetiszakasz Bálákról, Moáb királyáról Cippór fiáról kapta a nevét. Ebben a parasában még más állatok is szerepelnek. Marhák, tulkok és kosok, akiket háromszor is az áldozati oltárra vezetnek és felajánlanak, hogy Bálák megrendelésére Bálám megátkozza őseinket. Azonban az Örökkévaló hatalmából az átok áldássá válik.

Jeruzsálem közelében, Moshav Shoresh felé én is ültem már szamárháton. Tudom milyen a nyeregben ülni és nyargalni hegynek fel az erdőben. Hajmeresztően vágtatni lefelé a lejtőn. Nem én hajtottam. Jókedve volt a csacsinak és futni akart. Vagy fent maradok, vagy jót röhög rajtam. Meddig bírja a kis cionista turista? Nem estem le, de estére a lábam közé vettem a nagypárnát. Gyalogolni is csak terpeszben tudtam.

A szamár története, aki megmenti a gazdája életét nehogy csalódást okozzon az Örökkévalónak nekem nagyon is valóságos élményhez párosul.

Háromszor tesz kísérletet a szamár, hogy Bálám, héberül בִּלְעָ֖ם is lásson. Először letér az útról a mezőre és verést kap.

Másodjára a sziklafalhoz simul, és a hajtója lábát is odaszorítja. Ismét verést kap.

Harmadjára már nincs más lehetősége a háziasított csacsinak egy keskeny részén az útnak vagy egyenesen az angyalhoz és a kivont kardhoz vezeti gazdáját, vagy lefekszik. Jön a verés.

Ez az a pont, amikor az Örökkévaló beszédre nyitja a száját, és megkérdezi: Mit vétettem ellened, hogy háromszor is megvertél engem?

Bálám pedig meg sem lepődik, hogy a szamara beszél. Annak ellenére, hogy ez nem egy rajzfilm. Addig szidalmazza, amíg az Örökkévaló közbe nem lép, és ő már nemcsak néz, hanem lát is.

A hármas szám is meseszerű, és az ókori embertől sem áll messze a gördülékeny történet mesélés. A vágy a tanulásra és a szórakozásra időtlen emberi igény.

Műfaji meghatározás szerint ez egy fabula, avagy tanmese. Az állatmesék kortalanul lettek népszerűek a történet szentségét is tiszteletben tartva. Ránk maradtak Ezopusz, avagy Aiszoposz meséi, ezeknek méltó folytatásai lettek Lafontaine majd Lev Tolsztoj állatmeséik.

A tanmesék közös eleme az érdekesség, a lebilincselő történet, a példázat jelleg és a tanulság. Ha ebből az irányból szemléljük Bileám és szamara történetét, máris kevésbé éles a határ a világi és a szent értelmezésében. Kit lehet jobban szeretni ebben a történetben? Én a szamarat. Bálám nem Shrek, ő egy varázsló, aki annyira sem kedves nekem, mint Hókuszpók. Negatív főszereplő, de főszereplő, az isteni beavatkozás értelmezésében és megértésében is segít.

A szamár rendkívül népszerű szereplő Ezopusz meséiben. A szamár a hétköznapok része, sokkal természetesebb, hogy Bálám szamárháton utazik, mint elefánton vagy lovon a hegyes - dombos vidéken. Mit bizonyít hát a példázat?

A magyarázatok szerteágazóan indulhatnak el.

Áll, mint Bálám szamara.

Okos szamár, buta gazda.

A szamarat verni bevett dolog, de nem feltétlenül helyes.

Ki itt a szamár? Kihez szólt Isten? Bálámnak hiába beszélt, hát szólt a szamarához. Nem bármelyik szamárhoz, hanem A Szamárhoz. Határozott névelővel, Haaton הָאָת֑וֹן A héber használ másik kifejezést is a szamárra, a szövegben itt ez szerepel.

Ezopusz tanmeséiben az állatok emberi hibákat vétenek, emberként viselkednek, szenvednek, az emberek sorsát követik és tanítanak. Példát mutatnak. Kapcsolódni lehet hozzájuk, azonosulni velük.

A hetiszakaszban a szamár hisz Istenben és féli. Úgy engedelmeskedik, hogy magától is tudja, hogy mi a helyes. Még Bálám élete is élet. Még őt is szeretheti, nem azért mert… Hanem annak ellenére. A szamár védi az életet és nem kételkedik az Örökkévalóban. Mintha csak tudná, hogy a szövetség fenntartásához vezető út Bálám megmentésén keresztül vezet.

A szamár pozitív hős. Megérdemli, hogy megtanuljuk a nevét héberül, és emlékezzünk rá.

A Legényanya című magyar film után szabadon – Béláim az úrban, választottam egyet Ezopusz számos szamár tanmeséjéből Sarkady János fordításában.

Ennek a legendás szatírának is vannak egyébként kimondatlan kötődései közösségünkhöz, hiszen Garas Dezső rendezte, Kardos Sándor volt az operatőr. A film pedig Schwajda György a Rátóti legényanya című könyvére épült.

Béláim – Bálám. Áll, mint Bálám szamara. Az értetlenség és az ostobaság filmes körül írása.

„Az oroszlán, a szamár és a róka

Az oroszlán, a szamár és a róka szövetkeztek egymással, és elmentek vadászatra. Mikor már sok zsákmányt ejtettek, az oroszlán megparancsolta a szamárnak, hogy ossza szét közöttük. Az fel is osztotta három részre, és felszólította az oroszlánt, hogy válasszon közülük; az azonban megharagudott, felfalta a szamarat, majd megparancsolta a rókának, hogy végezze el ő a felosztást. A róka az egészet egybehalmozta, magának csak egy kicsit hagyott, és úgy kínálta az oroszlánnak, hogy vegye el. Az oroszlán megkérdezte, hogy ki tanította meg őt ilyen jól osztani, mire a róka így felelt: "A szamár sorsa."

A mese bizonyítja, hogy az emberek számára a mások bajai okulásul szolgálnak.”

A hégeli dialektika közérthető példája, hogy az a történet, hogy a vadász lelőtt egy medvét. Ez a tudósítás másképp jelenik meg a vadászok és másképp a medvék lapjában.

Az előző hetiszakaszban, a Bálákban Pinchasz Elázár fia ledöf dárdával egy másik férfit, mert az annak ellenére üzekedik egy midjanita nővel, hogy már tudni kellene, ezért az Örökkévaló haragszik. Ez nem hiba, ez bűn. Eleve nem egy-egy emberre haragszik már, hanem mindenkire.

Meg is mondja Mózesnek, elfordította haragját Izrael fiairól. Nem pusztította ki őket. Az előzmények sem hétköznapiak. A tetthely Sittim, ahol akkoriban őseink laktak. A lányok gyönyörűek és izgatóak voltak. A férfiak elcsábultak. Alkoholról nincs szó, de ettek, szerelmeskedtek, és a helyiek bálványait, isteneit kezdték imádni. Baál-Peór marketing kampánya működött, hiába járt érte halálbüntetés.

Egy férfi mégsem bírt magával és fényes nappal mindenki szeme láttára szobára ment. A többi már 18 karikás műsor.

Ahhoz, hogy az isteni haragot, a züllés, a bálványimádás mértékét jobban értsem, a Szentírás konkrét halálozási statisztikát ad, a büntetésnek 24000 áldozata van.

Pinchasz ezt állítja le egy brutális kettős gyilkossággal.

Tényleg gyilkosság? Sem ennek a kettőnek, sem a többi 24000 halottnak nincs neve. De pontosan számon tartjuk őket.

El kell kezdődnie a negatív hősről, Bálákról elnevezett szakasz után a pozitív hős Pinchasz hetiszakaszának.

Áron a főpap unokája elnyeri jutalmát. A nép fiai, nem mindenki, de túlélik.

Neve lesz az utolsó két halottnak.

Zimri Szolu fia Simon törzséből. A nő neve Kozbi Cúr lánya Midjánból.

Gyilkosság-e az emberölés, ha az mások életét a közvetlen és biztos haláltól megmenti?

Nincs olyan történet, aminek csak egy olvasata van.

Mindenkinek, minden nap elkezdődik a saját története, amikor felkel és kinyitja szemét.