Lassan két hónapja nem vágattam hajat. Egyre hosszabb és göndörödik. Ha kibírok még pár hónapot lokni erdő lesz a fülem felett. Madarak költik ki benne a fiókáikat, ha elbambulok. Támogatom az állatkerti csimpánzneveldét, hol, hogyan lehet kurkászni. Vízbázisú festék esetén egyedi mintát nyomok a falra a rászoruló családok lakásfelújításain. Gyémántot és aranyport csempészek a frizurámban, hogy a zsírosodó fürtjeim közé rejtsem. Ha jó nagy létrára állok, a fejemmel segíthetek pókhálózni. A hajkoronámmal segítek csiklandozni a csecsemők talpát. Nem kell téli sapkát húznom. A neológ gospel kórus reklám sérója leszek. Egy szép napon levágatom és egy szőrtelen férfiakat támogató alapítványnak adom, hogy felragasztható pót fanszőrzetként megváltoztassa az életüket.
A valóságban nem bírok rendesen aludni kórházi ágyban. Mert már megint befektettek, mert nem kicsit, viszont nagyon visszaestem. Mintha pár hete nem is kezeltek volna. Megint infúziós kúrát kaptam, előttem van még pár kellemetlen vizsgálat és a nem túl távoli jövőben egy műtét is. Rossz beteg vagyok - voltam, hisz egyértelműen már szabadultam, térek vissza az életbe, a munkába. Jó érzés napról napra jobban lenni, bár újra meg kell tanulnom, mondjuk enni.
A kedves szomszéd bácsi, ha nem ébren van, akkor olyan hangot ad ki, mint a gumimatrac, amikor a békával fújod fel. Irigylésre méltóan nagyokat, és hangosan ereget. Nekem ezt lassan egy hónapja nem adja meg az állapotom. Pedig egy frissítő reccsentés elégedetté és boldoggá teszi az ember alfelét. Már annak is örültem volna, ha a törött a vécé deszka a seggem alatt már egy erősebb hasgörcsre velem együtt nem szánkázik le a porcelán buszról. Az ijedtségtől pedig belém köt az is, ami távozna.
A törött vécédeszka nekem, a fekvőbetegnek az egészségügy közvetlenül fájó emblematikus problémája lett. Megoldhatatlannak tűnő tünete a krízisnek. Nem elég, hogy pocsékul vagyok, rongyolok a gurigával, az infúziós állvánnyal. Ajtót nyitok, becsukom. A villany mindig ég a mosdóban, zuhanyfüggöny van, a vécéfülkén ajtó nincs, csak a félfa. Sürget a szükség, szűk a hely, felemelem a levert deszkát, helyére illesztem, letakarítom, gatya le, másik kéz az állványon, ki ne tépjem a branült és az infúziót a jobbal, markoljam a ballal a kapaszkodót, és üljek a kör közepére, anélkül, hogy röptében mellémenne bármi. A deszka cseréjét több mint két hete rendelte meg az illetékes. A kedvemért megismételte. Mégsem történt csoda. Így Ági megvette, hármasban öcsém társaságában saját kezűleg kicseréltem az adomány vécédeszkát. Másnap megjöttek a karbantartók, el sem akarták hinni, aztán jót röhögtek. Lefotózták. Majd leesett a tantusz, hogy ez nekik is kínos. Oda akarták adni az ő deszkájukat az enyém helyett. Mondtam, hogy nem akarom hazavinni. Ez egy adomány. Harmonika ajtót vagy függönyt a vécé fülkéjébe már nem vettünk. 
Ha a törött vécédeszkát szimbólumnak tekintem, akkor az, hogy osztályos betegként több napon át nem jutottam be a CT vizsgálatra, már érthető, pedig nagyon kellett volna.
A bajaim forrása még mindig ugyanaz, részben fizikai, részben pszichoszomatikus. Tehát az életmódomra, engem érő ingerekre a külvilágból, a stresszhelyzetekre és azok feldolgozására vezethető vissza. Egy hónap alatt 12 kilóval lettem könnyebb, a karjaim kék és zöld tésztaszűrők. Szóval, akinek megemlítik, hogy talán az életmódján érdemes lenne változtatni, az esetleg dolgozzon egy kicsit magán, de ne hesegesse el az ötletet.
Egyébként a 38 nap szenvedés ellenére is hála, és köszönet azoknak, akik gyógyítottak, meg tudtak szúrni, hogy vért vegyenek és branült ültessenek be. A vécédeszka sem az ő saruk, stadionnal nem lehet gyógykezelni senkit sem.