Márciusban még szerelmes voltam az izraeli swarma egyik legfontosabb kiegészítőjébe, a pikáns mangó szószba. Sokáig kerültük egymást akár a tahinivel, de idén örökre elcsábultam. A neve amba (עמבה‎‎). Nehéz döntenem, hogy a sok büfé közül hol ízlett a legjobban. Nagy street food merítésem mellett is holtversenyben áll egy étterem Aradon, egy falafeles Tel-Avivban, a Suk ha Karmel bejáratával szemben a King George és az Allenby sarkán. Az öcsém egy jemeni büfét istenített a Kikar Rabin közelében. Ó, mennyit, de mennyit evett ott sabichot ambával. Az izraeli konyhába ez az intenzív szósz eredetileg Indiából indult, és Jemenből, és Irakból is megérkezett. Bárcsak úgyis megtanulhatnám elkészíteni, hogy valaki magyarázza, a nagyanyám úgy csinálta… A recept legegyszerűbb leírása, hogy a mangót úgy kovászoljuk néhány napig, mintha uborka lenne. Van persze gyorsabb verzió is serpenyővel. Az erjesztett gyümölcsöt turmixoljuk, tovább fűszerezzük és leszűrjük. Büfés cumis üvegben áll a pult szélén a homokszínű tahini mellett. Mély narancs színben kínálja magát a palack csőrén keresztül. Chili pelyhet, koriandert, római köményt, görögszéna magot, fokhagymát, egy kis sót csipog. A savanyú, a sós, az édes, a csípős. Sós, gyümölcsös és krémes. Nagy harapásokkal haladok a szendvics mélyére. Fogy a hús, a saláta, a sült krumpli, a hagyma. Kistányérból a salátaválogatást szemezgetem. A sült padlizsán fele mosolyog rám. Fénylik a szám szélén a zsír. Éget a csípős szhug. Megszólal a paradicsom – Manismá? Öklömnyi részt már bekebeleztem, a saláta miatt sem szárazak a rétegek, de kívánom. A szájpadlásomon van az íze, mégis locsolom. Látnom is kell, a chili és az újdonság ereje. Összekenem a mobilt az ujjaimmal, nem lehet tisztán enni és még fényképezni is. A szendvics ízei még a számban vannak, pedig a Suk ha Karmeltől már felértünk Yafón dombtetőre. Alattunk a kivilágított tengerpart íve messze a kikötőig.
Emlékeimben imádok jókat főzni, enni, beszélni és írni róla. Az ujjaim nyomában újra felszabadulnak az ízek és illatok. Olyan ez, mint a szex. Más a sorrend, de amiről szeretek beszélni, azt szeretem csinálni is. Úgy vesztettem el a képességemet, hogy ódát intézzek a kalóriákhoz, ahogy a betegség vette el az étvágyamat és sorban a kilóimat. Az lett a biztonság érzése, ha nem eszem. Ez is az életben maradás ára. Mák, hogy túlsúllyal kezdtem. Van négy nap, amiből szinte semmire nem emlékszem. Eltűnt az életemből. A kórházi lift még megvan, utána csak pár kép, rövid videónyi emlékek. A mélypontok idején azt sem akartam hallani, hogy Ági mit evett vacsorára. Csak érjen véget a nap, mert holnap jobb lesz. Máskor dülledt szemmel néztem az epeköves bácsit. Kilógott a rántott húsa a kenyeréből. Külön lerágott egy lifegő óriás panírt róla. A jégkrémről pattan le így a csokoládé borítása. Egyben bekapta. Ropogott a prézli a fogai alatt. Lecsoszogott a büfébe egy melegszendvicsért is, ha már befektették. Neki rajtunk kívül más nem szólt addig, hogy műtét előtt ne egyen. Igaz, nem is került sorra olyan hamar. Éhes volt. Amikor bicskával katonákat vágott a sajtos zsemléből, én már pörköltnek becéztem az infúziós palackomat. Bevallom, heteroagresszív késztetéseim támadtak. Napok óta nem volt szilárd táplálék a számban.
Virtusként éltem meg a műtétig, hogy életveszélyes állapotaimat ismételtem egymás után. Hiszen gyalogoltam már aknamezők között. Merültem ostobán túl mélyre. Köhögtem részegen pálinkát egy kidobó legény kopasz fejére, ráfaragtam. Máskor hallgattam, hogy ne verjenek meg. Máskor beszéltem, hogy ne verjenek meg. Nem is vertek meg. Ez más lett. Soron kívül műtöttek, nem volt steril sztori, gyulladásban, öt órásra nyúlt delikát, nagy, hasi műtét. Tudtam, hogy fel fogok ébredni, de ettől még izgultam. Alapesetben, ha beütött a bajom, akkor rajtam volt a szapora reggel, fájdogált, aztán jó napot kívánok. Több nagy rohamban egymás után romló kiadásban mégis legyűrt a vastagbélgyulladás, és társa a divertikulum. Elterjedt örökségünk a zsidó közösségben, népszerűségében akár körülmetéléssel is vetekszik. Mesterségünk címere akár egy vécékagyló is lehetne. Nagymamám 99 éves koráig élt ezzel a betegséggel. Az ő nagymamája valószínűleg sok szenvedés után ebbe halt bele. Ma már persze más a mortalitás rátája, de mindig van, aki rossz lapot húz. Ha már mulatunk, adjunk neki, begyűjtöttem hozzá vakbél és hashártyagyulladást, perforációt, fisztulát, érintett lett a hólyagom, a vékonybelem. A gyulladt, és menthetetlen részeket pedig nagy mennyiségben kipakolták, majd visszacsukták a mesekönyvem. Idő kell a betegség, és a túlélés elfogadásához. Ahhoz is, hogy kiírjam magamból. Kiabáljak örömömben? Hallgassak, mert még hátra van a Happy End és a folytatás?

A vérvételtől és a katéterezéstől féltem. Próbáltam elképzelni milyen lesz csövön keresztül egy zacskóba vizelni a nap 24 órájában. Vajon fájni fog? Olyan mintha egy kamionnal hajtanának be? Inkább kisbusz, nyugtatott meg az orvosom. Altatásban szereltek fel végül a sárga rediküllel. Hordtam mindenhová. Gyuri outfitje: egyedi Crocs papucs, rajta van a nevem 6.999 Ft (Lidli akció), Nóném pamut alsó 1.599 Ft, Háundemm póló 1.290 Ft, sárga szilikonozott katéter cserélhető tasakkal és záródugóval 1.300 Ft, barátom és rettegésem a sztóma zsák 1.800 Ft. Old Spice’s a hónom alatt, hogy megőrizze a hullám frissességét. dr. Gádor György 12.998 Forintba öltözött a kórházi szobájában.

Hideg zuhany a műtéti jegyzőkönyv részletessége és pesszimizmusa. De legalább már mulatok azon, hogy a péniszem féltettem. Elfogadni, hogy majdnem meghaltam, hogy milyen lehetett várni a szövettanom eredményét. Na az, még most sem megy. Hetekbe telt, hogy a műtéti hegekre ránézzek a hasamon. Én egy perc alatt tudtam meg, hogy nincs rákom. Ágiék két hetet vártak az eredményre, és közben mosolyogtak, ápoltak, bátorítottak. Egyszer el fogjuk engedni ezt az érzést, egyszer talán. Ezt valahogy még nem tudom kinevetni.

33 nap volt az eddigi leghosszabb köröm a kórházban. Ha megszököm húsz perc séta és otthon vagyok. Öröm beülni a kocsiba és hazamenni, és nem az ablakból integetni. Két hét után végre hajat mosni vízzel és tusfürdővel, nem száraz samponnal. Azóta is minden nap gyűjtöm az örömeim, mert már ajándéknak tekintem, hogy sztómazsákom lett, és nem az ellenségem. Már nem tabu. Szakasz az életemben, ami rövidesen a következő műtéttel új kezdetet vesz a normalitásban. Megint kórház. Nekem fog fájni. Nekem kell elhinni, hogy holnap már jobb lesz. Túl vagyok az előkészítő vizsgálatokon, eddig minden rendben, de most megfáztam.

Hálás vagyok R. Katinak, mert ő volt a kapcsolat az ex MÁV kórház gasztroenterológiájára. Nélküle nem másnapra van időpontom, hanem sokkal későbbre, és ő nyitotta ki a megfelelő ajtót. A pszichiáter kollégáimnak is köszönöm, mert beszélgetéseink nélkül, hiába vagyok gyakorlott segítő, a saját labirintusomban néha elvesztettem az irányt. Sokan dolgoztak rajtam a kórház különböző egységeiben, akik nélkül szintén nem lennék itt. Többen is főszereplők, tiszteletem és köszönetem az övék.

Ha a műtét egy születésnap, a zárójelentés átvétele egy új év kezdete. Ros Hasana. Egyébként idén a muzulmán új év (arabul: رأس السنة الهجرية Ra's al-al-Sanāh Hijrīyah) -1440.  Muharram hónap első napja egybeesik a zsidó újévvel 5779. Tisri hónap 1. napjával.

A zsidó naptár szerint négy új évünk is van az éven belül, nekem lett még egy születésnapom, és még egy új évem. Talán jövőre egy óriási swarmával fogom ünnepelni, és a saját érlelésű amba szószomba fojtom. Most még jó idő van. Talán még a kovászos uborka is elkészülne, esetleg az amba is. Mást sem kéne csinálni, mint tologatni az ötliteres üveget, hogy mindig érje a tűző nap.

Shana Tova Umetuka! Gmar Hatima Tova! :)