Csirkét szüretelek a diófán

2022.jún.20.
Írta: Doktor Gádor Szólj hozzá!

Kigurul a számból, ha nem harapok rá.

Vajon ez már a boldogság? Létrával, kampóval, vödörrel és Szarjankóval indultam cseresznyézni az enyhülő melegben. Szarjankó civilben természetesen Basa, a kölyökkutya. Kicsit bátortalanul követett. 50 méter után felzárkózott és azonnal rágni kezdte az ujjaimat. Mire elértük a cseresznyefákat csuklóig harapdált és csatlakoztak hozzá a szúnyogok is.

Kínálom. Bekap egy szem cseresznyét a tenyeremről. Vagy lenyalja inkább. Nem érti mire jó a cseresznye. Kigurul a szájából. Ha legalább májkrém nőne a fán, már katonásan ülne és várná az adagját. Talán egyszer felfedezi hogyan harapjon rá. Gyümölcsfa van bőven és előtte az élet.

A homlokom gyöngyözik. A létra stabil. A kampót az ág villájába akasztottam. A vödör fülét a kampóra. Nyelem és köpködöm a magokat. Nem sercintek, a gyümölcslé értékes nedű. Szárával szedem. Két módszert is követek. Mindkettő a mutatóujjam és a hüvelykem precíz együttműködésére épül. Ez az iskola érettség egyik eleme. A megfelelő szem-kéz koordináció. Csukott szemmel max ribizlit szedek, és emlékezetből azt, ami a fejem fölött kicsit mögöttem van. Finoman a szárát tövénél megcsavarom. Lepattan az ágról. A másik lehetőség, hogy a körmömmel szakítom le. Gyűlik a vödörben is. Kicsi kutya rámunt, elszaladt. Még jó, hogy a létrát nem vitte magával a szájában. Folytatom a betakarítást. Hunyorgok a szembefénytől. Zenél a csöndben a kert körülöttem. Közel és távol senki sem flexel. Madárkák, lombsusogás, bogarak zümmögő kórusa. Halmozom a szemeket. Nincs másik világ csak ez. Az a fontos, hogy ne essek le. Álljon jól a létra. Igazából az a fontos, hogy tudjak akkorát nyújtózkodni, hogy még azt a hármat is elérjem. Ne kapjam be a hibásat. Fent a fán, egy létrán balettozva az létezik, hogy csak ott azt a pár szemet még pipiskedve elérjem. Letépjem. A markomban maradjon. Találjon be a többi közé. Kis piros gyümölcsök töltik ki a látóteremet és semmi más nem létezik, csak a cseresznyeszüret. Most gyümölcsöt szedni olyan, mint lebegni a Balatonban. A fejem kint van a vízből. Az orrom is. A kacsák és sirályok is természetesnek vesznek. Közel jönnek, elrepülnek mellettem. A Badacsony betölti a látóteret. Lehunyom a szemem és látom magam előtt. Bármikor.

A létrán persze hülye, aki lebegni akar, mint egy betépett szobafestő. Nagy nyekkenés lenne ebből a földön. Nem megyek le alfába, de kikapcsol. Zsákolom a perceket. Számolom a sötétebb piros szeplőket egyik másik cseresznyén. Ezekből rengeteg elférne egyszerre is a számban.

Ha nem akarok majd a földön járni, felmászhatok a létra tetejére fejben is. Ki fog kapcsolni és zöld leveleket, ágakat és a piros szemeket fogom látni. Jobb lesz a valóságnál. Csók a környezet mellőzhetetlenségének, és a csúf világnak.

Piros cseresznyék gömbölyödnek a szemem elé. Bármikor.

A történelmi hűtlenség elleni szabadságharc apró csatájában előre bocsátom, a képhez képest bő két héttel érettebb vagyok. Már a meggy sem savanyú a fán. Ülök a fotelben. Becsukom a szemem. Látom a cseresznyéket.

Különleges kat… háborús veszélyhelyzet kb. 9. órája 26. perce

Huszonegy perce már háborús veszélyhelyzet van. Még leírhatom vajon mekkora kísértés volt, és mégis elengedték a majom himlő fertőzésétől a rettegést. A háború az tuti indok. Igaz a szomszédok szenvednek.

22 perccel múlt éjfél talán még leírhatom büntetlenül, hogy aggódom a pedagógusok jogaiért.

25 perccel múlt éjfél és rájöttem, hogy voltaképpen örülök, hogy nem egy konkrét onkológus kezében van az egészségügy. Nem szerettem, de korábban tiszteltem a belügyminisztert. Bár ezen csak ritkán gondolkodtam el.

29 perccel múlt éjfél lehet, hogy nem is szükséges megújítani a lejárt személyi igazolványom? Na mindegy már voltam fodrásznál is.

32 perccel múlt éjfél és hirtelen nem is értem minek vannak parlamenti választások. Azért még levizsgáztatom az elsősöket. Hétfőn még írtam egy tesztet. Bár nem egy varázslat módosítani a következő vizsganapra.

36 perccel múlt éjfél és még azt olvasom, hogy a kormány még kéri és nem előírja az együttműködésem a veszélyhelyzettel kapcsolatos rendkívüli intézkedések végrehajtásában.

40 perccel múlt éjfél eleredt az eső és még csak a 183. Kormányrendeletnél és az 1260. Kormányhatározatnál tartunk idén.

42 perccel múlt éjfél és reggel menni kell dolgozni.

43 perccel múlt éjfél és még mindig nem tartom reálisnak a korábban hívószóként is használt Covid diktatúra kifejezést. A diktatúráért nem a vírus a felelős.

47 perccel múlt éjfél és eszembe jutott a vicc, hogy Kohn megkérdezi a párttaggyűlésen, hogy hova tűnt a tej, a kenyér és a cukor. A következő párttaggyűlésen Grün megkérdezi, hogy hová tűnt Kohn?

52 perccel múlt éjfél, mit is kérdezne ma Kohn?

Emberbarát, de nem egérbarát a jövő szállodája

A szállodai macskák a vendéglátóipar krémje. Ők nem holmi halcsontvázat lopkodó kukabúvárok. Kerülik a sok száz szobás túltakarított hotelláncokat. Csupa padlószőnyeg, központi légkondi. A macskának, embernek egyformán befogadható léptéket keresik. Ők a pihenés élményének, az adakozás örömének termelői. Animal animátorok, akik szabadidős elfoglaltságot nyújtanak a kicsiknek és nagyoknak. 

Az aranykulcsos macskák jobban ismerik a szálloda folyosóit és szobáit, mint a dolgozók. Számukra mást jelent a benapozott oldal, az ablakpárkány. Elutasítják a keskeny lapradiátornak még a felvetését is. Vág, kényelmetlen, becsípi a figyelmetlen kandúr golyóit. A hagyományos kistányér szélesség már kényelmes fekhely. A szállodában nemcsak alszol, vagy szobára jön a masszőz, hanem társasági életet élsz. Idegen emberek érkeznek a világ négy tájáról. A szállodai macska önmagát adja. Szőrös doromboló bájait. Kinek nyávog, ül az ölébe. Dagaszt-e rajtad a mancsaival vagy körbe táncolja a lábadat finoman meg - meg érintve. Simogat, nem súrlódik.

Ketten voltak. Csak akkor jártak párban, ha a meló ezt igényelte.

A selymes fekete, az Igazgató. A kövér vörös, az ő neve Pista. Emberbarát szállodát vezetnek, tágas szobákkal, csempézett mosdóval, zuhanykabinnal, és alomtálca helyett porcelán vécé kagylót biztosítanak lehajtható deszkával és pörgethető WC papír gurigával. Olyan tisztaság van itt - nyávogják, hogy inni lehet a fajanszból is. Nem kell ide pohár.

Nyelvzsenik. Zongoráznak minden betérő vendégen. Magyar nagymamákon az unokáikkal. Középosztálybeli orosz vagy ukrán turistákon, akik Hévíz mellett rákaptak Bükfürdőre. Bajuszvégre kennek bárkit. 

Jobban ismerik a szoba beosztást, mint a copfos recepciós, aki igazából egy álruhás informatikus. Kifinomult szaglásuk és éles szemük tévedhetetlenül vezeti őket áldozataik ajtajához. Nem, nem ölnek meg senkit sem. Pár szippantás a lépcsőházban és már vendéglőt is választanak. Jó hely ez a fürdőre épült falu. Tele van jó konyhával és finom falatokkal. Kacsát vagy steaket? Pisztráng legyen vagy lazac? A tehetség érzi a rostélyos illatát. Hallja a lyoni hagymakarikák roppanó hangját. Már megvan a fogás, minimum egy szelet hagymás rostélyos. Klopfolt pácolt omlós hússzelet. Súrlódó sült panír, gyerektenyérnyi szabálytalan formák. Felszabadul a frissen szelt citrom karika éléből az illóolaj – Fish and Chips.

A vendégek az egész napos wellness után sosem bírnak a finom falatokkal végezni. Nassolnak egész nap. Elcsomagoltatják. Hazaviszik a szállodai szobájukba. Lehet, hogy Pistáék digitálisan éretlenek, mert nem rendelnek semmit sem a neten, de nincsenek rászorulva. Pista és az Igazgató az analóg való világban megy az orra után és választ egy ajtót. Cukin leülnek. Semmi nyávogás, az csak akkor kell, ha a nyitott ajtóban állnának. Mancs kinyújt, a karmok kipattannak. Úgy kaparják az ajtót, mintha kopognának. Nagyi kicsoszog, ajtót nyit. Nézi a folyosót és senki ember fiát nem látja. Becsukja az ajtót és mi fogadja őt a szobájában? Egy édes kiscica az ágy tetején nyújtózkodik, hempereg. A következő pár percben nagyi és unoka esélyt kap, hogy babusgassa, dédelgesse Pistát vagy az Igazgatót. Dorombolnak. Akarják őt akár hazavinni és szolgálni? Mielőtt rúzsfoltos lenne a bundájuk a sok csókolgatástól a padlóra szökkennek és leülnek hűtőszekrény üvegezett ajtaja elé. Nyaktekerészeti könnycseppentés a váll felett féloldalt. Egy majdnem éhen veszejtett macska szempilla rebegtetése mellett nyávogni kezdenek irányba állva a csomagolt éttermi motyó felé. Halkan vágyakozva kezd, majd hirtelen erősödve - subito forte zenél a tálalásig. Zongorázni sem olyan nehéz. A megfelelő billentyűt kell lenyomni a megfelelő után.

Naná, hogy mindig mindent megkapnak. Sosem hibáznak. Nem a pénzre hajtanak, nincs is zseb a bundájukon. A tegnapi maradékot nem fogadja el egyikük sem. Hűtőszaga van, és egy macskának mégiscsak van önbecsülése. Kísértés, hogy néha a küszöbre hányni, de ez mégiscsak az ő szállodájuk. Álljon távol a bosszúvágy, és nem tartanak haragot. Hányjon a vendég ágyába otthon a saját macskájuk. Ha ezek az érzések elöntik Pistát és az Igazgatót, hiszen egy macska is tévedhet, nem fognak hosszan lapos hassal aludni. Reggelire ők is kapnak meleg remegő lágy rántottát, pirult virsli karikával. Egy csésze tejet, kávé nélkül. Csak kérni kell szépen a séftől.

Állítom, velük teljes a hosszú hétvége élménye. Szoba is volt bőven. Ez a hotel is arra épült, hogy jönnek az orosz és az ukrán vendégek. Mindenki a volt Szovjetúnióból. A földszinten az egyik világóra a moszkvai pontos időt mutatja. A parkolóban ukrán Mercedes. Eredetileg törzsvendégek, most anyukák és gyerekeik, akik itt találtak menedéket. Befogadták őket. A kései reggeli végén kérdezi tőlünk az ex idegenvezető tulaj zavar-e minket, ha bejönnek az étterembe az ukrán gyerekek. Kezdődik nekik az online iskola. A macskák is jönnek velük. Élménypedagógusok. Leiskoláznak mindenkit, mindegy ki milyen nyelvet beszél. 

Tanulhatunk tőlük, az Igazgatótól és Pistától, ahogy emberbarát szállodát vezetnek. Államelnöknek, miniszterelnöknek is el tudnám képzelni őket. Most különösen ráférne a világra, hogy emberbarát kormányzása legyen.

Akasszak lámpást a t@k@mre, hogy éjjel is dolgozhassak? - Igen.

Boldog óra. Éjszakai telefonhívás. Sok éve az egyik nyomozó elmentette a számomat és a nevemet. Feltételezem elégedett volt anno, és mást nem értek el, meg biztos volt, aki nemet mondott. Kirendelés, de nem sorsolás. Most én vagyok a helyettesítő ügyvéd. A csibész csibész. Ma fogták meg. A kihallgatás flottul megy. A csibész otthon fog ma már elaludni. Kulturált felújított infrastruktúra. Látom az adómat. Az ujjlenyomat vétel azért még hagyományos. Mindenki fáradt, de udvarias. A budai hegy gyönyörű éjjel. Harapni lehet a jó levegőt. A biztonsági beléptetésnél leadott telefonomat kiveszem a fiókból. Szólok, innen hívok taxit és itt is várnám meg. Semmi probléma. Nyugodt kollegiális válasz. Mindannyian éjjel dolgozunk tulajdonképpen.

Idefelé applikációval hívtam otthon a taxit. Öt perc alatt megjött, az utat is normál idő alatt megtettük. A számlát e-mailben megkaptam.

Ugyanez az éjszakában már nem ment. Az applikáció nem működött.

Ok. Hívom a számot. Viszonylag hamar felveszi az operátor, felveszi a rendelést. Átkapcsol az automatára, az megmondja, hogy hány perc múlva jön a kocsi.

A főváros összes taxija közül, ami ebben a brutális méretűre nőtt megacégben van, amelyik felzabálta a kisebb taxi társaságokat egy sincs a közelben, hogy engem a zsíros szőrös fuvart hazavigyen. Ismételjem meg a hívásomat! Ha nem is pontos az idézet, de azt kérték lényegében tőlem, a szorgosan ismételt állapot jelentések után, hogy hívogassam addig őket, amíg nem talál a rendszer taxit. Fent vagyok a búsban közelebb a Normafa réteseshez, mint Újlipótfalvához. Nem sétálok hazáig. Dünnyögök magamban melyik céget nem olvasztotta be a Főtaxi?

Kipróbálom a hatszor hatot. Itt is hamar felveszik. A diszpécser rögtön Gádor úrnak hív. Tetszik. Valamikor már fizettem az adataimmal is. Felveszi a rendelést, és ő is átad egy géphangnak, mondja meg a robot a nagy hírt, mikor érkezik a sofőr. Remélhetőleg autóval jön. A várható idő húsz perc. Ebben a pillanatban nem vagyok úrinő.

Udvariasan szólok a pult mögötti fegyvereseknek, hogy még maradok húsz percet, míg megjön a taxi. Nyugtázzák. Senki sem böfög vagy fingik hangosan ha a munkahelyén, de az intim szférája közelében egy idegen van. Útban vagyok, de én vagyok a munka és fegyelmezettek.

Az agyam eldurran, most emeltek brutál nagyot a taxi árán, és nincs autó Budán? GPS alapú a rendszer, és nem kell a fuvar? Kilenc ropit elégettem ma éjjel a taxiban, az nem vacak menet.

“Ügyvéd úr megjött a taxija.” - szól kedvesen az egyik rendőr, mert látja a monitoron. Megköszönöm, elköszönünk.

12 perc alatt érkezett meg húsz helyett. A sofőr csodálkozik, hogy a számítógép miért becsült húsz percet. Örülök, hogy gurulok haza, csak fel vagyok spannolva. Pedig nem nálam volt a cucc.

Még most sem alszom, de legalább itthon meresztem a szemeimet.

 

Utazás a koronánk körül

A COVID-ról akkor tudsz kedélyesen viccelődve írni, ha túléled. Ha e sorokat olvasod, az azt jelenti, hogy nem változtak meg a fizika törvényei. A síron túlról írás olvasás művészete még nem az enyém és nem a tiéd. Még pozitív gyors és PCR tesztekkel sújtva kezdtem terápiás pötyögésemet az első igazolható koronás másképpen, maradj otthon a francba napomon.
Édes kicsi naplóm összefolynak a napok. Majdnem minden nap írtam pár sort. Vacakabb napokon vacakabb szemelvények rétegződnek, vagy nincs egy sor sem:        
Betegnek lenni szívás. Koronásnak lenni überszívás. Én nem vagyok jó beteg.
Szó se róla, csökkentettem a munkaóráim számát. Levelezek telefonhívás helyett mégis a mai nap is kísértetiesen hasonlít egy Home Office munkanapra.

Fáj a fejem, a torkom, be van durranva a torkom és a közérzetem sem jó.
Még kapok levegőt is. 25 hónapig megúsztuk mind a ketten, hogy ledaráljon a vírus. Oltás, óvatosság és figyelem. Nem vagyok mintapolgár, csak parázom attól, hogy betegen kerüljek kórházba. A pszichiátrián dolgozni, az más. Pár hónap kivételével az eltelt két évben internetes távmeghallgatáson, kamerán keresztül pillantok a Nyírő életébe. Azt hiszem ezért is kaptam rá én is, hogy az oltóponton rendszeresen dolgozzam. Hiányzott a kórházi környezet.       
Ágival az első 2020-as hírek óta beszélgetünk arról mit és hogyan csinálunk, ha valamelyikünk elkapja. Ági péntek reggel, az első Széder este előtt kezdte a sort a pozitív gyorsteszttel. Én negatív eredményt kaptam, pedig két hete krahácsoltam. Megismételtük. Ugyanaz. Másnap reggel PCR teszt. Az eredmény változatlan. Én is otthon maradtam. Ez így természetes. Az ásó kapa nagyharang ellentmondásos tartalom kappedliben, de a sorsközösség, az összetartozás vállalása a lényeg. Nem a kútba ugrottunk versenyt. Eddig is egymás mellett aludtunk. Kicsi a lakás. Idő kérdése volt, hogy a logika győzzön. Harmadnapra beszálltam. Két piros csík a “C” és a “T” vonalában. A PCR másnap nyugtázta. Az EESZT már a gyógyultsági igazolványomat is rátöltötte a telefonomra május 4. kezdő nappal. Az erő legyen velünk! Osztani akarom az optimizmusukat, de azért el-el kap a szorongás engem is. A járványt, a védekezést a háború és a fásultság nyírta ki. Az újabb kétharmad is stabil. Egyedül a vírus nem olvas újságot. Ez azért megijeszt.
Lehet, hogy nyolc-kilenc nap után már lesz negatív tesztem. Vagy hamarabb. Utána már csak a poszt-COVID szövődmények miatt aggódhatok. Ezen a fronton.  
Édes kicsi naplóm, eszem a zúzádat. Mai napon kapott jótanács, tényleg pihenni kell, mert ez a kulcs a szövődmények elkerüléséhez. Az íz érzékelésem némileg összeborzolódott, felerősödött a keserű íz. Durvább az algopiryn, a kóla, más még a kávé íze is.          
Ági levest főzött. Megfuttatta a hagymát az olajon. Aprította a deszkán a répát és karalábét. Úgy leégett mellette a hagyma, hogy füst ülte meg a konyhát. Én akkor még éreztem a büdöset. Ő már nem. A koksz ment a kukába, és két napig ettük a sűrű zöldséglevest. Finom volt.
Édes kicsi naplóm. Ági már negatív, én még pozitív vagyok. Eleve három nap késésben vagyok. Vacillálok mit vállaljak be. A hétfővel a Home Office teljes munkanappal visszatért. Érzem is, elfáradtam, lepukkantam. Hello tabletta éjszakára. Iszom, mint a tehén. Vizet. Teát. Gyümölcslevet. Sokat.
Lemaradok, mert bezárkóztam. Viszont ez is megint új tapasztalás, hogy próbálok szünetet tartani. A náthás tüneteim megint változtak, kicsit mintha az arcüreggyulladás irányt venné. Se láz, se hőemelkedés de verejtékezem. Hőhullámok vagy csak meleg van? 
Új szorongások. Még rajtuk van az árcédula. Az elején nem izgatott, hogy meddig tart. Már zavar. Mi az ára a könnyebbik útnak? Hogy eddig megúsztam?

Bolygó körüli pályára állnak a tünetek és a szövődmények? Amikor közel érnek hozzám valami újra és újra megéget? Ki kéne feküdni, de eddig is rossz alvó voltam. Tudatosan megpróbáltam átlagember lenni. A lezárások idején a fizető és a civil munkáimba vetettem magam. Most végre elkezdtem sorozatokat nézni. A kenyérsütés még messze van, leválogattam és felaprítottam kb. tíz év banki levelezését. A mutató ujjamra vízhólyagot tört az olló.
Éjfél után kikapcsoltam a tévét is. Pedig krimi közben voltam.          
Nézzük. Nézzem. Van betegségbelátásom. Igazolt a teszt. Beveszem a gyógyszereimet. Hidratálok. Mégis olyan ügyetlenül próbálok pihenni, hogy a nap végén elröhögöm magam a vécédeszkán. Woody Allen után szabadon, amit tudni akarsz a pihenésről, de sosem mertél megkérdezni. Mindenkinek csak egy kicsi meló kell. Miért nem tudom a rolót lehúzni, mint a dicsekvő ügyvédek, akik december 3. hetében már nem dolgoznak.
Talán életem depressziós szakaszát kompenzálom. Most még okom is van, hogy ne legyek jól, mert háború van a szomszédban. Elkapott a vírus is, amibe mások belehaltak én sokáig jegyzeteltem a telefonomban, hogy kiket vett el, akiket ismertem. Nem akartam elfelejteni őket. Engem se felejtsenek el.
Édes kicsi naplóm. Szellőztetem a szobát, hajnal egykor, hogy jobban aludjunk.
A fejemet is szellőztetni kellene. Friss ájer, friss gondolatok. Elcsöndesedni vágyom a ropogós paplan alatt. Becsukom az ablakot. Irány az ágy. Smá…      
Az omikron variánsnak is van lecsengése, mint egy pohár fehér bornak. Lenyeltem a vírust. 25 hónap után mondhatom, hogy kései szüretelésű félédes. Az őszi napfény és a gyümölcsös jegyek sehol sincsenek. Az orromban nem érzem a nedves avar illatát, mert eldugult. Az ital finomsága a keserűbe csúszik. A járványnak is van lecsengése. Ági végre negatívat tesztelt. Én még aktív fertőzött vagyok. Pozitív lett az USA alelnöke is. Mi három Pfizer, ő 4 Moderna után. Néha elkap a hiábavalóság érzése, ez a korona mindenkit utolér.         
Becsókolhatsz kicsi naplóm. Eleve fáradtabban ébredtem, mint ahogy lefeküdtem. Ma is pozitív lett a tesztem, pedig negatívat vártam. Megdőlt a háromnapos elméletem. 3 nappal Ági után lettem pozitív, hát a gyógyulás nincs teljes szinkronban. Ma nyafogós napom van.
Ma kicsit sok volt a melóból. A lakást is majdnem elhagytam, de kibírtam. Még egy nap kipipálva. Alszom, és reggel jön a gyorsteszt. 
Az orros tesztet valahogy laborosabbnak tartom teljesen tudománytalan alapokon. Kifújom az orrom. Bekészítem az ölembe a következő zsebkendőt. Hüvelykem körmét a mintavételi pálca mélységjelző árkába vájom. Jobb kézzel szaglószervem csillószőrökkel borított nyílásába ütközésig toltam. Megtekerem többször a sikeres törlés céljából.   
Jöhet az alkémia. Nem sikerült. Arany helyett végre negatív tesztet állítottam elő.    
Pedig micsoda motorja lennék a gazdaságnak! Látom a szalagcímeket! Aranyat ér a taknya! Bányászengedélyt kapott a kitermelésre a saját orrában! Tömegek túrják a nózijukat az aranyrög reményében? Miben más az ő orra, mint bárkié? 24 karátos hefti! Az MNB a pincéjébe költöztetné az aranycseppeket tüsszögő embert! A miniszter a TEK-et is bevetné, hogy a következő hullámban biztosítsa az aranyozott orrfolyást. Megadóztatják a náthát, a kiskorúak után a szülők fizetnek ha lóg az orruk. Nem mészkő az a cseppkő! Bányászati engedély köteles lett az orrszívó porszívó.     
Állítom, az én orrom váladéka aranyat ér. Végre negatív a tesztem, akármennyi tünetet is fogok érzékelni magamon a következő hetekben. Három oltás, legalább egy igazolt megbetegedés, egy védettségi igazolvány után már a digitális gyógyultsági igazolványom is hatályba lépett. A kormány ugyanis az interneten keresztül is gyógyít. Az applikáció már előre tudta. Május 4. napjától a gyógyult kategóriát erősítem. Kiszámolta a PCR és a saját statisztikája alapján. Izgultam is. Bele ne haljak. Hogyan magyaráznám meg, hogy a kormány tévedett a gyógyulásom ügyében. Most már látszik is miniszter úr, betartottam a tízparancsolatot. Pészachra lettünk koronásak. Minden felborult, a közös vacsorák, a családi programok, az eltervezett maceszes menüsorok. Az elkerülés ünnepe megismétlődött. Ezért kell úgy mesélni évről évre a kivonulásról a rabszolgaság földjéről, mintha mi is ott lettünk volna, amikor elkerült a halál. A makacs, ragaszkodó panaszok mellett is ez a lényeg. Elkerül vagy sem. Ez eddig bő két hét volt az életünkből. Vár ránk, hogy megöregedjünk.

Péntek délután van. A fertőzéshez képest ez a harmadik. Jó Szombatot Mindenkinek!

Hozzászoktam

Hozzászoktam, hogy 2001. óta, április 16. a Holokauszt magyarországi áldozatainak az emléknapja. 1944-ben ezen a napon kezdődött meg és zajlott le hetek alatt a gettósítás észak-kelet Magyarországon és Kárpátalján. Azonban a nagy ünnepek torlódásai elterelik a megemlékezéseket is. Nagypénteken este beköszönt a Pészach is. Állami munkaszüneti nap. Hosszú hétvége bevásárlási bonyodalmakkal. Kicsit olyan ez, mint amikor egy böjtnap szombatra esne, de közben nem eshet. Ez a gyásznap nem a Jom haShoa, de állami emléknap, az analógia szerintem követhető. Idén így jött ki a naptárban a lépés. Nem sabeszkor, nem Pészach első napján, hanem korábban szerdán került megszervezésre az emléknap a Páva utcában. Helyi rasekolként régóta veszek részt ezeken az eseményéken. Sok beszédet meghallgattam. Az egyik legjobbat idén a BDG, a Berzsenyi történelem tanárnőjétől.

Nem emlékezhetünk úgy, hogy közben becsukjunk a szemünket és nem látjuk a jelent, a háborút, a szenvedést Ukrajnában. Nem ugyanaz a kettő, de sem a szánkat, sem a szemünket, sem a fülünket nem csukhatjuk be. Ugyanakkor örülünk, hogy élünk, mert a túlélők leszármazottai vagyunk. Kardos Péter főrabbi és Fekete László főkántor vezettek végig minket az emlékezés liturgiai részén. Mondtak él mólé rachamimot, és kaddist.

Kegyes volt az időjárás is, és örültem, hogy találkoztunk mert így négyesben nem voltunk még a Pávában. Dobtunk hát egy szelfit, mert élünk. Majd szombat este, móce sabesz még elgondolkodom. Baráti körben nemcsak a Haggadából mesélünk, a kivonulásról, hanem arról is, ami elkezdődött április 16. napján Beregszászon és nem állt meg Budapesten sem. Ezek a történetek, a családjaink története. Köztünk van akár minden héten. Ezekkel a vegyes érzelmekkel osztom meg ezt a selfiet, mert Pészach, mert Szombat lesz, és mert a felejtést sem keresem. Együtt élek vele.

 

Ez egy érdekes betűtípus. Az a neve: Bahnschrift. Régies vasúti feliratok betűtípusa. Németről lefordítva ezt jelenti, vasúti felirat.

Tudtad, hogy billenőkapcsolóval szerelik a míszpicsákat?

Puffogni akartam, hogy elérjem az üzemi hőmérsékletemet és működőképes önmagam rabszolgája legyek. De. De rájöttem, hogy Ági kocsival hozott a villamos megállóig. Idáig ültem. Most nem ülök a dugóban. Nem vagyok késésben mert már hét előtt fel tudtam kelni. Láttam kutya kölyköt. Mosolygó embereket. Fiatal míszpicsákat, akiken van villany kapcsoló ha a főnököt, vagy alfahímet látnak. Rájöttem, ha sz@r a reggel talán én is ilyen undok pofát vágok. Csak az én mellbedobásom nem tereli el a figyelmet. Még most sem vagyok késésben. Dolgoznom kell, ezért ma lemaradok az egyetemi órákról. Ez okoz lelkifurdalást, később hiányérzetet, mardosó bűntudatot, otthoni önálló tanulást. Azonban szeretek ügyvédként is pörögni. Ma ez lesz. Süt a nap és nem fagy le a fülem. Megérkeztem. A Gyorskocsiba. Én biztos ki is fogok jönni.

Nézz ki a fejedből! Süt a nap!

Fejest ugrottunk Skandináviába

Fejest ugrottunk Skandináviába. Gatya meg teli medence nélkül persze. A rokonok új helyre költöztek. Már két csodás gyerekük van. A reptér már Malmö, nem Göteborg. Lakni pedig az egyik szomszéd kisvárosba költöztek. Tanácsunk felnőtt kupakjaiként arra a következtetésre jutottunk, a város bár csak útba esik, de megnézzük. Jani pedig egyetem után összeszed minket.

A kettő között pedig kreatívak leszünk.

A gépen az első furcsaság az volt, hogy a maszk viselése fakultatív lett. Mi csak azért is Ffp2-ben toltuk. Több kedves és irritáló magyar vendégmunkással meg pár nagymamával utaztunk. Előttem ketten is ültek. Klassz vízlepergetős fekete baseball sapkát, hasonló kapucnis téli kabátot viseltek, mint az enyém. Hármunknak együtt talán van hetven foga is. Bár nekem csak néhány hiányzik, a kabátom is felső polcra tettem. Ők végigtolták teljes menetfelszerelésben befülledve maszk nélkül.

Az egyik lány csapat édes volt és harsány. Mindenkinek egyforma lufira voltak fújva az ajkai botoxszal. Huszonévesen pedig az eredeti ajkaik is csókra érettek. Azt hiszem fóliás banánt gyomlálnak. Az egész évben terem.

A reptér kijáratánál hamar megtaláltuk a shuttle busz (Flygbuss) jegyautomatáját. Nagy rutinnal a svéd menüt angolra állítottuk és paypass megvettük a jegyünket. Majdnem olyan egyszerű, mintha egy külföldi akarna nálunk a BKK automatából cetlit nyerni. A shuttle egy reptér-belváros járat, ami nem olyan, mint a 100E. A sofőr hatvanas úr, frissen nyírt haj, ápolt bajusz, keretes szemüveg. Öltönynadrág, ing, cégesnek látszó szivárvány nyakkendő, tíz ujján kb. Nyolc gyűrű. Komoly kövek, pecsét, karika. A segge alatt pedig egy kényelmes, csomagokat a fedélzeten, polcokon is szállító távolsági busz. A buszon free wi-fi. A cég pedig nem változtat jelszót, sem a hálózat nevét. Hiába ültem először ebben a városban, ezen a buszon. A telefonom felismerte és gond nélkül csatlakozott.

Nagy táskával jöttünk. Az volt az elképzelés bejövünk a központi vasútállomásig, betesszük a cuccokat egy automata poggyászmegőrzőbe és csavargunk. A megőrző egy rongálás és részben robbanásbiztos acél szekrény. Az uszodai szekrényekkel szemben nem magasak a fakkok, hanem mélyek. Lefordítottuk a használati útmutatót. Bepakoltunk. Elénk vágott két kiscsaj az érintő képernyőnél. Nem baj, meglessük hogyan csinálják, legalább nem rontjuk el. Pöpec, észre sem vették a nagy tülekedésben, hogy betanítottak minket. Ági pattant a képernyőhöz. Én csuknám a szekrényajtót. Nem megy. Túl nagy. Variáljuk. Átlósan, megemelve, megfordítva ha gyorsan rácsapom az ajtót befér-e? Nem a polikarbonát édesanyját. Kipakolunk. Csodás városnézés lesz a 24 kilós gurulós búvártáskával.

Hohó, én lefotóztam a vasúti terminál térképét. Még van két másik megőrző mondom Áginak, hogy ne konyuljunk le. Elindulunk. Félek tőle, hogy másik is egy sztenderd acél szekrény, vagyis kicsi lesz. Ehhez képest a vágányok és a parkoló között egy helyen WC, zuhanyzó, hagyományos csomagmegőrző 24 órás minimum díjszabással. Huszonéves ügyintéző jó angollal. Igaz ettől még egy ilyen helyen hagyják a krimiben a sorozatgyilkosok az összehajtogatott hullát a bőröndben. Nekünk így is jó volt. Ráadásul olcsóbb, mint az óradíjas automata. A nagy bőrönd 100, a kicsi 50 SEK. Mínusz 10 korona kedvezmény a kettőre együtt. 15 perc mobil telefontöltés 15 SEK. Majd 30/45/60. Míg Magyarországon a vasútállomás alapvetően szakadt környék, addig a svéd példában nyüzsgő bevásárló központ. Butik, újságos, kisbolt. Változatos gyorsbüfék és kávézók. Ilyen környezetben egy poggyászmegőrző is más üzleti tervvel muzsikál. A pályaudvar figuráit nem a sorscsapásaik határozzák meg, hanem a nyüzsgő változatosság.

Mióta kitört a háború

A rossz alvás, a feszültség árt a lelki állapotomnak és a nyelvtudásomnak is. Egyetem után még dolgoztam is orosz nyelven. Az egyik principálisom nyugdíjas csíkos nadrágos ügyvéd volt a belügyből. Fontos dolgokat is tanultam tőle. Például, hogy a naivitásomból veszítsek gyorsabban. Ráment egy teljes nyári munkanapom, kísérgessem, ügyintézzek, és fordítsak egy másik civillé lett csíkos nadrág gazdájának. Az biztos, hogy a volt munkahelyének három betű volt a rövidítése, a barátnője nálam is fiatalabb volt. A lánya meg öregebb. Melós nap volt. Pörögtem. Naivitás volt azt hinnem, hogy a borravalómat az ügyességemért a főnökömtől meg is kapom. Pedig elégedett volt az ügyfél.

Mióta kitört a háború megint használnom kell az oroszt. Mit tegyek. Ukránul sosem tanultam. Teljesen változó mennyire tudom megértetni magam, vagy megérteni a hívót. Minden egyes fogadott hívás vizsga helyzet.

Fogalmam sincs hova tettem a gimnáziumi orosz tankönyveimet. Pedig nem dobtam ki őket. Ahogyan az egyetemi kiadó megsárgult saját jegyzetét, a nyelvvizsgára felkészítő szószedettel.

Az este telefonszám egyeztetés közben mégis át kellett váltanom angolra, mert leblokkoltam. Nem jutott eszembe az, hogy kilenc. Teljesen kiborultam és hisztiztem. Én most nem tudok senkinek sem segíteni. Tíz perc alatt három hívás. Ez sok. Szerintem a frászt hoztam Ágira. Bocs. Sajnálom. Sosem féltem bármilyen idegen nyelven megszólalni. A nyelvtan következetes betartása az írásbeli témazáró problémája. Nem az élőbeszédé. Nem az enyém. Tolsztoj állatmeséin nőttem fel, már harmadikban olvastam. Majd Lafontaine-t, és Ezopuszt is. Furcsa versenytársak a delfin könyvek és Karl May regényei mellett. Ez van. A játszótérre nem értem rá.

Frusztrál a megkopott nyelvtudás. A gyakorlás hiányában olyan, mint egy feslett nadrág.

Hogy a pöcsbe felejtettem el a kilencet oroszul. Éjjel fél kettő van egyre kevesebbet fogok aludni addig amíg a telefon kíméletlenül fel nem ébreszt.

Pörög a szemgolyóm a szemhéjam alatt. Mindjárt gőz csap ki. Számolok. Negyvenkilencig rendben vagyok. Egyszerűen tudom. Ötvennél megakadok. Dühöngés helyett most arra gondolok hogyan mondom meg, hogy mikor születtem. Az évszámból már beugranak a számok a Google fordító nélkül is. Darálom magamban. Tovább ugrom a bevésett szóbeli tételekre. A bemutatkozás. Húsz harminc éve ki nem ejtett mondatok gördülnek a nyelvemen.

Még az egyik életszerűtlen olvasmány is beugrik a tankönyvből. Közmondás lett egymás között: a zene segít kikapcsolódni a mindennapi robotból.

Музыка помогает отключится от ежедневник завод.

Énekelek fejben, hogy elaludjak végre. Hajnali kettő van. Némán zenélek és nem vagyok hamis.

 

 

#Sanyinénik Sanyinéni CM-Hotline

Akit csak lehetett megharapott

Hol volt - hol nem volt három tenyeres talpas szőrös fekete fehér jószág. Tizenkét lábbal. Három csapkodó farkincával. Hat ijedt szemecskével. Hat szipogó nedves orrlyukkal, Mit fülecskével? Hat hatalmas meleg fülecskével. Óriás puha vatta legyezőkkel. Életre kelt játék plüss kutyák. Huszonnégy hetesen gurultak be az életünkbe Bori, Sári, Rozi, Szösze és Trevi Baba mellé. Megszeppenten üres pocakkal rontottak ki az autóból. Utáltak kocsizni. Örültek, hogy megérkeztek. Kirobbantak a szabad levegőbe, az új szagokba. Hol vannak azok a gyöngytyúkok, akiket meg kell menteni? Mekkora ez a tanya? Ki ez a sok kutya, aki morog? Ki ez a sok ember, aki gügyög, ahelyett, hogy ugatna? Na jó, lehet puszilgatni, simogatni. Ölbe venni. Dögönyözhetsz. Na most már elég, reggelizni is lehetne még egyszer!

Így toppantak be az életünkbe Gizi, Lizi, és Sámuel Bukovina messzi hegyei között a felhős sziklák között farkasokat kergető őseikkel, ők a pásztorkutya kölykök. Gizi és Samu testvérek. Lizivel pedig az apukájuk közös. Zebra talányok ők. Fekete alapon fehérek vagy fehér alapon feketék? Talán fajta jelleg, de a bizalmukat nem osztogatják. Általában nem megfordulnak, hanem tolatnak. Szemmel tartják az embert. Sámuel nagy utat járt be a falkában. Minálunk a vizslák diktáltak hosszú éveken át. Ahogyan Alex öregedett, úgy cincálta a bajszát, majd a torkát a bernáthegyink. Később zsémbes Borbála lett a főnök. Leugatta bizony a fiúkat. Kiskutya maradt Trevi és Sámuel is. Egy idő után Trevi csak hátrafelé deltásodott. Sámuel pedig mindenkinél nagyobbra nőtt. Erős döngő mellkassal. Van egy nagy metszett kő Sóskútról a garázs tetején. Legalább harminc kiló. A palatetőt tartja a helyén, hogy ne vigye el a szél. Az a kispárnája. Ha elálmosodik, oda hajtja le a fejét. Onnan belátja a völgyet, a telek határát a magasban a dombtetőn. Belát a teraszra is. Ha nyitva marad a kisajtó, akkor be is jön. Elkergeti a macskákat. Benéz az ablakon. Az ajtón is be tud jönni. Be is jön. A szúnyogháló értelmét kereste, rájött, ha nem áll meg, akkor azon is átgyalogol.

Úgy indul meg, mint a versenylovak a rajtnál. Ahogyan fut hullámzanak az izmai. Bájos vadállat. Nekünk szelíd. Kiskutyából Sámuel. Sámuelből Mackó uraság. Maci lett. Egy kutya formájú panda medve egyenesen a rajzfilmből.

Éjjel vár, hogy elalvás előtt rakjak újra a tűzre. Leguggolok megsimogatom. Elégedetten figyel rám, mint egy minőségellenőr, hogy Gyurka jól végzed a dolgod. A következő pillanatban már teli tüdőből telefonál az egyik távoli szomszéd kutyájával.

Tartottunk egy fiús estét tavaly nyáron. A tanyán belüli útvonalak keresztezik egymást. Őrségben olyan helyre kell ülni, ahonnan minél több irányt belátsz, hallasz. Szagolsz. Mindenki mozog. A rokonok, a levelek, a madarak. Mi. A kövér, és az izmos szobor. A brit palotaőrök méltóságával ültünk szorosan egymás mellett és megvártuk a naplementét.

Falánkak is vagyunk. Bár én megvárom, míg elkészül a füstölt hús. Fogod a szép vastag kacsamellet. Megformázod késsel, hogy még szebb legyen. Sózod. Pácolod. Ugyanaz érvényes a marhanyelvre is. Tudod milyen nagy a nyelv a nyelvtővel együtt? Alkar hosszúságú. Rücskös. Széles. Ijesztő húsdarab, mert nekem is van nyelvem. Egy komoly ládában ázott, mert nem szárazpácra van szüksége mielőtt felfűzöd egy horogra majd a füstre teszed. Más nyelve volt. Mármint nemcsak nem az enyém, egy néhai marháé és egy jónevű zenészé. Szívesség. Pácolás, füstölés, finomság. Maci pedig ellenőrizte a nyitva felejtett ajtót és megállapította, hogy a nyelvében él a nemzet. Persze ő sem bír egyszerre ennyi húst megenni. Sós is volt. Kicsipkézte és csak komoly szidalmak hatására adta Ági szüleinek. Pedig mindig, minden nap kap enni. Mindig van kint száraz táp, főtt étel. Egy rekesz csirkeláb. Egyszerűen, amit megkíván a szemével, azt a szájába is veszi. A kétlábú és négylábú illetéktelen behatolókra is igaz ez. A szájába vette az elcsatangolt tyúkokat, udvarlókat, kóbor macskákat, és rókákat is.  

Megtanultam, hogy még mindig tanulhatok. A stabilitás, hogy a kölyök kutyáink nőnek és várnak ránk nem örök. A nagy bundába beleakad minden. Fenyőtű, tokláz, bogáncs. Ott vannak a dús növényzetben a kullancsok is.

Maci lázas lett, bágyadt. Jött a doktor úr. megvizsgálta. Babézia. Megcsípte a kullancs. Gyógyszeres terápia. Jobban lett egy időre, majd megint rosszabbul. Négy hónap alatt öt különböző állatorvoshoz vittük. Már nem játszott, nem tiltakozott a kocsi ellen. Beszállt a Berlingo csomagterébe hátulról. Az üléseket felhajtottuk. Mászkált, nézelődött, az ölembe bújt. Volt annyira kedves, hogy csak nyáltócsát gyűjtött rajtam. Iszonyúan lifteztek rajta a kilók. Számoltuk mibe kerülne a CT, a képalkotás alapján a műtét, a rehabilitáció. Embernek ilyen gyorsan nem tudunk orvosokat, vizsgálatokat toborozni. A tünetei már Lime kórra is utaltak, és porckorong problémára, olyan ijesztő kifejezésekre is, mint daganat, térfoglalás. Figyeltem a rendelő várójában vajon a többi kutyával szóba áll-e, mint az emberi betegek. A kutyák csak nézték egymást. Meg se szólaltak, nehogy a másik megsejtse, mennyire legyengültek.

Nem normális, hogy egy négyéves kutya így lepukkanjon. Az ötödik orvos, és a tenyésztő is azt látta, hogy nincs visszaút. Sokáig reménykedtünk, de a remény és a nagy barna szemek a tényeket nem változtatták meg.

Maci soványan is negyvenöt kilót nyomott. Nem könnyű megfogni, megemelni.

Már-már kényszeresen kerengett mielőtt lefeküdt. Kereste a helyét, a legkevésbé fájdalmas testtartást. Sokat sírt, aztán a fájdalomcsillapító segített, de az meg bántotta a gyomrát. Doktor úr azt ígérte, ő már többet soha nem altat el kutyát. Öreg már hozzá. Mégis. Megbeszéltük a napját. Mint egy kockázatos műtétnek. Szerda. Előtte csípőtől lefelé lebénult. Két lábán előre billenve közlekedett. Tiszta hideg szerda reggel volt. Sütött a nap. Elzártuk a többieket. Megágyaztunk az udvaron. Két szivacs, pléd. Senki sem találta a helyét négyünk közül. Amikor engem altattak el azt ígértem Áginak, hogy felébredek, de pontosan tudtam, hogy miért kell aláírni a műtéti hozzájárulásokat.

Bárcsak tudnának a kutyák is beszélni. Egy szép napon fognak, mert hiszek Csányi Vilmosnak, és mert nagyon szeretném.

Aki dönt, még ha a helyes döntést is hozza a négylábú családtagja életéről vállalja a következményeket, a nehézségeket is. Ne más temesse el.

Szép helyet találtunk a domboldalon, egy kis tisztáson a füstölő közelében. Ott fut az egy eb szélességű ösvény is, amit szorgos talpak tapostak ki.

Közösen kiástuk. Nagy kutya. Nagy gödör.

Nem könnyű. Mi döntöttünk így. Én is. Életem végéig mégis bűntudatom lesz.

Még a földet simítottam a lapáttal, amikor Gizi Lizi és Trevi megjelent rohanva, felpörögve. Napokig fegyelmezhetetlenek maradtak. Újra szervezték az őrjárataikat, de három kutya az nem négy kutya. Elrettentő az erejük, de mélységében másképp tagolják a tanya védelmét. A házra mindig vigyáznak. Megint megjelent egy róka. Maci fogott rókát is. A saját tyúkjainkat, csak ők rághatják meg alapon. Nem is jöttek többet a vörös vadorzók. Idáig. Most Gizin és Lizin a sor. Magunkat is siratjuk. Én is kevesebb lettem. A világ is jobb hely volt Mackóval. Annyira természetes, hogy valaki van. Addig, amikor rá nem jössz, hogy már nincs.

süti beállítások módosítása