Dróse Gizi emlékére
Cipelem a hátamon, mint egy láthatatlan hátizsákot. Ennek is ki van lazulva a vállszíja és elcsúszik. Minden lépésnél húz lefelé, mint az igazi, de ez hozzám nőtt. Belülről. Működök. Dolgozom. Tanulok. Vizsgáztatok. Szüretelek. Mégis minden nap olyan, mintha valami fűszer hiányozna a kajámból. Ott…