Fejest ugrottunk Skandináviába

Fejest ugrottunk Skandináviába. Gatya meg teli medence nélkül persze. A rokonok új helyre költöztek. Már két csodás gyerekük van. A reptér már Malmö, nem Göteborg. Lakni pedig az egyik szomszéd kisvárosba költöztek. Tanácsunk felnőtt kupakjaiként arra a következtetésre jutottunk, a város bár csak útba esik, de megnézzük. Jani pedig egyetem után összeszed minket.

A kettő között pedig kreatívak leszünk.

A gépen az első furcsaság az volt, hogy a maszk viselése fakultatív lett. Mi csak azért is Ffp2-ben toltuk. Több kedves és irritáló magyar vendégmunkással meg pár nagymamával utaztunk. Előttem ketten is ültek. Klassz vízlepergetős fekete baseball sapkát, hasonló kapucnis téli kabátot viseltek, mint az enyém. Hármunknak együtt talán van hetven foga is. Bár nekem csak néhány hiányzik, a kabátom is felső polcra tettem. Ők végigtolták teljes menetfelszerelésben befülledve maszk nélkül.

Az egyik lány csapat édes volt és harsány. Mindenkinek egyforma lufira voltak fújva az ajkai botoxszal. Huszonévesen pedig az eredeti ajkaik is csókra érettek. Azt hiszem fóliás banánt gyomlálnak. Az egész évben terem.

A reptér kijáratánál hamar megtaláltuk a shuttle busz (Flygbuss) jegyautomatáját. Nagy rutinnal a svéd menüt angolra állítottuk és paypass megvettük a jegyünket. Majdnem olyan egyszerű, mintha egy külföldi akarna nálunk a BKK automatából cetlit nyerni. A shuttle egy reptér-belváros járat, ami nem olyan, mint a 100E. A sofőr hatvanas úr, frissen nyírt haj, ápolt bajusz, keretes szemüveg. Öltönynadrág, ing, cégesnek látszó szivárvány nyakkendő, tíz ujján kb. Nyolc gyűrű. Komoly kövek, pecsét, karika. A segge alatt pedig egy kényelmes, csomagokat a fedélzeten, polcokon is szállító távolsági busz. A buszon free wi-fi. A cég pedig nem változtat jelszót, sem a hálózat nevét. Hiába ültem először ebben a városban, ezen a buszon. A telefonom felismerte és gond nélkül csatlakozott.

Nagy táskával jöttünk. Az volt az elképzelés bejövünk a központi vasútállomásig, betesszük a cuccokat egy automata poggyászmegőrzőbe és csavargunk. A megőrző egy rongálás és részben robbanásbiztos acél szekrény. Az uszodai szekrényekkel szemben nem magasak a fakkok, hanem mélyek. Lefordítottuk a használati útmutatót. Bepakoltunk. Elénk vágott két kiscsaj az érintő képernyőnél. Nem baj, meglessük hogyan csinálják, legalább nem rontjuk el. Pöpec, észre sem vették a nagy tülekedésben, hogy betanítottak minket. Ági pattant a képernyőhöz. Én csuknám a szekrényajtót. Nem megy. Túl nagy. Variáljuk. Átlósan, megemelve, megfordítva ha gyorsan rácsapom az ajtót befér-e? Nem a polikarbonát édesanyját. Kipakolunk. Csodás városnézés lesz a 24 kilós gurulós búvártáskával.

Hohó, én lefotóztam a vasúti terminál térképét. Még van két másik megőrző mondom Áginak, hogy ne konyuljunk le. Elindulunk. Félek tőle, hogy másik is egy sztenderd acél szekrény, vagyis kicsi lesz. Ehhez képest a vágányok és a parkoló között egy helyen WC, zuhanyzó, hagyományos csomagmegőrző 24 órás minimum díjszabással. Huszonéves ügyintéző jó angollal. Igaz ettől még egy ilyen helyen hagyják a krimiben a sorozatgyilkosok az összehajtogatott hullát a bőröndben. Nekünk így is jó volt. Ráadásul olcsóbb, mint az óradíjas automata. A nagy bőrönd 100, a kicsi 50 SEK. Mínusz 10 korona kedvezmény a kettőre együtt. 15 perc mobil telefontöltés 15 SEK. Majd 30/45/60. Míg Magyarországon a vasútállomás alapvetően szakadt környék, addig a svéd példában nyüzsgő bevásárló központ. Butik, újságos, kisbolt. Változatos gyorsbüfék és kávézók. Ilyen környezetben egy poggyászmegőrző is más üzleti tervvel muzsikál. A pályaudvar figuráit nem a sorscsapásaik határozzák meg, hanem a nyüzsgő változatosság.