Még sosem voltam ilyen öreg, mint ma. Örökségem része nagymamámnak ez a visszatérő mondata.

A 47-et érem el, ez eggyel és önmagammal osztható. Amúgy oszthatatlan.

Az örök Balaton partján alszom és ébredek. Jó volt a tegnap és jó lesz a mai nap is. Hogyan leltározzak? Milyen volt a negyvenhatodik évem? Vagy milyen az eddig betöltött negyvenhét.

Gyönyörű csecsemő voltam, mint egy gyűrött mosogatórongy nagy szájjal és bármikor sárga szökőkutat nyitottam a világra a pelenkázó asztalon… :)

Változatos évem volt az eltelt utolsó 12 hónapom. Vesztettem el barátságot ki tudja mennyi időre. Szeretett vizsláinkat is örökre, Sárit és Borit. Találtam új emberekre is, akik teljesebbé tették a napokat. Tanultam új dolgokat magamról és a segítő szakmáról is. Viszem magammal a zsákomban. Három éve ilyenkor otthon voltam a fővárosban egy másik zsákkal, ami nélkül nem élhettem volna. Hasamon a zsákom. Zsákomban a mákom. Nincs ez olyan rég. Szurkoltam, hogy megússzam én is, más is a kovidot. A hitközségen kívüli munkámnak hála korán beoltottak. Védettségemet arra is használtam, hogy önkéntesként dolgoztam a Szeretetkórházban, de még egy napot a Nyírőben is lehúztam. El nem múló érzés csinálni valamit a járvány ellenében, és nemcsak várni, hogy legyünk túl rajta. Erre talán még akkor is emlékezni fogok, amikor hajlott háttal, hanyatlott elmével, kivehető fogsorral csücsörítek Áginak.

Olyan háborús reflexeket éltem meg, ismertem meg, amik sokáig elkísérnek, pedig nincs háború, de kérdés lett a túlélés.

A munka dicsérje a mestert, ne a mester nagy pofája a munkát, de volt okom elégedettnek is lenni, még ha csorbult is néha az énképem. A szakállamat mégis simogatom.

Ugyan most is Balaton office volt ez a villanásnyi idő, és nem vegytiszta nyaralás, de innen még dolgozni is jobb.

A negyvenhét anyukám születési éve és az én születési évem fordítva, örömömben nyaljam a s@ggem ordítva. Megy ez a matek. Megy.

Sokkal kövérebb is lehetnék, mégsem vagyok az, mert véleményem szerint nem csak húst eszem kevesebbet, hanem mennyiségében is kevesebb falat csúszik le a torkomon. A mérlegnek csitt a neve. Ez a következő évemnek is a problémája. Volt pár rázós napom is, amit nem felejtek el, és nem is beszélek róla. A jó napjaim sokkal többen vannak.

Kicsit még álmatlanul kapaszkodom abba, hogy még csak 46 vagyok, de jövök Áginak megnyugtató horkolásommal, befejezem mindjárt az esti mesémet. Már elmúlt kettő.

Kerek harminc éve voltam először Izraelben nyáron hét teljes hétre tanulni és járni az országot. Egy éjszakát a sivatagban aludtunk sátorban a Holt tengertől egy hegynyi távolságra egy beduin táborban. A kiváló vacsorához tanítás, kávé és tea is járt evés után.

A kávét azért igyuk forrón cukor nélkül és szürcsölve, mert az élet is tele van keserűséggel.

A teát pedig azért igyuk forrón és édesen mert az élet tele van jó dolgokkal is. Álmodozom sok mindenről, de amit mértéket tartóan látok az ébredés után kezdődő évemben, hogy vár rám a kávé és a tea is. Lehet ennél pontosabb akár egy próféta a saját hazájában?

Még sosem voltam ilyen öreg, mint ma, és csobbanni fogok a vízben.