A Slách-Löchá hetiszakaszához értünk.

Ebben a heti szakaszban mondhatjuk el, hogy elrontottuk. Nem kicsit. Nagyon.

A következményekkel pedig a mai napig is együtt élünk.

Melyik az a mindenkit érintő következmény, amin azóta sem tudunk változtatni?

A válasz egy találós kérdés megoldása is egyben:

Se lába, se szárnya, még sincs sebesebb nála?

Mindjárt mondom a megoldást.

Kishitűek voltunk. Nemcsak önmagunk képességeiben nem bíztunk, hanem a Mindenható ígéretében sem, és így az Örökkévalóban sem.

Pedig már volt ő felhő hittestvéreim feje felett. Haladt előttük felhőoszlopként nappal és tűzoszlopként éjjel.

A megoldás az idő.

Őseink zúgolódása és bántó bizalmatlanságának büntetése lett a negyvenéves pusztai vándorlás. Ennyi idővel később érkeztünk meg. Minden isteni büntetés súlyos. Az élet véges, azonban a körforgásra épül. Születünk és meghalunk. Az elvesztett idő viszont sehogyan sem pótolható.

Pedig milyen jól indult a hetiszakasz történet mesélése a 12 kém kiküldésével és visszatérésükkel.

A kémek nemcsak híreket, hanem tárgyi bizonyítékokat is hoztak magukkal a Kánaánból.

Szőlőfürtöt és venyigéjét, gránátalmát és fügét.

Miért ilyen fontos ez a három növény?

Az első válasz a legegyszerűbb, mert név szerint szerepelnek a Szentírásban.

A következő válasz már rétegzettebb ismereteket igényel. Ez a három része a hét szent terménynek, az ún. Sivát háMinimnek. Ezek a búza, az árpa, a szőlő, a füge, a gránátalma, az olajbogyó és a datolya.

Mózes az alábbi mondatokkal a jövő hírszerző szolgálatainak a feladatait is kijelölte: „Nézzétek meg az országot, milyen az, és a népet, mely rajta lakik, vajon erős-e vagy gyenge, kevés-e vagy sok? … És milyen a föld, vajon kövér-e vagy sovány, van-e rajta fa vagy nincs? Ti legyetek erősek és vegyetek az ország gyümölcséből. (4Mózes 13:18-19)” Moshe Rabénu nem mondja meg, hogy melyik gyümölcsből hozzanak a kémek. Amennyiben a gyümölcsre metaforaként gondolnék, pl. a munkám gyümölcse, szerelmem gyümölcse, a haszonélvezet gyakorlása, ami latinul usus fructus avagy a használat gyümölcse. Az édenkert almája is gyümölcs a jó és a rossz tudásának a fájáról. Vagyis a felderítők bármit hozhattak volna.

Miért pont szőlőt, gránátalmát és fügét hoztak magukkal?

Valószínű, hogy ez volt érett, ez volt a szezonális. Annak is van jelentősége, hogy a szőlő fürtje nagy és nehéz volt. A póznán cipelt súlyos fürt emblematikus képpé is vált.

Háromféle gyümölcsnek is elégnek kellett lennie, hogy kifejezze Kánaán bőségét.

Még a hűtőszekrény feltalálása előtt járunk, de már létezett a sajt, a szárított hús, de a sör és a bor is. Szóval a hűtőmágnes, mint ajándék ötlet fel sem merülhetett. Viszont a kémeink, tízen a tizenkettőből, ezt a három típust választották.

A három gyümölcs mindegyikét a kor embere ismerhette és fogyaszthatta. Tudta, hogy milyen az íze, az illata, a tapintása, a mérete. Milyen nyersen, milyen feldolgozva. Nem volt szüksége az átlagembernek a tanultabbak tudására, hogy megítéljék. Másképpen mondva, a hitetlenkedésüket a hit és a felismerés váltsa fel.

Káleb, Jefune fia és Józsua, Nún fia, akik nem vesztették el a hitüket szemben a másik 10 kémmel. Ők üres kézzel jöttek, mivel ők újra be akartak annak ellenére, hogy a többség ezt kockázatosabbnak látta, és ellenkeztek az Örökkévaló akaratával.

A hagyomány szerint a kémeink negyven napot töltöttek felderítéssel, így kerül párhuzamba a napok és a büntetés éveinek a száma. A negyven év pedig egy nemzedék elmúlását is jelenti. A büntetés célja között pedig a szemléletváltás is ott van. Szakadjunk el a szolgaság házától, ne sírjon senki se Egyiptom után, fogadjuk el az egyistenhitet, a csodáit, a bálványimádás tilalmát.

A honfoglalásra, a megérkezésre pedig negyven év pusztai vándorlás után sor került.

Se lába, se szárnya, még sincs sebesebb nála.

Az időnek abból a szempontból is jelentősége, hogy a kivonulás történetét is úgy kell mesélnünk, átélnünk és átadnunk, mintha mi is ott lettünk volna.

Hiszen ez a mi családunk története is.

שבת שלום

Péntek este 20:23-ig lehet gyertyát gyújtani.

A Szombat pedig 21:44-kor megy ki.

Ma este pedig ismét hét órakor kezdjük el az esti imát.

Fordítás a Heimish karikatúrájához:  
A csipogók nem robbantak fel, a helikopter nem zuhant le, és a kánaáni atomfegyverek sem semmisültek meg!     
A hetiszakaszban a Moszad első kémműveletéről olvashatunk.

Mondjuk úgy, hogy idővel sokkal jobbak lesznek.

És lőn. 😊

Majdnem jól fizetett ügyvédként most, hogy már hazaértem, elmesélem mi történt az irodában. Hajjaj! A lépcsőházban is elkerültem mindenkit. Mert hangosan klaffogtam le a kapuba. Mintha csak vietnámi papucs lenne rajtam. Nem véletlen, hogy használjuk ezt a jövevényszót, hogy flip-flop.    
Összesen egy ügyfél jött be hozzám délután az irodába. Egy bájos hölgy, aki kulturális programokat szervez a legnagyobb ügyfelemnél. Nem tette szóvá, hogy miért csoszogok. Sőt, milyen furcsán csoszogok. Bár lehet, hogy azt gondolta, hogy valamikor jó pasi voltam. Kár, hogy trottyos lettem. Ezzel a mozgással?
Bemutatom díjnyertes Camel bőr cipőmet, amit ma, több év kihagyás után újra felvettem. Mert eszembe jutott, hogy ebbe belefér a lúdtalpbetétem. Belefért. Gyalogoltam is benne.         
Le is szakadt a talpa.             
Lukadt már ki zoknid napközben?            
Mit csináltál?             
Üldözött már a cipőtalpad?             
Próbáltam megragasztani a cipőmet egy irodai ragasztó stifttel. Nem sikerült. Maradt az egyszerű megoldás. A cipőfűzőt megkötöttem és az egész cipőt áthurkoltam a celluxszal. Ha elszakad befáslizom. Ezzel sikeresen hazaértem, mert Ági értem jött kocsival.
Az egy eufémizmus, hogy kinevetett. Szerencse, hogy a sávot tudta tartani a kocsival.
Egy szeretett lábbeli emlékére.    
Úgy szerettem, hogy kényelmesre tapostam.

Az ebéd menüm: hummusz csirke gyros gyíkhússal és hideg üdítővel. Az árnyékomból ítélve, általában jó étvágyam van. Nyitott ajtók mellett, zsúfolt társbérletben szimpla bútorok között vesznek körül a vendégek. Zörög a villamos. Húz a busz. Már az utcán áll a sor. Készpénzben élő embernek nem lehet fizetni. Büfében sehol sem láttam még ilyet. Idősebb nő simogatja befelé a bankjegyet egy mutáns ATM-be előttem. Egyedi bővítésű fémtálba csörömpöl a visszajáró. Az ablakba ülnek a partnerével. Napoznak is. A Lehel út nem egy kiköpött korzó, de na! Lássa őket a nagyközönség!

A banyatankkal együtt hárman esznek egy tálcáról. Megosztják az ételt, de nem divatból. Furcsa pár.

Ismeretlen focimeccs villog a képernyőn. A rozsdamentes karóba húzott húsok pirulnak. A sötétebb marha a világosabb csirke mellett. A sercegéssel fűszeres füstfelhők táncolnak körbe a huzattal. Megtömik az orrom. Még pont van hely. Fizetés után leülök. Az ingujjamat már felgyűrtem. Szisszent az üdítő. Van szalvétám, fogpiszkálóm és műanyag villám.

A hasemita unokatesók pörögnek a pultban. Tálalnak, kérdeznek. Szemükkel söprik a menzájukat, hogy minden rendben van-e? Felmenzázom a helyet, mert itt nem érzem kellemetlennek, hogy hozzám túl közel eszik mindenki. Szőke bennszülött a pénztárnál örök mosollyal várja az ebédidő végét. Kibontott hosszú hajával inkább ne hajoljon a tányér fölé. Vegye fel a rendelést. Csinos és még a nyelvet is beszéli. A pestit, nem a pastut. Érthető magyarsággal kiabálnak, hogy kész a hummusztál.

Nem tudom, hogy melyikük csinálta a humuszt, de a csicseriborsó selymesen lágy. Nem tolakodik benne a tahini. Épp annyi a citromlé benne, amennyi kell. Nem durva, sárgaborsó főzelékes, mint a törököknél, hanem krémes. Darálva. Jéggel turmixolva, vagy átment már egy macska emésztésén is nem tudom. Nu, nagyobb löttyintés is lehetett volna az olíva olaj. A pita forró, csíkosra sütötték és nem égett el. Aki ilyen szépen pontosan süti, annak már átment néhány ezer pita a kezén.

Jól esett. Nincs sok munka a tányérom mosogatásával.

Ahhoz, hogy a kajakóma elkapjon többet kellett volna rendelnem.

A meleg. A nyitott konyha, a napi kínálat illata a kiszolgálás duruzsolásával és a város zajával keveredik. Az egyszerű berendezés, a színes emberleves, az egész ebéd hatására mintha nem is Angyalföldön járnék, hanem valahol Izraelben csavarognék.

Az étlap gazdag. Az árazás átlagos. A reklámtáblák újak és vonzzák a tekintetet.

Van már két éve, hogy ettem itt.

Előnyére változott a hely. Érdemes beülni.

Ma van a hummusz világnapja május 13.

Úgy kezdődött hárman álltunk egy kórházi ágy mellett és dolgoztunk. Mindeközben az ablaknál Margó néni, aki kicsit a nagyi karaktere, szóval cuki - felült. Felénk fordult és csukott szemmel nyitott szájjal hányni kezdett. Ránézésre sütőtökkrém levest. Bizarr kontrasztot alkotott a kék ágyneműjén. Törékeny teste apró gyomrából pulzált felfelé az anyag. Egy élő demens csokifondü festett belga fehércsoki pasztillákkal. A túlérett mangó színében. Meg sem közelítette az ördögűzőt.

Persze ez nem a valóság. Ez nem csoki volt. Nem kóstoltam meg. Biztosan nem csoki. Elsőnek kedves kolléganőm lett rosszul és kimenekült. Én még egy percet beszéltem. Ahogy hallhatóan buborékolt Margó néni mondat közben úgy kezdett liftezni a gyomrom. Én addig bírtam.

Pálinka és friss levegő hiányában a folyosón szedtük össze magunkat. Erőt merítettünk a múlt hányós történeteiből. Gyerek a kedvenc csizma szárába. Gyerek anya tarkójára és az ingnyaka közé. A pillanatok, amiért megérte szülni. Nekem a húsvétkor a tubájába hányó zenész városi legendája jött fel. A kórházi dobozos kólámat el sem meséltem, ami még pezsgett mikor kijött. Néztem amint a buborékok elpukkannak a porcelán busz közepén.           
Akkor még nem számítottam arra, hogy aznap este Trevi baba milyen meglepetést okoz. A pillanatok, amiért megéri gazdinak lenni. Ő egy okos kutya. Szép is. Kétféle húskonzervet kínálok neki. Megszagolja a jobb és a bal kezemben levő dobozt is, majd határozottan megböki az egyiket az orrával. Azt kapja. Régi szabály. Ami bemegy. Az ki is jön. Mármint valamelyik végén biztos kijön a labradornak.  
A reggeli, a tízórai, az előétel, az ebéd, az uzsonna, a nasi, a kollégáktól kunyerált jutalom falatok, és a vacsora. Minket a konyhában hagyott a saját vacsoránkat elkészíteni. Mesélem Áginak a napomat. Margó nénivel kezdtem.   
Trevi baba diszkréten elvonult az előszoba másik végébe és a szőnyegre tálalt. Majd a másikra is. Meg is melegítette. Fehér gyomorsav habbal díszítette. Megtiszteltetés volt feltakarítani.
Szegénykém szégyellte magát. Babusgattuk, nem szidtuk le. Nem kapott másik konzervet. Csak száraz tápot és vizet.      
Zokon vette. Nagy szemekkel nézett minket a kanapé sarkából. Duzzogva elaludt.

Vörös róka színű labrador. Nem gondoltam, hogy a bundája színe egyben előjel is.

Tudtam, hogy rengeteget tud enni. Volt, hogy három zacskóba gyurmáztam be, amit a fűben hagyott. Amit a szőnyegekre öklendezett, az sokkal több volt. Sose gondoltam volna. Az már csak a szemetesvödörbe fért bele. Várom mi lesz reggelig. Gumi papucsban megyek az ágyhoz.

Így kísérte végig a napomat a hányinger. Keretes szerkezetben, mint egy himnusz.

Ma is tanultatok valami hasznosat. Szép álmokat!

A templomjáró zsidó ügyvédeknek megvan az az előnye, ha drósét mondanának, akkor könnyű témát választaniuk. Mégis miről beszéljenek? Mit tanítsanak? Az eligazodásban általánosságban véve az is segít, hogy kinek mi a házókéja? Kinek mi az erőssége?

A hetiszakaszunk a Softim, azaz a bírák.

Natürlich ez egy másik hivatásrend, de a jog társasjátékát közösen játszuk.

Nem szerepel a Szentírásban, de ha nyerünk a perben az a kiváló és felkészült ügyvédi munka eredménye, ha veszítünk akkor hülye a bíró.

Ma a hetiszakasz legizgalmasabb részének a felderítetlen gyilkosság témáját találtam. Az IMIT fordítás szerint így kezdődik 21. fejezet első mondata – „ Ha találnak megöltet a földön, melyet az Örökkévaló, a te Istened neked ad, hogy azt elfoglaljad, fekve a mezőn és nem tudják, hogy ki ütötte agyon”

Ez a tényállás. Mit olvashatunk ki belőle?

Valaki talált egy halottat. Mivel nem többes számban olvassuk ez lényeges. Egy halottat találtak. Másképpen ez nem olyan környék, ahol sűrűn lehet holttestbe botlani.

A földön - feküdt. Nem volt eltemetve. A halott ritkán ül, vagy áll. Az önakasztás is valószínűtlen.

A mezőn volt, vagyis nem fulladt vízbe.

Nem tudják ki ütötte agyon. Kétség ne férjen a tényálláshoz, itt idegenkezűség történt.

Az ártatlanság vélelmének az a lényege, hogy mindenki ártatlan addig amíg a bíróság a bűnösségét az ítéletében ki nem mondja.

Hiába van egy vádirat, ami valószínűsíti, hogy miként történt bűncselekmény. Amennyiben az eljárás felmentéssel zárul a felderítetlen gyilkosság az elmélet ellenére felderítetlen marad.

Szakmai pályafutásom egyik fontos állomása egy kettős emberöléses ügy, amelyben első és másodfokon is felmentették a védencemet.

Minden áldozatnak jár az igazság. Azonban nem mindig jutunk hozzá.

A Tóra ezt az anomáliát kívánja rendezni azzal, hogy nem csak a tettest és a tettet kapcsolja össze a felelősséggel, hanem a közösséget és a vezetőit azzal a gyilkossággal köti össze, amit megakadályozhattak volna. Ez a mezőn fekvő holttest, és a közeli várost szólítja meg. A város véneit rituális áldozathozatalra egy marha üsző levágására hívja fel, hogy kiengeszteljék az Örökkévalót. Mert a felderítetlen gyilkosság kirívó aránytalanság az életben. Egy vérbűn és Izrael népe nyerje el az áldozat bemutatása útján az Örökkévaló bocsánatát. Ezt a bűnmegelőzés bibliai forrásának is tekinthetjük.

Az én ügyem nem Izrael földjén történt. Az, hogy nem felejtem el, az még nem áldozathozatal, hanem belső minimum, ami nincs ellentétben azzal, hogy védőként mi a feladatom. Elulban, Jom Kippur felé közeledve emlékeznem is kell.

Nem azért mert hibáztam. Azért, mert így helyes.

Fura dolog fényes nappal egy csokor virággal közlekedni.

Egyrészt szerintem sokkal kevesebb a virágos bolt.

Másrészt én megnézem, ha ritkán más kezében virágot látok.

Ez nem jelenti azt, hogy olyan rendes pasas lennék, aki úgy elhalmozza virággal a párját, hogy már fel sem tűnik neki, ha egyszer kimarad. Inkább azt jelenti, hogy észreveszem és kíváncsi vagyok megnéznek-e, hogy milyen virág van a kezemben. Van-e gyűrű az ujjamon? Vajon mi az alkalom?

Van, aki tömegközlekedik és nem bújik bele minden másodpercben a mobiljába, nem olvas vagy zenét hallgat. Ilyen vagyok én is, nyitott szemmel alszom, bambulok vagy megjegyzem az embereket. A tekintetüket, az arcjátékukat. Elkapom ahogy rám néznek.

Érett nő velem szemben:

Végre egy rendes férfi, vett virágot. Nem piros, nem randi. Nem cserepes, nem az anyjának. Mit rontott el otthon, hogy virágot vett?

Gimis csaj vastag szemöldökkel többnyire csetel. Rám nézett párszor. Tuti rólam ír az öribarijának.

Ez egy gyilkos. Hogy volt képes leejteni a padlóra. Semmi más dolga nincs, mint vigyázni rá. Öreg, de nekem adhatja inkább.

Egy fazon szemében azt látom, hogy mindjárt megszólal a nejem, hogy én mikor kapok virágot. Miért kellett pont ide ülnünk?

A pöpec instagram csaj le sem ül rendesen. Egyenes derékkal feszít, túl hangsúlyos sminkkel gyorsír a képernyőjén, és ismétlődően, mint egy radar körbe néz őt ki nézi? Az ülés szélén ül, miniszoknyában, magas sarkú csizmában, blúzban, blézerben. Július van. Természetellenes a testtartása.

Szerintem aranyásó és bugyi nélkül úton van a bányába. Észre sem vette a rózsáimat. Csak magát akarja látni. Szinte sértő. Nincsenek fontosabb rózsák ezen a metrón, csak azok, amiket a kezemben tartok.

Egyszer odaadtam egy ismeretlen lánynak egy csokrot a Váci úton, mert elmaradt a randim. Jobb ötlet volt, mint hazavinni. Ez a spontán gesztus helyretette akkor az önbecsülésem.

Szóval ülök a metrón még pénteken viszem haza a kései ebédet, és egy csokor rózsát.

Még egy egész nap van Ági születésnapjáig. Tudom, hogy meglepem. Két hete megvettem neki egy gyönyörű zöld üvegvázát. Megláttam a kirakatban, és tudtam. Kell. Bent hagytam az irodában, nehogy itthon idő előtt megtálalja Ági.

Olyan csokrot kerestem, ami jól fog kinézni az ajándék vázában.

Bevallom, kicsit élvezem, hogy megnézik az emberek a virágot a kezemben. Ez egy különleges alkalom. Vártam, hogy végre mikor adhatom oda. Oda is adtam.

A mai nap is jó volt.

Boldog születésnapot Babafej!

Vár ránk a Balaton.

Változott az ítéleti tényállás a vádirathoz képest. Az óra is hat évet ketyegett az elkövetés óta. A perbeszédet is már tavaly megírtam. Ma csak pontosítottam, és szerényen villogtam a betanulós egyenruhás fegyőr lányok előtt, akik szó szerint megtöltötték a tárgyalótermet. Én csak így pislogva villogok. A csibész már az első éjszakai rendőrségi kihallgatása óta lát. Akkor még haragban volt az egész világgal. Ez nem szerelem, nem barátság. Ez munka.

Bárcsak maradtak volna a lányok az ítélethirdetésre is, amikor bíró úr a büntetővégzésben foglalt mértékhez képest ma már az egyharmadát mérte ki a büntetésnek. A hiú pillanatok szeretik a közönséget.

Az ügyészség még gondolkodik három napig. Látni fogják, hogy ez így kerek. Ez már nem előzetes, itt már nem a valószínűség számít. A bíróság mérlegelte a bizonyítékokat.

Csak tudnám mivel jutalmazzam meg magam. Az első útba eső cukrászda zárva van.

Még Tarlós volt az óbudai polgármester, amikor be akarta tiltani a meleg sátrat a Szigeten. Az egy kisebb néhány ezres tüntetést váltott ki a városháza előtti téren. A sátor kinyitott. Ebben a témában akkor mentem ki először az utcára.

A pride viszont kimaradt eddig. Eddig.

Azt, hogy most a szombat ellenére is kimegyek az fix volt.

Mert tele van a t@k@m, hogy rettegésben akar tartani az ormány. Az arcfelismerő rendszerrel fenyegetés az visszaélés a biztonsághoz fűződő jogaimmal. Persze nem ez az egyetlen bajom a rendszerrel és annyi szép illúziót kergettem már. A félelmem és a szorongásaim ellenére indultam el otthonról. Mert már régóta nem bízom az ormányban. Az államot még épphogy működésben tartó, lélegeztető kisemberekben hiszek, akik azért tartják be a szabályokat, azért nem léptek még le, azért nem hagyják abba, mert hisznek abban, ami az általános zsinórmérték szerint helyes. Talán nem tévednek, ha felállnak az ő munkájukat senki nem végzi el. Vagy nem olyan jól.

Lejártam és ácsorogtam a lábaimat.

Elfáradtam estére, de még most is energiával és jó érzésekkel tölt fel a részvétel és a kapcsolódás a pride-on.

Abban is segít, hogy ne aludjak el hétfő reggel kávé főzés közben.

Konkrétan hamarabb vittem le a kutyát is sétálni, mint egy kávét megittam volna.

Trevi baba is hálás. A feleségem is hálás.

Csehov főhőse Trepljov eredetileg egy mókust lőtt le, amit Nyina lábai elé tett, hogy ő is így hal meg a viszonzatlan szerelemtől. A darab címe is Mókus volt. Több kiadása is így jelent meg. A húszas évek felfordulásában egy revizornak azonban feltűnt, hogy a mókus igazából vörös. A felettese megjegyezte, ráadásul lompos a farka.

A főnök elvtársat el is vitték másnap a Ljubljankába mint szexuális tévelygőt. A beosztott revizor lett a főnök, aki amúgy Anton Pavlovics nagy tisztelője volt. Ugyanis abban a lépcsőházban nőtt fel, ahol az író alkotott, amíg el nem hagyta Moszkvát.

Mit tegyen? Zúzassa be Csehov összes műveit, mert ő már a múlt században meggyilkolt egy mókust? Egy vöröst?! Esetleg nem a szerelem, a reménytelenség a metafora eleme, hanem az, hogy a mókus vörös?

Így történt, hogy az összes új kiadásban a Mókust azaz Belkát lecserélték Sirályra, azaz Csajkára.

Csehov életműve megmenekült. Az újkori Oroszország antik könyv árverésein pedig vagyonokért adják el azokat a példányokat, amelyekben egyenként töltőtollal javították ki a mókust sirályra. Ez könyvenként a címlapot is beleértve százhuszonhárom említést jelent.

Az ötvenes években elkészült Magyarországon a mű fonetikus átirata is, hogy a proletár színjátszó körökben azok is elő tudják adni eredeti nyelven, akik nem boldogulnak a cirill betűkkel.

Azonban, amikor Rákosi elvtárs meglátta a Csajka feliratot a kefelevonaton megkérdezte, hogy mit gondolnak? Mi ez? Honvédségi szakácskönyv? No de elvtársak? Jaj elvtársak!

Ő ugyanis olvasta eredetiben is a művet, de már a javított sztálinista kiadásban.

Így menekült meg az egész ország attól, hogy oroszul hallgassa meg a Sirályt a színházban. A magam részéről inkább a Három nővért szeretem.

Szerintem is menjünk be a városba.

A magányos macska itt született meg a kertben. Egész pontosan az udvarban. Az udvaron belül a kennelben, amiben a bernáthegyiek laktak eredetileg. Csak, hogy jobban szerettek a házban aludni. Mármint Maci és Betti, aki arra is hallgatott, ha Cupáknak hívtam. A kennelbe, a szabad kéglibe több száz fürj költözött be. Nem önként. Jó pénz van a pici tojásokban. Én pedig büszke vagyok rá milyen sokféle tojásból ettem már rántottát. Jóízűen térek el a tárgytól.

A toldásokkal együtt elég nagy lett a héder, a bádog féltetetővel a svéd bútorok hullámpapírjával szigetelve, hogy egy bájos bundás úgy döntsön itt fog szülni.

Pont ők maradtak volna kint az udvaron? A huzatban? Ugyan már! A padláson is volt egy befogadott csacska lányanya. Élmény volt éjjelente hallgatni. A kazánházban pedig helyet és macskaajtót teremtettek ízléses padlószőnyeg függönnyel.

A csini fekete cica kb. hatvanöt napja még ilyeneket mondott a szüleinek:

• Ugyan már apa ez nem olyan bagzó buli lesz.
• Persze anya sosem szívnék macskamentát.
• Ne aggódj nagyi nem iszom több aludt tejet.
• Ne már, azt mesélted te is ilyen bulikba jártál!
• Persze apa éjfélre ágyban leszek.

Így is történt.

Valahogy így fogant meg. A jóképű kandúrok vajon merre járhatnak? Cirmostartást egy apa jelölt sem utalt. Jó lett volna biztosat tudni, hiszen nem csak az apám kismacskája vagyok, hanem a nagyapám unokája is.

Pecsétes meghívót nem hozott a libériás inas, de az anyuka megértette, új életet kínálnak neki is. Egyenként a grabancuknál fogva vitte a kicsinyeit a kazánházban kapott puha vacokba. A szájában. Közülük volt az egyik csipás a kis Kazánovics Cickerov.

A kazánház lett a meleg otthon. A játszótér. Az ismert világ közepe. A négylábúak vidámparkja, amit másképp látnak a vizslák. Másképp látnak az ide sereglett macskák. A vizslák idővel úgy látták, hogy eggyel kevesebbel együtt lakni sokkal több a soknál. A matek sosem volt az erősségük, de nem tudnának annyi kolbászt enni, ahány macskával kell együtt lakniuk. A vizslák aranykora mégis összeért a macskák és a szárnyasok aranykorával itt a tanyán, a Baromfi birodalomban.

Mindenki csiripel, kotkodácsol, kukorékol, nyávog és ugat errefelé. A halak a szomszéd öreg medencéjében élnek.

A kazánház is egy érdekes hely, mindig is a ház falához volt ragasztva. Vályogból. Az életkora közelebb áll a 150-hez mint a százhoz. Persze többször is átépítésre került. Az alapanyaga is vegyes lett. Ma már három helyiségébe lehet itt belépni. Kívülről nyílik egy kicsi műhely. A főbejárat egy előszobába vezet. Innen nyílik a kinti konyha két háború közötti kredenccel, tűzhellyel, asztallal. Nagy ablakkal. Itt dolgozik évről évre a csibekeltető gép is.

Ha balra lépek lépcsősor vezet le a fatüzeléses kazánhoz. A szűk hely szabálytalan báját az újraértelmezett falak és könyvespolcok adják. A falakon balták és fűrészek sokasága lóg. A könyvespolcokon szerszámos bőröndök és méretre vágott régi szőnyegek zsúfolódnak. Ezeket a polcokat korábban macskák kuckózták be. A lépcsőkön tűzifa rakás vezet a kályháig. Kényelmes, ugrás nélküli emelkedőt teremtve a kályha tetejéig. Ott duzzogva, de három-négy macska is elfért.

A macskák számára ez élénk társadalmi és kulturális életet biztosított mind a négy évszakban. A kazánház voltaképpen átalakult egy macskákból álló élőkönyvtárrá. Itt persze nem kellett csöndben maradni. Testvérek, pótszülők és nagyszülők. Jó és rossz szomszédok. Mindenki önálló jelentést hordozott. Ez az egyéniségükből fakadt. Egyesek rövid történeteket, útikalauzokat, mások egész kalandregényeket, sőt szerelmes versek ciklusait őrizték meg minden mozdulatukkal. Ahogy követelni képesek, úgy adni is tudnak. Adtak is.

Cickerov csak felugrott a polcra, odabújt valakihez. Lapozott bennük a véget nem érő kérdéseivel.

Megunhatatlan játék volt. Jobb, mint az iskola. Kiváló memóriája mindent és mindenkit megőrzött. Teltek az évek. Cserélődtek a polcok lakói, végül kiürültek. A doromboló kötetek helyét szerszámok, alkatrészek töltötték fel.

Cickerov pedig maradt és figyelt.

Megöregedett és mindenkit túlélt. Magánakvaló lett. Mászkált ő sokfelé a tanyán, mintha dolga lenne. A főétkezések között elmerült az önmagával folytatott beszélgetésekben. Meggyőződése szerint jó társaságban volt. A tűztér fedelén érezte magát legjobban. Közvetlenül a kályhacső mellett. Bundájának hófehér foltjai elszürkültek. Nem unta meg a játékot a kikotort fahamuban. Nyalakodni, mosakodni egyre kevesebb ereje maradt. Mossa az, aki lusta vakarni! Így vált homályos ezüstté és feketévé.

Körbe pillantott és polconként újra elmesélte mindegyik macska életét. A vitáikat is. Néha egész felzaklatta magát.

Ilyenkor jól jött, ha megzavartam, mert legalább én lettem a bűnbak. Mindegy, hogy miért. Mert felgyújtottam a villanyt. Mert fát raktam a tűzre. Mert megsimogattam. Mert megint fényképeztem őt. Legfőképp nem tudtam válaszolni arra, hogy hány egérrel győzött a Muter a nagy egér vadászaton. Arra végképp nem tudnám a választ, hogyan kell megkülönböztetni a négy Cirmi nevű macskát egymástól, vagy melyiknek lehetett bengáli az apja.

Egy jól működő világban a macskák jönnek-mennek és átadják a tudásukat kilenc életük során az új generációknak. Ugyanis az emberek világánál a macskáké sokkal jobban működik. Ez tény. Ha nincs tej, esznek tejszínhabot. Minden problémára van megoldás. Minden kérdésre választ ad egy régi történet, ami utat mutat a jó gyakorlathoz. Erről szólt a kazánház élőkönyvtára is. Nemzedékről nemzedékre adták át meséiket a megyében szétszóródó macskáknak, akik a mai napig is mesélik, hogy hol volt hol nem volt egy tanya, a Baromfi Birodalom, ahol bőségben élnek a négylábúak, a szárnyasok és a kétlábúak. Esznek és jóllaknak.

Ide mindig lehet jönni.

Ide a fecskék is visszatértek, pedig ők évekre elvesztek.

Az üzenet nem ismert határokat, amíg emlékezünk mindenki velünk él.

A hálás utókor alig olvasható, de felismerhető macskakaparással rótta a tejfájára:

Itt nyugszik Enciklopédicicus Kazánovics Cickerov egy macskaöltőnyi morcos élőkönyvtár.

Eljött a te időd. Klasszikus lettél.

Fakadjon tej az emlékedből!

Fotó: Wéber Ági