Hol volt, hol nem volt Sárinak és Alexnak ... Alexnek egy szem pici vizslakölyke született: Rozi. Rozi ahogy nőtt egyre inkább hasonlított egy akaratos szőrös kis szafaládéra. Tűhegyes fogacskák, vékony hangocska. Mindent megrágni vágyás. Ha kézbe vettük futni akart, ha letettük, akkor az ölünkbe vágyott. Négy lába követhetetlen hurkokban vitte előre, hátra, oldalra, körbe-karikában. A farok csóválásával egy pillanatra sem állt le. Már akkor is csak mondta, mondta a magáét. Más vizslákhoz képest is örök kölyök és gumi kutya.
Rozi mindig autózni akart, bár időnként kidobta a taccsot, de rákattant a kocsinkra. Irány Budapest, aztán rögtön irány haza Hehára a falka többi tagjához. Rozi családtag. Helye van neki is az asztalnál. Az ő értelmezésében, az asztal tetején, mert ő válogatós. A liba töpörtyűt megeszi a tányérból. A kacsát otthagyja.
Ha együtt sétáltattam Borival és Sárival, mert tüzeltek ezért karanténba bejöttek az Újlipótvárosba, akkor mindenki megnézett minket. Három ruganyos, csillogó barna vizsla vonzza az emberek tekintetét. Rozi lenevelhetetlenül ugrált, és puszilkodott. Velünk. Az ismeretlenektől annyira félt, hogy még pirult szalámival a pizzáról sem tudták a stáb tagok megvesztegetni. Mindeközben igazi sztrájk munkás. Ha bárki a közelében dolgozni akart, azt akadályozta. Beszólt, túrta magát, nyalakodott, csak figyeljünk őrá, vakargassuk, simogassuk.
Minden vizslánk egyéniség. Rozi is. Ő a szeretetcsomag. A legkisebb, aki attól boldog, hogy éjszakára az övé egyedül a fotel a hálóban. Bori a francia ágyban közöttünk fejmagasságban, Sári pedig lábnál. Amikor meguntam, hogy felváltva kapom a körmöket, vagy tolnak le háttal az ágyról, döntöttem. Külön alszunk Ágival. Övéké a francia ágy enyém a kanapé. Mind elférünk. Fél háromkor versenyt futva és ugorva érkeztek meg a kanapéra. Hiába húztam össze magam, ők mindig rajtam is aludtak. Hacsak nem csattogott a nyelvük a lábuk között. Mintha csak kórusban énekelnének.
Bő egy éve új kutya csatlakozott a csapathoz, Trevor a labrador. Rozi pedig megsértődött és azóta nem ette meg a jutalom falatokat, csak akkor ha úgy gondolta nem látjuk.
Rozi színlelte mindig a legrosszabbul, hogy alszik, és hagyjuk békén. A mozdulatlan eb gyanítja, hogy a gazdi ki akarja vinni a melegből a hidegbe, tán még esik is. Hallja a slusszkulcs csörgését és állatorvos előérzete van. Tele a hasa, és tényleg aludni akar. Egy szemöldök a magasba emelkedik, és csak a szemével követ, de alvó vizslakènt nem csóvál. Bori Oscar díjas színésznő. Rozi három másodperc alatt felpattan és lelkendezik. Jaj de jó lejöttünk az emeletről! Bújik. Öleljük.
Átöleljük az emlékét. Tizenkét éve minden velünk töltött percét. Egy hete, hogy búcsúzunk Tőle.