József a kitüntetett agysebész két teljes műszakot letolt. Műtött. Tanított. Megint műtött. Életet mentett. Kávé folyt az ereiben. Teniszezett a kórház régi salakos pályáján. Nyert. Zuhany után borotválkozott és boldoggá tette az új nővérkét. Kedvenc rezidense másutt volt gyakorlaton. A családi fotót keretestül már egy hónapja az íróasztala felső fiókjába dobta. Talpával csukta be a fiókot, feszült és eltört az üveg. A lényeg, hogy nem nézett   rá az asszony. A gyűrű meg kit érdekel. Beszorult a liftbe is, ezért ott helyben levezetett egy ikerszülést. Mégis brillantinos csillogó frizurával, vasalt ingben lépett ki a földszinten az előtérbe. Öltönyén még gyűrődést sem látni. Vakuk villogása közben mosolyogva dobta a műtős kesztyűit a földre. Kisfiú mind a kettő - nyilatkozta az újságíróknak. Természetes, hogy meg tud oldani egy szülést, még ha  nem is ez a szakterülete. Elköszönt és megcélozta egy ismerős bisztró bárpultját. Egyszerre csak egy konyak, ennyit megérdemel. 

A valóságban József nem orvos, még csak nem is ács. Bő húszas. Buli huligánnak sem látszott. Reggel rendezett külsővel indulhatott el otthonról. Talán a szombati munkanapja után lazult. Csak úgy hevert a kajás doboza mellett arccal lefelé. Láttam benne a maradékot és egy kanalat. Tarhonyának tűnt. A haverjaival ivott Csömör és Pest határában. Éjfél után találtunk rá a kocsinktól pár méterre. Bokája még az őt elgáncsoló betontömböt támasztotta. Kifordított kabátja a fején. Öve megoldva. Piros boxerbe bújtatott ülepe az új holdra világít. Ágyába vágyhatott. Természetellenes hangon horkol. Nem mozdul. Nem reagál. 

Kényelmesebb lenne magára hagyni és hazamenni a melegbe. Kegyetlen hideg van. Hívom a 112-t, köszönök, én vagyok, hol vagyok, fekszik a földön, nem ébreszthető, nincs látható sérülése, 16-25 közé becsülöm az életkorát, de takarja a kabát, biztosan elesett. Fejjel lefelé, hason fekszik. Mit csináljak?

Kapcsolja a mentés irányítást, riasztja a rendőrséget. Kulturált és lényegre törő beszélgetés. Nem hajléktalan. Tiszta farmer, bőr cipő, kockás ing, bélelt kabát, táska a vállán átvetve. Küldik a segítséget. Hív egy törzsőrmester is. József öntudatlanságában a hólyagját kiürítette. Felébreszti a gyorsan hűlő nedves nadrág. Tétován forog. Négykézláb térdel. Homlokával a betonon egyensúlyoz. Láthatóan szenved. Tapogatja a járdát. Ismét a nadrágjába ereszt. Irányítjuk, hogyan öltözzön fel. Kösd meg az öved, vedd fel a kabátot. Egyszerű feladatok. A gombolkozás vizsgán megbukik, de magának is hazudik. Rázza tetovált kezét, hogy milyen jó a kézügyessége. Úgy tesz mintha zongorázna. Ő nem akar felöltözni. Frászt. Majd megfagy. Támaszkodj a kerítésnek, ha már állsz. Jobb lenne persze ha ülne. A felfázás hamarabb gyógyul, mintha összetörné magát. Kiderül a neve. Ismét kezd agresszív lenni, de erőtlen még. Miért nem hagyjuk békén? Nem kell mentő! Ránk is, és a haverjaira haragszik, akik magára hagyták. A közelben lakik, hazamegy, mi menjünk el. Miért foglalkozunk vele? Elismeri, ember ő, de nem értékes. Nem értékes. Terápiás beszélgetést folytatni egy részeggel hiábavaló. Mellbevágó. Van, akinek ez az énképe. József vagyok és nem vagyok értékes.

A szomszéd városban lakik. Józanul is egy óra séta lenne. Lehajolni sem tud. Nem, hogy gyalogolni. Topog. Újabb telefonos kör. 112, mentésirányítás, mit csináljak, már nem fekszik. Lemondom-e a mentőt? Én? Nem. Döntsenek a körülmények, akkor lehet lemondani, ha a sérült elhagyja a helyszínt. Több mint 45 perc, de megérkezett a mentő. Cél a kijózanító. Hol voltál? Mit csináltál? Kivel voltál? Jól vagy? Megsérültél? Normális vagy? Hiányoztál. Aggódtam. Tőlem ezt kérdeznék másnap.