Bárhova megyek a puttonyom is jön velem. Valaki, vagy valakik sűrűn keresnek egy ideje magántelefonszámról. Általában peches az ilyen hívó. Ha van megkezdett hívásom, abban maradok. Ha tárgyalok, ha szemlén, ha kihallgatáson vagyok. Ha tanítok. Ha tanulok. Akkor nem is tudom felvenni. A színházban és a klozetton sem.

Milyen egy Doktor Genya vagyok? Elismerem. Az, aki zsinórban ötször is hív, de alkalmatlan időben, az hiába hív. Biztos nagyon dühös. Azonban, aki önszántából titkolja végtelenül titkos telefonszámát, annak én segítek a GDPR által követelt legszigorúbb adatvédelmet megadni. Nem beszélek vele. Jó ideje már a rendőrség is visszahívható telefonszámokról hívja a védőket. Ugyanis a BRFK főkapitánya ezt adta utasításba. A saját ügyeimben azt tapasztalom, hogy be is tartják ezt a nyomozók. Van néhány régi kliens, akiknek nemet mondtam, de nem szeretik a nemet. Vagy nem értik. Talán egy ilyen találta meg újra a számomat, vagy egy pénzügyi tanácsadó.

Mindenesetre a hétvége, az a munkaszünet. Jobb esetben. Milyen szerencse, hogy önfoglalkoztató is vagyok. Tehát, eldöntöm mikor veszem fel a telefont. Ilyen ez a piacgazdaság. Aki nem akar pénzt keresni, az akkor keres pénzt, amikor viszket neki. Határozott előny, hogy az a sok partner, akivel egyébként dolgom van újra és újra viselik a nevüket, és küldik a telefonszámukat. Így legalább visszahívhatóak. Szeretnék gondolatolvasó lenni, de még nem vagyok. Nagyon gazdag is szeretnék lenni. Meg magas is. Rendes, bechoved, hithű matematikusként tételezzük fel, hogy olyan valaki keres, aki más hívószámról, csak rejtett, magántelefonszámról tud hívni és én meg figyelmen kívül hagyok sok-sok nagyon fontos hívást. Ebben az esetben röstellem a dolgot. De, így sem tudom visszahívni. Sújtson le rám a legrosszabb, ha én vagyok “X” polgártárs védője, akkor küldjön üzenetet a kapcsolattartója útján. Másik ügyében a másik védője útján. Levelet írhat. Találjon egy szabad idősávot zsúfolt napjaimban, hogy felvehessem. Szívesen visszahívnám, de a technológia jelen állásában ez qrvára nem megy. Sajnálom.

Ja és lehetne levelet írni, és telefonálni az engem kirendelő rendőrhatósági közegnek, hogy mentsenek fel a feladataim alól.

Rengeteg pihenőidőt tettem tönkre és lettem öregebb, mert akkor dolgoztam, amikor nem kellett volna. Nyaraláskor, műtét előtt egy nappal, külföldi út alatt. Tanulnom kell még mindig, hogy miként alakítom a fontossági sorrendet.

Mivel szakterületem, és van egyfajta hangolódási készségem az elmebetegekre egymásra találunk az ismeretlen svéd betegekkel egy autóbuszon, az állatkertben. De van már bőven spanyol és olaszországi tapasztalatom. A Nyírőben is átlag kéthetente van szerencsém tolmáccsal együtt dolgozni.

Bari viszont mulattatóan meglepett. Évekkel ezelőtt én is fociztam Triesztben és Foggiában “Sportiva Mente” - mentálisan sérülteknek, pszichiátriai betegeknek szervezett kispályás foci tornákon. Akkor nem kapkodtam a levegőt a túlélésért, amikor az ellenfél összes játékosa le volt szedálva. Úgy mozogtak mintha a víz alatt futnának a labdával. A segítőik a partvonalról drukkoltak. Az ápolók, orvosok, pszichológusok és szociális munkások háta mögött azért ott parkolt a mentőautó is.

A Bariban talált pszichiátria, azonban egy világítás nélküli kiskocsma egy mellékutcában. Egy olyan utcafronti üzlethelyiség lakásban, aminek az ajtaja előtt többnyire egy légy bosszantó függöny lóg. Belül szól a focimeccs. Ha van áram. Egy nonna valamit főz. A foltos kőpadlón gyerekek kísértik a gyámhivatalt. A turisták lesifotókat készítenek.

Itt a félhomályban egy söntéspult látszik. Középen összetolt asztalok hosszában. Nincsenek nők. Nincsenek gyerekek. Marylin Monroe felöltözve mosolyog a fehér falon több példányban. Elférnek együtt a feszülettel. A vendégek egy része ott ül és csoportterápiás ülést tart a többiekkel a feltételezhetően mély depressziójukban. A testtartásból is látszik, törzsvendégek. Könyv csoport az ördög bibliájával. Monológ, és a megosztás befejezésekor még rekedten hozzáteszik: Grazie. Aki meghatódik önmagától: Grazie mille. Akik kicsit jobban vannak, azok a bejárattól jobbra-balra és szemközt ülnek az úttesten háttal a másik oldal parkoló autóinak. Összehajolnak a robogóknál. Aki kint van az kibeszéli a bent ülőket. A bentiek meg a kintieket.

Mindenki kibeszél minket, a gyalogos turistákat. Mit mosolyognak ezek? Azért fizetnek, hogy ide jöjjenek? Adják nekem a pénzt, elmesélem milyen itt, és menjenek haza!

Gondoltam rá, hogy igyunk egyet itt, van nálam kápé. Lajoskám! Amore mio! Adj egy fröcsit!

Ha ez mégis egy nappali foglalkoztató, akkor érdekes szakmai tapasztalat lesz.

De hát nem vettem fel a telefont sem. Akkor most ezekkel az elmebetegekkel tegyek kivételt?

Miért akarok megint vasárnap dolgozni?

Az egy főre jutó saját nem tejfogak száma saccperkábé úgy 20 alatt van. Nem akarom bántani őket, van stílus a megjelenésükben, a színekben, hogy mit mivel vesznek fel. Gumipapucs, tornacipő, tiszta bőrcipő. Az olasz férfiakkal szemben táplált pozitív előítéletek vagy megalapozottak, vagy létrehozzák az igényességet önmagukkal szemben. Ez a szélsőséges helyzet, amibe többször is bepillantottam, ezt itt jobban megmutatja, mint kint a Lungomare korzóján a gazdagok és szépek között. A halpiacon láttam egy velem méret alkeszt, olyan halványkék vékony kordzakója volt, kék farmerrel hordta. Hanyag testtartásban emelte a piros címkés Peronit egy fém halas pultnál támaszkodva. Szeretnék én is egy ilyen kék zakót. Amúgy itt van a sörgyár is a városban. A képet a vízálló fekete makkoscipő rontotta. Sosem fog lebomlani.

Viccet félretéve az önsegítő csoportoknak tényleg van helye a pszichiátriai betegek ellátásában. A közösség ereje valódi segítséget jelent. A városban természetesen van klinika is.

Azért a szakmai tapasztalatszerzés így is megvolt. Kiváló szálláshelyünkön a Host, akinek ilyen szemérmetlenül sokat fizetünk az mégsem egyszerűen a vendéglátónk: Hmm, kissé nárcisztikus. A nappali falát festett önarcképének textil fotó változata díszíti Jim Morrison album fotó stílusban. Szerencsére kényszeresen tisztaságmániás. Olyannyira, hogy a fogászati rendelőkben használt fertőtlenítőszereket használ. A bérelt kégli is eredetileg rendelő volt. Aludtál már fogorvosi székben? Nagyot szellőztettünk.

Szóval, a puttonyt mindenki magával viszi, bárhova is megy. Én akkor is viszem, ha nem akarom. A valóság így is úgy is csenget, szembejön a kliens. Az a jó, ha közben pihenek is egy kicsit.

Szóval, kérem maradjon a készüléke mellett.! A hívása Önnek, saját magának nagyon fontos. Ha eléggé szereti saját magát, akkor nem hívogat olyan telefonszámot, amit más nem vesz fel ennyiszer. Vagy elgondolkodik. Miért nem veszi fel a Gádor a telefont? Feltéve, hogy tudja azt, ki vagyok. Illetve ezt nem tudja, én sem tudom pontosan, de a nevemet ismerheti. Az is merengésre adhat okot, vajon miért nem hívom vissza? Talán tudom, hogy ki keres ismeretlenül? Ez talán Harry Potternek sem menne.

Minden munkának a lényege, hogy a munka tárgyát, és a velem kapcsolatba kerülő emberekben megtálaljam azt, amit kedvelek. Akár még szeretek is.

Munkaügyben munkaidőben hívása nekem is fontos. A csekély fontosságú hívásokat is fel szoktam venni. Ugyanis mindig tanulok elköszönni, lezárni egy beszélgetést. Végső esetben pedig egy telefonhívás is megszakítható. Az ügyvédúr magának ez csak öt perc is egy 24 órás napnak az 5/1440-ed része. Mégis mennyi lenne, ha privátban meghatalmaznám?

Mindez kevés lenne, hogy helyet kérjek az olasz kocsma, a Psichiatria önkritikus világában?

Még el sem meséltem, hogy milyen volt a tegnapom.

Csörgött a telefonom kora reggel.

Már itthon Pesten.

A magántelefonszám…

Fotózta: Ági :)