Az egyik infúziós ballont paprikás csirkének neveztem el, nokedlivel.
Szia! Csilla vagyok.” Nagy szemekkel néz rám fél pár zokniban papucsostul.
„Szia! Gyuri vagyok.” Kezet nyújt nekem. Nem akarom elfogadni. Ügyvédként sem paroláztunk fél órával korábban. „Nem szeretnék kezet fogni, nehogy rád ragasszak valamit kintről.”
„Nem baj. Én mostam kezet.” Felém nyújtja nyirkos széttárt rózsaszín ujjait. Kezet rázunk.
„Üdv a klubban!” Hátat fordít nekem és visszamegy a zárt osztály másik szobájába.
A fejem alul vízszintesben. Fekete lábaim fekete cipőkben az ég felé nyúlnak. Nem akartam levenni, hogy ne érezzem magam annyira betegnek. Az öltöny modern páncél, a hangok is megmondták. 
Eddig egyszer ájultam csak el. Balázs barátom a suliban fejbelőtt egy focilabdával. Bikázott. Olyan voltam, mint egy burleszk film. Egyik pillanatban még vezetem a labdát a kosárpalánk felé. Lepillantok, majd fel. Valami kitölti a látóterem. Nyekk. Térdelnek mellettem a fiúk és szólongatnak.
Most többször levert a víz, melegem lett, rossz volt a közérzetem. Azt éreztem, hogy nem tartanak meg a lábaim. A folyosón leültem egy beteg üres ágyára. Onnan egy konyhaszékre. Meleg cukros teát ittam. Jéé már saját ágyam is volt infúziós állvánnyal. Tű a karomban. Csöpp-csöpp. Ismétlődő kérdések: nehéz légzés, mellkasi fájdalom van-e? Nem is sápadt, szép zöld vagyok. Ahhoz van csak elég vérem, hogy a vénám eldurranjon. Ha az ember elájul munka közben, akkor erre a pszichiátria zárt osztály a legjobb hely, hogy sürgősségi ellátást kapjál. Még állományba is vettek.
Bárcsak viccelődhetnék, hogy ezután csak gyógyszert kellett szednem és várni, de a tablettákkal mellékhatások is járnak. Korán kezdtem el újra dolgozni. Hiába jó a kedvem, egy hét után hasonlóan rossz állapotban vagyok. Olyan vérszegény vagyok, hogy bankár vámpírok talpát kéne nyalogatnom, hátha akkor kifolyatható belőlem egy kis vér. Megbukom a testi vizsgálaton is a háziorvosnál. Beutaló, az utca túloldalán ott a Honvéd Kórház sürgősségije. Irány. Most. Azonnal. Gyorsabb, mint a mentő. Persze nem a 3 perc sétát választom. Előbb elmegyek a fél kilences büntető tárgyalásra, kimentem magam. Rendes a bíró, két mondat, kötések a kezemen, szellemképes, de megbízható az ábrázatom. El sem olvassa a beutalóm, a tárgyalás megnyitása után három perccel már jegyzőkönyvben rögzítik, hogy mára nem kell maradnom. Ültem már a sürgősségin, optimista vagyok, döntöm magamba a vizet. Gyorsan sorra kerülök. Orvos, nővér, nővér, nővér. A közönség, a telefon mellett, a harmadik segítség nyeri a kvíz kérdést, ki talál olyan vénát, amiben vér is van. Ők nyugtatnak, én stresszelek. A branül beépítésével megúsztam sok újabb tűszúrást. Már attól hányingerem van, ha ránézek. Be sem merem hajlítani a karom, hiába magyarázták el, hogy egy lágy műanyagcső van bennem, nem egy fémtű. Amikor végre több nappal később kiszedték, szerencsére szőrtelenítették a karomat is. Láttam a színes kábelt ahogyan kihúzta. Bő 13 órát töltök végül a Honvéd ill. az ex MÁV kórház sürgősségijén. Egyre csökken az esélye, hogy csak pár receptet kapok, mégiscsak sebészeti konzíliumra küldtek. Éjszakára már fel is vesznek. Ági nélkülem megy haza. Rég éreztem magam ennyire egyedül. Érzem, hogy dagad a felkarom az infúziótól. Nekem ez ömlik befele, nem is csöpög. A szemgolyóim percekig düllednek, majd kiugranak a helyükről, színes fénypontok ugrálnak előttem.
Nem is az a lényeg, hogy mi a pontos diagnózisom, mi a bajom. A lényeg, hogy a két végéről égetem a gyertyát. A bajaim egyik forrása fizikai, a másik pszichoszomatikus. Már csak az a kérdés, hogy a szabadidőm, vagy a munkám rakott-e majdnem sírba. Két hét alatt hat kilóval lettem könnyebb. Volt miből leadni, de a fájdalmat és a szenvedést megspóroltam volna. Mások életmódváltásához könnyű tanácsot adni, a sajátomat megváltoztatni...
Utólag, a saját kanapémról is köszönöm, annak a rengeteg egészségügyisnek, akik eddig másokon, most rajtam is dolgoztak, gyógyítottak. Még a bunkó dokinéninek is köszönöm, aki kegyet gyakorolt, hogy elolvassa az összegyűlt leleteimet, és nyitott ajtó mellett hisztizett, hogy miért pattintja le a Honvéd hozzájuk a betegeket, és ő lefossa. Meg is kérdeztem a pultos nővért, hogy esetleg az alapján, amit mind végighallgattunk, és rólam beszélt, össze tudja-e foglalni, hogy mi történik majd velem. Ő volt zavarban, majd felállt bement a pihenőbe. Becsukta az ajtót, de még így is hallhatóan szólt, hogy mindent hallottam. Köszönöm neki a rektális vizsgálatom szakszerűségét is. Neki is megmondtam „ Remélem Önnek is olyan nagy élmény volt, mint nekem.”
